Ha te azt tudnád! - BTS fanfiction - 31. fejezet

Harmincegyedik fejezet – Te és én

Suga:

Tényleg igaz, hogy az élet az egyik kezével ad, a másikkal elvesz: hatalmas teher esett le Jiminnel a vállunkról, miután bevallottuk, hogy egy párt alkottunk, és a banda ezt jól fogadta, ráadásul már tudták is előre, így senkit nem ért hideg zuhanyként. Ezentúl nem kellett elrejtenünk a másiknak szánt mosolyunkat, nem csak titokban foghattuk meg egymás kezét, sőt még azt se bánták a többiek, ha váltottunk egy-egy csókot. Bár nem használtuk ki a toleráns hozzáállásukat, és egy-egy szájra puszinál sohasem mentünk messzebb. Amúgy sem volt itt az ideje az önfeledt turbékolásnak: meg kellett tudnunk, mi volt a pontos magyarázata a furcsaságoknak. Addig eljutottunk, hogy alternatív univerzumok gabalyodtak össze, de ezen túl nem. Ráadásul Hoseok egyre jobban lefogyott, még inkább kétségbeesettnek nézett ki az elmúlt egy hétben, mint amilyen azután volt, hogy Jimint választottam helyette. Szörnyen vívódott magában, hogy merjen-e hinni a másik Taehyunggal való esetleges kapcsolatában, vagy sem. Félt, hogy egy ilyen lehetetlen helyzetben csak egy bolond reménykedne, de én próbáltam megértetni vele, hogy itt nem egy bolondnak, hanem egy pozitív embernek a reményére volt szükség, és nála nem ismertem optimistább személyt; még ha ezen része, mintha éppen szabadságra ment volna. Bár azt a Taehyungot nem ismertem, de a miénket igen, és ha az alternatív énje egy kicsit is hasonlított rá, akkor egyértelműen vissza tudta volna hozni az életet Hobiba. Minden este, lefekvés előtt azt kívántam: Bárcsak minél előbb újra találkozhatnának! De az életünk sokkal bonyolultabb volt ennél, így helyette nekem jutott ki egy nem várt találka.

Mikor már zsinórban két napja nem láttam mosolyogni Hoseokot, úgy döntöttem, meglepem a kedvenc nasijaival, így elindultam a közeli boltba. Már épp léptem ki az üzlet bejárati ajtaján, amikor két férfiba is beleütköztem – pontosabban önmagam hű másaiba.

- Mi a kurva élet? – esett le az állam.

- Azta, tényleg jó képű vagyok, vagyis vagyunk – rázta a fejét a fekete hajú srác.

- Ne is mondd! Így végignézve rajtatok, tényleg csinos a lábunk – ezt a velem egyforma hajszínű Yoongi mondta.

- Ti meg sem lepődtetek? – néztem rájuk kitágult pupillákkal, miközben a pulzusom az egekbe szökött, amin csak rontott, amikor észrevettem, hogy a járókelők bámultak minket, így a bolt parkolójának végébe húztam őket. – Ismét megkérdezem: Ti meg sem lepődtetek?

Annyira abszurd volt az egész szituáció, de mégse váratlan. Mind a heten tudtuk, hogy bármikor előfordulhat valami ilyesmi, főleg, hogy legalább álmok kapcsán mindannyian átéltünk már hasonló furcsaságokat. Mégis, ahogy két alternatív énem is ott állt előttem, köpni-nyelni alig tudtam. Sokszor úgy gondoltam, egy is sok volt belőlem, az pedig, hogy hárman egy helyen voltunk, kész katasztrófát is okozhatott. Nem beszélve a téridő kontinumos cuccokról, amiket Namjoon említett korábban, de számomra túl bonyolult volt, viszont annyit felfogtam a magyarázásából, hogy szörnyen veszélyes volt az a játék, amibe akaratunk ellenére keveredtünk.

- Nem, hisz az a sok álom… Haver, te aztán sokáig agyaltál azon, kivel gyere össze – kacagott a fekete hajú Yoongi. Legalább az egyikünk élvezte a fennálló helyzetet.

