Sebezhető - JinSon fanfiction

A dal, aminek a szövegét beledolgoztam a történetbe:

 

  Jinyoung:

- Youngjae, mit tettél velem? – suttogtam a levegőbe, miközben magamat néztem meg alaposan a tükörben.

Korábban nem volt önbizalomhiányom a kinézetem kapcsán. Nem azt állítom, hogy tökéletesen elégedett voltam a külsőmmel, de tisztában voltam vele, hogy sokan jóképűnek mondtak volna, és mivel még az egyetemen megtaláltam az igazit – legalább is én akkor azt hittem –, végképp nem törtem magamat, hogy elkápráztassam a környezetemet a megjelenésemmel. Youngjae úgy tekintett rám, még akkor is, amikor félálomban úgy néztem ki, mint egy zombi, mintha én lettem volna a legjobb dolog, ami valaha történt vele. Annyira szerelmesek voltunk, ezért elhittük, hogy van jövője egy távkapcsolatnak.

Az elején, mikor áradozott az új munkatársáról, örültem, hogy nem volt magányos. Számoltam visszafele a hónapokat, hogy mikor tudok utánamenni Amerikába. Utáltam, hogy fel kellett érte adnom a Koreában kiépített üzleti karrieremet, viszont ennél sokkal többre is képes lettem volna érte. Viszont ő nem tudott rám várni, és az a Jaebum nevezetű pasas, akiről mindig mesélt, idővel átvette a helyemet az életében. Az új otthonnal egy új szerelem is kellett a páromnak. Itt maradtam egyedül, de még épp időben ahhoz, hogy ne tegyek elég intézkedést a cégem eladásával kapcsolatban, így mentettem a menthetőt: ha már a szerelmi életem romokban hevert, legalább a karrierem megmaradt.

Mindez már fél éve történt, viszont most jött el az első alkalom, hogy a legjobb barátom, Mark és a párja, Lisa kérésére rászántam magam, hogy elmegyek egy randevúra, amit ők szerveztek nekem. Lisa kollégájáról volt szó, aki állítólag nyíltan vállalta, hogy biszexuális volt, és nem is félt kezdeményezni az embereknél; de többnyire túl soknak tartották, és gyakran ki is nézték, amiért ugyanúgy imádta a női és férfi nemet, ezért eddig nem volt szerencséje a szerelemben. Lisa azonban úgy érezte, minket egymásnak teremtettek. Én ezt persze nem hittem el neki, sőt nagyon is szkeptikusan álltam az egészhez. Ki is terveltem, hogy néhány furcsa kérdéssel fogom tesztelni: ha pedig így is kiállja a próbát, akkor akár tényleg lehet köztünk valami, ha viszont nem, fel is út, le is út neki.

Még véletlenül se szerettem volna, ha máris megtudja, hol lakok, ezért azt beszéltük meg, hogy az étterem előtt találkozunk. Mivel tartottam attól, hogy csak itallal leszek képes átvészelni az estét, ezért nem kocsival, hanem taxival mentem. Pontosan érkeztem, így arra számítottam, hogy nekem kell rá várnom, de meglepetésemre már ott volt, és amint kiléptem a taxiból, mellettem termett egy ernyővel. A róla látott képek alapján előre tudtam, hogy helyes, de volt valami plusz a kisugárzásában, amit csak élőben lehetett megtapasztalni.

- Szia, Jackson! – üdvözöltem, ő pedig azonnal megölelt, amit én ledöbbenésemben nem voltam képes, és igazából nem is akartam viszonozni. – Minek ez az ernyő? Alig szemerkél az eső – hívtam fel erre a figyelmét.

- Tudom, de nem akartam, hogy egy kicsit is megázz. Nem lehetünk eléggé óvatosak megfázás terén – felelte lelkesen.

- De hiszen pár méterre van a bejárat.

- Akkor is.

Próbáltam nem fennakadni egy ilyen apróságon, így inkább rántva egyet a vállamon, hagytam, hogy elinduljunk, majd hogy ki is nyissa előttem az ajtót. Youngjae sohasem volt ilyen figyelmes, se az ernyő, se az ajtó szempontjából – ezt akaratlanul is megjegyeztem magamban. De a rendelésnél is közölte Jackson: ő áll mindent, nyugodtan válasszak akár a legdrágább fogásokból. Nem tudtam, ezzel vajon fel akart vágni, vagy szimplán figyelmességből tette, így inkább némán bólintottam.

