Piton és a lány 2. rész - 5. fejezet

Második rész
    5. fejezet

A karácsonyi parti napján Alice segített Lunának készülődni, és bár a flitteres ezüstszínű talárról nem tudta lebeszélni, a répa-fülbevalójáról, a vajsörösdugó-nyakláncáról és a fantomfigyelő szemüvegéről azért sikerült.
    - Jó szórakozást! – mondta Alice, amikor kiléptek a Hisztis Mirtill féle lány wc-ből, amiről úgy tudták, hogy senki sem használta.
    - Köszönöm, és neked is! Biztosan ki fogsz találni valami jó kis elfoglaltságot magadnak – jegyezte meg Luna.
    - Biztos. - Már tudta is Ali, mi lesz az. Hisz Pitonnal már korábban megbeszélték, hogy találkozni fognak, mert este nem sokan mászkáltak a folyosókon, ezen az estén pedig végképp nem lehetett ilyesmire számítani.
    - Szia! – köszönt a pótapjának, amint meglátta. – Valami baj van? – Rögtön kiszúrta, hogy nem volt éppen vidám kedvében.
    - Nem. Csak olyan dolgot kell csinálnom, amihez a legkisebb kedvem sincs. És ezt a dolgot ráadásul Lumpsluck partiján kell megtennem, ami még tovább rontja a helyzetet – felelte rideg frusztráltsággal.
    - Van értelme megkérdeznem, mi az, vagy titkos a küldetésed? – kíváncsiskodott szarkazmussal a hangjában Ali.
    - Át kell adnom Dumbledore üzenetét valakinek, és szerintem már ezzel is sokat mondtam el.
    Valóban így volt, mivel Alice azonnal rájött, hogy Harryhez kell mennie.
    - Várjalak meg itt, vagy kísérjelek el egy darabig? – kérdezte.
    - Inkább kísérj el! – válaszolta Perselus és végre valamennyit enyhült a hangszíne.
    Majd nem messze a partytól, leült egy beugró falrészbe a mardekáros lány, a pótapja pedig végig azzal nyugtatta magát, hogyha a szemébe néz a fiúnak, akkor az nem fogja tudni felidegesíteni őt. Ez a taktikája azonban eddig még sohasem működött – legalábbis teljes mértékileg nem.
    Ali nyugodtan várakozott, majd egyszer csak Piton hangját hallotta meg, de nem mert kinézni a folyosóra, nehogy meglássák, így a helyén maradva fülelt, miközben a pulzusa az egekbe szökött.
    - …nem hibázhatsz Draco, mert ha kicsapnak… - A mondat elejét nem hallotta a lány, de legalább megtudta, hogy Draco-val beszélt a férfi.
    - Nem érti, hogy nem volt hozzá semmi közöm?
    - Remélem, igazat mondasz, mert ez rettenetesen ügyetlen és ostoba dolog volt. Máris felmerült a gyanú, hogy benne volt a kezed.
    - Ki gyanúsított engem? – De választ nem kapott a mardekáros fiú. – Utoljára mondom, hogy nem én voltam! Annak a Bellnek biztos, van valami ellensége, akiről nem tudnak… Ne nézzen így rám! Tudom, hogy mire készül, nem vagyok teljesen hülye, de nem fog összejönni!
    Pitonnak kellett pár pillanat, hogy megszólaljon.
    - Á…látom, Bellatrix nénéd megtanított az okklumenciára. Milyen gondolatokat próbálsz eltitkolni a mesteredtől, Draco?
    - A mesterétől? – furcsállta Alice ezt a szóhasználatot, hiszen még csak utalást se tett soha neki Perselus arra, hogy közelebbi kapcsolatot ápolt a Malfoy fiúval. Ekkor némi féltékenység nyílalt a lány mellkasába.
    - Előle semmit nem akarok eltitkolni! De maga ne ártsa bele magát! – Egyre hisztérikusabbá vált Draco, Ali viszont megnyugodott, hogy nem Piton volt a szóban forgó mester.
