Ha elmennék, hiányoznék? - JJ Project fanfiction - 2. fejezet (16+)

A dal, aminek a szövegét beledolgoztam a részbe: 

   Jinyoung bármennyire is hitte, hogy helyes döntést hozott aznap a parkban, három héten át szüntelenül várta, hogy szerelme ismét felbukkanjon, és kérje: kezdjék újra. Lehet, nemet mondott volna, de maga a tény, hogy Jaebum küzd érte, akkor a mindenséget jelentette volna számára. Az idősebb sokszor nem tartotta be azt, amire kérte, és pont ekkor, amikor örült volna Jinyoung, ha engedetlen, tényleg nem kereste őt. Olyan volt, mintha egyik napról a másikra kiragadták volna őket egymás életéből. Még fel se hívták a másikat, de egy-egy üzenetet sem ejtettek. Lehet, csak így lehetett tovább lépniük igazán, mégis túl hirtelen történt ez a fiú számára.

Azóta minden másnap kiment a parkba, pont ahhoz a padhoz, ahol szakítottak, ugyanabban az órában, hátha Jaebum is véletlen, vagy éppen direkt arra jár. De ő végül nem jött, egyetlen egyszer sem. Már nem volt közös útjuk ezután. Pedig, ahogy nézte a sétáló embereket Jinyoung, kísértették a Jaebummal való közös emlékeik. Némán bámulta a sétányt, amin várta, hogy megjelenjen a szerelme. Ha kellett, szélben és esőben is ott ült vagy éppen állt, csak jöjjön érte a másik. Sokszor a volt párja által írt zenéket hallgatta, de a fájó szívét az is csak tovább sajdította: olyan volt, mintha Jaebum minden szomorú, szerelmes dala értük sírt volna.

Míg egy hideg nap után, az ősz utcán, egy régi, közös képükhöz suttogta Jinyoung: „Hol vagy már?” De senki nem állt elé, csak a távolság, ami folyamatosan nőtt és nőtt közöttük. Túl kicsinek tűnt a város, mégis túl zajosnak. Nem volt, aki hozzászólt volna: legalább is nem úgy, ahogy azt ő akarta, és olyan se, aki meghallgatta. Egyedül a húga, Jisoo és Mark voltak, akiknél érző fülekre leltek a kétségbeesett szavai. Jinyoung még a szakítása előtt sokáig gondolkodott rajta, melyikükhöz költözzön, de végül a legjobb barátja mellett döntött, hiszen ő sokkal nagyobb lakásban élt. Persze beszállt a lakbérbe és a házimunkából is kivette a részét cserébe. Mark pedig láthatólag nagyon örült, amiért ott volt, és mindent megtett, hogy ismét mosolyt csaljon az arcára.

- Jinyoungie – kezdte félénken, de nem volt képes továbbra is hallgatni –, lehet, nem kéne többet a parkba menned. Úgyis tudod, hogy nem jön el.

- Tudom, de a szívem nem adja fel. Nem bírom egyedül. Csak te vagy, akire igazán támaszkodhatok – vallotta be, hiszen a szüleitől olyan messze lakott, hogy csak évente párszor látták egymást, a húga pedig éppen elutazott egy hosszú üzleti útra.

- Hát nem érted? Ez a lényeg. – Közben felemelte Jinyoung arcát, hogy a fiú a szemébe nézzen.

- Micsoda?

- Én itt vagyok neked, és ha hagynád, úgyis szeretnélek. – Annyira rég várt már rá Mark, hogy ezt kimondja, és a szavak olyan felszabadító mámorként hagyták el az ajkát, amire nem is számított. Mintha évek óta most először tudott volna könnyedén lélegezni Jinyoung társaságában, még úgyis, hogy a szíve szörnyen hevesen vert.

- Mark, arra gondolsz, hogy te és én? – ült fel a fiatalabb, mert eddig úgy feküdtek az ágyban, hogy a barátját ölelte. Erre korábban is volt példa, hiszen meg sem fordult Jinyoung fejében, hogy Mark számára ez valaha is mást jelentett volna, mint szimpla baráti gesztus. Bár azért arra mindig ügyelt, hogy a párja közelében ilyesmi ne történjen, hiszen Jaebum már attól is kikészült, ha valaki bármilyen formában megérintette őt. Ezt Jinyoung mindig is túlzásnak tartotta, de közben tagadhatatlanul jól esett neki, hogy ennyire ragaszkodott hozzá a szerelme, és ahhoz, hogy az érintéseiben főként csak ő részesüljön.

- Igen.

- De hát mióta érzel többet irántam? – kérdezte zavarodottan, miközben a pulzusa az egekben volt, az arca pedig fal fehérré vált.