- Miért érzem azt, hogy nem sok kedved van ehhez a ma estéhez? – kérdezte, miután leadtuk a rendelésünket.

- Talán, mert jó emberismerő vagy – vágtam rá.

- Aha… - ízlelgette a szavaimat, én pedig kíváncsian vártam, mit fog minderre reagálni. – Szóval még mindig nem tetted túl magad a korábbi párodon?

- Látom, Lisa kiokított – vontam le ezt a következtetést.

- Miért, talán neked nem számolt be az én gyalázatos magánéletemről? – kacagott, és láthatólag nem zavarta a dolog. – A hallgatásodat megerősítésnek veszem.

- Lenne pár kérdésem, ha nem gond – tértem azonnal a tárgyra, mert valóban nem volt kedvem diskurálni vele addig, amíg nem éreztem magam biztonságban mellette. - Ha minden porcikámat neked adnám, elejtenél és magamra hagynál? – csaptam a közepébe.

- Hűha, te aztán nem teketóriázol! – Láthatólag ledöbbent, és hátradőlve a székében próbálta összeszedni a gondolatait.

- Ez kitérő válasz volt – jegyeztem meg a lehető legkomolyabban kémlelve őt.

- Ha konkrétan értetted: elég jó a fizikumom ahhoz, hogy bármikor hordozzalak az ölemben. Ha pedig átvitt értelemben: egy ilyen gyönyörű testet nagy becsben tartanék. – Ez egy remek válasz volt, amit persze vele nem közöltem, nehogy elbízza magát, helyette csak bólintottam egyet. – Miért érzem úgy, hogy egy rakat ilyen kérdésed van még számomra?

- Mert, mint korábban is mondtam, jó emberismerő vagy. Viszont, ha egy rakat nincs is, van, ami az előzőnél is fontosabb számomra: Youngjae miatt bezártam a szívemet, de ha te lehetőséget kapnál, hogy beengedjelek oda, kihasználnál? – Kínos vagy sem, ezt mindenképp fel akartam hozni.

- Még véletlenül se. Tudod, ez az én nagy bajom: senki sem akar beengedni a világába. Te pedig ezzel a megközelíthetetlen imázzsal, csak azt éred el, hogy még inkább kíváncsi legyek rád – meglepően könnyed volt, bárhogy furcsán kezdtem a randit, amitől én is egyre feszélyezetlenebb lettem.

- Nem zavarnak ezek a kérdések?

- Az egyetemen megszoktam a beugró kérdéseket, amiket, ha elbuktam, nem mehettem vizsgázni. Bár ez most fontosabb számomra, mint azok a vizsgák, még ha neked nem is. – Ekkor viszont elszontyolodott, amitől bűntudatom lett, és ismét felgyulladt a Youngjae iránti haragom: olyan volt az iránta érzett szerelmem, mint egy egyre szebben virágzó rózsa, amit ő hagyott kinőni, majd letépte, és még csak vázába se tette, hanem az út szélén eldobta. De talán Jackson tényleg vette volna a fáradtságot, hogy felszedje onnan, és nagy becsben tartsa. – Most én kérdeznék, ha nem baj?

- Csak nyugodtan!

- Ha megmutatom neked a démonjaimat, ha a legrosszabb gondolataimat is megosztom veled, nem bánsz úgy velem, mint az összes többi személy, akik elmenekültek? – Ezen az estén először rettegve nézett rám, de közben a remény szikrái is felgyúltak abban a szempárban, ami másodpercről-másodpercre jobban megfogott.

- Biztos, hogy nem. Tény, hogy nehezen nyílok meg, de ha valakit valóban beengedek a kis világomba, a végsőkig ragaszkodok hozzá. – Youngjae gyengeségeit is magamhoz ölelve éltem éveken át, neki ez mégsem volt elég.

- Ez esetben mit szólsz, Jinyoung, ahhoz, hogy vállalva a kockázatot, hogy lehet, nem lesz más lehetőségünk idővel, mint elengedni egymást, sebezhetőek maradunk, és próbáljuk megismerni a másikat?

- Benne vagyok – mosolyogtam rá, és úgy vettem, elhagytuk a start vonalat. Nem láttam a célt, nem tudtam, merre tartottunk, de ez a pasi, mintha megnyomott volna egy aktiváló gombot a szívemben, ami a regenerálódásom reményét rejtette magában. Ekkor pedig ennyi épp elég volt számomra.

 (Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)