Te jobbat érdemelsz nálam - JJ Project fanfiction (18+)

Te jobbat érdemelsz nálam

Jaebum:

Birtoklási vágy… Ez volt a legelfojtottabb kényszerem, amit amilyen mélyen csak tudtam, elnyomtam magamban, amióta szembesültem vele, milyen beteges gondolatok voltak képesek elárasztani az elmém legelzártabb zugait. Azt nyugodtan el mertem mondani a szüleimnek, hogy a saját nememhez vonzódok, mivel megértőek és nyitottak voltak ezen a téren – de annyira még ők sem, hogy akár apró jelét is felfedjem előttük annak, milyen beteges vágyaim voltak. Meg amúgy is, ilyesmit ki vitat meg az ősökkel? Egyedül az egyetemi pszichológussal voltam hajlandó mindezt megosztani, aki láthatólag nem ítélt el, mert valószínűleg sokkal rosszabb esetekkel is találkozott már, mint én; ez viszont engem nem vigasztalt. De legalább volt kinek elmondanom, hogy már szinte kényszerérzetet éreztem, hogy valakit az alávetett szeretőmé kell tennem – mert jobban nem tudtam megfogalmazni azt a már szinte állatias ösztönt, ami nem a tesztoszteron vagy egyéb általánosabb magyarázat miatt volt. Ez egy betegség volt, amit ki akartam irtani magamból. Ahogy kezdtem felfedezni a szexualitásomat, rögtön megjelentek ezek az undorító gondolataim; épp ezért voltam még szűz, mert nem akartam senkit sem bántani és megalázni. Azonban ez az önmegtartóztatás egyre nehezebbé vált. Így tudtam elképzelni azt, amikor valaki fogyókúrára volt kényszerítve, miközben szörnyen imádta az édességet. Ám míg egy ilyen személy azzal nem tett senkiben kárt, ha éjszaka kilógott csokit nassolni, ezzel szemben én más emberek testével és lelkével játszottam volna, ha teret adok a vágyaimnak.

Folyton az a kérdés járt a fejemben, vajon létezik-e olyan személy, aki nemhogy belemenne, de még élvezné is, hogy mindig pontosan azt kell csinálnia szex közben, amit én mondok neki. De ami mindezt még furcsábbá tette, hogy nem akartam az ágyban úgyis dominálni; szavakkal én akartam irányítani, de közben mégis arra vágytam, hogy más kényeztessen engem, és az én testem fogadja őt magába. Persze tapasztalat nélkül semmit se mondhattam biztosra, viszont látatlanba ez iránt ácsingóztam. Azonban sok idő kellett míg a vágyaim fő tárgya egy konkrét személlyé vált.

Jinyoungot először egy olyan órán láttam meg, amin legalább százan voltunk a teremben. Bár eredetileg leghátul szerettem ülni, de mivel ő mindig mintadiákként legelöl volt, ezért én is egyre közelebb merészkedtem a tanár úrhoz. Mígnem az egyik nap Jinyoungnak kikopott a tolla, és mögötte kiszúrtam, hogy nem talál újat, így felajánlottam neki az én pót tollamat. Ezután leszólítottam, majd újra és újra odamentem hozzá mindig, amikor közös óránk volt. Majd idővel egyre kétségbeesettebb lettem, mert az istenért se tudtam volna eldönteni, hogy Jinyoung vonzódott-e hozzám, és úgy ámblokk a pasikhoz vagy sem. 

Hetek teltek el az őrlődéseim között, mígnem rá nem tértem a lényegre: hogy örülnék, ha több lenne közöttünk, mint barátság. Jinyoung a maga komolyságával, ami oly jellemző volt rá, végül belement. Ezután újabb hetek szaladtak el mellettünk, amíg randizgattunk, egyre jobban megismerve a másikat, de én természetesen addig halasztgattam a szexuális kikötéseimet, ameddig csak tudtam. Konkrétan megvártam, amíg maga Jinyoung fel nem hozta a témát, hogy nem szeretném-e én is, ha szintet lépne a kapcsolatunk. Erre persze rávágtam, hogy az nem kifejezés, de aztán nem vitt rá a lélek, hogy tovább vigyem a témát.

