Ne hagyj itt, Yugyeom! - JinGyeom fanfiction

Ne hagyj itt, Yugyeom!

Jinyoung csak nézte a pakoló fiút, és képtelen volt elfogadni, hogy tényleg vége: nincs több sorozatozás, popcorn dobálás, civakodás. Öt éven át élt együtt Yugyeommal, de a barátja nem akart tovább tanulni az egyetemen, míg Jinyoung kicsi kora óta arra vágyott, hogy Dr.-al kezdődjön a neve. A korábbi tanéveket csak bemelegítésként fogta fel, arra az időszakra, amikor doktorandusz hallgató lesz. De jött valaki, aki még fontosabb lett számára, mint ez a titulus. Évek kellettek, hogy bevallja saját magának: beleszeretett Yugyeomba. Az elején, amikor egy szobába kerültek, nem rajongott érte, sőt még kissé unszimpatizált is vele. Yugyeom megállás nélkül táncolgatott a ház különböző pontjaiban – Jinyoung úgy érezte, mintha le sem lehetne lőni a másikat, amit nehezen szokott meg, hiszen számára a tanuláshoz nyugalomra és csöndre volt szükség. Egy idő után betelt nála a pohár, és jól megmondta a magáét, hogy vagy féken tartja a táncos lábait, vagy kereshet magának új lakótársat, mert ő nem hajlandó tovább így élni vele. A fiatalabbik ettől persze jól megijedt, mivel ellenben Jinyounggal, ő azonnal megkedvelte az idősebb fiút.

A következő heteket csendben és megszeppenve töltötte Yugyeom, amivel pont az ellenkezőjét érte el Jinyoungnál, aki egy idő után maga kért bocsánatot a kirohanásáért, és majdhogynem könyörgött, hogy ismét lábak csattogásának a tengerében éljenek. A hétköznapjaival már összeforrt a kisebbik hangoskodása, és amint a másik elnémult, az ő lelke többet akart, így még inkább megismerték egymást, és rájöttek, mennyi közös volt bennük.

Filmek terén teljesen egyezett az ízlésük, így majdnem minden tanulással teli napot közös filmezéssel zártak. Csak kivételes alkalmakkor mondtak le erről, mint egy nehezebb zh, egy elutazás, esetleg egy betegség miatt. De Yugyeom mozgás imádatában nem tudott osztozni: rendszeresen járt edzeni, de ő azt a testéért és egészségéért tette, még véletlenül sem élvezetből; nem úgy, mint Yugyeom a táncolást. A fiatalabbik fiú már kicsi kora óta versenyszerűen táncolt, és azért nem maradt végül ő is pszichológia Phd-n, mert kapott egy kiváló tánctanári álláslehetőséget, ahol gyerekekkel és tinédzserekkel is dolgozhatott egyaránt.

Jinyoung, bár kiváló színész volt – nem véletlenül volt oszlopos tagja az egyetem színi társulatának –, mégsem tudta a másik előtt leplezni, mennyire szíven ütötte annak a hirtelen távozása az egyetemről. Yugyeom már be is iratkozott, amikor úgy döntött, otthagy csapot-papot. Ráadásul pont akkor, amikor Jinyoung végre rászánta magát, hogy úgy kezdi az új szemesztert, hogy színt vall: elmondja a másiknak, hogy már lassan két éve rájött, többet érez iránta, mint barátság. Yugyeom köztudottan biszexuális volt, így volt rá esély, hogy viszonozza a barátja gyengéd érzelmeit, de ennek ellenére is félt Jinyoung, hogy mindent tönkre tehet a vallomása. Akkor még nem is sejtette, hogy száznyolcvan fokos fordulatot fog venni Yugyeom élete.

- Biztos, hogy nem maradhatsz a kollégiumban? – kérdezte reményt vesztve Jinyoung.

- Nem, hisz tudod, hogy csak egyetemi hallgatók élhetnek itt.

- Jó, persze, de biztos, van az az összeg, amivel megoldhatnánk.

- Biztos, de én szeretnék új életet kezdeni. Ha itt maradnék, az arra emlékeztetne, mi lehetett volna, és én inkább azzal akarok foglalkozni, hogy mi vár rám azon az úton, amit választottam – mondta a fiatalabbik, miközben megragadta a barátja kezét, amit szorosan összekulcsolt a sajátjával.

- Ne hagyj itt, Yugyeom! – csak kimondta azt, amit eddig próbált magába fojtani.

