A legszebb kilátás - EXO - KaiSoo fanfiction 2/2

A legszebb kilátás

2/2

Az első rész linkjét ITT találjátok.

Jongin:

- Szia! – nyitott nekem ajtót Mark. – Jinyoung nincs itthon, ha őt keresed.

- Szia! Igazából hozzád jöttem – vallottam be, majd anélkül, hogy felajánlotta volna, levetettem magamat a kanapéjukra. Mivel ez volt a párommal a második otthonunk, így nem szégyenlősködtem.

- Ajaj, valami baj van, igaz? – ült le mellém.

- Ezt meg miből gondolod?

- Jongin, ismerlek, csak akkor keresel meg külön, amikor valami olyat akarsz mondani, amit nem szeretnél, ha Jinyoung is hallana, mivel félsz, hogy visszajut Kyungsoo fülébe.

- A fenébe, túl jól ismersz – ráztam meg a fejem.

- Csak öt éve barátok vagyunk már, nem igaz? – kacagott egy jót, de amint alaposabban megnézte a gondterhelt arcomat, abbahagyta. – Jongin, mi bánt?

- Valami baj van a kapcsolatunkban Kyungsooval – hagyta el a vallomás a számat. Eddig még senkinek sem mertem róla beszélni, de már legalább egy hónapja éreztem, hogy nincs minden rendben köztünk.

- Tudom.

- Tudod? – lepődtem meg.

- Pontosabban azt tudom, hogy te feszengsz, és úgy lesed Kyungsoo minden egyes mozdulatát, mintha attól félnél, ez az utolsó nap, amit mellette tölthetsz.

- Ilyen nyilvánvaló vagyok?

- Csak annak, aki ennyire ismer, mint én.

- Meg te amúgy is kiváló megfigyelő vagy, ezt azért tegyük hozzá.

- Ebben van valami. De mi a baj?

- Félek, hogy az új főnöke közénk fog állni.

- Az, aki fél éve vette át a cég vezetését?

- Igen. Emlékszel, hogy már egy hónap után kirúgta a helyettesét, és Kyungsoonak adta át a helyét?

- Aminek ő nagyon örült, és úgy tűnt, te is – mondta.

- Annyira boldog volt, hogy engem is feltöltött a boldogságával. De ő nem veszi észre, vagy csak nem akarja, hogy hétről-hétre egyre jobban kiszipolyozza Joonmyun. Állandóan túlóráztatja, és mikor otthon van, akkor is hívogatja – meséltem szomorúan.

- Mi is látjuk rajta Jinyounggal, hogy kimerült, de a párom állítja, hogy megvan az oka annak, hogy ennyit dolgozik. De mindig, mikor tovább faggatnám erről, eltereli a témát. Viszont bízom Jinyoungban, és abban, hogy tudja, mi a jó a legjobb barátjának. Lehet, vele olyasmit is megosztott, amit veled nem.

- Kösz… Miért is osztana meg velem fontos dolgokat? – pattantam fel sértődötten, majd le-fel mászkáltam a helyiségben.

- Nem úgy értettem.

- Tudom, Mark. De attól még van benne igazság. Érzem, hogy valamit eltitkol előlem. Ráadásul az is hidegen hagyja, hogy a főnöke odáig van érte, és nem csak a munkájáért.

- Úgy érted, bejön neki mint pasi?

- Igen. A múltkori céges bulijukon szembesültem vele, amikor néhány pohár ital után legszívesebben felfalta volna a szemével Joonmyun. Tuti, vonzzák a pasik, és az sem véletlen, hogy pont azután nevezte ki Kyungsoot helyettesének, hogy megtudta, meleg – magyaráztam.

- De tisztában van vele, hogy ott vagy neki te.

- Ez nem fogja őt megállítani. Te nem láttad azon a bulin. Úgy nézett a szerelmemre, mint egy oroszlán a prédájára. Ha egy ujjal is hozzáért volna akkor, nem érdekelt volna semmilyen állás, én ott ahol van nekiesek. – Már a visszaemlékezéstől is felment a vérnyomásom, amit Mark is kiszúrt.

- Hozok neked egy pohár vizet – szaladt a konyhába.

- Köszönöm! – vettem el, amint visszatért vele. – Ez jól esett.

- Sejtettem. És most mit fogsz tenni?

- Ma szeretné, ha elmennénk a kedvenc kávézónkba, tudod, ahonnan anno kiszúrt táncolni. – Erre csak bólogatott válasz gyanánt. – Azt mondta, hogy semmi pénzért le ne merjem mondani. Szerinted szakítani fog velem?

- Biztos, hogy nem. Te már az ördögöt fested a falra. Talán csak úgy érzi, hogy rátok férne egy kis romantikázás.

- És mi van, ha épp azért visz oda, ahol elkezdődött a kapcsolatunk, mert ugyanott szeretné lezárni?

- Kyungsoo nem kegyetlen, amit te tudsz a legjobban. Biztos, remek estétek lesz. Talán ő is érzi, hogy van egy kis baj köztetek, ezért szeretné, ha kiengednétek a gőzt.

