Ha te azt tudnád! - BTS fanfiction - 11. fejezet

Tizenegyedik fejezet – Tisztességtelen játszma

Jimin:

Fél kilenckor elkezdett TaeTae telefonjának az ébresztője csengeni, és mi egyszerre dobtuk le magunkról a takarónkat. Ez bevett szokásunk volt, mert ilyenkor mindig hirtelen elkezdtünk fázni, és ettől gyorsabban felébredtünk. Azonban még egy furcsa dolog miatt is hamarabb éber lettem: J-Hope nem volt sehol, ráadásul az ágya is meg volt igazítva, úgyhogy már korábban felkelhetett.

Mikor kimentünk, épp akkor jött ki Jungkook és Rap Monster is, majd mindenki elkezdte a saját szendvicseit gyártani. De persze az ébresztő kávénk sem maradhatott el, ami nélkül nem indulhatott el igazán egy napunk sem.

Jin csak kicsit később jött ki, én pedig gyorsan befejezve a reggelimet, a szobájukhoz siettem, hogy én ébreszthessem fel Yoongit. Azonban ugyanúgy, ahogy Hobi ágya, az övé is rendezetten állt, amitől azonnal összeszorult a szívem.

- Jin hyung, hol van Yoongi? – kérdeztem, miközben az üres ágyára mutattam.

- Nem tudom. Még korábban felkelt – felelte álmosan.

- Mivel J-Hope sincs sehol, biztos, együtt mentek el valahova – jegyezte meg TaeTae.

- De hova? – néztem rájuk kérdően.

- Talán boltba – rántott egyet a vállán Monie.

- Nem hiszem, pont, tegnap este volt boltban J-Hope hyung – mondta Jungkook.

- Akkor lehet, ihletett kaptak és dalt írnak, vagy kicsit táncolnak – ötletelgetett Rap Monster, amitől az én szívem semmivel sem lett könnyebb.

- Azért, ha kilencig nem érnek haza, hívjuk fel őket, nehogy elkéssünk! – vetettem fel, amit mind helyeseltek, de láthatólag senkit sem érdekelt különösen hol voltak, főleg, hogy mind nagyon álmosnak tűntek még. Csak TaeTae küldött felém egy „Nyugi!” tekintetet.

Végül hideg zuhany alá vetettem magam, hogy kicsit lehűtsem a szapora szívdobogásom miatt felforrósodott testemet. Elképesztően féltékeny voltam. Minden annyira jól ment, talán túlságosan is jól az elmúlt két hétben. Nem bírtam volna elviselni, ha ismét csak Hobi létezett volna Suganak. Nem ültethetett újra kispadra! Ezt egyszerűen nem tehette meg velem! Főleg azután, hogy már kezdett kinyílni nekem. Még tánc terén is az én segítségemet kérte. Nem veszíthettem el újból el!

Bár nem tudtam eldönteni, hogy ha tényleg visszakerülök az annyira nem közeli barát szintjére, az vajon jobban fájt volna, mintha sohasem enged közel magához. Mert most már tudtam, milyen az, amikor Yoongi feltárja előttem a világát, milyen a magánélete fontos részének lenni, és nem csak egy kisöcsnek a sokból, akivel együtt zenél és táncol. Szívből örültem, hogy megtapasztalhattam mindezt, de ezek után még fájóbb lett volna ismét inaktív félként nézni, hogyan folytatnak mindent ott Hobival, ahol abbahagyták.

A másik fontos kérdés, amin kattogott az agyam, hogy: Hova mehettek kora reggel? Mi lehetett az a program, ami miatt korábban felkeltek? Ráadásul Yoongiról volt szó, akinél jobban senki sem imádott aludni a csapatból. Pont, ő lett volna az utolsó, akitől ilyesmire számítok. Már szinte számoltam vissza a perceket kilenc óráig. Azonban, amikor már csak három volt hátra, megérkeztek. Én pedig nem tudtam türtőztetni magamat, és zaklatottan azonnal számon kértem őket:

- Ti meg hol voltatok? Nem hagytatok semmilyen cetlit.

- Ó, mi csak csináltunk pár képet – felelte J-Hope, felmutatva Suga fényképezőgépét.

- Jó, de most már siessetek, mert tíz perc és indulunk!

Nem is próbáltam meg takarni a fájdalmamat, mélyen Yoongi szemébe néztem, aki mintha elszégyellte volna magát. Ettől persze csak még jobban fájt a szívem, hisz igazából nem volt jogom számon kérni rajta, hogy kivel töltötte a reggelét, főleg, hogy a saját alvásidejükből vettek el emiatt. Jogom az nem volt, de egy összetört szívem igen, ami segítségért kiáltott.

Szótlanul ültem a kocsiban. Csak meredtem az útra, és próbáltam legalább annyira összeszedni magam, hogy ne kezdjek el sírni. Mindent az ARMY-nak köszönhettünk. Nélkülük még mindig senkik lettünk volna. Ha valakikért vissza kellett tartanom a mellkasomat szorító sírógörcsöt, azok a rajongóink voltak. De egyvalamiben nagyon reménykedtem, hogy most nem megint úgy ültetnek le minket, hogy Hobit berakják közém és Suga közé. Azt már tényleg nem bírtam volna elviselni. Azonban reményeim beváltak, balról haladva a következő sorrendben kellett leülnünk: Rap Monster, J-Hope, Jungkook, Suga, TaeTae, én és Jin. Így tehát egyikünk sem volt közvetlen a másik mellett, és V-t is megkaptam magam mellé, aki közelebb is hajolt hozzám, mielőtt beengedték voltak a rajongókat.

- Hidd el, csak ártatlan fotózás volt! – súgta a fülembe.

- Szerintem nem – néztem mélyen a szemébe, és valószínűleg nagyon fájdalmas fejet vághattam, mivel azonnal megölelt.

Amióta elmondta, hogy régóta tudja a titkomat, és ezzel nincs is semmi baja, sőt támogatta volna Yoongival a kapcsolatunkat, azóta ő lett az egyetlen mentsváram. A zongoraóráinkról is folyton kikérdezett, amint kettesben voltunk. TaeTaenél jobban senki sem ismerte az érzéseimet. Borzasztó lett volna, ha nincs ott mellettem. Nem is tudtam, hogyan fogom ezt valaha meghálálni neki.

- Hiszek YoonMinban, tégy úgy te is!

YoonMin… Még sohasem gondolkodtam a ship nevünkön, de tetszett. V most is pontosan tudta, mit mondjon, hogy őszinte mosollyal tudjam fogadni a rajongóinkat. De végig tett azért, hogy jókedvű maradjak, amiért végtelenül hálás voltam. Bár Jin poénjai is közrejátszottak a vidámságomban. Azonban így is jó párszor vetettem féltve pillantást Yoongira, aki láthatólag sokat viccelődött Jungkookkal, viszont J-Hope-nak is odaszólt néha. De minket sem hanyagolt, nem egyszer fordult oda hozzám és TaeTaehez, hogy mi újság az asztal ezen oldalán. Felém pedig nem egy bocsánatkérő pillantást intézett, amikre bágyadtan, de mindig mosollyal reagáltam, hiszen tényleg nem tett olyat, amit jogom lett volna számon kérni tőle.

Majd mielőtt beszálltunk a kocsiba, váratlanul odajött hozzám:

- Jimin, ugye, még áll az esti próbánk? – kérdezte kissé félve.

- Ha nincs más programod, akkor persze – akaratlanul használtam ezt a kifejezést, de az összeráncolt homloka arról tanúskodott, hogy fájt neki, amit mondok.

- Nincs, este csak a tiéd vagyok. – Az elpirult arca elárulta, hogy hozzám hasonlóan ő sem épp úgy fejezte ki magát, ahogy szerette volna.

- Ennek örülök. – Direkt úgy válaszoltam neki, hogy érthesse úgy is, hogy igenis vágyom arra, hogy csak az enyém legyen estére, bármilyen értelemben.

- Oké – zárta le ennyivel, és szinte félve ült be Monie mellé.

Hazaérve természetesen mind jóllaktunk, de azért Yoongi és én kicsit visszafogtuk magunkat, hisz tudtuk, hogy teli hassal nem olyan jó táncolni.

- Melegítsünk be egy kicsit! – mondtam, mikor már a táncteremben voltunk. – Nem baj, ha csinálok egy kis hangulatvilágítást? – kérdeztem, mert a kocsi előtti beszélgetésünknél elhatároztam, hogy igenis nem hagyom, hogy lecsapják a kezemről. Már két éve szerettem tiszta szívemből, és ezen semmi és senki sem változtathatott. Nem adtam könnyen fel, főleg azután, hogy már hova eljutottunk.

- Ööö… tőlem – ismét zavarba hoztam őt.

Végül egyet kivéve minden villanyt lekapcsoltam, így pont annyi fény volt, hogy még lássuk egymást, de azért a gátlásainkat könnyebben levetkőzzük magunkról. Már a melegítésnél bevetettem magam, direkt olyan pozíciókat vettem fel, amelyekről úgy sejtettem, hogy előnyös helyzetbe mutatták a testemet. Annyira igyekezetem, hogy lenyűgözzem. Talán még mindig csak egy kisgyereknek látott, ezért be kellett neki bizonyítanom, hogy már igenis megnőttem, és nem kellett porcelán babaként tekintenie rám.

Nem egyszer kaptam el a ledermedt tekintetét, és azt, ahogy nagyot nyel. Bár ő is melegített, de közben alig tudta levenni rólam a szemét, ami borzasztóan jól esett. Majd felajánlottam, hogy lépésről-lépésre vegyük át a koreó minden sorát. Láthatólag megkönnyebbült, hogy végre belevetjük magunkat a munkába. Azonban itt sem voltam éppen tisztességes vele: a kabát hátradobós részt a tőlem telhető legszexibben csináltam, és igyekeztem az arcommal is átadni ezt. Végül már legyezte magát, és nem azért, mert kifulladt a sok mozgástól.

- Oké, feladom! Ma úgy látszik, nem bírom úgy, mint tegnap – mondta másfél óra után. – Szerintem most elég volt ennyi.

- Ó! Értem – szégyelltem el magam, mert úgy látszott, túl messzire mentem. – Egyébként, milyen volt a fotózás reggel? – Muszáj volt rákérdeznem.

- Nagyon jó, csináltam pár táncos fotót Hobiról a szabadban. Egyébként… – Pár pillanatra elgondolkodott, mint aki maga sem tudta, hogy valóban ki kellene-e mondania, amit akar. – Rólad is szívesen csinálok egyet, itt a táncteremben.

- Tényleg – azonnal elkezdtem mosolyogni.

- Igen. És esetleg lehetne, hogy klasszikus táncot táncolj, mikor fotózlak? Szerintem remek fotókat tudnék lőni rólad közben. – Annyira ártatlan volt a tekintete, amitől a föld alá akartam volna süllyedni, azok után, hogyan kellettem neki magam másfél órán keresztül.

- Hát persze! – mondtam. – Ha ilyen fotókat szeretnél, akkor klasszikus tánc lesz.

- Remek, köszönöm. – Majd láthatólag kissé lenyugodott a kérése ellenére kapott „Jimin Show” után, így aznap nem próbáltam meg újra semmilyen úton-módon behálózni. Helyette már azon kattogott az agyam, mit is táncoljak neki másnap.

 (Minden kommentnek, visszajelzésnek nagyon örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Valamint jobb oldalt szavazhattok, hogy melyik párosnak szurkoltok jobban, és hogy szerintetek ki lesz a befutó, mert nem biztos, hogy arra tippeltek, akit ti szeretnétek jobban.)