Megtört fény - MarkBum fanfiction - 8. fejezet

A dal, aminek a szövegét beledolgoztam a részbe:

   Mark rettegett az egyedülléttől, jobban, mint a szülei halála óta bármikor. Továbbra sem volt senkije Lisan kívül– bár egy ideig elhitte, hogy ez megváltozott –, de a lány nem hagyhatta ott a fősulit, csak azért, hogy őt ápolgassa, így végül Mark költözött be hozzá egy kis időre a kollégiumba. Szerencsére nem volt szobatársa Lisanak, és otthonról könnyen vitt magának egy matracot a fiú, így minden nehézség nélkül megoldották a dolgot. Bár a szívében lévő űrt is ilyen könnyen befoltozhatta volna Mark! Már megszokta, hogy az élet minél több sebet ejtett a lelkén, annál lassabb volt a gyógyulási folyamat. Bár Lisa mindent megtett, hogy felvidítsa: lyukas órákban vele volt, azokra a táncórákra, amikre lehetett, bevitte magával. Valóban segített mindez a bátyján, hiszen érezte, a húgára tényleg bármikor, bármiben számíthatott, valamint saját szemével láthatta, hogy pontosan ott volt a lány, ahol lennie kellett, és büszke volt magára, amiért biztosítani tudta számára az iskola költségeit. De azért már nem volt büszke, hogy hagyta a szívének, hogy beleszeressen Jaebumba. Képtelen volt felfogni, hogy nemrég még sajátjának tudhatta a fiút, majd egyik napról a másikra kidobta őt az utcára, tényleges magyarázat nélkül. Mert Mark nem hitte el azokat, amiket mondott. Tudta, több állt mindennek a hátterében, de annyira megalázta az, hogy távozásra volt késztetve, hogy nem vette rá a lélek, hogy megkeresse Jaebumot, és teret biztosítson számára, hogy esetleg ismét megsemmisítse.

Olyan sok volt a megválaszolatlan kérdés, amik nem hagyták nyugton az elméjét: Talán a fiatalabb mindvégig csak kapni akarta a szerelmet és törődést, és visszaadni nem ment neki? Vagy csak szimplán Mark gondolta túl az egészet? Jaebumnak talán csak imponált az, hogy ennyire vágyott rá?

Lyukat tudtak beszélni egymás hasába, annyira magával ragadta őket, mennyire kíváncsiak voltak a másikra. Nem lehetett, hogy mindez csak megjátszás volt Jaebum részéről: ennyire nem volt jó színész, se Mark olyan vak, hogy ne sejtse meg, ha csak tetette az egészet. Azt a tényt sem volt hajlandó elfogadni, hogy az utolsó pszichiáterének igaza volt vele kapcsolatosan: Jaebum nem a sírba akarta tenni magát és az édesanyját, csak szimplán még nem találta meg azt az utat, amin ezentúl járhatott. De miért nem hagyta, hogy ő segítsen neki a meglelésében? Már annyit haladtak előre: annyira sokat. Biztos volt benne Mark, hogy még az az ellenszenves pszichológus is belátta volna ezt. Viszont egymás nélkül mindketten gyengébbek voltak. De hogyan vehették volna vissza az együtt töltött perceket? Miként szívhatták volna vissza a szakításukkor elhangzott szavakat? Mark megadott volna bármit, hogy elkergesse a fiú körüli sötétséget, és boldognak lássa: még ha tényleg nem is kellett neki mint társ.

Bár újra kezdhettek volna mindent! Mert most próbált volna nem beleszeretni, és csak a lelkének a megmentésére koncentrálni. Míg ő a saját fantáziavilágába vezette be Jaebumot, addig a fiatalabb nap mint nap visszahúzta őt a realitás talajára. Utólag viszont rájött Mark: az igazság kettőjük között volt. Nem feltétlenül volt minden annyira pozitív és könnyed, ahogy azt őt látni akarta, de annyira sötét és negatív sem, mint amilyennek Jaebum szemében tűnt. A fekete és fehér találkozásából gyönyörű szürke dolgok születhettek, de talán ez esetben a végleteknek meg kellett lenniük egymás nélkül. Azokban a hülye játékokban is, amiket rendre játszania kellett Jaebummal, az ellentétes erők irtották egymást, és meg sem próbáltak egybeolvadni. Mark mégsem tudta kiverni a fejéből az első csókjukat, amikor úgy érezte, mintha egy testként és egy lélekként lélegeztek volna. Ezt azonban elvesztették, de vajon örökre?

