Piton és a lány 3. rész - 3. fejezet

Harmadik rész
    3. fejezet

     - Ez meg mi? – mutatott az egyik újságcikkre a barátnője szobájában.
    - Ó, tényleg, ezt el kell olvasnod, Alice! – jutott az eszébe.
    - Valamiért nagyon fáj a szemem, nem olvasnád fel inkább hangosan? – kérte.
    - De, persze.

 Dumbledore – Kiderül végre az igazság

A jövő héten napvilágot lát sokak által nemzedékek legnagyobb mágusának tartott, félrecsúszott zseni megdöbbentő története. Rita Vitrol a higgadt, nagyszakállú bölcs népszerű imázsát félresöpörve az olvasók elé tárja a lelki megrázkódtatásokkal terhes gyermekkort, az ifjúi évek féktelenségét, az évtizedes családi viszályokat, és a sötét titkokat, amelyek a sírig elkísérték Dumbledore-t.

- Várj, ez az a Rita Vitrol, aki azt a borzalmas cikket írta Harry Potterről annak idején a Trimágus Tusa miatt? Sőt, az egyikben még egy szerelmi háromszöget is felvázolt Harry-ről, Hermione-ról és Viktor Krumról. – jutott Alice eszébe.
    - Igen, ez ő, és most írt egy könyvet Dumbledor-ról – bólogatott Luna.

 

MIÉRT elégedett meg a mágiaügyi miniszteri szék várományosa a szerény iskolaigazgatói poszttal? MI VOLT a Főnix Rendjének ismert titkos szervezet igazi célja? HOGYAN halt meg valójában Dumbledore?
    Ezekre és megannyi más kérdésre keresi a választ Rita Vitrol felkavaró új életrajzi művében, mely a Hírnév és hazugságok – Albus Dumbledore élete címet viseli.

 - Igazából ennyi lenne a lényeg – hagyta abba az olvasást Luna. – Be kell szereznünk ezt a könyvet, Alice. Én nagyon kíváncsi vagyok rá.
    - Hidd el, én is.
    - De apa nem igazán repesne az örömtől, ebben biztos vagyok – gondolt bele a szőkeség.
    - Akkor majd én megvetettem anyával, őt biztosan érdekelné, és a suliban Te is el tudnád olvasni – jött az ötlet.
    - Az jó lenne.

Alice barátnője szobájában aludt a földön, egy nagyon puha matracon, amit régen Luna használt. Az édesanyja az előszobában lévő kanapét foglalta el. Bár Xenophilius felajánlotta neki, hogy aludhat az ő szobájában, de Angela így is kissé betolakodónak érezte magát, ezért nem fogadta el az ajánlatot. Végül azonban nagyon jót aludt a kényelmes kanapén is.

