Tört angol - MarkJin fanfiction - Prológus

Prológus:

Jinyoung:

Tudjátok, milyen az, amikor eléritek a legnagyobb álmotokat, ráadásul a legjobb barátotokkal együtt, és amint megvalósul, onnantól napról-napra csökken az örömérzet, amit kiváltott belőletek, és egyre tisztábban látjátok, hogy nem azt kaptátok, amire számítottatok? Pontosabban nem úgy éltétek meg a dolgot, mint ahogy előre elképzeltétek. Én ezt éreztem, amikor színpadról-színpadra és műsorról-műsorra jártunk Jaebummal.

Anno mindent megtettünk, hogy mi legyünk az a két srác, akik lehetőséget kapnak arra, hogy idol legyen belőlük. Ráadásul együtt értük ezt el, és közösen vágtunk bele a rögös útba. Az a számtalan próba, gyakorlás, ami a debütálásunkat megelőzte, végleg összefonta az életünket. Vannak olyan dolgok, amiket, ha együtt élsz át valakivel, aki ráadásul előtte is közel állt hozzád, utána egy életen át a legjobb barátod lesz. Hát mi pontosan ebben a cipőben jártunk Jaebummal. Annyiszor akartuk elsírni magunkat, mikor hullafáradtan estünk ágyba, és még a dátumát sem tudtuk, hogy mikor is léphetünk végre színpadra, vagy legalább, hogy mikor forgathatjuk majd le a klipünket. De ott voltunk egymásnak, amint az egyikünk kicsit visszább vett vagy leengedett, a másikunk kétszer annyi energiát rakott bele a dolgokba, hogy kihúzza a társát a mélyből. Hullámvölgy volt az életünk, de szerencsére legtöbbször nem egyszerre voltunk lent, így sikerült egy furcsa egyensúlyt teremtenünk.

Már számoltuk vissza a napokat, mikor forgathatjuk végre a Bounce kisfilmjét. Nagyon tetszett a dal, és a klip forgatását is élveztem. Végre annak érezhettem magam, akivé mindig is válni akartam, egy olyan énekessé, aki számít, aki adhat az embereknek valamit. Igen ám, de amint elmúlt a rózsaszín köd, és kezdtünk rájönni, hogy ez nagyon nem az, amire számítottunk, és hogy az egész koncepció több, de közben mégis kevesebb, mint ami mi vagyunk, tudtuk, nem fogjuk sokáig bírni a dolgot.

Lecsengett a debütálásunk körüli mozgás, egyre kevesebb helyre hívtak már minket, visszább esett a lemezeladásunk és egyre kisebb növekedést mutatott a klipünk nézettsége, így tudtuk, hogy az ügynökség nemsokára fel fogja hozni a második lemez ötletét. Nem is kellett sokat várnunk rá. Egy hét teljes pihenőt kaptunk, ami után visszatérve azonnal megbeszélésre kellett mennünk. Csakhogy mi Jaebummal a szünet alatt eldöntöttük, hogy vége. Alig voltunk benne, már rögtön véget is vetettünk az álmunknak. Épphogy meglengettük a lábunkat a k-pop végtelen tengerében, máris visszahúztuk, mert tudtuk, egy olyan irányba sodorna el minket, ahova nem szeretnénk eljutni.

Bár oly sok éven át vártam arra, hogy azokat a napokat élhessem, amiket minél előbb magam mögött akartam hagyni, mégsem kívántam azt, hogy bárcsak ne fogtunk volna bele ebbe az egészbe. Igenis meg kellett ezt tapasztalnunk mindkettőnknek. Inkább csalódjon az ember, de elmondhassa: "Én megpróbáltam." Mi pedig ezt elmondhattuk Jaebummal, azt viszont már nem, hogy a fejesek is annyira örültek volna az ötletünknek. Mondtak valamit arról, hogy lenne még három srác, akikkel, ha kell, összeraknak minket, úgy hátha könnyebben bírnánk ezt az egészet. De mi tisztán és egyértelműen a tudtukra adtuk, hogy ezt nem vagyunk képesek tovább csinálni.