Jaebum – hűen eltérő személyiségükhöz – ellenkezőleg dolgozta fel a szakításukat: persze számára ott volt az az előny, hogy remélte, nemsokára ismét együtt lehettek, míg Marknak már szinte minden ezzel kapcsolatos hite köddé veszett. Jaebumot tény és való, lesokkolta, amikor az édesanyja kifakadt, hogyan lehetett olyan makacs, hogy eldobta a boldogságát, de jó értelemben rázta meg a nő kirohanása a fiút: végre ismét érzelemmel teli veszekedett vele az anyja, ami úgy hiányzott neki. Végül elmagyarázta neki, hogyha ismét találna valamilyen életcélt, megkeresné Markot. Csakhogy ez nem volt ám olyan egyszerű: értékelendő volt már maga az elhatározása is, de nem találta ki egyik napról a másikra, merre is vegye az irányt. Viszont szerelme papírra vetett üzenetét megfogadva, ismét elkezdett úszni. Bár az első alkalommal, ahogy a medencéjükbe ment, elfogta a pánikroham – hiszen megrohamozták az elméjét az édesapjával való edzéseinek az emlékei –, és azonnal elrohant. Másnap azonban újból megpróbálta, és legalább – még ha csak egy helyben állva is – de fél órán át ott maradt. Ahogy teltek a napok, egyre tovább volt benne, mígnem megpróbált ismét úszni. Tény és való, már nem volt ugyanaz, mint régen, és tudta, soha nem is lesz, hisz a gerincsérülése miatt pont annyit romlott a részideje, amennyi ahhoz kellett volna, hogy világversenyekre járjon, és bár sokat sportolt Markkal, de úszás terén akkor sem volt jó formában. Azonban minél többet úszott, és minél kötetlenebbül, egyre inkább rájött, mit veszített eddig. Már nem kellett megfelelnie se az apjának, se semmilyen részidőnek, és ami a legfontosabb volt: önmagának. Végre csak a vizet élvezte, és azt a szárnyaláshoz hasonló érzést, amit az úszás nyújtott számára: hogy nem volt súlya. Volt olyan délután, hogy fél órán keresztül csak feküdt a víz felszínén és a gondolatait kikapcsolva lebegett. A súlytalanság illúziója pedig majdnem annyira szédítően jó volt, mint anno Mark mellett feküdnie. Hihetetlen, hogy a fiú jobban sejtette, mint Jaebum maga, hogy úgy hiányzott neki az úszás, mint aszályban az eső a termőföldnek. De vajon azt is így tudta Mark, hogy ő még ennél is jobban hiányzott neki?

A két fiú ahelyett, hogy megkeresték volna egymást, inkább magukban őrlődtek, viszont szerencsére Lisa ezt egy idő után megelégelte, és Mark telefonjából kilesve a számát, felhívta Jaebumot, hogy találkozzanak. Azt az indokot találta ki, hogy mégiscsak szükségük volt a bátyja második havi fizetésére. Jaebum örömmel ment bele, sőt meg is könnyebbült, hogy ennyivel enyhíthette a lelkifurdalását. Bár kétségtelenül ideges volt, hogy találkozni fog azzal a lánnyal, aki a mindenséget jelentette Marknak, főleg azok után, mit tett a fiúval.

- Szervusz! Gyere csak be! – tárta ki a házának ajtaját Lisa előtt. – Megkínálhatlak valamivel? – kérdezte udvariasságból, és némi feszültség oldásként.

- Nem kérek semmit, köszönöm! – felelte könnyedén a lány, aki szembetűnően egyáltalán nem hasonlított Markra, de ez nem lepte meg Jaebumot, hiszen pontosan tudta, hogy nem vér szerinti testvérek voltak.

- Itt lesz a bátyád fizetsége! – Akarta a kezébe adni a borítékot, amit előre kikészített, azonban Lisa eltolta azt magától. – De hiszen ezért jöttél – értetlenkedett.

- Ez csak az indok volt, hogy megkeresselek – vallotta be. Testvéréhez hasonlóan ő sem szeretett köntörfalazni, így azonnal a tárgyra tért. – Látnom kellett azt a férfit, aki összetörte Mark szívét.

