Megfogant
kívánság
Jó pár évvel ezelőtt, egy elhagyatott utcában, egy
Lisa nevű kislány épp zokogott. Karácsony éjjel volt, és a szülei valószínűleg
észre sem vették, hogy elszökött otthonról, ahogy azt sem, hogy a lányuk
könnyes szemekkel kémlelte, miként veszekedtek még a szeretet ünnepén is. A tíz
éves Lisa elégszer látott már hasonló jelenetet odahaza, de egy valami biztos
pont volt az életében: karácsonykor tilos volt a hangosabb szóváltás. A szeretet ünnepén
mindig kitettek magukért a szülei; már csak azért is, mivel egy szem lányuk december
huszonötödikén született. De most még ez a duplán kedves nap sem állt a vitájuk
útjába. A pici Lisa igyekezett követni, miről is volt szó, de csak annyit tudott
kivenni a szavukból, hogy a férfi másnapra bónusz munkát vállalt az irodában,
ahol asszisztens volt, hogy így némi kis plusz pénzhez jussanak, és a
szilvesztert majd a hegyekben tölthessék, ahogy azt a kis Prücsöknek megígérte.
A felesége azonban ahelyett, hogy ezt a napot a lehetőségek szeretni a leginkább kiélvezte volna élete két legfontosabb
személyének társaságában, inkább torkaszakadtából üvöltött, és mindenfélének
lehordta a férjét, amiért az csak a lánya igényeivel törődött, amikor neki arra
lett volna szüksége, hogy másnap együtt látogassák meg a szüleit, ahogy minden
évben tették. De nemhogy a férfi, még a kicsi Lisa is jól tudta: anyja nem
azért dühöngött, mert hiányolnia kellett az apja társaságát, hanem azért, mert így a
szülei előtt magyarázkodhatott, merre járt a férje – ami azért is volt különösen kínos,
mivel a nagyszülők újra és újra felhozták azt a témát, amikor kettesben voltak a
lányukkal, hogy annak idején semmi pénzért sem szabadott volna hozzámennie. Ám
Kim Jisoo rendre szembe ment a szüleivel; már szinte erről volt híres a családi
körben. De Choi Youngjae szülei sem voltak éppen a legtámogatóbbak ebben az
ügyben, hiszen így a fényes jövő előtt álló fiuk félbehagyta az egyetemi
tanulmányait, és elment dolgozni, hogy az akkor terhes menyasszonyával közös
otthonba költözzenek az esküvő előtt. Bár Jisoo és Youngjae is előre tudták, hogy heves
természetük miatt nem lesz éppen csöndes a kapcsolatuk, de mégsem volt olyan
vita, ami után akárcsak pár percre is átfutott volna az agyukon, hogy rossz
döntést hoztak. Bár a kicsi Lisa-nak azért olykor-olykor megfordult a fejében,
hogy talán a szülei nem is szeretik egymást, csak miatta vannak még együtt; az
viszont kétségtelen volt, hogy a nagyszülei a maguk módján imádták a
kisunokájukat.
- Hát te meg miért zokogsz? – hallott egy remegő hangú
kislányt a sötétből, így kiragadva őt didergésének és sírásának kettősségéből.
- És te mit csinálsz itt? – kérdezett vissza mogorván, mivel semmi
kedve nem volt társalogni, még ha korabelinek is nézett ki az idegen.
- Én csak sétálni indultam.
- Este? – furcsállta, amit halott. – A szüleid nem
fognak keresni?
- Nekem nincsenek szüleim – felelte szomorúan a kopott
ruhájú csöppség, majd leült Lisa mellé a járda padkájára.
- De akkor kikkel élsz? – jött az újabb naiv kérdés a
könnyeit letörlő gyermektől.
- Más lányokkal.
- És hol?
- Egy árvaházban, ami itt van nem messze.
- Ó, tudom, hol! Anya mondta párszor, hogy milyen
rossz lehet azoknak, akik ott élnek – emlékezett vissza Lisa.
- Pedig nem az. Mármint én nem tudom, milyen lehet
máshogy élni – grimaszolt az idegen kicsi. – Egyébként Jennie vagyok.
- Én Lisa. – Majd oda is nyújtotta a kezét a másiknak.
- Örülök, hogy megismerhetlek.
- Én is téged.
- Amúgy miért sírsz?
- Nem is sírok – fordult el durcásan Lisa.
- Akkor miért sírtál? – Nem lehetett ilyen könnyen
túljárni Jennie eszén.
- Mert… mert… - Nem vitte rá a lélek Lisat, hogy
bevallja az igazságot, hiszen ez a kislány azt se tudta, milyen, ha az embernek
vannak szülei. Ebben a percben sok mindent átgondolt a leélt tíz évéből: neki
volt hova hazamennie, nemcsak egy otthon, ahol sok másik árvával élt együtt
Jennie; Lisa-nak volt két szerető szülője és négy nagyszülője, akik imádták a
maguk módján, ami elképzelhetetlen volt a másik lány számára. – Hagyjuk!
Butaság volt eljönnöm otthonról.