Már éppen egymást vetkőztettük a szerelmem lakásán, amikor nem voltam képes tovább visszafogni magam; nem, amikor ennek a tökéletes és szörnyen kívánatos férfinak az egyre meztelenebb testének a rabságába estem. Leültettem a szoba egyik végébe, míg én a másikban foglaltam helyett. Lassan és óvatosan próbáltam neki felvázolni a helyzetet, amit ő ugyanúgy reagált le, mint azt, amikor randira hívtam.

- Rendben – mondta tárgyilagosan, miközben bólintott.

- Rendben? – lepődtem meg. Sok mindenre számítottam, csak egy ilyen kimért válaszra nem. – Jinyoung, ezt te sem gondolhatod komolyan, hogy ennyivel lerendeztük a témát!

- Mit vársz, mit mondjak még? – ráncolta a homlokát értetlenül.

- Mondjuk azt, hogy megundorodsz tőlem egy életre – mondtam ki a számomra legegyértelműbb opciót.

- Ezt szeretnéd? – lepődött meg.

- Dehogyis, te jó ég! Csak meg akarlak védeni. – Alig kaptam levegőt: a víz ömlött rólad, és már azt se tudtam, pontosan mi miatt.

- Azzal kicsit elkéstél. Miért nem mondtad el ezt azelőtt, hogy beléd szerettem? – Ekkor már kicsit dühös volt, aminek örültem, mert olykor kikészített a gépies viselkedése, bármennyire is a mindenemmé vált az elmúlt pár hónap lefolyása alatt.

- Mert nem akartalak elveszíteni. De megeshet, hogy képes leszek én azt tenni, amit te akarsz, és vissza tudom fogni magam miattad – ígértem, és talán én magam el is hittem mindezt, de ő láthatólag nem.

- Talán idővel igen, de az első alkalom legyen úgy, ahogy arra te vágysz. De komolyan azt mondod, hogy azt szeretnéd, ha én… érted – jött zavarba, és nem tudta kimondani azt, amire gondolt.

- Igen – bólintottam.

- Végül is, így legalább nekem nem fog fájni. Mert azt nem említetted, hogy bántalmazni is szeretnél. – Egy pillanatra a félelem jeleit fedeztem fel az arcán, amitől megijedtem, így gyorsan odamentem hozzá, hogy megfogjam a kezét, hátha ettől kicsit megnyugszik és biztonságban érzi magát.

- Hogy tudnálak én bántani, Angyalom? – pusziltam meg a homlokát. – Ha fájdalomról van szó, azt csakis magamnak szánom. Valamint a vad vágyaim sokat lágyultak miattad, de teljesen nem tudom elnyomni őket. Sajnálom, de nem megy – hallattam egy mély sóhajtást.

- Bocsánatot majd azután kérj, ha valami nem úgy alakult, ahogy kellett volna! – mosolyodott el, amitől én is egy kicsit végre fel tudtam ereszteni, de csak egy röpke pillanat erelyéig.

- Miért nem akadsz ki? Egek, hogy tudsz ilyen komoly maradni mindig? – temettem a kezembe az arcomat.

- Gondolom, ez az én furcsaságom – mosolygott kitartóan. – Na, akkor itt kell állnunk holnapig, vagy megmondod, mit kell tennem, hogy kényeztesselek?

- Holnapig semmiképp – kacsintottam, és abban a pillanatban, mintha valami elkattant volna az agyamban, és végre teret engedhettem annak a Jaebumnak, akit huszonegy éven át elnyomtam magamban. – Vetkőztess le, de lassan és érzékien! – adtam ki az első utasítást, amit ő szó nélkül végrehajtott.

Ahogy folyamatosan repültek a földre a ruhadarabok, én átadtam magam Jinyoung kényeztetésének. Minden egyes apró érintése és csókja, amivel megajándékozott, a mámor ködfelhőjét egyre inkább az elmémre rántották, és folyamatosan hagytam fel a józan eszemmel. Így képzeltem a drogos állapotot, de nekem sokkal kellemesebb mód jutott arra, hogy kipróbáljam, mintsem pár pirula.

Miután meztelenül álltam előtte, kértem, hogy ő is teljesen vetkőzzön le, de úgy, hogy közben erotikusan táncoljon nekem. Jinyoung folyton komoly arca ekkor olyan vad szexualitást tükrözött, hogy éreztem, itt kő kövön nem marad. És élvezte, a kis piszok túlságosan is beleélte magát abba, amire kértem. Bár a vad vágyaim minden félelmemet elnyomták, azért pár pillanat erejéig megcsapott a rettegés szellője, hogy sokkal nagyobb a nemesebbik fele, mint azt előre elképzeltem, így fájdalmasabb lesz mindez, mint gondoltam. Azonban a félelem rögtön izgalommá vált bennem, hogy némi kis fájdalommal fűszerezve még emlékezetesebb lesz a dolog.