 
Három hét múlva

- Mi az? – kérdezte Alice Luna-t, miután egy bagoly szállt be a szobába.
    - Egy meghívó – jött a válasz.
    - És mire?
    - Egy esküvőre – mosolyodott el Luna, majd átadta a borítékát.
    Ron testvére Bill, és a Trimágus Tusáról ismert Fleur keltek egybe.
    - Bátrak – jegyezte meg Alice, hisz sokan még a házukból is alig mertek kilépni akkortájt, nemhogy esküvőt tartsanak.
    - Miért? – Közben sütit majszolt az ágyán Luna, mire Ali mellé ült, és szintén elvett egy csupa csokis finomságot a tálról.
    - Mert ilyen körülmények között is meg merik tartani.
    - Pont ez a lényeg, hogy mindezek mellett szeretnék a világ tudtára adni, hogy ők szeretik egymást, és igenis összeházasodnak, még ha száz halálfaló is készül tönkretenni a lagzijukat. Nem szabad mindig félni, Alice. Az felemésztene minket, és már félig győzne is a Sötét Nagyúr. – Megint szörnyen bölcs volt Luna, anélkül, hogy észrevette volna, és épp ezekért a megnyilvánulásaiért szerette annyira Alice – minden más jó tulajdonsága mellett, persze.
    - Ez egy jel nekünk – jelentette ki a mardekáros lány.
    - De mire?
    - Hogy ideje hazamennünk – felelte, bármennyire is szeretett volna maradni.
    - Jaj, ne is mondj ilyet, kérlek! – Rögtön le is tette a sütit Luna, mert maga a gondolat, hogy megint heteken át nem láthatja a barátnőjét, elvette az étvágyát.
    - Pedig tényleg itt van már az ideje. – Közben megfogta a hollóhátas lány kezét. - Imádok minden veled töltött percet, de év közben is állandóan együtt vagyunk, viszont anyuval csak ennyi időnk van egymásra. És ezt a maradék időt szeretném vele tölteni kettesben.
    - Megértelek. – Látszott Luna arcán, hogy tudta, ez volt a jó döntés. Mit nem adott volna, ha ő is, csak egyetlen egy napot eltölthetett volna még az édesanyjával!
    - Az lenne a legjobb, ha elmennénk nyaralni. De jelen helyzetben… Várjunk csak! – Végig gondolta, amit az előbb hallott a barátnőjétől. – Tudom már, mit kell tennünk. Ez nem is kétséges – mosolyodott el vidáman.

 - Nagyon fogsz hiányozni – ölelte át Luna, miközben mindkettőjük szemét elárasztották a könnycseppek.
    - Te még jobban. Az esküvőn pedig érezzétek jól magatokat! – nézett ekkor Mr Lovegood-ra is.
    - Köszönjük, és nektek is további szép nyarat! – mondta a férfi kedvesen.
    - Reméljük, az lesz – reagált Angela.
    - Igazán örülök, hogy megismerhettelek, Titeket. Egy élmény volt, és így most már arcot is tudok társítani ahhoz, akiről Luna annyit mesél nekem – búcsúzott el Xenophilius. – Hazafelé pedig jó utat!
    - Köszönünk mindent! És én is örültem az ismeretségnek – fogta meg a kezét Mrs Milborow.
    - Alig várom, hogy újra találkozhassunk. – Ez volt az utolsó mondat, amit ezekben a hetekben Luna-tól hallott Alice.