- Egy butaság miatt itattad az egereket? Mondjuk én
mindig sírok, de azt mondják, ilyenkor aranyos vagyok, amivel csak felhúznak –
nevetett Jennie, és Lisa szívében valami megdobbant. Voltak barátai, Chaeyoung
különösen közel állt hozzá, de Jennie más volt, benne valami azonnal megfogta; talán az az elesettsége, ami abból fakadt, hogy nem volt családja.
Legszívesebben most azonnal kézen fogta volna, hogy velük éljen, vagy
legalábbis velük töltse a karácsonyt: mert egy ordítozós karácsony, egy
alapjáraton boldog családban, még mindig kellemesebb volt, mint egy rideg
ünneplés egy árvaházban.
- Amikor mosolyogsz, akkor is aranyos vagy – mondta végül
Lisa.
- Köszönöm! De mondd már, miért sírtál! – Bökte meg a vállát
a másiknak, akinek végül csak megeredt a nyelve. – Értem – ennyit reagált végül
Jennie a hallottakra, igyekezve megemészteni a másik szavait.
- Tudom, butaság volt eljönnöm. Lehet, nem is
keresnek, mert még mindig nem vették észre, hogy eljöttem.
- Biztos, hogy keresnek, és az is, hogy szeretnek a
szüleid, Lisa. Bárcsak nekem is lenne kiktől elrohannom! Bár engem is el
akarnának egyszer vinni a hegyekbe nyaralni! De mindegy, ez a te életed, az
enyém pedig az árvaházban van. Vissza kéne oda mennem, ahogy neked hazamenned.
– Olyan hirtelen pattant fel, hogy Lisa fel sem fogta, hogy már állt, és hogy
valószínűleg neki is fel kellett tápászkodnia, hogy elköszönjön tőle.
- Jennie, nem lesz bajod belőle, hogy eljöttél? – aggódott.
- Hidd el, az senkit sem érdekel, én hol vagyok éppen.
Bár lehet, valaki beköpött, és kapok pár körmöst – szontyolodott el az
arca.
- Ilyen nem csak a filmekben van? – ijedt meg a kicsi
Lisa.
- Sajnos nem.
- Gyermekem, hát itt vagy! – Rohant oda hozzájuk
Jisoo, akit szorosan követett a lihegő Youngjae. – Még egyszer ilyet ne csinálj, Kislányom, és ígérem, mi sem veszekszünk majd annyit apáddal. Mert tudom, hogy
átléptünk egy határt, azért szöktél el, de ez akkor is szörnyű nagy felelőtlenség volt. – Közben erősen magához vonta a lányát, hogy az idegességtől remegő kezeinek védő ölelésébe zárja.
- Rendben – csak ennyit tudott felelni a gyermek. –
Viszont be szeretnék mutatni valakit.
- Kicsodát? – kérdezte az apja, de mire megfordult
Lisa, újdonsült barátnőjének már hűlt helye sem volt, ő pedig csak reménykedni
tudott benne, hogy Jennie valóban létezett, nem pedig a dermesztő hideg
hallucinációja volt.
- Senkit.
Végül hazatért az átfagyott és lelkileg kimerült
család, akiknek szükségük volt némi beszélgetésre, hogy nyugodtabb szívvel
tudják elővenni a kislány születésnapi tortáját. Lisa-nak pedig nem kellett
gondolkodnia, hogy tudja, mit fog kívánni: hogy Jennie-t még viszont lássa.
Lisanak volt egy remek tulajdonsága: kiváló
meggyőzőképessége volt, és remekül tudta úgy alakítani a dolgokat, hogy az neki
megfelelő legyen. Épp így járt el a nagynénjénél is, aki a férjével már rég
szeretett volna családot alapítani, de sohasem jött össze nekik. Ezt a nő
részben nem is bánta, mivel nem volt türelme a kisbabákhoz, de közben mégis
vágyott rá, hogy egy Lisa-hoz hasonló kislánynak fonhassa mindennap a haját, és
együtt mehessenek vásárolgatni. Lisa-nak nem is kellett több, amint összerakta a
fejében a képet, hogy van egy korabeli lány, akinek minden vágya az lenne, hogy
egy szerető családba kerüljön, máris csepegtette szépen az információkat
Jennie-ről. Ezen szavak végül meghallgatásra leltek, majd több árvaházi látogatás
után Lisa nagynénjéék tudták, unokahúguk nem túlzott: egy földre
szállt angyal volt Jennie; és maga a tény, hogy Lisának örömet okozhattak azzal, hogy
magukhoz vették, még inkább döntésre késztette őket. Fél év múlva pedig már saját
gyermekükként szerethették a kicsi lányt, és se Jennie-nek, se Lisanak nem
jutott eszébe, hogy még egyszer elszökjenek karácsonykor, amit ezentúl mindig
együtt töltöttek. De Lisa szülei is betartották az ígéretüket: kevesebbet
veszekedtek az elkövetkezendő években, mint amihez a lányuk hozzá volt szokva. Mindez
csak azt igazolta Lisa-nak, hogy az az elszökése otthonról csodát tett
mindannyiukkal, és az a kívánság, ami akkor megfogant a szívében, sokkal szebbé
nőtte ki magát, mint amilyenek akkor el tudta volna képzelni.
(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése