Piton és a lány 3. rész - 5. fejezet

3. rész - 5. fejezet

A vonatút után Alice és Alfreda egy kocsival utaztak két hugrabugossal. Alit egy évvel korábban Luna világosította fel arról, hogy nem maguktól mentek a kocsik, hanem thesztrálok húzták őket. Azonban ezeket a lényeket csak azok észlelték, akik láttak már valakit meghalni. A barátnője pedig ott volt az édesanyja mellett a nő utolsó perceiben. Bármilyen nagy csodálattal mesélt annak idején a thesztrálok kinézetéről Luna, Alice a hallottak alapján nem éppen szépnek képzelte el őket.

- Kíváncsi leszek, milyen beszédet mond Piton igazgató – súgta Alfreda a fülébe.
    Alice számára nagyon furcsa volt még csak belegondolni is, hogy innentől fogva a pótapja volt a Roxfort igazgatója, ráadásul úgy, hogy a tanárok és diákok nagyrésze valószínűleg úgy vélte, hogy egy aljas gyilkos volt.
    - Én is – mondta végül.
   - Diákok, akik meg letettek szabadítva a sár és félvérű társaitoktól… – kezdte Perselus, akinek nehezére esett kimondania ezen szavakat, hiszen, bár régen belenevelték a szülei, hogy a sárvérűek tőlük alacsonyabb rendűek, Lily személye annak idején rávilágította, hogy ez nem feltétlenül volt így. Emellett persze ott volt az a fontos részlet is, hogy ő maga is félvér volt. Ebben a tanévben viszont már csak az aranyvérűek térhettek vissza az iskolába, nekik viszont kötelező volt.
    - Üdvözöllek Titeket az új tanévben, amikor is én leszek az igazgatótok! – folytatta továbbra is érzelemmentes hangon. - Annak érdekében, hogy minden problémamentesen menjen, lesz két segédem, akik ügyelni fognak mindenre és mindenkire. – Majd a mellette ülő nőre és férfira mutatott, akik felálltak, és egy-egy gonosz mosollyal jelezték, hogy a diákok a legrosszabbra számítsanak. – Ők a Carrow testvérek.
    - Merlinre, de szimpatikusak! – jegyezte meg Alfreda cinikusan. – Tudod, most azért örülök egy kicsit, hogy mardekáros vagyok, így minket remélhetőleg békén fognak hagyni. Még ha a többieket nem is tudja majd az igazgató megvédeni tőlük, minket biztosan meg fog.
    Alice megint nyitott szájjal nézett rá. Rendkívül jól esett ezt hallania valaki mástól.
    - Én hiszek abban, hogy csakis a Sötétnagyúr miatt vannak ezek az alakok itt – tette még hozzá Alfri.
    - Én is – bólogatott Alice. - Én is…

Később az is kiderült, hogy a Carow testvérek is tanítani fognak ebben a tanévben. Amycus a Sötét varázslatok nevű „új tárgyat” kapta meg, ami a Sötét varázslatok kivédését váltotta, Alecto pedig az új Mugliismeret tanárnőjük lett. Másnap már volt is órája velük az ötödéveseknek.
    - Szabályosan félek – vallotta be Alfreda, mikor már a terem előtt álltak.
    - Én sem igazán várom az órát – mondta a semmivel sem boldogabb Alice.
    Mikor beléptek a terembe, a nő már ott állt az asztala előtt, és olyan gonosz mosolyt villantott rájuk, amivel a gyerekek nagy részét azonnal megijesztette.
    - Merlinre, te már remegsz is! – fogta meg új barátnője kezét Ali.
    - Nem is kicsit. De nem tehetek ellene semmit. Pedig, ha meglátja, akkor azonnal kifog magának. - Félelem csillant meg a szemében.
    - Figyelj, üljünk le ide hátra! – mutatott az egyik hátsó pad felé Alice. – És amúgy is, mi mardekárosok vagyunk, nem mi leszünk az elsődleges célpontok. Ha nem szegülünk ellenne, akkor ő sem fog foglalkozni velünk.
    - De ha olyat kér tőlünk, amit semmiképp sem szeretnénk megcsinálni?
   - Akkor fogjon csak ki magának! Ne feledd, együtt végig tudjuk csinálni ezt az évet! – bíztatta, és ezekben a percekben értette igazán meg, mit is jelentett az, hogy végre volt a saját házában is egy személy, akire támaszkodhatott.
  - És mi lesz a többi évvel? – Alfreda csak nem tudott megnyugodni.
  - Én nem tervezek hosszú távra. Örülök, ha ezt a napot átvészelem – vallotta be Alice, hisz jelenesetben tényleg nem tudott a jövőbe tekinteni és tervezgetni.
    - És a többi ilyen napot – egészítette ki Alfreda.
   - Hát igen, nem lesz könnyű évünk. De ami nem öl meg, az megerősít. – Szerette ezt a mondást, és remélte, hogy be is fog igazolódni rájuk nézve.