    - Szóval ezért kerülsz engem év eleje óta – hallatszódott a felismerés Perselus hangjában. – Féltél, hogy beleavatkozom a dolgodba? Ha bárki más venné a bátorságot, hogy sorozatos felszólítások után se jelenjen meg a szobámban…
    - Küldjön büntetőmunkára! – vágta rá indulattal a hangjában Malfoy. – Jelentsen fel Dumbledore-nál!
    Egy pillanatra megint csend lett.
    - Nagyon jól tudod, hogy egyiket sem akarom tenni – mondta végül Piton.
    - Akkor ne hívogasson a szobájába!
    - Figyelj rám! – Perselus amennyire tudta lehalkította hangját, de szerencsére Alice így is értette, mivel nagyon közel volt hozzájuk. - Segíteni próbálok Neked. Megesküdtem anyádnak, hogy védelmezni foglak. Letettem a Megszeghetetlen Esküt, Draco…
    - Tehát Draco volt a titok nyitja: miatta tett Megszeghetetlen Esküt Perselus – tudta végre ezt meg Alice, aki ekkor már nem féltékenységet, hanem dühöt érzett Malfoy iránt, amiért veszélybe sodorta a pótapját.
    - Sajnos úgy tűnik, meg kell szegnie, mert én nem kérek a védelméből! A feladat az enyém, én kaptam, és én is fogom elvégezni. Megvan a tervem, működni is fog, csak egy kicsit tovább tart, mint gondoltam!
    - Mi a terved? – kérdezte kíváncsian Piton.
    - Semmi köze hozzá!
    - Ha elmondod, mire készülsz, támogatni tudlak. – Talán Malfoy nem hallotta ki Perselus hangjából az őszinte segítség szándékát, de Alice a férfi hangszínének valamennyi tónusát jól ismerte már, így ő biztosra vette, hogy az egyik legfőbb vágya volt a pótapjának az, hogy kisegítse a fiút.
    - Köszönöm szépen, de van elég támogatom! Nem vagyok egyedül! – erősködött Draco.
    - Ma mindenesetre egyedül voltál. A legnagyobb fokú ostobaság volt előőrs és hátvédek nélkül a folyosókra merészkedned. Ezek elemi hibák… - magyarázta neki.
    - Velem lett volna Crak és Monstro, ha maga nem küldi büntetőmunkára őket?
    - Halkabban! – sziszegte Perselus. – Ha Crak és Monstro barátaidnak szándékukban áll idén végre letenni az RBF-et Sötét varázslatok kivédéséből, akkor egy kicsit szorgalmasabban kell dolgozniuk, mint…
    - Mit számít az!? – vágott közbe Malfoy. – Sötét varázslatok kivédése… Ez egy vicc, nem? Színjáték! Melyikünk akar védekezni a fekete mágiával szemben?
    - Ez a színjáték feltétlen kell a sikerhez, Draco! Mit gondolsz, hol lennék ma, ha annak idején nem tudtam volna, mit kell tennem? És most jól figyelj rám! Óvatlan vagy, éjszaka egyedül kóborolsz, hagyod, hogy elkapjanak. Ha olyan segítőkre bízod magad, mint Crak és Monstro…
    - Nem csak ők segítenek! Mások is állnak mögöttem, sokkal jobbak!
    - Akkor hát avass be engem is, hogy…
    De megint nem hagyta, hogy a férfi befejezhesse.
    - Tudom, hogy mi jár a fejében! A dicsőségemre fáj a foga!
    - Úgy beszélsz, mint egy gyerek – vágta rá Perselus. - Megértem, hogy felkavart apád bebörtönzése, de… - Malfoy azonban ekkor faképnél hagyta őt.