Mikor már egymás előtt álltunk teljes meztelen valónkban, vad csókokat kértem tőle, de nemcsak az ajkaimra, hanem mindenhova, ahol ért, miközben én a formás fenekét markoltam, amihez foghatót nem láttam. Azok a kéjes hangok, amiket kiváltottam belőle, egyre csak élénkítették a férfiasságomat, és már kérnem sem kellett, egy vágyakozással teli tekintet elég volt neki ahhoz, hogy tudja, le kell térdelnie. De Jinyoung ezt egy ördögi mosollyal tette meg, én pedig csak néztem, hogy hol volt a mintadiák, aki az első padban, a legnagyobb fegyelemmel körmölt mindig. Bár lehet, hogy színötös volt, de akkor és ott meg mertem volna fogadni, hogy Jinyoung valami másban még tehetségesebb volt, mint a tanulásban.

Mindketten éreztük, hogy nem járok messze a kielégüléstől, de nem adtam neki jelet, hogy abbahagyhatja, így igenis a szájába élveztem. Ahogy akkor a vad euforikus érzés magával ragadott, onnan már nem volt visszaút: de előre tudtam, ha egyszer megízlelem mindennek az ízét, folyton újra és újra ki akarom majd próbálni. Kellett mindezek után pár másodperc, hogy összeszedjem magam, de láthatólag ő is kimerült. Megtehettem volna ugyanezt érte, de most nagyon messze volt az a Jaebum, aki pár perce még feláldozta volna a vágyainak az előtérbe helyezését.

- Hozd a síkosítót! – kapta a legújabb ultimátumot, miközben én kényelmesen elhelyezkedtem az ágyán. – Nem, óvszerről szó sem lehet! – sziszegtem a fogaim között, amikor láttam, mit vesz elő.

- De…

- Nincs semmi de, nem emlékszel? – néztem rá komolyan, ő pedig tudomásul véve, hogy belement mindebbe, helyezkedett el előttem az ágyon.

- Előbb csak a középső ujjadat vezesd belém! – mondtam, ő pedig a síkosítót használva a járatomhoz tette az ujját, de itt megállt. – Még ma, ha lehet!

Jinyoung lassan, de így is számomra fájdalmat okozva tért be oda, ahova más még soha. Miután bólintottam, el is kezdett mozogni bennem. Igyekeztem a kényelmetlen érzésben is megtalálni az öröm forrását, és látva, milyen áhítattal próbál a kedvembe járni a párom, többet ért akkor minden fájdalomcsillapítónál.

- Jöhet a második ujj, utána lassan a harmadik is!

Bár az utolsónál kénytelen voltam egy fájdalmas nyögést hallatni, Jinyoung nem merte visszafogni magát, mivel nem adtam rá engedélyt.

- Jól van, most már te jössz! – állítottam le, és szabályosan kihúztam saját magamból a kezét.

- De biztos ne használjunk gumit? – kérdezte félve.

- Nem, eszedbe se jusson! – szóltam rá a lehető legerélyesebben.

- Rendben.

Majd a síkosítóval bekenve magát, ismét a járatomnál volt, csak most éppen egy méretesebb dolgot akart belém helyezni.

- Ne tökölj, háromra egy lökéssel kerülj belém! Inkább egy nagyobb, de gyors fájdalmat szenvedjek el, mint egy lassút!

- Ahogy szeretnéd.

- Egy, kettő, három…

Fel voltam rá készülve, de így is, az a kiáltás, ami kitört belőlem, hangosabb volt, mint bármilyen hang, ami valaha elhagyta a torkomat.

- Jaebum, kérlek, inkább álljunk le! – könyörgött nekem Jinyoung, de itt igenis én diktáltam, nem ő.

- Kizárt, most azonnal elkezdesz mozogni bennem! – rivalltam rá, amivel ismét csak nem mert ellenkezni.