- Ó! – csak ennyit reagált Jaebum, és legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében. Sejtette, hogy nem ez lesz élete legkönnyedebb találkája, de azért egy ilyen kijelentésre nem volt felkészülve.

- Gondoltam, nem árt, ha tudod, hogy nem sokkal azután, hogy szakítottatok, felmondott. Nem volt képes tovább csinálni az ápolást.

- Hát igazam lett, tényleg szörnyű hatással voltam rá. – Hirtelen azt is megbánta, hogy egyáltalán két hét haladékot adott maguknak annak idején, sőt azt is, hogy nem küldte el Markot azonnal, amint meglátta; hiszen már akkor sejtette, hogy ennek rossz vége lesz.

- Pont, hogy nem! – jött a meglepő válasz Lisatól, amivel végképp összezavarta a fiút. – Örülök neki, hogy felmondott. Tudod, mindig felnéztem rá. Sokan el se tudják képzelni, milyen tartósan beteg embereket ápolni, és ezzel már tizenöt évesen szembesültem.

- Ez tény, de miért pont akkor jöttél rá? – Lisaban is volt valami, ami kíváncsivá tette az embert, valami, ami miatt meg akarták ismerni őt. Lehet, hogy nem egy vérből származtak Markkal, de a lelkük annyira összecsiszolódott, hogy a viselkedésük nagyon hasonlóvá vált. Épp ezért, még ha nem is ugyanúgy, de Jaebum azonnal kedvelni kezdte Lisat is.

- Volt a suliban egy személyiségteszt, aminek a végeredményét együtt kellett átbeszélnünk az osztályommal. És az egyik kérdés azzal volt kapcsolatos, hogy az adott példák közül mit tartunk a legnehezebbnek. Voltak ott mindenféle problémák, és eléggé eltérő válaszok születtek, de csak én karikáztam azt be, hogy egy tartós beteg ápolása. Mert csak én voltam az, aki a saját bőrömön is tapasztaltam, milyen volt egy ilyen beteggel együtt élni, aki ráadásul az anyukám volt. Pedig fele annyit sem tettem anyáért, mint Mark. És miután meghalt, a barátnőmmel utazgattam, és mentem ide-oda. Alig voltam otthon, és talán pont ezzel űztem Markot bele abba, hogy ezt a hivatást válassza magának. Bár állította, hogy nem, mert így kellett vezekelnie, hogy nem tudta megmenteni a szüleinket, amikor többet tett, mint amire sokan mások képesek lettek volna, és amire én is képes voltam. Annyival jobb ember nálam. – Lehunyta szemeit, és próbálta gondolataiból kiűzni azokat az emlékképeket, miként kapta rajta Markot sokszor, ahogy a szobájában zokogott, amiért nem volt elég erre a feladatra. – Most viszont végre belátta, hogy nem kell többé büntetnie saját magát. Még ha drasztikus módon is, de te érted ezt el.

- Azért meg ne köszönd, hogy összetörtem a szívét! – kérte Jaebum, és türtőztette magát, hogy ne zárja ölelésébe Lisat, mert nem akart még egy Tuan családtagot közel engedni magához. Az már tényleg végzetes lett volna rá nézve. – Viszont te is erős vagy. Hisz csak tizenöt éves voltál, Lisa.

- Tudom, de nem annyira, mint ő. Viszont muszáj még kérdeznem valamit tőled.

- Ajaj! – Tudta, mi lesz a kérdése, de azért a válaszával várt addig, amíg feltette a lány.

- Szereted a bátyámat?

- Mindenkinél jobban – vallotta be, mert mi értelme lett volna hazudnia.

- Akkor ezt miért nem tudtad neki is elmondani? Miért lökted el magadtól? – Tudni akarta Lisa, miért kellett immáron egy hónapja a megtört testvérének a fancsali arcát néznie.

- Hogy megvédjem magamtól. Hidd el, én nem vagyok jó ember. Hisz te is pont azt bizonygattad az előbb, mennyire nehéz felérni a testvéredhez. Én sohase tudnék, így inkább elengedtem, amíg még tudtam. – Jól esett neki, hogy az édesanyján kívül mással is megoszthatta az aggályait. Hiányoztak neki a Markkal való beszélgetései, mert nélküle ugyanannyira fél ember volt, mint korábban az úszás nélkül.