- Nem lehet mindenkinek olyan szerencséje, hogy ilyen fiatalon eljegyzik – tette keresztbe a kezét a másik. – Pechünkre, nálunk mindenki heteró a bandában: legalább is én úgy tudom.

- Hétből négy tag nálunk is – feleltem, de aztán rájöttem, hogy nem ezt kellett megbeszélnünk, ennél sokkal fontosabb dolgok is voltak, amik megvitatásra vártak. – Fiúk, meséljetek az életetekről, amilyen gyorsan csak lehet! Ki tudja, mennyi időnk van így együtt.

Ahogy arra kértem őket, szinte hadarva, de valóban regélésbe kezdtek, és még én is gyorsan el tudtam mondani a leglényegesebb dolgokat az életem és a csapat kapcsán. A fekete hajú Yoongi dalszerző volt, viszont őt sohasem vonzotta a színpad. Hoseokot utcatáncosként szúrta ki, és mindennap visszajárt hozzá, mire összeszedte a bátorságát, hogy elhívja a fiút. Kínosan rákérdezett még az első találkájukon, hogy ugye, vonzzák Hobit a férfiak, mert akképpen fog hozzáállni: szerencsére Hoseok biszex volt, így volt esélye Yoonginak. A többi fiú is fontos szerepet játszott az életében: ők heten együtt egy nagy baráti társaság voltak, melyben csak ők voltak Hobival egy pár. Míg neki Jungkook, addig Hoseoknak Taehyung volt a legjobb barátja, aki az utóbbi időben olyan szinten benne volt az elméletek gyártásában, hogy mást se csinált, csak náluk lógott, és próbálta a segítségükkel összerakni a dolgokat.

A másik Yoonginak az élete szinte ugyanolyan volt, mint az enyém, azzal az eltéréssel, hogy neki nehézségek útján sikerült csak a BTS tagjává válnia – amiről annak idején álmodtam is –, és hogy nem volt meleg, ahogy – mint azt korábban is említette – tudomása szerint a többi tag sem. Mint kiderült, pontosan azokat a dalokat adták ki, mint mi, és hasonló sikereket értek el. Minden egyforma volt, csak apróbb eltérésekkel.

Fél órán át beszéltünk, mire egyszer csak elkezdtek köddé válni. Kellett pár perc, hogy felocsúdjak, annyira hirtelen botlottunk egymásba, majd ennél is váratlanabbul tűntek el, mégis ez a kis idő is elég volt, hogy sokkal tisztábban lássak. Épp ezért, amint magamhoz tértem, már rohantam is haza elújságolni a többieknek, milyen információkat gyűjtöttem.

- Yoongi, nem tudtuk, hol lehetsz. Kérlek, még egyszer ne hagyd itthon a telefonodat! – kezdte azonnal Jimin, miközben magához húzott, én pedig viszonoztam az ölelését. Utáltam felhúzni, de eredetileg azt hittem, negyedóra alatt megjárom az egészet, ezért nem törődtem a mobilommal.

- Bocsánat. Viszont, fiúk, információim vannak.

Amint egybe gyűltünk, mindent részletesen elismételtem az előbb hallottakból, ők pedig koncentrálva, állandó bólogatásokkal adták tudtomra, hogy kezdték összerakni a dolgokat. Namjonnal azt is megosztottam, hogy azért értette a német üzenetet, mivel az egyik énje nyelvész volt, és valószínűleg ők egy másik érdekes formában voltak összekötve.

- Ez így eddig szép és jó, de miért történt mindez? És ami még fontosabb: Hogyan tudjuk megszüntetni? – kérdezte végül Nam.

- Megszüntetni? – állt fel azonnal Hobi, és kiszúrtam, hogy egész testében remegett az idegességtől. – Meg akarnád szüntetni? De hát akkor esélyem sem lesz a boldogságra Taehyunggal.

- Hoseok, nem gondolhattad komolyan, hogy egy másik univerzumból származó sráccal jössz össze? Ez kivitelezhetetlen – ráncolta a homlokát a vezetőnk.