- Mióta is vagyunk barátok?

- Mark, kérlek, ne mondd, hogy már nyolc éve szerelmes vagy belém, mert az szörnyen fájna. Így is sok megpróbáltatáson megy éppen keresztül a szívem. – A másik szemébe sem tudott nézni, annyira szégyellte azt, hogy ennyire vak volt. Úgy látszott, nemcsak Jaebum nem vett észre egyértelmű dolgokat, hanem ő is. De ez is csak azt bizonyította, őket mennyire egymásnak teremtették.

- Márpedig de. Mikor elkezdtünk együtt dolgozni az árvaház önkéntes programjában, azonnal megtetszettél, és ahogy jobban megismertelek, beléd is szerettem. És mennyi esély volt rá, hogy vonzódj a férfiakhoz? Összvissz tíz százalék, mégis bejött, erre boldog párkapcsolatban éltél három éve! – horkant fel fájdalomittasan az idősebb.

- Istenem! – rázta a fejét Jinyoung. Lehetetlennek érezte, hogy ennél is jobban utálhassa magát. Jaebum egy évig mérgezte a viselkedésével a szívét, míg ő nyolc éven át tette azt Markkal. Tény, hogy nem volt tisztában vele, de a párja se azzal, hogy ő boldogtalan volt mellette. Mintha egy hideg zuhany alá állították volna, úgy remegett és libabőrös lett minden porcikájában. Legszívesebben felképelte volna saját magát, nem is egyszer: egyrészt, hogy felocsúdjon a meglepettségéből, másrészt, mert úgy érezte, megérdemelte volna.

- Tudod te, hányszor képzeltem magam Jaebum helyébe? Mennyire utáltam, amiért lemaradt rengeteg fontos dolgodról? Erre most itt a lehetőség, hogy átvegyem a helyét, és nem tudok tovább várni: három hete nézem, ahogy sírsz utána. Nem akarom, hogy több könnycseppet hullajts miatta. Hagyd, hogy megvigasztaljalak, és hogy olyan párod legyek, akit megérdemelsz! Kérlek, adj egy esélyt! – könyörgő és egyben szerelemittas tekintete némaságra ítélte Jinyoungot.

A fiatalabb ekkor jött rá, hogy Mark mindig is így nézett rá, csak ő nem akarta meglátni azt a szikrát, ami miatta költözött az idősebb szemébe. Nem tudta azt hazudni neki, hogy viszont szerette így, de ezt Mark nagyon is jól tudta. Azonban nemet sem akart neki mondani, hisz így is annyi éven át epekedett utána. Meg akarta vele próbálni. Ki más lett volna tisztában vele, mire volt a leginkább szüksége, mint az, aki nyolc éven át ott volt mellette, jóban és rosszban egyaránt? Ha volt valaki, akiért megérte a gyógyulásra váró szívét egy újabb bevetésre küldenie, az Mark Tuan volt.

- Lehetne, hogy lassan haladjunk? Még szokatnom kell magam ahhoz, hogy több leszel nekem, mint barát – mondta végül, a hangjában viszont nem volt semmi lelkesedés, csak bizonytalanság és félelem.

- Hát persze. Az a lényeg, hogy megpróbáljuk. Hisz úgyse leszünk fiatalabbak. Már harminc is elmúltam, és te is mindjárt annyi leszel. Nem akarok többé várni – jelentette ki őszintén Mark. Tisztában volt vele, hogy esélytelen volt, hogy hipp-hopp beleszeret a másik, mégsem tudott ellenállni a felkínálkozó lehetőségnek. Attól félt, addig halasztgatná a dolgot, hogy egy nap azzal jönne haza Jinyoung, hogy új férfi van a láthatáron, amit már tényleg nem bírt volna tolerálni Mark.

- És az a sok lány az elmúlt évek alatt? – erre még ki akart térni a fiatalabb.

- Szerettem őket, de nem annyira, mint téged. Ezért is ért hamar véget mindegyikükkel a viszonyom: mert hozzád egyikük sem ért fel. – Ezzel a mondattal végképp megpecsételődött a sorsuk. Jinyoung azután, hogy ráeszmélt, hány kapcsolatát tette tönkre Marknak, azáltal, hogy nem ő volt, akit párjának mondhatott az idősebb, végképp vezekelni akart a bűnéért. Pedig nem volt kétsége afelől, hogy ha egy kapcsolat azért alakult ki, mert az egyik fél kárpótolni akarta a másikat, az nem indult jó alapokkal. De ha Markot sem tudta szeretni, attól félt, mást még annyira sem lett volna képes.