- Na, van már valami terved, hogy mit fogunk otthon csinálni? Tartunk valamilyen film maratont, ahogy szoktuk? – kérdezte az édesanyja a vonaton ülve.
   - Nem, nem… Annál sokkal mozgékonyabb ötletem van – mosolyodott el hamisan.
   - És mi lenne az? –kérdezte meglepődve Angela.
   - Menjünk el nyaralni! – vágta rá.
   - Hogy micsoda? – emelte fel a hangját a nő. - Ilyen…
   - Ne is folytasd! Tudom, hogy félsz most bárhova is elindulni. Már az is nagy szó, hogy idáig eljöttünk, de van erre egy nagyon jó ötletem.
    - Nem hinném, hogy tudsz olyat mondani, amivel ez a probléma megoldódna.
   - Csak szerinted! – Most kissé hamiskásan mosolyodott el, miközben beszélt. - Mi lenne, ha nem a saját bőrünkben mennénk, hanem két ismeretlen muglijéban?
    - Jól értem, hogy azt javaslod, hogy használjunk Százfűlé-főzetet? – kezdte összerakni a képet Angela.
    - Pontosan.
    - De kinek az alakját vennénk fel, anélkül, hogy bajba kerülnénk? – vázolta az első kézenfekvő problémát az édesanyja.
    - A szomszédjainkra gondoltam – felelte természetesen Ali.
   - Arra a negyvenéves nőre, és a mogorva húsz év körüli lányára, aki nemhogy köszönni nem tud, de még fel is löki az embert a járdán? – szinte kiabált a felismeréstől.
    - Pontosan – ismételte önmagát Alice. – Ők sohasem mennek sehova. Se a nő, se a lánya nem dolgozik sehol. Az apa az, aki eltartja mindkettőjüket, de neki másik városban van a munkahelye, úgyhogy csak kéthetente jön haza.
    - De Te honnan tudsz ennyi mindent róluk? – értetlenkedett Angela.
    - Egyik a legjobb barátnőm volt az unokahúguk, nem emlékszel?
    - Ó, tényleg, Lexy. Ő aranyos lány volt – emlékezett vissza. – Bár teljesen elfelejtettem, hogy bármi köze is volt ezekhez, ami nem meglepő, mivel se külső, se belső hasonlóságot nem fedeztem fel bennük.
    - Igen, milyen kár, hogy öt éve elköltözött – sóhajtott egy mélyet. Azért is várta úgy annak idején Alice, hogy a Roxfort tanulója legyen, hátha ott sikerül új barátokra szert tennie. Azonban ott sem volt rózsásabb a helyzet Luna megismeréséig.
    - De még mindig szoktál vele levelezni, ami szerintem nagyon szép. – Próbálta a legkisebb jót is meglátni a fennálló helyzetben az édesanyja.
    - Persze, havonta egyszer írunk egymásnak, de az akkor sem ugyanaz, főleg, hogy úgy hiszi, egy sznob magánsuliba járok, ahol kirekesztettek a többiek.
    - Ha úgy nézzük, ez részben igaz.
    - Végül is. – Ezzel egy halovány mosolyt sikerült az édesanyjának kicsikarnia belőle. - A lelki bajaimról mindig írhattam neki, konkrétumok nélkül, és ez mindig sokat jelentett nekem – mondta. – Jobbnál jobb tanácsokkal látott el, hogyan bírjam ki a magányt, főleg, hogy ő is hasonló helyzetben van.
    - Erről sohasem meséltél nekem – állapította meg szomorúan Angela.
    - Úgy éreztem, hogy azok a dolgok, amiket írunk egymásnak, csakis ránk tartoznak –magyarázta. - Nektek is elmondtam mindent, amit úgy éreztem, hogy tudnotok kell, de nekem is szükségem volt egy barátra, akivel másként beszélgethettem, még ha csak levélben is, a konkrétumokat kerülve. Az pedig, hogy hova jár, és hogy szintén alig van barátja, nem gondoltam, hogy érdekelne Téged.
    - Értem. Már csak azt nem tudom, hogyan szerezzük be a szükséges alapanyagokat a főzet elkészítéséhez – terelte vissza a témát az anyukája.
    - Ismerek valakit, aki segíthet.
    - Az egyik iskolatársad szülőjére gondolsz?
    - Valami olyasmi. – Egy pillanatra könnycseppek tették fényesebbé a szemét, de ügyesen visszatartotta őket, így a nő semmit nem észlelt a dologból.
   
    Miután hazaértek és mindent kipakolt, elővette azt a levelet, amit még hetekkel ezelőtt kapott.