- Jézusom, ez most komoly? – Lisa szíve szerint felpofozta volna a fiút, hogy a hülye hozzáállása miatt hozott szenvedést a testvérére és saját magára is. – Jaebum, Mark olyannak szeret, amilyen vagy. És láthatod, Te is jó irányba terelted őt, mivel feladta az ápolást, és így végre találhat egy olyan álmot magának, ami nem jár állandó halállal, hanem sokkal inkább élettel.

- De én hogyan segíthetnék neki, amikor a saját utamat se lelem úszás nélkül? Hidd el, tényleg hibázott velem. Annyira úgy tűnt, hogy tisztában van saját magával, erre miattam megkérdőjelezte azt, amire az életét szánta. Ez, hogy lenne már jó? – Lisa nyakatekert hozzáállását sem volt könnyű megértenie, akárcsak anno Markét.

- Mert ez csak a gyász folyamata volt a bátyámnál, a saját vezeklése, de nem az a jövő, amit anyáék neki szántak volna. Most végre kitalálhatja, mit is akar kezdeni az életével. Hisz huszonhárom éves: mikor keresse az útját, ha nem most? Úgy tudom, te egy évvel még fiatalabb is vagy nála, úgyhogy ez ugyanúgy igaz rád is. Miért ne együtt keresnétek, amikor imádjátok egymást? Ha hiszed, ha nem, te is jó ember vagy. Mark nem szeretne bele valakibe, aki nem az. – Lisa nagy vehemenciával hadarta mindezt, mert rájött, óvatoskodással nem lehetett értelmet verni Jaebum makacs fejébe; márpedig ő nem volt hajlandó hazamenni, amíg rá nem vette a fiút, hogy béküljön ki a bátyjával. – Azt pedig felejtsd el, hogy egy hiba vagy számára! De ha mégis az lennél, akkor gondolj arra, hogy egyes hibákat érdemes meghozni.

- Hihetetlen meggyőzőképességed van – jegyezte meg Jaebum, viszont Lisa szigorú tekintete felhívta rá a figyelmét, hogy nem erre volt kíváncsi. – Szóval, jól értem, hogy áldásod adodat ránk?

- Hát persze! – végre megenyhült a lány arca, és mivel ő volt Mark családjának utolsó tagja, így ez akkor és ott a mindenséget jelentette Jaebumnak.

- És akkor elfogadnál engem és a szintén megtört édesanyámat mint a családod új tagjait?

- Már el is fogadtalak, te ütődött. – Látva, hogy a fiú küszködött a könnyeivel, kegyelemdöfésként meleg karjainak védő ölelésébe zárta. Ha tudta volna előre, hogy ide fog vezetni az, hogy megcsinálta a bátyjának azt a meleg társkeresős profilt, akkor még lelkesebben kezdett volna anno bele.

- Előre készülj, anya mindig is vágyott egy lányra, úgyhogy nem maradhatnak ki a vásárolgatások vele – hívta fel erre is a figyelmét.

- Ez remekül hangzik, Jaebum. – Tényleg megmelengette Lisa szívét a gondolat, hogy öt évvel at édesanyja elvesztése után, lehetősége nyílt egy pótanyát kapnia. Úgy tűnt, a sors kárpótolni akarta őket Markkal a veszteségeik miatt, és Lisa boldogan fogadta a békítőajándékot. – És hogy áll a táncoláshoz?

- Nagy rajongója, főleg a klasszikus balettnek, ami tudtommal az erősséged, úgyhogy anya személyében meglesz a legújabb rajongód. – Jaebum szíve lüktetett a boldogságtól, miközben az elméje még nem akarta felfogni, hogy valóban egy ilyen szép jövőkép állt négyük előtt. Ez már rég nem csak az ő démonjairól szólt, de még csak nem is Mark megrontásának elkerüléséről: itt már egy négyfős család élete forgott kockán.

- Akkor mit mondasz, meglátogatjuk a bátyámat? – kérdezte Lisa, amire egy vidám bólintást kapott válaszul.

Mark Jaebummal való szakítása óta, szokásához híven nem tudott mit kezdeni magával. Mivel folyton a fiú körül jártak a gondolatai, úgy döntött, próbálja megérteni, vajon miért mondta azt, hogy Dart Vader volt a kedvenc filmes karaktere. Markot taszította a sci-fi műfaj, de azt még ő is tudta nagy vonalakban, milyen története volt a férfinak. Ekkor viszont leült, és a Bajlós árnyaktól kezdve, a Jedi visszatérig mindegyik filmet megnézte, mindösszesen két nap alatt. Épp az utolsót emésztgette, amikor megszólalt családi otthonuk csengője – ahova nemrég költözött vissza –, és a húga érkezésére számítva vidáman indult az ajtó felé. Ám letaglózta a látvány, de jó értelemben, hiszen az időzítés nem is lehetett volna jobb.

