Ha te azt tudnád! - BTS fanfiction - 19. fejezet

Tizenkilencedik fejezet – Bőrig ázni

Suga:

Csak úgy suhantak elfele a napjaim, amik mind elvettek egy kicsit a szívemből. Egyre tisztábban láttam, hogy nem fogok tudni egyikőjükből sem könnyen kiszeretni. A szívem egyik felét el kellett veszítenem, hogy a másik boldogan doboghasson. De tudtam, cserébe megkapom annak a szívének a felét, akit választok. Azonban egy borzasztóan nagy problémám volt: a világért sem tudtam volna eldönteni, ki mellett döntsek.

Hol Hobival, hol Jiminnel töltöttem kicsit több időt, de általában inkább elvonultam a stúdiómba zenét szerezni, mert az lett a menekülő utam a saját életemből. Mivel senkinek sem tudtam kiönteni a szívemet, így zenében kellett kifejeznem azt. De nem szerelmes dalokat írtam, és nem is a bandának. Egy mixtape féleséget kezdtem összehozni. Bár nem sejtettem, mikorra készülök el vele, és ha kész is vagyok, vajon lesz-e bátorságom a közeljövőben megmutatni a világnak. Most nem is ez volt a fontos, hanem, hogy kiírjak magamból mindent. Talán ezt szerettem a legjobban abban, hogy művész voltam, hogy a szívfájdalmaim nem csak annyiból álltak, hogy engem meggyötörtek, hanem hasznosítani tudtam őket dalokban. Ezekben a napokban pedig nem tudtam elképzelni jobb menedéket, mint a stúdiómat. 

Egyszer azonban nem várt vendég nézett be hozzám: Jimin jelent meg egy nagy szendviccsel és egy kis üveg narancslével.

- Hát te meg mit keresel itt? – lepődtem meg.

- Bocsi, tudom, hogy nem szereted, ha zavarnak, de már fél napja itt vagy, és nem voltam benne biztos, hogy hoztál-e magaddal enni – felelte elpirulva, majd letette elém, amit gondoskodásból magával hozott.

- Ó, ez kedves tőled! – mosolyogtam rá. – És ráéreztél, tényleg nem hoztam semmit. Tudod, ha jön az ihlet, akkor mindent magam mögött hagyva iderohanok – magyaráztam.

- Tudom, Yoongi… Jól tudom – vakarta meg a tarkóját. És hát persze, hogy tudta, hisz figyelt rám, oly sok éven át, míg én alig törődtem vele… - Min dolgozol éppen? – mutatott a monitoromra kíváncsian.

- Öhm… háátt. – Nem szerettem közszemlére tenni egyik dalomat sem, mielőtt nem tökéletesítettem, így most is bizonytalan voltam, vajon megmutassam-e neki. De amilyen kíváncsian és boldogan nézett rám, elgyengültem és rányomtam a play gombra. – Most fejeztem be, a címe Tony Montana. De készülj, nem épp egy szép ballada! – figyelmeztettem.

- Ez nagyon jó! – mondta, miközben folyamatosan rázta a fejét a zene ritmusára.

- Egyes részekhez jól menne a hangod – suttogtam, amit nem tudtam, hogy egyáltalán meghallott-e.

- Sohasem okozol csalódást, Yoongi – mosolygott elismerően. – Na, de nem zavarlak tovább. Majd találkozunk. – Mielőtt visszatarthattam volna, már ki is sietett.

Mi lesz így velem? Mikor sikerül döntenem? Lehet, hogy jót tett az alkotói énemnek az állandó bezárkózás ide, de hogy a szerelmi életemet nem oldotta meg, az biztos.

   Épp vacsorázni akartam, amikor Hobi és Jimin megjelentek a konyhában, hogy csatlakoznak hozzám. Bár mindketten mosolyogtak, mégis érezni lehetett a feszültséget a légkörben. Legszívesebben vissza is menekültem volna azonnal a stúdiómba, mielőtt ki nem fakad belőlem, hogy mi a fészkes fenét szeretnek ők bennem. Én nem tudtam szeretni saját magamat, nekik miért sikerült?

Végül Jungkook volt a megmentőm: kitalálták TaeTaevel, hogy chipset akarnak enni videojátékozás közben, de V annyi időre sem volt hajlandó ott hagyni a játékot, amíg elszaladnak a boltba, így én kapva-kaptam a lehetőségen, hogy a maknae után fussak, otthagyva az egymást fürkésző Jimint és Hobit az asztalnál.

