Hol marad a happy end? - JinGyeom fanfiction

Hol marad a happy end?

Kereken egy éve, hogy megismertem őt. Amint beültem az első egyetemi előadásomra, szó szerint Jinyoung volt az legelső személy, akit kiszúrtam. Egyszerűen megbabonázott, ahogy mellettem ülve folyamatosan a telt ajkait rágcsálta, és idegesen járt a lába. Nem nagyon volt olyan szó, amit ne jegyzetelt volna le, ellenben velem, aki egy betűt sem írtam le, mert annyira zavarban voltam miatta.

Hetekig nem kommunikáltam vele, bárhogy egy szakra jártunk. Még szerencse, hogy ott volt Jaebum és Jackson, akik azonnal nyitottak felém, így nem maradtam barátok nélkül, valamint Jinyoungról is elterelték a gondolataimat. Bár idővel egy-egy közös program erejéig Jinyoung is csatlakozott hozzánk, majd ő is a csapatunk része lett, én viszont a jelenlétében nem voltam önmagam: megfagytam, köpni-nyelni sem tudtam, és hülyeségeket hadováltam össze-vissza. Előtte soha senki nem volt rám ilyen hatással, így tanácstalan voltam azzal kapcsolatosan, mit tegyek, hogy kiszeressek belőle. Ez Jaebumnak is feltűnt, aki bevallotta, hogy átérzi a helyzetemet, mivel őt is magába bolondította Jinyoung. Ekkor egy új szintre lépett a barátságunk: végre találtam valakit, aki hozzám hasonlóan biszexuális volt, ráadásul a nők jobban vonzották, csak a feminimebb férfiak keltették fel az érdeklődését, ahogy az enyémet is. Persze azt is azonnal tisztáztuk – a félreértéseket megelőzve – hogy nem jöttünk be úgy egymásnak. Jacksonnak csak hónapokra rá vallottuk be, hogy két oldalra játszunk, de ahogy arra számítani lehetett, semmi baja nem volt ezzel.

Minden szépen folyt a saját kis medrében, amíg valaki fel nem forgatta a világomat. Jinyoung az egyik kocsmázós, beszélgetős esténkre elhozta a húgát. Elsőre csak az volt szembetűnő, hogy Jisoo gyönyörű volt és szörnyen hasonlított a testvérére, de ahogy elkezdtem beszélgetni vele, a személyiségük kapcsán is tapasztaltam egyezéseket. A lány érezte rajtam, hogy nagyon megkedveltem, így először csak Facebookon jelölt be, majd elhívott randizni. Mindez nagyon jól is elsülhetett volna, csakhogy én nem tudtam másként tekinteni rá, mint a bátyja pótlékaként. Ezt egy szörnyen undorító viselkedésnek tartottam a részemről, főleg azután, hogy elkezdtünk hivatalosan is járni. Ráadásul ezzel saját magamat is kínoztam: ott volt valaki, aki kívül-belül emlékeztetett a nagy szerelmemre, de közben mégsem ő volt az.

Olykor elfelejtettem, hogy Park Jinyoung létezik, és egy olyan egyszerűbb világba képzeltem magamat, ahol Jisoo és én boldogan éltünk, míg meg nem haltunk. De mindig, mikor náluk voltam, vagy az egyetemen összefutottam Jinyounggal, egyetlen egy pillantás elég volt, hogy emlékeztessen rá: a húga mindig csak félmegoldás lesz. Az összes tettem közül az volt a legundorítóbb, amikor úgy vettem el Jisoo szüzességét, hogy közben azt képzeltem, hogy a bátyját teszem magamévá. Szegény lány azt hitte, elrontott valamit, amiért szótlanul, könnyeimet elmorzsolva feküdtem mellette az aktus után. Pedig igazán remek szeretőnek bizonyult, csak volt egy hibája: nem Park Jinyoungnak hívták. Innentől kezdve szépen, fokozatosan kezdtünk elhidegülni, mígnem eljutottam oda, hogy bevallottam neki mindent. Ahogy arra számítottam, egy szép nagy pofont kaptam Jisootól, és közölte, hogy soha többet nem akar látni, de előtte még tartozok egy magyarázattal a testvérének is.

- Megöllek! – tördelte előttem a kezét Jinyoung, miután a húga mesélt neki a szakításunkról. – Úgy tudom, számomra is van valami mondanivalód. Bökd ki, mi az, mielőtt laposra verlek!

- Lehetne, hogy leüljünk nyugodtan a kanapétokra? – mosolyogtam félénken.

- Ülj csak, élvezd ki az utolsó perceket, mielőtt szétrúgom a seggedet! – köpte a szavakat, de azért leült ő is mellém.