- Igaz.

- Kölykök! – kezdte az újdonsült tanár. – Én tanítom ezt a tantárgyat Nektek. És ígérem, hogy a tanév végére mindent tudni fogtok, amit kell a kínzásokról, pusztításokról és az erőszakról. – Mindenki azonnal lefagyott ettől az indítástól. – Azt pedig már most közlöm, hogy a mardekárosokat előnyben részesítem. – Majd újból elnevette magát.
    Alfreda és Alice azonban ennek sem tudott egy fikarcnyit sem örülni.
    - Mivel szeretnétek a mai napot kezdeni? A Crucio megteszi?
  
    Nem volt kérdés, ez volt a legszörnyűbb tanóra, amin valaha részt vettek. Az egyik hugrabugos lány elsírta magát, amikor az egyik fiún próbálta ki a tanár a kínzó átkot, mivel állítása szerint úgy nézett rá, mintha őrültnek tartaná. Majd megígérte a lánynak, hogy ő lesz a legközelebbi tesztalany.
    - Ilyet senki sem csinálhat! – tört elő Alfriből, amint bementek az egyik lány mosdóba. – Ez emberkínzás! Nincs joga hozzá! Ehhez senkinek sincs!
    - Attól félek, most már Voldemort dönti el, kinek mihez van joga – állapította meg Alice komoran.
    - A nevén nevezed? – lepődött meg Alfreda. – Ez bátor dolog.
    - Miért, Te nem? – Ekkor Ali lepődött meg.
    - Én nem vagyok ilyen bátor. – Rázta a fejét újdonsült barátnője.
    - Pedig ehhez nem is kell bátorság. Szerintem az emberek magába a névbe helyezik a félelmüket, és úgy vannak vele, ha nem mondják ki, nem is kell igazán tudomást venniük róla. De sajnos attól még ugyanúgy köztünk van Voldemort, és megnehezíti az életünket – fejtette ki a véleményét Alice, aki tényleg nem hitte, hogy igazán bátor lenne amiatt, hogy kimondja a Nagyúr nevét, még ha Perselus szájából sem hallotta még soha.
    - Igazad van.
    - Próbáld meg Te is! – bátorította Alfredát. - Biztosan Neked is menni fog.
    - Megígérem, hogy megpróbálom, de nem most. A mai nap már így is tönkrement.
   - Várj még ezzel a kijelentéssel! Pár perc múlva mehetünk a másik „cuki testvér” órájára – jutatta eszébe Alice.
    - Ú, tényleg! Annyira örültem, hogy az előző órának vége lett, hogy meg is feledkeztem róla. – Konyult le a szája.
    - Gyere, induljunk! – karolta át Ali. – Essünk túl rajta!
    - Essünk túl ezen az egész éven! – mondta Alfri miközben sóhajtott egyet.
    - De ki tudja, hogy egy év múlva mi lesz. Az is lehet, hogy minden sokkal rosszabbra fordul. Ezért ne is mondjunk ilyeneket, oké? – Egy óra elég volt az egyik Carow-testvérrel, hogy még negatívabban lássa a helyzetüket Alice.
    - Rendben.