 Kedves A.!
    Nem szeretném leírni a neveinket, vagy bármi konkrétumot, mert nem akarom, hogy bajt hozzak ránk, főként rád.
    Nem merek belegondolni, mit hiszel rólam a történtek után. Csak azt tudom mondani, hogy ez volt az, amit annyira nem akartam megtenni, de kénytelen voltam. Egyszerűen gyűlölöm a jelenlegi életemet – ha egyáltalán életnek lehet nevezni a mostani mindennapjaimat. Mint már korábban is említettem, semmi konkrét dolgot nem írhatok, de jobb is, ha nem tudsz ezekről – legalább még egy ideig.
    Akkor éjjel, mielőtt eltűntem, megláttalak egy fa mögött. Borzasztóan aggódtam, hiszen láttam, hogy nem vagy jól. És amint módomban állt, láthatatlanná tévőköpenyben visszamentem a Kastélyba, és megnéztelek a Gyengélkedőn. Így megtudtam, hogy nem esett komoly bajod. Nemrég el is látogattam a házatokhoz, ez esetben Százfűlé-főzetet alkalmazva, mivel védőbűbájokat akartam szórni rá, de mint láttam, Ti már megelőztettek. Ennek ellenére egy-két nagyon erős bűbájjal még biztonságosabbá tettem az otthonotokat. Mindenképp szerettem volna valamiben segíteni.
    Találkozni szerintem Te is nagyon jól tudod, hogy nem fogunk tudni, a nyáron legalább is nem. Ez a bagoly viszont visszatalál hozzám, ha esetleg szeretnél kérni tőlem valamit. Kérdezned felesleges, mert úgysem tudok válaszolni. De csak akkor küldd, ha tényleg csakis én tudok segíteni! Most rengeteg baglyot megfigyelnek!
    És a leveledben TE SE ÍRJ SEMMI KONKRÉTUMOT, FŐLEG A NEVEDET NE! Ez nagyon fontos!
    Szeretettel:
    A férfitól, aki lányaként szeret

 Amint befejezte a levél újraolvasását Alice, sírás közben maga is tollat ragadt. Mintha ráérzett volna Piton, hogy pont kérni szeretett volna tőle valamit, vagy talán csak a sors rendezte így.
     - Hát visszajöttél, Lily? – mosolygott a bagolyra Perselus. – Nem is tudod, mennyire örülök neked.

Kedves pótapukám!
    Már ez az egy mondat is melegséggel töltötte el a szívét.
    Nagyon örülök, hogy írtál. Jól esett, hogy az iskolában megnéztél, és hogy a házunkat is még jobban biztosítottad a nem várt vendégek ellen. De kérlek, ne kockáztasd a saját biztonságodat miattunk! Hiszen biztos vagyok benne, hogy te kulcsfontosságú vagy a harc végkimenetelében, míg én nem.
    Remélem, ezzel a kérésemmel sem sodorlak bajba. Szükségem lenne egy kis Százfülé-főzetre, vagy legalább a hozzávalóira. Anyával el szeretnénk menni nyaralni, de saját magunkként nem merünk. Tudom, mennyire önző dolog ezt kérni Tőled ilyen körülmények között, így ha bármi problémát okoz, akkor semmiképp se küldd el!
    Már így is két hetet töltöttünk a barátnőméknél (az ő nevét sem írom le természetesen, de Te úgyis tudod, kire gondolok.) Nagyon jó volt náluk. Örültem, hogy kimozdulhattam itthonról, és hogy sokat lehettem a számomra legfontosabb két nővel.
    Remélem, Te is elbírod a rád rakott terheket!
    TUDD, HOGY BÁRMI IS FOG TÖRTÉNNI, ÉN MINDIG HINNI FOGOK BENNED!
    Attól a lánytól, aki apjaként szeret téged!

Az utolsó két mondatott nem bírta könnycseppek nélkül elolvasni Perselus. Tudta, már csak ezért a levélért és az írójáért is muszáj volt tovább játszania a szerepét. Alice írása sok energiával töltötte fel, ami remélte, kitart majd a tanévnyitóig. Utána pedig ismét láthatja ő. Még nem döntötte el, mennyire engedi közel magához, de tudta, hogy egyikük sem bírná ki, ha levegőnek kellene néznie a másikat egy tanéven át.
    - Leveled jött – nyújtotta át a kissé súlyos borítékot Alice-nek az édesanyja. Ő gyorsan be is ment a szobájába, és kinyitotta.

