Wang Gae, Park Gae - JinSon fanfiction - Epilógus

Epilógus

Jinyoung:

- Még mindig nem tudom elhinni, hogy egy repülőgépen ülök. – A kicsi Jinyoung bennem csak úgy lubickolt az izgatottságban és örömben, amióta elindultunk otthonról. Végre valahára, hét éves korom óta először ismét nyaralásra készültem. Mivel Jackson velem ellentétben már sokat látott a világból, így szabad kezet adott az úticél kiválasztásában. Bár eredetileg nem tudtam volna dönteni a sok hely közül, amit meg akartam nézni, hova menjünk, de az élet megválaszolta ezt a kérdést: volt egy kisfiú, aki miatt Thaiföld került az első helyre a listámon.

- Márpedig el kéne hinned, mert mindjárt le is szállunk – felelte Jackie, aki egyedül azért nem csókolt meg, csak a kezemet fogta szerelem ittas tekintettel, mert nem akarta, hogy belénk kössenek. Előre megbeszéltük, hogy visszafogjuk magunkat, mert nem szerettük volna, hogy bármi vagy bárki elrontsa a nyaralásunkat. Bár Thaiföld sokkal kevésbé volt konzervatív ezen a téren, mint Korea, de azért nem akartuk a magánéletünket kiteregetni, valamint Hyunwoo és a családja sem tudták, hogy egy pár voltunk.

Miután könnyedén landoltunk, nagy szomorúságomra el kellett hagynunk a gépet. De azonnal tovaszállt a bánatom, amint szétnéztem az óriási reptéren, hiszen ekkor realizáltam, hogy hivatalosan is egy másik országban voltunk. Szürreálisan hatott, hogy Koreában keltem fel, és nemsokára Thaiföldön hajtottam álomra a fejemet. Ettől tényleg ismét gyereknek éreztem magam, annyira újszerűnek és hihetetlennek hatott minden, amit csak tetézett a gyönyörű és hatalmas szállodai szobánk, amit a szüleim finanszíroztak, ahogy az egész nyaralást. Bár anya rettegett elengedni – főleg a repülés miatt –, de közben végtelenül boldog volt, hogy legalább anyagilag beszállhatott életem első felnőtt nyaralásába.

- Itt aztán élvezet lesz rosszalkodni – kacsintott Jackson, miután levetette magát az óriási franciaágyra.

- Hát persze, hogy rögtön erre gondoltál! – ráztam meg a fejemet. – És mi van, ha én itt nem szeretnék semmi ilyesmit csinálni? Hisz nem ezért jöttünk, meg amúgy se lenne olyan komfortos, mint otthon – jegyeztem meg, kíváncsian várva a reakcióját.

- Édes kicsi szívem, az elmúlt hónapokban jócskán felélénkült a szexuális életünk, mivel egyre kevésbé tudsz nekem ellenállni, úgyhogy nem fogsz megijeszteni: tudom, hogy itt is beadod majd a derekadat. Bár tőlem kéretheted magad, úgy még nagyobb elégtétel lesz meghódítani téged – nézett rám kacéran, és egyszerre bántam, hogy már ennyire egyértelmű volt számára, mennyire szerettem az együttléteinket, és közben boldog is voltam, amiért sikerült elérnem, hogy magabiztosan kijelentse, hogy akartam őt.

- Lehetne, hogy máris felavassuk az ágyat? – kérdeztem, ha már úgyse volt titok, hogy én is vágytam rá. – Végtére is, ma már nem tervezünk sehova se menni.

- Nem kell még egyszer kérned. – Abban a pillanatban le is húzott magához, és vad csókcsatában forrtunk össze. Annyi ilyenben volt már részünk együtt, mégse tudtunk betelni a másikkal, és reméltem, sőt tudtam, hogy ez nem fog a jövőben sem változni.

- Elhiszed, hogy nyolc hónap telt el amióta utoljára láttad? – kérdeztem Jacksont, mivel épp arra a helyre igyekeztünk, ahol Hyunwoo lakott.

- Sajnos el – felelte borúsan, de nem értettem, miért volt ilyen, hiszen éppen hozzá igyekeztünk.

- Jackie, mi a baj? – kérdeztem rá.

- Semmi, csak azon gondolkodtam, mi van, ha már nem fog annyira kedvelni. Oké, hogy néha beszéltünk videochaten, de lehet, személyesen már nem leszek olyan érdekes számára. – Elszontyolodott arca olyan imádnivalóvá tette, hogy türtőztetnem kellett magamat, hogy ne csókoljam meg a metrón. Már azt többé-kevésbé el tudtam vele hitetni, hogy én nem akartam volna senki mást páromnak, de azt sajnos még nem, hogy rajtam és a szülein kívül más számára is szörnyen szerethető volt. Épp az volt az egyik oka részemről, hogy ide akartam jönni, hogy ráébressze a gyermek, ha valaki megszerette őt, azt nehéz volt megmásítani, még akkor is, ha távol laktak egymástól.