Alecto az asztalánál ült, és az újait összezárva, maga előtt tartotta a kezét, és azon át figyelte a befelé áramló gyerekeket. Majd azután sem állt fel, hogy minden diák elfoglalta a helyét.
    - Mardekárosok, és a többi ötödéves, üdvözöllek titeket! – A keze még mindig maga előtt volt. – Idén megtanulhatjátok tőlem, mennyire szánalmasak és semmire valóak a muglik. És persze azok a kis korcsok, akik mugli szülők gyermekeként varázslóknak vagy boszorkányoknak nevezik magukat – szinte köpte a szavakat a nő. – De mégis mindközül a legrosszabb, amikor egy varázsló, vagy boszorkány fatyút nemz egy muglival, és így undorító félvérek csúfítják el a mi kis társadalmunkat. – Várta a reakciókat, de a testvére után mindenki fapofával hallgatta végig, amit mondott. – Ó, és persze ott vannak a kviblik, akik csak arra jók, hogy szolgáljanak minket, semmi többre. Hisz hasznukat kell vennünk, ha már a mi világunkban élnek, tudnak rólunk, és részesei azoknak a csodás és borzalmas dolgoknak, amikre képesek vagyunk. De hogy kinek mi a csodás, és mi a borzasztó, azt döntse el maga, és persze számoljon ennek a következményeivel…
    - Ő inkább az a sunyibb féle gonosz, nem? – kérdezte a folyosón Alice, miután ezt is letudták.
   - De. Kimértebb, és ettől még félelmetesebb, ami talán abból is fakad, hogy nő. De ettől még szerintem nyugodtan, rezzenéstelen arccal meg tudna bárkit gyilkolni, vagy kínozni – felelte Alfreda.
    - Lehet, hogy ezt már jó párszor meg is tette. De ebbe inkább bele se gondoljunk! – Próbálta elhessegetni a lelki szemei előtt megjelenő borzalmas képeket.
    - Ne is! Most úgy is McGalagony órája következik. Az felüdülés lesz ezután.

Az is volt. A tanárnő állva, biztató mosollyal az arcán várta a diákokat, akiknek ettől azonnal jobb kedvük lett. De természetesen akadt több diák is a mardekárosok között, akiknek tetszett az az elképzelés, hogy brutális és szörnyű dolgokat kell majd tanulniuk, és hogy kivételezni fognak velük. Ettől a két lánynak felfordult a gyomra.
    - Kedves diákok! – tényleg nagyon kellett már ez a kis kedvesség nekik. – Tudom, hogy most sokan megijedtettek, és jobban szeretnétek inkább otthon lenni a családotokkal, de nem aranyvérű társaitokkal ellentétben, Nektek kötelező volt visszatérnetek. Én ígérem, megteszek minden tőlem telhetőt, hogy jobb legyen a helyzet, és sikerüljön mindezt átvészelnünk – kezdte szeretet teljes, szelíd hangnemben. – Mindenkinek el kell döntenie, hogy kihez marad hűséges. Aki Dumbledore professzorhoz, és az ő áldozatához, valamint azokhoz a többi diákhoz, akik megsebesültek, vagy esetleg meghaltak az elmúlt évek során a rossz elleni küzdelemben, mint például Cedric Diggory… Akinek a halála után csak egy évvel ismerték el, hogy maga a Sötét nagyúr ölte meg. Aki hozzájuk, és ezzel hozzám is hű marad, az bármikor élvezheti a segítségemet mindenben, de aki nem, az számomra nem is létezik többé – váratlanul jöttek McGalagony szájából ezek a kemény és egyben komoly szavak.
    A két lány tudta, hogy mindig is hűek lesznek ezekhez a hősökhöz, így ők egy mosollyal jutalmazták a tanárnőt. Azonban – ahogy az várható volt – több mardekáros is felsóhajtott vagy el kezdett nevetni. Számukra McGalagony felajánlotta a távozást az óráról, de ők inkább maradtak, és az óra folytatásában mogorva arccal igaz, de csendben voltak.
    - Én lemegyek kicsit olvasni – mondta Alfreda, amikor a szobájukba értek. – Mindenképp kell egy kis kikapcsolódás, és mivel itt nincs TV, maradnak a könyvek.
    - Okés. Lehet, hogy én is mindjárt társulok hozzád – mondta, bár igazából semmi kedve nem volt olvasni, és úgy máshoz sem.
    - Rendben – majd ki is ment a barátnője.
     Alice pedig épp le akart ülni az ágyára, amikor meglátta, hogy egy levél van a párnáján, amin ez állt: „Pótapádtól!”
    - Imádom a varázsvilágot! – szaladt ki a száján, mivel varázslat nélkül nem igazán tudta volna eljuttatni hozzá Piton ezt a levelet, és biztos az ellen is tett valamit, hogy csak ő olvashassa el.

 Kedves Alice!
    Nem tudom, hányadán állsz most velem, és hogy szeretnéd-e, ha találkoznánk.
    Ha igen, akkor holnap délután 5-kor gyere az igazgatóihoz!
    Pótapád
    (Remélem, még mindig annak tartasz.)

 - De még mennyire… – suttogta. – De még mennyire… – Majd még párszor átolvasta a levelet, ami igazi megnyugvást adott a szívének. Ezután pedig sokkal nagyobb kedvel csatlakozott az olvasó barátnőjéhez.
    A másnapjuk sokkal könnyebb volt, hisz egyik Carrow testvérrel sem volt órájuk. Alice már Lunával is nagyon szeretet volna találkozni, de nem tudta, milyen órái vannak, és hol várjon rá, így előbb a Perselusal való beszélgetésével foglalkozott.
    Mikor elérkezett az idő, Alfredanak azt mondta, hogy Luna-hoz megy, amit ő teljesen megértett.
    Piton már ott várta, nem messze az igazgatóitól.
    - Hát eljöttél! – Hatalmas kő esett le a szívéről. – Gyere! – invitálta be.
    - Még sohasem voltam itt – jött rá Ali, amikor belépett a szobába. – Nem volt miért jönnöm, de most már van. – Egy bátorító mosolyt küldött Perselus felé.
    - Ez azt jelenti, hogy bízol bennem? – kérdezte félve a férfi.
    - Hát persze, hogy bízok – ölelte át a pótlánya.
    - Nem is tudod, mennyit jelent ez nekem. Sőt, most ez jelenti a világon a legtöbbet számomra. – Még egy kis ideig egymás karjaiban voltak, majd Perselus elővette a pálcáját. – Segítenél egy kicsit?
    - Miben? – kérdezte Alice.
    - Védőbűbájjal ellátni a szobát. Bár Carrowékat csinált ürüggyel elküldtem az iskolából, attól még nem szeretném, ha bárki is kihallgatna minket.
    - Azt én sem. Nem szeretném, ha bajba kerülnél miattam. – Így Ali is elővette a pálcáját.
   - Jaj, Te lány! Nem magam miatt, hanem miattad kell az elővigyázatosság. A Te életed sokkal fontosabb, mint az enyém – mosolygott rá Perselus.
    - Nem hiszem, hisz akkor nem lennél ebben a pozícióban – mutatott kezével körbe a szobán.
    - Sss! – tette az úját a szája elé Piton. – Majd a bűbáj után. – Amit azonnal el is végeztek közösen.
    - Most már elmondod, mi ez az egész, vagy legalább annyit, amennyit megtudhatok? – Tényleg borzasztóan érdekelték a dolgok, és egy perccel sem akarta tovább hallogatni az „igazság óráját”.
    - Igen, mindent elmondok, amit csak tudni szeretnél. – Majd leültek két egymással szemben lévő székre. – Hol kezdjem?
    - Nem tudom, milyen kezdési lehetőségek vannak – húzta fel a szemöldökét a pótlánya. – De komolyan. Meg sem próbáltam kitalálni, miről is van szó, mert nem akartam semmilyen rossz dolgot gondolni rólad.
    - Ez nagyon jól esik, bár sajnos vannak ilyen dolgok, nem tagadom – szomorodott el.
    - Nem is kell! – nézett rá biztatóan a lány, amire csak bólogatás volt a válasz.
    - Akkor kezdem is, méghozzá a legeslegelején.