- Értem! – rántotta be Jaebumot életvidáman az ajtón, aki Lisaval együtt meglepődött, amiért így reagált.

- Azt hittem, kidobsz, amint meglátsz – adott hangot a meglepettségének a fiatalabb.

- Értem! – Mark csak ezt ismételte, mert annyira boldoggá tette a tudat, hogy valami olyat is felfogott, amit korábban teljesen ignorált volna.

- Csak én nem értem, te miről beszélsz – jegyezte meg Jaebum.

- Ahogy én sem – csatlakozott Lisa.

- Végignéztem hat Star Wars filmet, és végre értem, sokkal több rejlik bennük, mint azt egy laikus elsőre megítélné. De ami a legfontosabb, értem, miért Dart Vader a kedvenc karaktered: mert kiváló példa rá, hogy sohasem késő megváltozni. Hisz bármennyi hibát is követett el, végül megtért, és beteljesítette a sorsát, ezzel megmentve a világot. Te is be fogod teljesíteni a sorsodat, én pedig segítek megtalálni hozzá az utadat! – Szorította meg közben a másik kezét, majd meg is ölelte, és hirtelen tovaszállt az az élettelen Mark, akivé az elmúlt egy hónapban vált. – Lehet, hogy nem vagy belém szerelmes, és nem is várom el, de igenis a barátod akarok maradni. Ebből most már nem engedek!

- Mark, hazudtam neked. Hát persze, hogy szeretlek! Megkockáztatom, jobban, mint te engem. Csak megijedtem.

- De mitől ijedtél meg? – kérdezte, bár végső soron mindegy volt, csak az számított, hogy élete szerelme viszonozta az érzéseit. Még ha sok szenvedésen is kellett átmennie, hogy Jaebum vallomását hallja, akkor is ugyanolyan fontos volt számára, amit mondott, sőt még fontosabb.

- Attól, hogy ennyire tiszta és kívül belül szép férfi vagy. Féltem, sohasem érhetek fel hozzád, hogy én túl romlott vagyok neked. De te megjavítottál, begyógyítottad a sebeket és a jó irányba tereltél. Így végre beláttam, nem azzal büntetlek, ha veled vagyok, hanem azzal, ha megtagadom tőled a sok munkádért való fizetséget. Most már tudom, sohasem az anyától kapott pénz volt a díjad a kemény munkádért, hanem én magam. És most, ahogy idejöttem, átlépted a győzelmi szalagot, úgyhogy vedd át ezt az istenverte, elfuserált, de miattad mégis fényesen csillogó díjat! – Az Im-család házában volt egy dicsőségfal, ami Jaebum érmeivel volt tele. A fiú sokszor érezte azt, hogy ezek a díjak reprezentálták őt, de abba eddig a percig bele se gondolt, hogy ő maga is egy díj volt, amit ki kellett érdemelni. De azáltal, hogy hagyta, Mark kiérdemelje őt, saját maga is kiérdemelte a másik fiút.

- Nem baj, hogy már én sem tudom, merre tartok? – Most Mark lett kissé bizonytalan, hiszen megszokta, hogy ő volt a céltudatos kettőjük közül.

- Nem, hisz erről szólnak a párkapcsolatok, hogy jóban és rosszban együtt vannak az emberek. Közösen megoldjuk. És amúgy is, itt lesz segítségként anya és Lisa – pillantott a mellette álló lányra, aki életvidám mosolyával megkoronázta ezt a gyönyörű egyesülést.

- Egy sérült, de gyönyörű család – emésztgette Mark a hallottakat. – Tetszik, sőt imádom, ahogy téged is, Jaebum. Úgyhogy hadd vegyem tulajdonomba a díjam száját!

Ahogy akkor az ajkaik összeforrtak, végre maguk is belátták, hogy testileg és lelkileg is már egymáshoz tartoztak, és hogy mindketten megtört fények voltak, akik immáron közösen keresték az új útjukat tovább, és szikrázóbban ragyogtak együtt, mint ahogy magukban vagy mással párosulva valaha tudtak volna.

EPILÓGUS ITT

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)