- Drágám, tudod, hogy nem így lesz. Úgyhogy vedd elő a vidám mosolyodat, és tedd emlékezetessé mindhármunk számára az elkövetkezendő napokat! – kértem, és nem kellett sokat várnom, hogy vidámság áradjon testének minden porcikájából. – Na, ezt már jobban szeretem.

- Azt hiszem, itt kell leszállnunk – mondta, és igaza volt, így lesiettünk a járműről, majd amint a felszínre értünk, igen hamar megtaláltuk magát a házat is.

Ahogy arra számítottam, a kisfiú úgy ugrott Jackie nyakába, mintha világi barátok lettek volna, de a páromat sem kellett félteni, annyira megpörgette szegényt, hogy azt hittem, hányás lesz a vége. De volt valami, ami engem is váratlanul ért: a kicsi anyukája az üdvözlésünk során közölte, hogy örült, amiért Jackson a párját is elhozta. Ettől hirtelen köpni-nyelni nem tudtunk, hiszen diszkréten akartuk kezelni előttük a helyzetünket. Bár tény és való: ki vitte volna el magával egy ilyen útra a haverját? És az is külön jól esett nekünk, amikor Hyunwoo kijelentette, hogy még szép, hogy én is mentem, hiszen az ilyen aranyos párok mindig együtt szoktak lenni. Ez pedig csak tovább növelte bennem azt a hitemet, hogy ha egy gyermeket úgy neveltek, hogy természetesen kezelték a szülők a homoszexuális párokat, akkor semmi különöset nem talált a dologban. Hyunwoo két szerelmes embert látott bennünk, akárcsak az anyukája: ennél többet nem is kérhettünk volna tőlük. Épp ezért nem firtattuk a dolgot, mi is hasonlóan könnyedén akartuk kezelni a helyzetet.

Jackiet és a kicsit a következő két órában el se lehetett választani egymástól: csak beszéltek és beszéltek, olykor kifejezetten fontos dolgokról, míg máskor jelentéktelen apróságokról. Úgy tűnt, mintha kettőjük között elapadhatatlan lett volna a téma, ezzel is bizonyítva számomra, hogy Jackson egy napon kiváló apa lesz. Tudtam, hogy nekem kell majd otthon maradnom a gyermekkel, de mivel én úgy szocializálódtam, hogy mindig otthon voltam, így ez nem rémített meg, viszont egyértelmű volt, hogy Jackson minden nap, a munkából hazatérve, a lehető legtöbb figyelemben és szeretetben fogja majd részesíteni a gyerekeinket. Mert igen, én egy ilyen férfival nem egy, hanem kettő vagy akár három gyerkőcöt is fel akartam nevelni. Nemrég, amikor borozgatás közben a nyaralásunkat tervezgettük, becsiccsentve mindezt elkotyogtam a páromnak, aki könnytől áztatott szemeivel csak annyit kérdezett: komolyan beszélek-e? Miután a tudtára adtam, hogy a lehető legkomolyabban, felkapva a székből, bevitt a szobánkba, majd az eddigi legforróbb szeretkezésünkkel ajándékozott meg.

- Ugye, el akartok rabolni engem? – ütötte meg a fülemet ez a mondat a kicsitől, így azonnal kizökkentem a saját gondolataimból, és a beszélgető párra fókuszáltam.

- Tessék? – nézett döbbenten Jackie, aki szintén nem értette, mindez honnan jött.

- El akarnátok rabolni, hogy a gyereketek legyek, mert ti annyira szerettek, hogy el is rabolnátok, igaz? – kérdezte ártatlan hangtónussal, amivel a szívembe mert. Ekkor Jackson segítség kérően rám nézett, mivel teljesen lefagyott.

- Nagyon szeretnénk egyszer egy olyan kisfiút, aki ugyanilyen imádnivaló, mint te, viszont neked itt van az anyukád és a nevelőapukád, akik szeretnek és vigyáznak rád. Nem akarunk elvenni tőlük – próbáltam mindezzel kivágni magunkat.

- De ne törődjetek most velük! És ha elraboltok, úgyis ti lesztek a szüleim. Mindent megadtok majd nekem, igaz?