- Na jó, kezdesz meggyőzni. – Valóban egyre lassabb volt a szívverésem, és a hideg víz miatt pedig a felhevült testem is egyre normálisabb hőmérsékletet produkált.

- Ennek örülök.

- Akkor nem is zavarlak tovább. Még úgyis van elintézni valóm az esti randim előtt – indultam a kijárat felé.

- Rendben. De, Jongin, szeretném, ha tudnád, hogy nem csak, akkor kereshetsz meg, amikor problémád van. Kitalálhatnánk néha kettesben is programokat, hisz Jinyoung és Kyungsoo is szoktak külön mászkálni.

- Ez jó ötlet – nyújtottam neki a kezemet, amit erőteljesen megrázott, majd már ott sem voltam nála.

Bármilyen jó is volt Mark meggyőző képessége, akaratlanul is volt bennem egyfajta félsz az estét illetőleg. Egy órával zárás előtt értünk a kávézóba, ami máris azt sejtette, hogy nem akart sok időt ott tölteni a párom, ez pedig ismét a legrosszabb következtetésekhez terelte vissza az elmémet. De mindezek ellenére is remek esténk volt. Én meséltem, milyen táncos gyakorlatokat tanítottam aznap a gyermekcsoportomnak, ő pedig arról a házról beszélt, aminek a tervrajzán már két hónapja dolgozott, és végre úgy érezte, hogy tökéletes. Ez megnyugtatott, mivel minden befejezett tervrajza után elmentünk valahova ünnepelni, tehát rögtön ismét pozitív magyarázatot adtam az esténknek.

- Mondd, hogy itt van a tánctermed kulcsa? – jött a nem várt kérdés tőle, miután elhagytuk a kávézót. – Otthon nem találtam, így reméltem, hogy nálad van.

- Igen, itt van. De miért?

- Menjünk be!

- Csak nem nosztalgiázni akarsz?

- De, pontosan – bólintott mosolyogva, mert tudta, hogy ezzel a mosollyal nálam bármit elérhetett. Szörnyű egy alak volt! De én így szerettem, és reméltem, az ő szerelme is töretlen maradt az elmúlt években.

- Te készülsz valamire – jegyeztem meg, miután belépve a terembe, azonnal a magnóhoz rohant.

- Megeshet. Kérlek, helyezd magad kényelembe! – intett az egyik székre, miután ő levette az öltönyét, a nyakkendőjét és a cipőjét is.

- Előre félek – jegyeztem meg, de közben úgy tettem, ahogy kért.

- Kim Jongin, ez neked szól – mondta, majd elindította a zenét, méghozzá a kedvenc dalomat, Ed Sheerantől a Happier-t, amitől ezen a napon már sokadjára megijedtem, hisz ez a dal arról szólt, hogy az énekes nem tudta túltenni magát a korábbi párján.

De az ijedelmemet rögtön leváltotta az ámulat, hogy Kyungsoo milyen jó táncos. Azt nem mondom, hogy profi szinten csinálta, viszont egy amatőrhöz képest remekül mozgott. Korábban is táncolgattunk már otthon, így tudtam, hogy nem kétballábas, de ez más volt, ez egy begyakorolt koreo volt, amit nem tudtam, hogy maga készített-e, vagy szimplán valahonnan letanulta. De mindegy is volt, csak az számított, hogy nekem táncolt.

- Jo-ongin… - lihegve jött oda hozzám, miután befejezte, én pedig már álltam volna is fel, de ő visszanyomott a székre, majd az öltönyéhez rohant, és kivett belőle valamit. – Én drága, egyetlen Jonginom.

- Kyungsoo, te meg mire készülsz?

- Shhh! – némított el. – Egy kicsit engedd, hogy én beszéljek!

- Rendben.

- Drága szerelmem – amint ezt kimondta, már csak azt vettem észre, ahogy előttem térdelt, eloszlatva minden maradék kételyemet azzal kapcsolatosan, hogy miért is jöttünk ma ide. – Ezzel az ötödik évfordulónkig szerettem volna várni, de a minap hallottam, hogy jövőhéten bezár a kávézónk, és nem tudtam elképzelni, hogy ne odavigyelek el a nagy kérdés előtt, így előrébb hoztam a dolgot. Meg amúgy is, még mindig nem tudtuk eldönteni, mikor van a hivatalos évfordulónk dátuma.

- Kitartok amellett, hogy akkor, amikor először randiztunk.

- Jó, legyen, akkor, hisz érted bármit megtennék. Bár számomra, akkor kezdődött el minden, amikor először megpillantottalak. Akkor még próbáltam Jinyoung és Mark előtt titkolni, hisz magam elől is titkoltam, hogy azonnal odáig lettem érted. Emlékszel, hogy milyen kérdésed volt, mielőtt hagytad, hogy elmenjek, miután először odajöttél hozzám?

- Valami olyasmit, hogy mint építész mi a legfőbb vágyad – emlékeztem vissza rá.

- Pontosan, és azóta meg is mutattam neked azt a tervrajzot, amit álmaim otthonaként képzeltem el.

- Igen. Remek ház lesz egyszer.

- És talán nem is olyan soká.

- Tessék? – Ez már sok volt nekem. Nem elég, hogy épp a kezemet készült megkérni, de már a közös otthonunkat is behozta a képbe.

- Nem véletlen, hogy annyit dolgozok mostanában, Jongin. A főnököm odáig van értem, ami tudom, neked is feltűnt a múltkori bulin. – Erre csak bólintottam. – Ezért minden jobb munkát nekem ad, én pedig mindig túlórázok, hogy legyen elegendő pénzünk minél előbb elkezdeni építeni a közös házunkat. A legjobb szakembereimet már rá is állítottam a dologra. De mielőtt bármit elkezdenénk, előbb tudnom kell, hogy tényleg mellettem szeretnéd-e leélni az életedet. Úgyhogy itt az igazság pillanata… Kim Jongin, leszel a hitvesem? – Az a csillogás a szemében, amikor rám tekintett, mindennél drágább volt számomra; még ha előtte nem is lettem volna biztos benne, ez a tekintet segített volna, hogy tudjam, mit feleljek.

- Talán, ha kicsit jobban táncolsz – viccelődtem, miközben könnybe lábadt a szemem, és alig láttam őt, bárhogy ott volt az orrom előtt.

- Jól van na! Nemhogy azt értékelnéd, hogy még ilyesmire is gondoltam. Te mikor fogsz nekem tervrajzot készíteni? – vette a poénomat.

- Bármikor, ha egy rajztudás terén tíz éves szintjén állótól kérsz tervrajzot.

- Az biztos, hogy nem te tanítod majd a gyermekeinket rajzolni – nevetett, de közben láttam, hogy tiszta ideg, mikor felelek már.

- Majd én megtanítom őket táncolni, te pedig rajzolni. Hisz remek páros vagyunk mi ketten, igaz? Annyira kiegészítjük egymást, hogy Mark és Jinyoung is elbújhatnak mögöttünk, pedig ők sem rossz párosítás. Hiszem, Kyungsoo, hogy nem véletlenül tértél be abba a kávézóba öt évvel ezelőtt. Ott volt a helyed. Meg kellett, hogy pillants, nekem pedig összeszednem a bátorságomat, hogy odamenjek hozzátok. Az első randink óta – mert számomra igenis ott lett tiszta a kép – tudom, hogy melletted akarom leélni az életemet. A nagy kérdés nálunk nem is kérdés. Hát persze, hogy hozzád megyek – álltam fel, és őt is magammal húztam a földről. Majd felkaptam az apró testét, és egy csókban forrtunk össze, mert mi összetartoztunk.

- De azért ugye még nem nézted ki a helyszínt, hova építkezzünk? – kérdeztem néhány perc múlva.

- Hááááttt.

- Kyungsoo, tudod, hogy nem szeretem, ha nélkülem döntesz.

- Tudom, ezért sem hoztam meg egyedül a végső döntést, csak leszűkítettem öt helyszínre.

- Ezt még el tudom fogadni, hisz csak te vagy az építész, ezekhez hangyányit jobban értesz.

- Csak hangyányit, mi? – lehelt forró csókot az ajkamra. – Valld be, én sokkal többet konyítok a táncoláshoz, mint te az építészethez!

- Csak azért, mert egy csomót gyakoroltál erre a táncra. Tényleg, mikor és hol próbáltál? – ugrott be.

- Párszor elloptam a kulcsodat, és idejöttem kora reggel munka előtt.

- Hát ezért nem voltál ott sok reggel mellettem. Azt hittem, akkor is munkába rohantál – állt össze a kép.

- Nem, idejöttem.

- Bármennyire imádtam a táncolásodat, többet ne csinálj ilyet. Ha táncolni szeretnél, akkor tudok egy nagyon jó tanárt, aki ingyen és bérmentve vállalná az oktatásodat – kacsintottam.

- Hm… bérmentve.

- Na jó, azt a részt visszaszívom. Egyébként, azok után, hogy ki tudja, hányszor használtad a tudtom nélkül a termemet, ki kéne engesztelned – néztem rá úgy, mint mindig, amikor szeretkezni akartam vele.

- Itt és most? – ráncolta a homlokát, miközben körbenézett.

- Miért is ne, hisz vannak szivacsaim. – És már gomboltam is kifele az ingemet, amit azonnal lekaptam magamról.

- A fenébe, hogy ilyen piszok szexi barátom van – rázta a fejét, miközben a szájába harapott.

- Már vőlegényed.

- Igaz, már vőlegényem. És teszek érte, hogy ne akarj soha mást magad mellé. Úgyhogy hozd azokat a szivacsokat!

- Ezer örömmel.

(Ha elolvastad, kérlek, hagyj kommentet! Nagyon fontos lenne számomra a véleményetek!)