- Jinyoung, nagyon nem fog tetszeni, amit mondani akarok. Azt is megértem, ha tényleg megversz, hiszen megérdemelném – sóhajtottam egy mélyet, miközben legszívesebben én vertem volna szarrá saját magamat.

- Yugyeom, nyögd ki végre, mit tettél a kishúgommal! Emlékszel, hogy mit mondtam, amikor elkezdtetek járni? – Nagyon gyorsan vette a levegőt, és a száját is összeszorította, amitől annyira kívánatos volt, hogy legszívesebben ledöntöttem volna a kanapéra, de ettől a gondolattól még inkább egy utolsó féregnek éreztem magamat. Ennek ellenére hittem benne, hogy egy alternatív univerzumban épp kéz a kézben sétáltunk, és az esti randinkat tervezgettük: de ez továbbra is az a világ volt, ahol egyoldalúan szerettem őt.

- Azt, hogy ha megbántom Jisoot, akkor kicsinálsz – emlékeztem vissza, és mindebben az volt a leggázabb, hogy már akkor tudtam, hogy egy nap eljutunk majd ehhez a beszélgetéshez. De amondó voltam, hogy így legalább megtapasztalhatom, milyen a Park család egyik tagjával járni, még ha nem is a számomra legmegfelelőbbel.

- Igen. Hat hónapja fűzted, és még le is feküdt veled – szűkültek össze a szemei. – Mindent elmond nekem, úgyhogy ne lepődje meg, hogy ezt is tudom. Csak arra kellett, hogy megfektesd és bemocskold őt? – egyre idegesebb és hangosabb lett, amitől az én pulzusom is az egekbe szállt.

- Jinyoung, kérlek, hagyd, hogy megmagyarázzam!

- Jó, hallgatlak! – tette keresztbe a kezét.

Mielőtt oda lett volna a hirtelen jött bátorságom, elhadartam neki az iránta való érzéseimet, és azt, milyen undorító módon próbáltam a húgával helyettesíteni. A hallottaktól Jinyoung arca olyan döbbentté vált, amilyennek előtte még sohasem láttam. Azt hittem, nem is reagál rá semmit, de végül – némi torokköszörülés után – csak szóra nyitotta a gyönyörű ajkait.

- Én ezt nem is sejtettem – mondta végül. – Tudod, mi ebben az egészben a legszörnyűbb? Hogy a húgom az árnyékomban nőtt fel: én mindenben remekeltem, míg ő csak közepes volt. Annyira boldoggá tette, hogy összejöttetek: hogy van egy okos, jó fej, szexi srác, akinek pont ő kell. Megbíztam benned, Yugyeom, és abban, hogy megbecsülöd. Erre tessék, szegény lány ismét azt kapta, amit tizennyolc éve folyamatosan: hogy csak a helyettesítőmnek teszi meg – temette a kezeibe az arcát.

- Tudom, hogy így érez veled kapcsolatosan, hisz fél évig jártunk, ismerem – suttogtam, mert hangosabban már meg se mertem szólalni.

- Csak ő nem ismer téged igazán – vette el a kezét, és a meggyötört arca a szavainál is jobban elárulta, mennyire utálta magát, amiért általában mindenben felülmúlta a húgát.

- Jisoo egy gyönyörű, egyedülálló lány, és egy nap majd megtalálja azt, aki úgy bánik vele, ahogy megérdemli. Sajnálom, hogy nem én voltam az a személy – tettem hozzá őszintén, hisz mit nem adtam volna azért, ha úgy tudom szeretni, ahogy Jinyoungot.

- Hát még én, hogy sajnálom. Kedvellek, Yugyeom, és örültem volna, ha komolyra fordul köztetek a dolog. Tényleg semmit sem sejtettem abból, mit érzel irántam – hirtelen zavarba jött, mert most már csak róla és rólam volt szó.

- Jól titkoltam. Na, de hol marad a verésem? – mutattam az arcomra, hogy oda kérem a pofont.

- Képtelen lennélek megütni, hisz jól tudod. Meg amúgy is, tisztában vagyok vele, milyen, amikor olyan valakibe vagy belezúgva, aki ott van előtted minden nap, és te képtelen vagy bármit is tenni az ügy érdekében. Csak az én esetemben az illető heteró – jött a nem várt vallomás tőle, én pedig rögtön azon kezdtem el agyalni, ki lehet az, akiről beszélt. – Sajnálom, hogy nem téged szeretlek, mindannyiunk helyzetét megkönnyítette volna.

- Az biztos. Ha egy romantikus filmben lennénk, most jöttél volna rá, hogy igazából te is végig szerelmes voltál belém, és egy vad csókban forrnánk össze, majd azon agyalnánk, milyen új barátot találjunk a húgodnak – aznap először nevettem el magam, ahogy ezt ecseteltem.

- Csakhogy ez nem egy romantikus film, hanem a kicseszett élet.