Ezek után már én is szótlanná váltam és meg is ijedtem, ahogy kérlelően és egy kicsit kétségbeesve nézett ránk. Azt tudtuk, hogy az apukájával az elköltözésük óta még tragikusabb volt a kapcsolatuk, mint előtte, de az anyukája és a nevelőapja tényleg szerették, és igyekeztek a lehető legtöbb mindent megadni neki. De talán nem is erről volt szó, hanem valami olyasmiről, hogy tudni akarta, annak ellenére, hogy nem voltunk a rokonai, képesek lettünk volna-e elrabolni őt, szimplán azért, mert úgy szerettük.

- Egy alternatív világban, ahol nem lennél jobb helyen a saját családodnál, mint nálunk, még szép, hogy elrabolnánk – mentette a menthetőt ezzel Jackie.

- És ha megtudnátok a szülinapomat, azt is mindig megünnepelnénk – tette hozzá Hyunwoo lelkesen.

- Még szép, hogy megtudnánk – bólintottam, miközben megsimogattam a kicsi fejét.

- Amíg itt vagytok Thaiföldön, amikor nincs ott anya, tehetnénk úgy, mintha ebben az alternatív világban élnénk? – kérdezte azon a kiskorához képest meglepően rekedt hangján, ezzel a rekedtséggel még inkább karcolva a szívem felszínét, amit egyre inkább áttört. Bár én eddig alig töltöttem vele némi időt, mégis egyre jobban megszerettem. De egy ilyen csöppséget nehéz volt nem szeretni, ezzel is bizonyítva, milyen szívtelen volt az apja.

- Még szép, hogy úgy teszünk – ölelte meg Jackson.

   Az elkövetkezendő napokban minden helyi látványosságot megnéztünk, és a lehető legtöbb impulzusban részesültünk, hol kettesben, hol a picivel hármasban, hol az anyukájával kiegészülve négyen. Életem legszebb napjai közé iratkozott fel az a két hét, amit itt töltöttem. Az egyik kedvencem a szörfözés volt, amiben meglepően ügyes voltam. Jackie mást se ismételgetett, csak azt, hogy született tehetség voltam. Mindebben volt némi féltékenység is, mivel ő nagyon nehezen érzett csak rá. Láttam rajta, mennyire csalódott volt, amiért nem remekelt benne, így megígértem neki, hogy kárpótlásul aznap ott vacsorázhatunk, ahol csak szeretne. Ettől azonnal felcsillant a szeme, és rögtön közölte, hogy akkor romantikusan megteríttet a lakosztályunk teraszán, és oda hozat fel ételt. Ez nekem is jobban tetszett, mintha a sokadik étterembe mentünk volna, így végül is én is nyertem a dologgal, és ekkor még nem is sejtettem, mennyit.

Épp befejezte a pincér az ételeink felszolgálását, és kérte, hívassuk telefonon, amint végeztünk, amikor anya küldött nekem egy smst, amin JinSon a kanapéjukon aludt apával együtt. Imádnivalóak voltak. Csak azért nem volt bűntudatom, amiért otthon hagytuk, mert tudtam, hogy oda-vissza imádták egymást a szüleimmel.

- Még a végén haza se akar majd jönni velünk – jegyezte meg Jackson, miután neki is megmutattam a képet.

- Jaj, ne mondj ilyet! – ráztam meg a fejem, majd kilépve az üzenet funkcióból, már raktam is volna el a telefonomat, amikor kiszúrta a hátteremet.

- Még mindig nem cserélted le ezt a képet? – csillant fel a szeme, hisz már valóban elég régóta – majdnem három hónapja az a fotó volt beállítva, amin együtt feküdt Jinsonnal az előszobánkban.

- Nem volt szívem leváltani. Amíg nem lesz még egy ilyen remek fotóm a két kedvenc pasimról, nem is fogom – akartam ezzel lezárni a témát, de ő tovább pedzegette a dolgot.

- Akkor jöttem rá, hogy annál jobb csábítási módszerem nincs, hogy a kutyával együtt várlak a fürdőszobád előtt – kacagott fel.

- És ezt azóta rendre ki is használod – ráztam meg a fejem, nem mintha lett volna bármi ellenvetésem a dolog kapcsán. Ha nagyon fáradt voltam, vagy ha csak szimplán rossz kedvem volt, akkor Jackie amúgy sem próbálkozott, csak ha úgy sejtette, hogy némi noszogatás után nekem is lesz affinitásom a dologhoz.

- Jól van na! Ugye, tudod, hogy egy életen át igyekszem majd bevetni nálad a csábítási módszereimet? – váltott hirtelen komolyabb hangsúlyra, amitől rögtön megváltozott a légkör.

- Hát persze – feleltem könnyedén, hiszen nem sejtettem, mire akarta kifuttatni a dolgot.