Volt valami elemi gyönyör abban, ahogy folyamatosan fájdalmat okozva nekem, a fülembe lihegve, azt olykor megpuszilva, próbált ellazítani. Lehet, hogy egy undorító alak voltam, és mint magam számára is kiderült ezen az estén, mazochista hajlamom is volt, de mégis, akkor és ott boldog voltam. Erre a kis időre teljes lehettem, mert megtaláltam azt, aki az elnyomott beteg énemet szabadjára engedte. Jinyoung, miközben egyre inkább megtalálta, milyen pontot érdemes a vad csípőmozgásával célba vennie, felszabadított. A továbbiakban kértem tőle olyanokat, hogy harapjon a számba, szívja ki a nyakamat, és ahogy én markoltam az ő fenekét, ugyanúgy tegyen ő is az enyémmel. A vad hajszánkat a lihegéseink szinkronja tette még élvezetesebbé, és ennek az érzéki táncnak szinte egyszerre vetettünk véget. Ekkor, ahogy Jinyoung a mellkasomra omlott, boldog voltam, boldogabb, mint életemben előtte bármikor.

- Őrülten szerelmes vagyok beléd, Park Jinyoung. – Nem direkt időzítettem erre az alkalomra a szerelmi vallomásomat, de utólag örültem, hogy így jött ki a lépés, mivel most már félelmek és elfojtott vágyak nélkül mondhattam mindezt.

- Én is beléd, Jaebum. Egyébként volt tollam – jött a hirtelen témaváltást, amit nem tudtam hova tenni, de szerencsére azonnal folytatta. – Amikor megismerkedtünk. Csak direkt biztosítottam neked alkalmat, hogy végre leszólíts, mert már egy ideje kiszúrtam, mennyire bámulsz.

- Ó, ezt jó tudni, te kis hamis! – pusziltam meg a homlokát, és észre se vettem, hogy az a boldogság, ami uralta a szívemet, mikor ragadott el magával egy mély álomba, amiből túlságosan is fájdalmas volt az ébredés.

- Jaebum, mi a baj? – kérdezte Jinyoung, amikor a hangos szipogásomra ő is felkelt.

- Semmi – hazudtam a lehető legrosszabbul.

- Elrontottam, igaz? – kérdezte félve, miközben gyengéden simogatni kezdte a hátamat. – Ígérem, ezentúl jobban igyekszem a kedvedben járni, csak adj még egy esélyt!

- Te semmit sem rontottál el. Az éjjel tökéletes volt számomra – vallottam be, de a hangomból kisütött a szégyenérzet.

- És számomra is – puszilta meg az arcomat.

- De ez rossz, így nem tudunk egészséges kapcsolatot élni. Én egy beteg ember vagyok, Jinyoung. Te jobbat érdemelsz nálam. – Pattantam fel, nem érdekelve, hogy meztelen voltam, hisz pár órája már mindent látott.

- Ez nem igaz. – Lépett mögém, miközben hátulról átkarolt, amivel megmelengette a szívemet.

- Dehogynem! Nem várhatom el tőled, hogy újból és újból áldozatokat hozz értem éjszakánként – suttogtam magam elé.

- Honnan veszed, hogy ez számomra áldozathozás? Lehet, hogy előtte nem így képzeltem el a szexuális életünket, de nagyon is élveztem a tegnap éjjelt. Csak szoktatnom kell magamat mindehhez.

- De akkor is beteg vagyok. Nekem kéne leszokni erről, nem pedig fordítva.

- Majd meglátjuk, hogy mi lesz ebből. Viszont én beléd szerettem, Jaebum, és nem mondok le rólad emiatt.

- Még így sem ábrándultál ki belőlem? – fordultam meg, hogy a gyönyörű szemeibe tudjak nézni.

- Nem bizony. Amúgy is, láttad te már magad meztelenül? Mert, ha igen, fel se merülne benned ilyen kérdés – kacagott, amivel az én arcomra is mosolyt csalt.

- Te beszélsz? – markoltam a tökéletes fenekébe.

- Lehetne, hogy most visszafekszünk, és majd máskor vitatjuk meg, hogyan is legyen mindez a továbbiakban? Csak, mert eléggé fárasztó éjszakám volt, rám férne egy kis alvás – mondta huncut vigyorral az arcán.

- Hát persze. Lehetne ez egy egyensúly: nap közben te, éjjel pedig én irányítok.

- Hm… Ez nem is rossz ötlet.

- Főleg, hogy most már tudom, az összeismerkedésünk is neked köszönhető.

- De jó fogás voltál, Jaebum, efelől biztosíthatlak. 

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)