Kedves pótlányom!
    Egyáltalán nem okozott gondot, hogy a Százfűlé-főzetes készletemből valamennyit elküldjek nektek. Így legalább, amíg ennek a pótlásán dolgozom, nem a körülöttem történő eseményekkel foglalkozom. Nagyon örülök, hogy ellátogatattok L.-ékhez, és remélem, hogy a nyaralásotok is jól fog sikerülni.
    Ez az adag főzet egy hétig is kitarthat. De figyeljetek arra, hogy rendszeresen igyatok belőle, és este ne fogyasszátok, mert akkor nem lesz elég!
    További szép nyarat!
    Pótapukád

 

- Anya! – futott ki a konyhába. – Megjött a Százfűlé-főzet! Mehetünk nyaralni! – Még egy kicsit ugrált is örömében.
    És már csak egy problémát kellett megoldaniuk…

- Hogy mehettem bele ebbe az egészbe? – kérdezte Angela magától, miközben a kerítésük melletti bokor mellett bujkáltak.
    - Egyszerű a válasz – mosolygott rá a lánya. –Remek a meggyőzőképességem.
    - Igaz – bólogatott. – Ezt majdnem elfelejtettem.
    - Tényleg? – Most furcsa képet vágott Alice.
    - Tudod, nagyon sok mindent el tud felejteni az ember, ha egyedül van ennyi időn át. Pedig szinte semmi mással nem töltöttem ezt az időt, minthogy régi képeket néztem, és emlékeket idéztem, meg persze… - majdnem elszólta magát. – Hagyjuk! Most csak a jelenre szeretnék koncentrálni, és arra a csodás nyaralásunkra, amit biztosan nem tudok majd elfelejteni.
    - Egyetértek, és ha jól látom, akkor már közelítenek is a célszemélyeink – mutatott a nem messze sétáló két nő felé.
    - Milyen szerencse, hogy senki se jár errefelé.
    - Hát igen, és mi hálátlanok még el is akarunk innen menni – mondta szarkasztikusan Alice.
    - Melyik legyen a Tiéd? – tért a tárgyra a nő. – Gondolom, úgy a logikus, ha enyém az anya és Tied a lánya, nem?
    - De. – Majd vártak még elég közel érkeztek hozzájuk.
    - Háromra!
    - Egy, kettő, három! Petrificus totalus. – És a két nő összeesett.
    - Gyerünk, gyorsan! – indultak kifele. – Elbírod a lányt egyedül is, kicsim?
    - Muszáj leszek, mivel egyszerre kell bevinnünk őket. – Gyorsan be is húzták a két nőt a házukba, aminek jelen helyzetben nagyon örültek, hogy nincsen lépcsője. – Vágj le jó sok hajat, hogy mindegyik üvegbe jusson! – figyelmeztette az édesanyját.
    - És most jön a neheze – mondta Angela.
    - Még szerencse, hogy mindkettőnk házának van hátsó ajtaja.
    - Az biztos. – És hátulra kihúzták a megcsonkított hajú áldozataikat, majd a kerítésen átdobva óvatosan, a saját hátsó ajtójukhoz rakták a megdermedt nőket, mivel nem merték előre visszavinni őket. Így is nagy kockázatot vállaltak. Majd megkeresték az egyik táskájában a lakás kulcsukat, és a házba beosonva Alice ellopta az útleveleiket, míg Angela őrködött, hogy fel ne keljenek. Közben mindketten remegtek az idegességtől. De szerencséjükre a szomszédjaik nem voltak igazán agyafúrtak, mivel az íróasztalfiókjukban tartották a személyes irataikat. Ali keresés közben ügyelt arra is, hogy ne legyenek nyomai, ezért vette le még a ház előtt a cipőjét, hogy nehogy lábnyomokat, vagy bármi más árulkodó koszfoltot hagyjon maga után.
    - Akkor kezdjünk csomagolni! – mondta Angela, miután visszamentek a házukba. A szomszédjaikat nem rázta meg igazán a dolog, amennyire ők látták a szobájuk ablakából: körülnéztek miközben ásítottak egy párat, majd bementek a házukba. A többi pedig már nem izgatta a Milborow lányokat.