- De akkor hol marad a happy end? – tettem fel ezt a gyermeteg kérdést.

- Még várat magára, viszont az biztos, hogy nem mi vagyunk egymásnak a happy end. De legalább annyit mondj meg, Jaebum egy éjszakát se vállalna be velem? Mármint én nem tudnék egy lánnyal összejönni, hisz tudjátok, hogy csak a pasik érdekelnek, de talán ő lazábban kezeli mindezt. – Valószínűleg olyan tágra nyitottam a szemeimet meglepődésem közepette, hogy Jinyoung azt hitte, lehetetlen dologra gondolt, így zavartan legyintett a kezével. – Tudod, mit, inkább ne is válaszolj! És ha lehet, erről egy szót se szólj Jaebumnak!

- Jinyoung, félreértesz! De még mennyire, hogy félreértesz! – kacagtam, hisz még ha az én happy endem tényleg váratott is magára, az övé talán már itt volt az ajtóban. – Oké, az egy dolog, hogy tudtuk, hogy meleg vagy, de te sohasem adtad a jelét annak, hogy bárki is érdekelne az egyetemről, meg úgy ámblokk. De hogy pont Jaebum?

- Miért ne Jaebum? Azt pedig furcsállom, hogy senkinek se tűnt fel, mennyire odáig vagyok érte. Az elején csak miatta csatlakoztam a csapatotokhoz, hogy jobban megismerjem. De annyira odáig van a nőkért, hogy hamar feladtam a dolgot – magyarázta.

- Nem szidhatsz meg, hogy nem vettem észre, hisz neked se tűnt fel, én kit szeretik igazából – ráncoltam a homlokomat.

- Jogos – látta be.

- De azért reagáltam ilyen furán, hogy őt szereted, mivel Jaebum is beléd van zúgva.

- Ja, persze, a nőfaló Jaebumnak bejövök! – horkantott fel. – Viccnek is rossz, és most amúgy is szar a kedvem.

- Viccnek lehet, hogy rossz, de ez a „kicseszett valóság”, hogy téged idézzelek.

- Akkor lenne nála esélyem? – kezdte végre elhinni, amit mondok.

- Még szép.

- Yugyeom, ha nem tetted volna azt a húgommal, amit, most megölelnélek, de így maradjunk a kézfogásnál – nyújtotta felém a kezét.

- Rendben, és, Jinyoung, legalább te légy boldog! – kértem, belenyugodva a sorsomba, hogy rám épp nem várt más, csak a bűntudatom, azért, amit a húgával tettem, és az a kellemetlen helyzet, hogy a legjobb barátom összejön a szerelmemmel.

Alig vártam, hogy találkozhassak Jisooval, aki a szakításunk után pár hónappal Amerikába költözött, hogy beindítsa a modell karrierjét. Épp a Cosmopolitan címlapján virítót, ami nem volt meglepő attól, akinek a párja egy világhírű fotós lett. Jisoo egyszerűen kivirágzott az új életétől: ott és amellett élt, ahol kellett, és közölte velem, hogy én voltam az első igazi nagy pofonja az élettől, de legalább aranyos pofon voltam. Azonban, ami számomra a legfontosabb volt, azt mondta, hogy megbocsájtott, így két évvel a szakításunk után végre megnyugodhatott a lelkem. Abba már úgyis beletörődtem, hogy Jinyoung Jaebum párja lett, és most már a fiatalabbik Park lány miatt sem fájt a szívem, még ha magamnak továbbra sem tudtam megbocsájtani mindazért, amit tettem.

Jisoo a vártnál hamarabb rohant el, így egyedül siettem a kasszához, hogy fizessek, amikor egy tőlem jócskán alacsonyabb srác nekem jött, és rám borította a kávéját.

- Istenem, szörnyen sajnálom! – szabadkozott, de én csak nevettem.

- Semmi baj, előfordul az ilyen – legyintettem a kezemmel, a fiú azonban idegesen próbálta egy szalvétával felitatni az italt a felsőmön.

- De akkor is, velem túl sokat történnek ilyen bakik. Esküszöm, vissza kéne mennem Thaiföldre, otthon nem voltam ilyen gáz.

- Ó, új vagy még Koreában?

- Nem, három éve élek itt – nevetett, én pedig életemben nem hallottam az övéhez hasonló vad kacagást, ami azonnal a szívembe mart, de jó értelemben. – Figyelj, nem hívhatlak meg kárpótlásul egy kávéra, meg sütire?

- De, miért is ne? – mentem bele.

- Egyébként Kunpimook Bhuwakul vagyok – nyújtotta felém a kezét.

- Én pedig Kim Yugyeom – fogtam meg az aprócska kézfejet, és ha akartam volna se tudom eloltani a remény szikráját, ami ekkor felgyulladt a szívemben, hogy talán ő lesz a happy endem.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)