Alice a hallottak miatt lesokkolva ült a búvóhelyén, és bele se mert gondolni abba, mi volt az a Megyszeghetetlen Eskü, ami Piton és Malfoy sorsát akaratuk ellenére összekötötte. Nem akart semmiféle gonosz dolgot feltételezni Perselus-ról, de azt az egy mondatot nem tudta kiverni a fejéből, hogy: „Sajnos úgy tűnik, meg kell szegnie, mert én nem kérek a védelméből!”
    Bár Perselus el kezdte keresni a lányt, ő amint magához tért, elrohant, mert úgy érezte, muszáj egyedül lennie. Túl sok lett volna egy estére, ha még több információt tud meg. Eddig nagyon kíváncsi volt, de ezen az estén rájött rájött, hogy szépen sorjában szeretne szembesülni a dolgokkal. Bízott Pitonban, aki megígérte neki, hogy mindent megtudat majd a maga idejében.
    - Szia! – köszönt neki Perselus, amikor másnap végett ért az órájuk, és Alice immáron szokásosan kicsit lassabban pakolt, mint a többiek, így csak ő maradt a teremben.
    - Vagy ráuntál a várakozásra, vagy mindent hallottál a Draco-val folytatott beszélgetésünkből – kezdte köntörfalazás nélkül Piton. - De én az utóbbira tippelek, sőt, szinte biztos vagyok benne, hogy ez történt.
    Ali arca mindent elárult.
    - Hallottam – vallotta be, miközben a távolba tekintett.
    - Ez nem olyan egyszerű, de…
    - Nem kell magyarázkodnod. El tudod dönteni, mi az, amit el kell mondanod nekem, és mi az, amit nem – mondta határozottsággal és szomorúsággal a hangjában Alice.
    - Épp ez…
    - Szerintem hagyjuk most ezt! Tanulnom kell Mágiatörténetre. Szia! - Ki is ment a teremből, mert érezte, sőt tudta, hogyha ott marad, a férfi beavatja a nagy titkába, amire, mint előző este rájött, még nem volt felkészülve.

 

    - Perselus, hát megkapta az üzenetemet! – üdvözölte Dumbledore, amint belépett szobájába Piton.   
    - Igen, igazgatóúr.
    - Azt már tudja, hogy Harry Dracora gyanakodott a mérgezett nyaklánc ügyében.
    - Igen, uram – felelte.
    - És maga beszélt is vele erről azután, hogy átadta Potternek az üzenetemet.
    - És?
    - Harry kihallgatta Magukat, és meg is keresett utána, hogy elmondja, Maga Malfoyjal szövetkezik, és le is tette a Megszeghetetlen esküt.
    Piton mély levegőt vett, és mindennemű érzelmet magába fojtott.
    - Mit mondott neki? – kérdezte végül.
    - Azt, hogy ez számomra egyáltalán nem ad okot aggodalomra, és ő se agyaljon rajta tovább. De úgyse fog így tenni – mosolygott Harryre gondolva az igazgató.
    - Tudom. – Piton arca inkább lenéző volt.
    - Perselus, tisztában vagyok vele, hogy nagyon megnehezítem a dolgát, de ha a halálom szükséges Harry győzelméhez, akkor feltétlen felajánlom. És nem Draco-nak, hanem magának kell megölnie, ezzel még megmenthetjük a fiú lelkét. Utána ön csatlakozhat Voldemort seregéhez, immáron nyíltan, és emiatt mindenki árulónak fogja tartani. Sajnálom, hogy…
    - Ne sajnálja! Ez még mindig a büntetésem része – jelentette ki ellenvetést nem tűrően Perselus.
    - Annál nagyobb büntetés nem kell magának, mint Lily elvesztése – mosolyodott el szomorúan az igazgató.
    - Éppen ezért én is feltétlenül felajánlom az életemet a fiáért. – Ezt mindig is így gondolta azóta, hogy Harry árván maradt. Bármennyire is hasonlított az édesapjára, bármennyire is megnehezítette Perselus dolgát, akkor is Lily fia volt, aki részben azért maradt árván, mert ő nem tudta időben megmenteni a szüleit.