- Sajnálom, de így kell tennem, azt pedig nem kérhetem, hogy gyere velem. Túl messze költözök, mindennap sokat kellene buszoznod – tette hozzá, mielőtt a másik bármit is mondhatott volna. – De azért jó csapat voltunk, nem igaz? – érintette össze a homlokukat. Ez Yugyeom és Jinyoung esetében nem volt szokatlan: ennyi év után megvoltak a saját kis rituáléik, de most, ahogy az egyre vakítóbban sütő Nap sugarai ellepték a szobát, és majdhogynem megvakították őket, volt valami plusz fájdalom mindebben.

- A legjobb csapat! Yugyeom, én nem akarok mást magam mellé – felelte őszintén a könnyeivel küszködő Jinyoung.

- Nem ezt mondod majd, ha már végre szerelmes leszel. Még mindig kíváncsian várom, milyen lány rabolja el a szívedet, ha már ilyen régóta kalitkába zártad. – Yugyeomnak fogalma sem volt róla, mennyire betaláltak a szavai a másiknál, de Jinyoungot ismét elárulták a mimikái. – Mindig ezt csinálod, amikor szóba hozom a témát.

- Ez van – rántott egyet a vállán. – Én nem vagyok olyan nőcsábász, mint te – jegyezte meg cinikusan, mivel Yugyeomnak az elmúlt években hat barátnője is volt, és Jinyoung egyiket jobban utálta, mint a másikat. Kezdetben azt hitte, csak azért, mert zavarta, hogy kevesebb ideje jutott rá miattuk, de az egyik lány kapcsán – akivel nagyon is komolyra fordultak a dolgai Yugyeomnak – megvilágosult a saját féltékenységéről. Jinyoung korábban is sejtette, hogy ő is biszexuális volt, de igazán csak ekkor jött rá, hogy beleszeretett a legjobb barátjába, a jobbik felébe, akivel öröm volt nap mint nap együtt ébrednie és feküdnie.

- Alkalmanként fiúkkal is kikezdtem azért, csakhogy formában tartsam magam az erősebbik nem terén – kacsintott Yugyeom, hogy oldja a feszültséget, de miután Jinyoung kihúzta a kezét a tenyerének szorításából, rájött, hogy mellé fogott. - Haver, most már tényleg nem tudom, mi bajod van. Ennyire megvisel, hogy elmegyek? – ráncolta a homlokát. – Mármint tisztában voltam vele, hogy kedvelsz, de hogy így ragaszkodsz hozzám, azt nem sejtettem.

- Csak mert nem tudom annyira kifejezni az érzéseimet, mint te, attól még igenis fontos vagy nekem; kicseszettül fontos, Yugyeom! Bele fogok dögleni abba, hogy itt hagysz! – fakadt ki, ami nála ritka alkalmak egyike volt, és az is, hogy kevésbé válogassa meg a szavait, de amikor elért erre a pontra, akkor tudta a fiatalabb, hogy hagyni kell, hadd nyugodjon le magától.

- Sajnálom, nem úgy értettem.

- Dehogynem, pontosan úgy értetted. Tudod, mit, menj szépen el, már most azonnal, és hagyj itt a nyomorommal! Mert gondolom, ahogy ráuntál az eddigi életedre, egyúttal belőlem se kérsz már! – egyre hangosabban beszélt, az erei pedig egyre inkább kitüremkedtek. A barátja tényleg nem látta még ennyire dühösnek.

- Jinyoung…

- Menj! – mutatott az ajtó felé, amin pár másodperc múlva leszegett fejjel kibaktatott a másik.

Yugyeom lassan lépdelt lefele a kollégium lépcsőjén. Nem azért, mert ki akarta élvezni, hogy még itt sétálgathat, mielőtt elfoglalja az új otthonát, hanem mert reménykedett benne, hogy Jinyoung utána fog rohanni. De bármilyen lassan is haladt, a másik nem adott semmi jelet magáról, így végül leült a ház előtt egy padra, és hosszasan várt. Közben próbálta a gondolatait rendszerezni, hátha megérti, mit és hogyan rontott el, aminek ez lett az eredménye. Azt hitte, ahogy ő támogatta a doktorandusz álmait Jinyoungnak, az idősebbik majd a tánctanári ajánlatát fogja a lehető legnagyobb lelkesedéssel fogadni. De – mint oly sokszor korábban – Yugyeom nem azt kapta tőle, mint amire számított.

- Reménykedtem benne, hogy itt talállak – lépett ki hirtelen Jinyoung a kollégium bejárati ajtaján nagyjából negyed órával később.

- Hiszen ismersz – vont vállat Yugyeom. – Csak néha úgy érzem, én nem ismerlek téged – vallotta be szomorúan.

- Jól megy az érzéseim elrejtése; nem is tudod, mennyire – hajtotta le a fejét Jinyoung.