Azonban volt egy mentőötletünk a barátommal. Lehet, hogy az Idol életet nem nekünk találták ki, viszont még mindig a zene volt a mindenünk, így rákérdeztünk, hogy nem lenne-e hely számunkra a JYP-nál, mint dalszerzők. De azt is hozzátettük, hogy szívesen lennénk énektanárok is, sőt akár egy új duót, triót vagy épp egy nagyobb bandát örömmel segítenénk a felkészülésben, minden téren. Hisz mi, akik átéltük, még ha csak egy rövid idő erejéig is, milyen idolnak lenni, jobban tudtuk őket segíteni, mint más, aki nem rendelkezett ilyen tapasztalatokkal.

Hála az égnek, szinte egyöntetűen rábólintott erre a vezetőség, bár többen kifejezték csalódottságukat, amiért nem lesz több JJ Project lemez. De a projektünk igenis folytatódott tovább, csak most már a háttérből. És nem kellett több egy-két hónapnál, hogy Jaebummal egyértelműen megbizonyosodhassunk róla, jól döntöttünk, ez volt a helyes lépés, számunkra ezt szánta a sors. Akárhányszor feljött a téma, mindketten nyugodt szívvel azt mondtuk, hogy nem bántuk meg, hogy kipróbáltuk, milyen a másik oldalon lenni, viszont most voltunk azon a helyen, ahol lennünk kellett.

A három fiút, akivel felajánlották, hogy egy csapatba tesznek minket, végül megkaptuk, mint első nagy projectünket. Jackson, BamBam és Yugyeom nagyon hamar a szívünkhöz nőttek Jaebummal, kicsit olyan volt, mintha a második szüleik lennénk. Sokat segítettünk nekik a koreográfiák tanulásában és énektechnikai dolgokban. Bár Jackson és BamBam rapperek voltak, így abban annyira azért nem tudtunk segédkezni, de én például Yugyeommal órák hosszán át képes voltam az éneklést gyakorolni. Valamint a közös dalírás is jól ment.

Mindhármukat nagyon megszerettem, viszont Jackson lett a szívem csücske. Sok lelki problémája volt, mikor megismertem, és én mindent megtettem azért, hogy először is megértsem őt, majd amennyire tudom, meggyógyítsam a lelkét.

Minden a legnagyobb rendben ment. Bár már tizennégy éves korom óta tudtam, hogy meleg vagyok, ez sohasem zavart, és a környezetemben sem titkoltam. A családom könnyedén fogadta, de Jaebumnak sem volt ezzel baja. Az ügynökségben sem néztek másként rám, és a három fogadott gyermekem is lazán kezelte a dolgot. Nem az a típus voltam, aki stírölte a pasikat, sőt még csak ábrándozni sem ábrándoztam senkiről. Valahogy én nem ilyen voltam. Nekem előbb bele kellett szeretnem az illetőbe, csak azután tudott érdekelni a külsője. Persze, láttam én, ha valaki jóképű volt, hisz nem voltam vak. De attól még mert szemet szúrt, hogy valaki szép, sőt, akár még meg is kedveltem, nem szerettem automatikusan belé. Ott volt például Jaebum, akiről természetesen tudtam, milyen jó pasi, ráadásul nagyon kedves is volt, és olyan szinten megértettük egymást, ahogy senki mással, volt egyfajta szikra is közöttünk, ezért lettünk legjobb barátok; de nem tudtam volna sohasem másként nézni rá, főleg, hogy hetero volt.

Aztán jött Ő... Az én tört angolom és az ő tört koreaija pedig végérvényesen megváltoztatták az életemet. 

  (Minden kommentnek, visszajelzésnek nagyon örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)