Megtört fény - MarkBum fanfiction - Prológus

A dal, aminek a szövegét beledolgoztam a részbe:

Az ötvenéves nő erős kontyba fonta a haját, ami szokásává vált: így azt a szigort tudta mutatni kívülre, amit láttatni akart az emberekkel. Most pedig az átlagosnál is jobban ezt a hatást akarta elérni, hiszen a fia ügyében járt el, akinél nem volt számára fontosabb személy a világon, amióta a férjét elvesztette. Aznap, amikor a szerelmét, társát és gyermekének apját elvette tőle a sors, a nő szíve félő volt, hogy végérvényesen jéggé dermedt, mert nem kapott többé annak az érintéséből, aki azt korábban újra és újra felolvasztotta. Sohasem értette, hogyan lehetett a férfi számára egy nyitott könyv, miként vette rá, hogy a lelkének legmélyebb kapuit is feltárja előtte. De ezen kapuk bezáródtak, és sötétség borult a szívére, és rettegett, ez egészen addig kitart, amíg a másvilágon nem találkozhatott újra a párjával, aki ismét feltárja azokat az ajtókat. Úgy vélte, csak ő volt, aki felébreszthette belülről, ismét zubogásra késztethette a vérét és felrázhatta alvajáró szendergéséből . Azonban volt valami, ami ennél is jobban fájt a nőnek: egy szem gyermeke, aki az ő melankolikus személyiségét örökölte, szintén elvesztette minden életkedvét az apja halála és egy baleset következtében. A nő azt elfogadta, hogy ő majdhogynem semmivé lett, de azt nem, hogy a gyermeke is, aki miatt friss oxigénnel árasztotta el tüdejét és a lehető legminőségibb ételekkel a testét, ahelyett, hogy idő előtt csatlakozott volna a férjéhez. Remélte, volt esély arra, hogy legalább a fiának találjon valakit, aki a halál helyett életet hoz számára. A hang- és lélekmentes mindennapjaiba akart egy fiatal, szép férfit csempészni, aki felélesztette.

Ahogy belépett az épületbe, és megcsapta az orrát az olcsó parfüm szaga, azonnal görcsbe rándult a gyomra. Azért jött ilyen drága helyre, hogy elkerülje azt a lealacsonyodott életmódot, amiből volt szerencséje a férjével karöltve kimászni, most mégis előtörtek belőle a rossz emlékek. De inkább élt volna a lehető legnagyobb nyomorban, ha azt ismét a szerelme és a boldog fia mellett teheti. Azonban se a hely, se az időzítés nem volt éppen a legideálisabb a nosztalgiázáshoz, így megrázva magát indult a titkárnő felé.

- Jó napot! Időpontom van – kezdte, majd amint elmondta a nevét, már azonnal kísérték is be az igazgatónőhöz.

- Jó napot, asszonyom! Kim Jiyu vagyok – nyújtotta a kezét. - Kérem, foglaljon helyet!

- Köszönöm. – Ült le, bár legszívesebben kifakadt volna, hogy nem ilyen körülményekre számított: kopott üléshuzatra, piszkos függönyre, cigi szagú főnökre; és még sorolhatnánk a negatív dolgokat, amik egyike sem kerülte el a nő figyelmét.

- Úgy tudom, problémája akadt a weboldalunkon.

- Igen, a fiatal úr, akit kiválasztottam a gyermekem ápolójának, elviekben már elígérkezett másnak – felelte.

- Ez könnyen előfordulhat. Sajnos olyan rendszerünk van, ami csak akkor veszi le az elérhető ügyfelek listájáról a dolgozókat, ha azok megkezdték a munkaviszonyt az új helyen – magyarázta el mindezt, abban reménykedve, hogy nemsokára le is zárják a témát, és keresnek egy szintén megfelelő jelöltet.

- Értem, és ez mind szép és jó, de nekem az a fiú kell. Mark Tuant akarom, senki mást! – jelentette ki ellenvetést nem tűrően, és amikor átváltott anyatigris üzemmódba, akkor tényleg nem volt tanácsos senkinek sem az útjába állnia.

- Ó, Markról van szó! – könnyebbült meg az igazgatónő. – Ez esetben nem is reménytelen a helyzet, hiszen ő csak három hónapos munkát vállalt el. Azt könnyen kivárhatja, addig pedig keresünk egy pótlékot. Ez így megfelel Önnek? – mosolygott erőltetetten, amitől a másik nő gyomra az ottléte óta már sokadjára akart felfordulni.

- Nem, azt akarom, hogy rávegye, mondja le a másik helyet, és már három nap múlva beköltözzön a fiamhoz.

- Tessék? Maga a bolondját járatja velem, igaz? Tudja, milyen nehéz megbízhatóságot kiépíteni a szakmánkban? Nem adhatom fel a cégem szavahihetőségét egyetlen kuncsaft kedvéért. Marknak el kell mennie a megbeszélt helyre, és punktum – lett ő is ideges, és fogalma sem volt róla, hogy már rég lejátszott meccset folytattak, és nem ő állt nyerésre.

- Háromszor annyit fizetek neki, mint amennyit az ápolóiknak szokás, és maga is kap külön juttatást.

- Azt hiszi, ennyivel megoldhatja a dolgot?

- Igen, és már meg is oldottam. A titkárnőtől elkérem a fiú számát, és mire ma délután ötkor felhívom, addigra tudassa vele a változó tényezőket. Az anyagiakat majd rendezzük elektronikus úton, és természetesen számíthat a saját juttatására a rugalmassága miatt, amiért most nem kérdezősködik tovább. További szép napot! – állt fel, hogy kezet nyújtson.

- Úgy látom, nincs beleszólásom a dolgokba – látta végre be az igazgatónő, milyen fölénybe került.

- Nincs.

- De annyit azért mondjon meg: miért ragaszkodik ennyire Markhoz?

- Önnek van gyermeke?

- Nem, nincs – felelte sután.

- Akkor próbálja meg elképzelni, milyen özvegyként végignéznem, hogy a fényes sportkarrier előtt álló, ambiciózus fiam, aki egy botorság miatt úgy lesérült, hogy odalett a jövője, az önutálat pusztításában szenved. De végre találtam egy ápolót, aki kirángathatja onnan. Maga nem tenne meg mindent a helyemben, hogy felfogadja Markot? – Sejtette, hogy a szavai betaláltak: túl jól értett azok csűréséhez és csavarásához; halott férjén és fián kívül szinte mindenkinél célt tudott érni, bármit is akart elérni.

- De megtennék, ez nem kérdés. – Tudta az igazgató asszony, hogy ennél többet úgysem tud meg az elszánt anya indítékáról, de már ez is több volt, mint a semmi; és amúgy is, túl sok céltudatos szülővel találkozott már az évek során ahhoz, hogy ne lepődjön meg.

Az anyuka végül elégedetten sétált vissza a kocsijához, hiszen élete egyedüli megmaradt küldetésén, a fia boldogságának elérésében hosszú idő után ismét jó úton járt. Szíve mélyén – ahova száműzte a férjéhez fűződő gondolatait –, remélte, hogy halott szerelme az adott pillanatban látta, és büszke volt rá. Most már egyedül kellett helytállnia. Nem volt fair a sorstól, hogy pont azután kapta a legembertpróbálóbb szülői feladatot, amikor özveggyé vált; de azt mondják, az élet a legnehezebb feladatokat a legjobb harcosaira osztja ki, ő pedig próbált a lehető legjobb lenni.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)