    - És mi lesz a lánnyal? Tudom, hogy nagyon fontos lett magának, és hogy ez fordítva is igaz. Ő nem számít semmit? – kérdezte felettébb érdeklődő arccal Albus.
    - Dehogynem. De neki ott van az édesanyja, és… - Hirtelen könnybe lábadt a szeme, de újra magába fojtotta az érzelmeit.
    - Az apja meghalt, igaz? – kérdezte Dumbledore.
    - Igen.
    - De maga megpróbálta megmenteni, azért utazott el egy időre tavaly? – jött rá Dumbledore, aki csak egy bólintást kapott válaszul. – Majd átvette a helyét.
    - Nem hittem volna, hogy szerethetek így valakit azóta, hogy Lilyt…
    - Elveszítette – fejezte be az igazgató helyette. – Nem hitte volna, hogy valaha megtudja, milyen érzés apának lenni.
    - Nem lett teljesen apa-lánya kapcsolatunk, inkább pótapa-pótlánya – javította ki.
    - Az pont elég. De még mindig nem mondta el, mi lesz a lánnyal – emlékeztette rá Dumbledore.
    - Ha igazán hisz bennem, akkor tudni fogja, hogy mindent a jó ügy érdekében tettem, és meg fogja érteni – bízott ebben Piton.
    - Én is így gondolom, csak kíváncsi voltam, Maga is hasonlóan vélekedik-e – mosolygott immáron boldogan az igazgató.

    - Hallottad az új híreket? – kérdezte Luna, amint egymásba botlottak Alice-el, és látszott rajta, hogy nagyon izgatott volt.
    - Nem. De amúgy is, Te vagy az, aki mindig ellát új hírekkel. – Ebben igaza volt Alinek.
    - De ezt még én is csak most hallottam. – Majd rögtön a tárgyra tért. - Romilda Vane-t ismered, igaz?
    - Griffendéles, és egy évvel fiatalabb nálam – bólintott Ali.
    - És esetleg nem csináltattok a közelmúltban szerelmi bájitalt Lumpsluckkal? – tapogatózott Luna.
    - De, Amortentiát – felelte a barátnője.
    - Az nagyon erős, igaz?
    - A professzor szerint a legerősebb. De miért? – Most már tényleg kíváncsi volt Alice.
    - Mert valaki az évfolyamodon eladta neki, amit csinált órán, Romilda pedig a Harrynek szánt karácsonyi csokiját telelocsolta vele. De Hermione szerencsére már korábban figyelmeztette Harryt, hogy vigyázzon vele, ezért kóstolás nélkül berakta a ládájába. Csakhogy utána elfelejtette kidobni. Ron pedig szerencsétlenségére megtalálta és megette.
    - Ú, ez nagy gáz! – fogta fel Alice a hallottakat, és furcsa volt belegondolnia, hogy egy olyan órán készült ez a főzet, amin ő is részt vett. Hisz úgy vette észre, az ő évfolyama ki szokott maradni az ilyen jellegű dolgokból.
    - Az bizony – nagyon izgatott volt Luna. - De itt még nincs vége a történetnek – folytatta. - Harry ugyanis elvitte Lumpsluck-hoz Ront, aki adott neki ellenmérget, majd lazításként az izgalmak után a professzor úgy döntött, hogy a Dumbledor-nak szánt mézsört inkább megissza a fiúkkal. Ron volt az első, aki megkóstolta, és azonnal összeesett, mivel mérgezett volt.
    - Ezt nem hiszem el! – képedt el hitetlenkedve Alice.
    - Pedig így történt – bólogatott döbbent fejjel Luna. - De nagy szerencséjére Harry tudta, hogy a bezóár semlegesít mindenféle mérget, és ami még nagyobb szerencse, hogy volt is ilyen a professzor szobájában. Így megmenekült Ron, de azóta a Gyengélkedőn fekszik. Sőt, az már csak „petárda a bombán” – ezt használta Luna, amikor valami rosszat szeretett volna kifejezni, és nem a „hab a tortán” kifejezést –, hogy pont ekkor volt a születés napja.
    - Hát ez borzalmas születésnap volt, az biztos – zárta le ezzel a dolgot Ali.
    - Ó és hallottam, amint Harry és Hagrid arról beszélget, hogy Piton veszekedett Dumbledor-ral, amiért olyasmit kér tőle, amit ő nem szeretne megtenni. Vajon mi lehet az, amire kéri? - Elgondolkodott egy pillanatra, majd egy kézsuhintással elhessegette mindezt a fejéből. – Na, mindegy! Nem a mi dolgunk.
    - Igen, nem a miénk – próbálta a zavarodottságát leplezni Alice.
    - De akkor is, sajnálom szegény Ront – terelte vissza a témát Luna, barátnője nagy örömére.
    Valaki hallott titeket veszekedni Dumbledor-ral. Az igazgató, Malfoy, a Megszeghetetlen eskü, amit semmiképp sem akarsz végrehajtani – hadarta berontva Piton irodájába még aznap. - Nehéz helyzetben vagy, és sajnálom, hogy nem tudok sehogy sem segíteni – halkította le közben a hangját.
    - Már az is nagy segítség, hogy itt vagy és erőt adsz – mosolygott rá bíztatásként Piton, aki egyáltalán nem tűnt se meglepve, se idegesnek a hallottak alapján. – És az igaz, hogy a múltkor veszekedtem Dumbledor-ral, de azt azóta már megbeszéltük. Most úgy nézz ki, mégis meg fogom tenni azt, amire kér – mondta szomorúan.
    - Vagyis nem szeged meg az esküd? – reménykedett Alice.
    - Ez a terv. De ne örülj, mert ennek a következményei is nagyon súlyosak! – figyelmeztette Perselus.
    - De annyira semmi sem súlyos, mint a halálod – mosolygott rá a pótlánya.
    - Remélem, később is ezt fogod majd gondolni. – Közben magában felidézte, mit is mondtak Aliről Dumbledore-ral.
    - Biztos lehetsz benne – Fogta meg a férfi kezét, aki gyengén, de viszonozta a fogást.

 
Eljött a várva várt „Hugrabug – Griffendél” meccs, aminek Alice nagy meglepetésére a végeredménye 320-60 lett a Hugrabug javára. Pedig meggyőződése volt, hogy a Griffendélnek volt a legjobb kviddics csapata. Habár ekkor elég nagy volt a zűrzavar a Griffendél háza tájékán. Hiszen Ron még mindig nem tudott játszani, így McLaggen lett beállítva a helyére, aki a maga feje után ment végig. Sőt, Harry a meccs végére a barátja mellett kötött ki a Gyengélkedőn, mivel koponyatörést szenvedett. De szerencsére pozitívuma is volt a meccsnek, méghozzá az, hogy Luna volt a bemondó, ami igencsak feldobta az estét, hisz remek hangulatot csinált.        

    - Szia, Luna! Gratulálok! – kezdte Alice másnap, mikor találkoztak.
    - Komolyan mondod? – lepődött meg a hollóhátas lány.
    - Persze, nagyon klassz voltál – felelte ősszintén.
    - Kösz! Igazából te vagy ma a második, aki ezt mondja. De sokan inkább cikiznek, amiért szerintük irtózatosan béna voltam – rántott egyet a vállán Luna.
    - Ne is törődj velük! De ki volt a másik lelkes személy? – érdeklődött Alice, és a szíve mélyén reménykedett benne, hogy Harry nevét mondja majd, még ha ő játék közben nem is tudott figyelni a kommentárra, mivel még mindig nem sikerült a kettőjük összeboronálásáról lemondania.
    - Ron Weasley – felelte Luna. - Dumbledore megkért, hogy adjak át nekik egy levelet, és akkor gratulált. Sőt, miután elindultam, és azt hitte, hogy már nem hallom, azt is mondta, hogy a rajongóm lett – pirult el szégyenlősen.
    - De aranyos – mosolygott Alice, és szívből örült a barátnője sikerélményének, ami kijárt neki.
    - Aha. Remélem, most már tényleg szakítani fog Lewander-rel, mert nagyon rossz párosnak tartom őket. – Majd a szokásos habitusával folytatta, ami mindig, akkor jött elő nála, amikor valamilyen számára izgalmas dologról kezdett el beszélni. - Amúgy arról tudsz, hogy Ginny nagyon megharagudott Deanre, amiért nevetett, amikor McLaggen eltalálta Harryt a gurkóval? Remélem, lassan kezd felnyílni a szeme.
    Alicenek felcsillant az övé.
    - Á, csak most esett le, hogy Ginny az a lány, aki szerinted Harryhez való!
    - Igen.
    - De én, akkor is kitartok amellett, hogy ti is nagyon szép pár lennétek, akármit is mondasz – muszáj volt újra hangsúlyoznia ezt.
    - Alice, Alice… Te kis hamis – karolta át a barátnőjét Luna, majd így ballagtak egy kicsit a Tiltott rengeteg felé.
    Luna az elkövetkezendő időszakban nagyon informált volt, és bár általában nem szeretett pletykálni, Alice-szel mindig megosztotta az új híreket.
    - Bocsi, hogy késtem, de Hermionéval elbeszélgettük az időt – szabadkozott, pedig mindösszesen tíz percet kellett rá várnia rá Alice-nek. - Tudod, eléggé ki van bukva Lewander-re, hisz Ron szakítani szeretne vele, csak nem akarja őt megbántani. De egyre több jelet ad neki a szándékával kapcsolatban, amik miatt még jobban ragaszkodik hozzá a lány.
    - Ó! Ez ez aztán a kellemetlen helyzet – reagált Alice. – Mármint az, hogy tudod, hogy már kezdhetne kialakulni köztetek valami, vagy már alakulóban is van, csak egy nem kívánatos személy belerondít a képbe – állapította meg.
    - Hát igen. De amúgy Malfoy-ról is beszéltünk.
    Ez nagyon felkeltette Ali érdeklődését.
    - És pontosan mit mondott róla? – kérdezte kíváncsian.
    - Év elején látták a Borgin és Burkes-ben egy szekrénnyel, ami szerintük egy volt-nincs szekrény. Azóta is nagyon furcsának tartják a fiú viselkedését, és már régóta arra gyanakodnak, hogy ő áll a Dumbledor-nak címzett végzetes ajándékok mögött, de most arra is rájöttek, hogy Crac és Monstro úgy fedezik, hogy közben Százfűlé főzetet isznak, így a kellő időben tudják figyelmeztetni, ha valaki bezavarna az akcióikba. És a végére hagytam a legbizarrabbat, Harry kihallgatta, amint Piton professzor azt mondja neki, hogy letette a Megszeghetetlen Esküt, és ha neki nem sikerül a küldetését véghez vinnie, ő teszi meg helyette. - Szinte kikerekedtek Luna szemei az utolsó mondatnál.
    Ali erre egy hatalmasat sóhajtott.
    - És elhiszik, hogy öö… a professzor tényleg öö… áruló? – nehezére esett kimondani ezeket a szavakat.
    - Igen, de én nem – jelentette ki Luna. - Szerintem Dumbledore bízta meg valamilyen feladattal. Biztosan a mi oldalunkon áll. Efelől nincs semmi kétségem.
    Ettől szeretettel és boldogsággal telt meg Alice szíve, ami kiült az arcára is.
    - Nekem sem – mondta, és ekkor hinni kezdett abban, hogy Lunára az a szörnyű tett után is számíthat.