- Elég hideg van. Nem kéne visszamenned egy kabátért? – kérdezte a sajátját összehúzva magán Jungkook.

- Nem, megvagyok – feleltem. Bár alig egy perce indultunk el, de már vacogtam, viszont nem volt az az Isten, hogy visszamenjek, mert még a végén kitalálták volna nekem, hogy mindketten elkísérnek.

Viszont én voltam most is a ludas: egyikükkel sem foglalkoztam annyit, mint kellett volna. Nem hibáztathattam őket, amiért pont egyszerre lett volna szükségük a társaságomra. Viszont nem is ők kerültek a szerelmi háromszög középpontjába, ami még mindig ledöbbenést okozott számomra. Komolyan, mit szerettek ők bennem? Én talán annyi jót láttam magamban, hogy tudtam zenét írni, és egész jól rappeltem. De ennyi, punktum! Ez nem lehetett ok a szerelemre. Talán találtak bennem olyan rejtett értékeket, amiket én nem láttam. De hát mik lettek volna ezek? Én és az értékek… Viccnek is rossz volt.

Gyorsak voltunk Kookieval, célirányosan a chipsek felé mentünk, de azért egy-két apróságot bedobtunk a kosárba, amikről tudtuk, hogy sohasem árt, ha vannak otthon. De még ki sem léptünk a bolt ajtaján, amikor leszakadt az ég. Jungkook nem is járt olyan rosszul, mert kapucnis, vízálló kabátja volt, viszont én egy pulcsiban bőrig áztam. De ez nálam többet jelentett: nem ez volt az első elázásom. De még ha ez lett volna a legnagyobb probléma…

 Tizenkét évesen elkaptam egy szörnyű vírust, ami tüdőgyulladáshoz vezetett, azóta pedig egy kicsit komolyabb megfázás, ami másnak lehet gyerekjáték lett volna, szintén tüdőgyulladást okozott nálam. Most is biztosra vettem, hogy ismét beteg leszek. De talán nem is lett volna ez olyan nagy baj. Még volt időnk a Come Back-ünkig. Ebbe nem szólt volna bele, ha kivonom magam egy kis időre a forgalomból. Valamint így nem lett volna hova menekülnöm a szívem elől, kénytelen lettem volna szembe nézni vele. Elegem volt már a toporzékolásból. Annyira szükségem volt valakinek az érintésére, törődésére és szerelmére. De rá kellett jönnöm végre, hogy pontosan kiére. Talán a betegség adhatott olyan menedéket számomra, ami helyre hozta a lelkemet, és kicsikart tőle egy választ. 

- Egek, Yoongi! Szörnyen eláztál! – pattant fel a székéből Jimin, amint beléptem az ajtónkon.

- Azonnal vedd le a vizes ruháidat, én pedig engedem a forró vizet a kádba! – parancsolt rám komolyan Hobi.

- Ez jó ötlet – bólogatott Jiminnie.

- Nem érted! – nézett rá idegesen J-Hope, majd a többit a fürdőből mondta. – Yoonginak már többször volt tüdőgyulladása. Nála nem játék egy megfázás. – Erről eddig csak neki beszéltem.

   A korábbi kellemetlen hangulatot most jócskán fokoztam idegességgel és aggodalommal az irányukba. Hogy én folyton csak a bajt csináltam nekik! Végül, mikor már csak a nadrágom volt rajtam, Hobi kirohant, de közölte, hagyjam, hadd legyen tele a kád, és amint kicsit hűlni kezd a víz, engedjek le belőle, és helyette eresszek meleget. Az elején borzasztóan égetett a forró víz, de nem óvatoskodtam, azonnal belemásztam, mert Hobinak igaza volt: nálam az ilyesmi nem volt játék.

Ahogy elgémberedve feküdtem a forró fürdőben, már éreztem, késő volt. Bárhogy rohantam hazafelé, majd a meleg vízbe, nem voltam elég gyors, az eső pedig kegyetlenül szakadt. Egy valamiben reménykedtem, ha tényleg el kellett szenvednem egy újabb tüdőgyulladást, akkor legalább annyi haszna legyen a dolognak, hogy sikerüljön dűlőre jutnom a szívemmel.


 (Minden kommentnek, visszajelzésnek nagyon örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Valamint jobb oldalt szavazhattok, hogy melyik párosnak szurkoltok jobban, és hogy szerintetek ki lesz a befutó, mert nem biztos, hogy arra tippeltek, akit ti szeretnétek jobban. Sőt, már arról is voksolhattok, ki a kedvenc szereplőtök.)