- Mint azt a saját bőrünkön is tapasztaljuk, semmi sem lehetetlen? Ha törik, ha szakad, én tudom, hogy együtt kell lennem vele – volt továbbra is hajthatatlan a barátom.

- Hobi, kétszer találkoztatok. Nem is ismered. Ráadásul ő a saját Hoseokjába szerelmes, nem beléd – tette hozzá Namjoon, de amint kimondta, látszott az arcán, hogy megbánta, hiszen tudta, ezzel kést döfött Hobi amúgy is romokban heverő szívébe.

- Nem várom el, hogy megértsétek, de valami nem evilági vonzz hozzá. Addig nem nyugszom, amíg újra nem láthatom. Tudnom kell, ő mit gondol erről az egészről. – Ezzel ott is hagyott minket.

- Ne! – rántott vissza Jimin, hiszen azonnal a barátom után akartam rohanni. – Kérlek, ne menj! – nézett rám könyörgő tekintettel, én pedig egy bólintással adtam tudtára, hogy maradok, majd az immáron közös szobánkba invitáltam.

- Mi a baj, drágám? – kérdeztem, miközben leültem az ágyamra, majd ő is társult mellém.

- Ezt most komolyan kérdezed? – A tekintette elárulta, mennyire csalódott volt, hogy nem láttam át a helyzetet.

- Jimin, mi a baj? Tényleg nem tudom, mi bánt – fogtam meg óvatosan az arcát, hogy ezzel is elérjem, hogy a szemembe nézzen, ahelyett, hogy továbbra is a földet bámulná.

- Elegem van, Yoongi, hogy bárhogy én lettem a párod, még mindig sokszor úgy érzem, csak második vagyok. Tudom, már nem gondolsz úgy Hobira, csak mindenáron szeretnéd elérni, hogy ő is boldog legyen. De kérlek, gondolj bele egy kicsit, milyen lehet nekem, hogy az újdonsült párom mindig elém helyezi a legjobb barátját és az ő problémáit! – Ahogy a szeméből hulló könnycseppek fényesen csillogtak azon az imádnivaló arcán, türtőztetnem kellett magam, hogy ne csókoljam meg, ezzel is feledtetve vele a bánatát. De nem tettem, mert az volt a minimum, hogy végighallgattam. – Tudom, hogy neki a legnehezebb közölünk, viszont nekem se könnyű. Mostanában ismét egyre több álmom van a másik énemről. A napokban rúgták ki abból a tánctársulatból, aminek már négy éve a tagja volt. Össze van törve, kilátástalannak tartja az életét, és én ezek az álmok alatt minden egyes fájdalmát átélem vele együtt, ráadásul bűntudatom is van, amiért ilyen sikereket érek el, ellenben vele.

- Ó, Jimin! – zártam védő ölelésem menedékébe, és hagytam, hadd sírjon egy kicsit, és csak utána reagáltam rá. – Mind tudjuk, milyen nehéz az, hogy ennyire valósághűen átéljük az alternatív énjeink életének bizonyos részeit. Épp ezért nem kellett volna ezt eltitkolnod előlem. Én mindig meghallgatlak. Bárhogy tényleg szeretnék Hobi támasza is lenni, de első sorban a tiéd vagyok, efelől ne legyen kétséged. – Végre már meg is mertem csókolni, és amilyen kétségbeesve falta az ajkaimat – mint aki félt, ez lesz az utolsó alkalom, hogy ezt megteheti –, a szívem majd megszakadt. Bárhogy sok dolog történt az elmúlt hónapokban, valami nem változott: nem tudtam megtalálni az egyensúlyt, hogy Hobi és Jimin oldalán is egyaránt helytálljak.

- Szeretlek, Yoongi! – mondta végül, miután ismét visszabújt az ölelésembe.

- Én is téged. Egyébként van egy ötletem.

- Micsoda!

- Elintézem, hogy az egyik este el tudjunk menni, hogy egy kicsit kettesben legyünk, távol a többiektől és a közös problémáinktól. Csak te és én!

- Te és én – ízlelgette a szavaimat. – Remekül hangzik.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)