- Jinyoung, légyszíves, ne akadj ki, és ne ijedj meg, jó? – kérte, amitől természetesen abban a minutumban az egekbe szökött a pulzusom.

- Mondd, hogy nem valami rossz hírt akarsz közölni velem! – már szinte könyörgő volt a hangom, de egyszerűen nem voltam felkészülve semmilyen negatívumra Jacksonnal kapcsolatosan.

- Nem, dehogyis! Pont, hogy ellenkezőleg. – Mielőtt tovább faggatózhattam volna, Jackie leintett, és felállva a székéről közelebb jött hozzám, majd megragadva a kezemet, térdre ereszkedett előttem.

- Csak nem? – döbbentem le, és hirtelen nem is tudtam, mit érezzek vagy gondoljak. Úgy lefagytam, hogy csak a nyári szellő biztosított arról, hogy ez nem egy álom volt, hanem tényleg egy thaiföldi luxusszálloda teraszán készült Jackson megkérni a kezemet.

- De bizony! – Annyiszor mosolygott már rám, de ez egy olyan mosoly volt, amilyet még nem láttam rajta: egyszerre áradt belőle a végtelen boldogság, az a szerelem, amit irántam érzett és izgatottság, sőt még mellé egy kis félsz is, vajon mit is fogok válaszolni. Anélkül, hogy ezeket kimondta volna, én tudtam róluk, épp azért, mert olykor már úgy éreztem, hogy saját magamnál is jobban ismertem. Pedig továbbra is volt rengeteg dolog, amit meg kellett tanulnunk egymásról, de már rég nem volt számomra kérdés, hogy egy egész életet rá akartam szánni erre a tanulási folyamatra.

- Egek! – csak ennyit tudtam reagálni, miközben a szabad kezemmel a szék karfáját szorítottam, hogy ne ájuljak el.

- Jinyoung, tudom, hogy ez az egész túl korainak hathat, hisz húsz éves vagy, és én is csak huszonkettő, és mindösszesen kicsit több mint egy éve ismerjük egymást. – Itt szívem szerint megállítottam volna, hogy egyáltalán nem éreztem korainak, hiszen ő lett a világom középpontja, így mindegy volt, hogy a közeljövőben, vagy tíz év múlva házasodtunk össze. De képtelen voltam bármit is mondani: Jackson Wang – mint már oly sokszor korábban – szótlanná tett. – Viszont muszáj, hogy feltegyem a kérdést, és hogyha megtisztelsz azzal, hogy igent mondasz arra, hogy minél előbb megnősüljünk, elképesztően boldoggá teszel. Mert én egyszerűen addig nem tudok megnyugodni, amíg gyűrűt nem húzhatok az ujjadra, ezzel végérvényesen összekötve az életünket. Nem szeretnék idegeskedni, amiért már nem levelezősön folytatod az egyetemet, és hogy sokan megkörnyékezhetnek majd. Nem azért, mert nem bízok benned, hanem szimplán arra vágyom, hogy mindenki tudja, hogy mi összetartozunk. És ha nekem is meglátják a gyűrűt az ujjamon, akkor büszkén mondhassam, hogy megtaláltam a másik felemet, aki végtelenül boldoggá tesz mindennap. Mit szólsz hozzá, Jinyoung: hivatalosan is a világ tudtára adjuk, hogy minket egymásnak teremtettek? – Csoda, hogy végig tudta mindezt mondani, úgy patakzottak a könnycseppek a szeméből, nem mintha én nem sírtam volna. A szívem képtelen volt annyi boldogságot befogadni, mint ami rám zúdult az elmúlt napokban. Ez a fiúkérés az együtt töltött egy évünk csúcspontja volt, és tudtam, hogy mindez csak a kezdete volt annak, ami még ránk várt.

- Bármikor és bárhol feltehetted volna ezt a kérdést, a válaszom mindig a legsziklaszilárdabb igen lett volna. El sem tudom mondani, milyen boldogsággal és büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen férfi akar a férjének tudni. Úgyhogy húzd fel azt a gyűrűt, és utána végre csókolj meg!

Jackson nem teketóriázott, már az ujjamra is került az aranyékszer, majd úgy kapott fel és vitt be a hálószobába – nem törődve a kihűlő vacsoránkkal –, hogy sokadjára is bizonyítsa számomra: neki én voltam a legértékesebb és leggyönyörűbb ékszer. Mellette tényleg annak éreztem magam, de ahogy a legszebb és legértékesebb ékszerek, úgy én se értem volna semmit, ha nem kerültem volna annak a személynek a kezébe, aki tudta, hogyan viseljen, és miként érje el, hogy még inkább ragyogjak.

Vége

A búcsúposztot ITT találjátok.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)