- Mondd, miért jöttél utánam, ha továbbra is csak rébuszokban beszélsz? – most a kisebbik lett ideges, hisz nem erre várt ennyit.

- Mert fenn hagytál valamit. Gyere, itt van az ajtó előtt!

Yugyeom ismét belépve az épületbe, nem látott semmit, így tágra nyílt szemekkel nézett a másikra.

- Mégis mit hagytam fent?

- Hát ezt!

A fiatalabbik alig tudta felfogni, mi történt éppen: Jinyoung ajkát az övének nyomva húzta le magához a tőle nem kevéssel magasabb Yugyeomot. De nem csak egy gyenge pusziról volt szó, hiszen két évnyi elfojtott vágya és a másik elköltözése miatti dühe volt benne. Már levegőt is alig kapott, amikor végül megkegyelmezett, és elvált Yugyeomtól.

- Tudtam, hogy jól csókolsz, de hogy ennyire, azt azért nem – jegyezte meg, miközben csábítóan végighúzta a hüvelykujját az ajkán.

- Én… Én nem is…

- Nem sejtetted – segítette ki az akadozó barátját.

- Nem, hisz egyszer berúgtál, Jinyoung: valami rémes házibuli volt, és alig tudtalak hazavinni, és akkor bevallottam neked, hogy szerelmes vagyok beléd, mire te szabályosan kinevettél, és utána sohasem hoztad szóba – mesélte a zaklatott fiú.

- De hát én erre nem emlékszem. Ez mikor történt? – döbbent le Jinyoung.

- Három éve.

- Ó, akkor még tényleg nem voltam szerelmes beléd: legalábbis nem realizáltam. Viszont, ha nem vagyok csontrészeg, akkor tuti, hogy nem nevetlek ki. Én őszintén mondom, hogy semmire sem emlékszem ebből. De te… Te is szeretsz akkor? – Reménykedett, jobban, mint eddig valaha.

- Ahogy összeköltöztünk, beléd zúgtam, aztán ez a fellángolás átváltott mély szerelemmé, minél jobban megismertelek. De te úgy tűnt, nem vonzódsz hozzám, meg úgy senkihez, így azt hittem, hogy a tanuláson túl nem látsz, ezért elengedtem a dolgot – tette hevesen dobogó szívére a jobb tenyerét, hátha sikerül kicsit lenyugodnia. Pár perce még nagyon nem számított ilyen végkifejletre.

- Ja, és a barátnőidbe temetkeztél – horkantott fel Jinyoung, miközben keresztbe tette a kezét.

- Mit tehettem volna? Egy pasi sem tudott megfogni, mivel mindet kapásból hozzád hasonlítottam, így azonnal érdemtelenné váltak számomra. A nőknél legalább nem volt ott a szememben a nyilvánvaló összemérés. De egyiküket sem tudtam igazán szeretni; nem úgy, ahogy téged szeretlek, te lüke, dilinyós, érzelmi analfabéta, aki lehet, sohasem mondod el mindezt, ha nem költözök el.

- Valld be, megkönnyebbültél korábban, hogy elmész, mert így nem kell velem élned tovább! – rakta össze a képet Jinyoung, amit Yugyeom egy fejbólintással igazolt. – Egyébként, már tényleg el akartam mondani, csakhogy tudd.

- Próbálom elhinni, viszont nekem ezt még meg kell emésztenem. Képtelen vagyok csak így elfogadni, hogy ennyi év után végre tényleg megkaphatlak, ráadásul pont akkor, amikor elköltözök. Tudod te, hány összebújástól és egész éjszakás szextől fosztottál meg minket, csak mert gyáva voltál? – Belegondolnia is fájt mindebbe, hát még Jinyoungnak, de ő egyszerűen ilyen lassú volt mindenben.

- Nem, fogalmam sincs, de az biztos, hogy be akarom pótolni őket. Mindegy, hova költözöl, megyek veled, még ha a napjaim felét buszon is kell töltenem az egyetem miatt. – Fogta a kezei közé Yugyeom arcán. – Nem hagyom, hogy még egy nő megkapjon magának, se senki más. Bocsájts meg, hogy ennyi időbe tellett.

- Meg fogok bocsájtani, hisz ismersz. Viszont tényleg nagyon sok felejthetetlen éjszakával kell majd kiengesztelned, csak szólok. – Kacagott Yugyeom, hiszen alig várta, hogy behajtsa Jinyoungon mindezt.

- Ebben nem kételkedtem. Most viszont beszélgessünk végre tisztán és nyíltan. – Ragadta meg a fiatalabb kezét, hogy visszamenjenek abba a kollégiumi kis házba, ami oly sok éven át volt a közös otthonuk színtere.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)