Jinyoung valóban képtelen volt egykönnyen szerelembe esni a legjobb barátjával, de szeretni akarta, és már ez is valami volt. Megváltoztatta a számát, és a közösségi portálokon is mindenhonnan törölte a volt párját, hogy megtisztítsa a környezetét tőle. Már nem csak azért fájt a szíve, mert Jaebumra várt, hanem azért is, mert rá akart erőltetni egy olyan szerelmet, ami egyszerűen nem akart lángra gyúlni benne. Azt hitte, talán, ha lefekszik Markkal, akkor attól jobb lesz: akkor végre legalább a vágy feléled benne az idősebb iránt.

Mark majd kicsattant örömében, ahogy végre birtokba vehette a fiatalabb testét. Nyolc évnyi vágyakozás után bebarangolhatta minden egyes apró részét, megkeresve az érzékeny pontjait. Tett azért is, hogy nyomokat hagyjon maga után: ahol csak tudta, megszívta Jinyoung bőrét, olyan helyeken is, amit más is láthatott. Csakhogy mindenki tudja, a fiú már az övé volt. Olyan óvatos volt, amennyire csak lehetett: szépen felkészítette Jinyoungot a behatolásra, és amikor egyre beljebb csúszott benne, akkor is a lehető legfinomabban tette mindazt. Nem is sejtve, hogy ezzel mellé lőtt, mivel Jinyoung Jaebum vad érintéseire, és olykor kifejezetten kínzó, gyors tempójára vágyott volna inkább. A kapcsolatuk elején volt, hogy el is sírta magát egy-egy aktus végén, annyira fájt neki, de Jaebum megtanulta valamelyest kontrollálni magát, Jinyoung pedig idővel egyre jobban megszerette a vad szeretkezéseiket. Korábban el se tudta képzelni, hogy mással is ilyen helyzetbe kerüljön, ekkor pedig egyre biztosabbá vált számára, hogy talán jobb lett volna, ha ez így is marad. Jaebum ismerte a testét, minden érzékeny pontját, és tudta, mi kellett ahhoz, hogy a lehető legnagyobb orgazmusokat okozza Jinyoungnak. Míg Marknak még a szájával is rá kellett segítenie arra, hogy egyáltalán erekciója legyen a fiatalabbnak, akinek nem volt kétsége afelől, hogy Mark kiváló szerető volt, csakhogy nem az, akinek őt kellett szeretnie és ilyen helyzetben kényeztetnie. Mark gyengéd simogatásai helyett Jaebum vad markolásaira vágyott inkább. Az is csoda volt, hogy egyáltalán el tudott élvezni, még ha nem is olyan nagy vehemenciával reagált a teste a fiú nemesebbik felének mozgására, mint ahogy korábbi párja esetében tette.

- Ez volt életem legjobb szeretkezése – mondta Mark, majd miután megpuszilta Jinyoung homlokát, szinte azonnal álomba is szenderült a kimerültségtől.

- Nekem viszont nem – suttogta a fiatalabb, majd kiosont a mosdóba.

Letusolt, hogy a hideg víz enyhítse az égő bőrét. És ahogy végezve meglátta a tükörben Mark szerelemnyomaival ellepett testét, az volt a végső pont nála: ekkor jött rá, mekkora hibát követett el, amiért két hete belement ebbe a kapcsolatba. Ő nem akarta Mark nyomait a bőrén, az illatát az orrában, a szerelmes szavait a fülében. Neki a legjobb barátjára lett volna szüksége ebben a helyzetben, erre ügyesen elveszítette őt egy működésképtelen kapcsolat miatt. Félt, ezek után Mark nem akar majd visszakerülni a barát zónába, és helyette egy életre megutálja. De még ha rá is szánta volna magát, Jinyoungnak nem lett volna szíve tovább kínoznia maga mellett.

Ahogy a testét bámulta, a vad zokogás úrrá lett rajta, és a földre ülve, lábait átkarolva sírta ki magából mindazt, amit eddig elfojtott. A hideg csempe ugyan hűtötte felhevült testét, de a lelkére nem talált gyógyírt. Sokkal boldogtalanabb volt, amióta elhagyta Jaebumot, így egyre inkább úgy érezte, nem kellett volna szakítania vele. Az idő nemhogy begyógyította volna a lelkében okozott sebeket, hanem napról-napra egyre nyomorultabbá vált, amióta külön váltak az útjaik, és fogalma sem volt róla, hogy Jaebum még nála is jobban szenvedett

UI.: ISTEN ÉLTESSE A DRÁGA UB-MET! 💕💚😍😌

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)