Wang Gae, Park Gae - JinSon fanfiction - 9. fejezet

Kilencedik fejezet – Nem lesz baj

Jinyoung:

Bár féltem, hogy kellemetlen lesz a légkör, ha magunkra maradunk Jacksonnal, de szerencsére nem így volt. Ő azonnal be akarta vetni a főzőtudományát, én pedig szégyelltem utólag magam, amiért nem néztem ki belőle, hogy jó szakács, pedig a remekül sikerült csirkés valamije zseniális volt. Én is jól főztem, mert túlságosan nagy szenvedélyem lett az utóbbi időben minden, ami étellel volt kapcsolatos, ami Jacksonnak is feltűnt, de megértette, hogy azok után, meddig meg voltam vonva a rendes étkezéstől, ez mennyit jelent nekem.

Az a bizonyos szexuális feszültség pedig, amire számítottam, tényleg ott volt közöttünk, amit csak tetézett azzal, hogy közölte, belém zúgott. Én is nagyon kedveltem, és hát a külseje több volt, mint figyelemreméltó, de akkor is, egy ilyen kijelentést nagyon is korainak találtam. Nem lehetett külsőségek, és az első benyomások alapján máris ilyet mondani. De nem akartam vele vitatkozni, úgy éreztem, nem áll jogomban, főleg, hogy miattam kellett kompromisszumokat hozni.

Evés után úgy döntöttünk, hogy filmezünk kicsit. A tévé elrendezését imádtam; direkt úgy helyeztem el, hogy a kanapé és az ebédlő között legyen az asztal, amin volt, az pedig épp azért lett kerekes, hogy így könnyen lehessen egyik oldalról a másikra fordítani. Bár még nem próbáltam ki, milyen lehet az ebédlőasztaltól tévézni, mert mint azt Jacksonnak is mondtam, egyedül nem vitt rá a lélek, hogy ott egyek, de reméltem, hogy együtt majd ezt is lesz alkalmunk kipróbálni.

- Mit nézzünk? – kérdezte lelkesen.

- Nem tudom. Te milyen filmeket szeretsz?

- Mindenfélét. Tudod, a jó kis férfias dolgokat, mint kocsiversenyzős izék, meg vérengzős cuccok, kardok, fegyverek. Érted, nem? – tetetett lazasággal felelt, én pedig átláttam rajta.

- Vagyis szerelmes filmeket.

- Igen, szerelmes filmeket – adta meg azonnal magát. – De azért szívesen néznék veled egy jó kis horrort, hátha kedvet kapsz, hogy hozzám bújj! – tárta szét a karját, miközben flörtölgetve húzgálta folyamatosan felfelé a szemöldökét, ami miatt hangos nevetésbe kezdtem.

- Miért takarod el az arcodat, amikor nevetsz?

- Ez is egyfajta védőmechanizmus a részemről, ami az évek során alakult ki. Meg amúgy is, előfordul, hogy olykor fröcskölök közben, ami elég undorító – rántottam meg a vállamat.

- Engem nem zavar. Ez simán belefér, ha így láthatom a mosolyod. Meg amúgy is, legalább ennyi nyálcsere legyen közöttünk – próbált szexin nézni rám, ami azonban inkább viccesre sikeredett.

- Jackson! – ráztam a fejem. – Te… - nem tudtam, hogyan is kérdezzek rá.

- Én?

- Te már aznap lefeküdtél volna velem, ha Jaebum nem rángat haza a buliból? – szörnyen furdalt a kíváncsiság ezzel kapcsolatosan.

- Igen – lett hirtelen komoly. – De hála az égnek, hogy nem történt meg.

- Miért? – túl gyorsan és hevesen reagáltam, amin meglepődött. – Mármint… Akkor csak nem vagy úgy odáig értem.

- Pont azért, te szépségkirályfi!

- Kérlek, ne hívj így! – emeltem fel a mutatóujjam.

- Rendben. Akkor marad a szépségem.

- Még ezt elfogadom. De folytasd! – kértem.

- Szóval, még szép, hogy pont amiatt nem lett volna jó lefeküdnünk egymással, mert beléd zúgtam. Nem úgy akartam elvenni a szüzességedet, hogy részeg vagy, és másnap úgy kellj fel, hogy semmire sem emlékszel belőle, ráadásul irtózol magától a gondolattól, hogy valakivel ilyesmit tettél. – A grimaszából ítélve, már ennek a feltételezésétől is összetört kicsit a szíve.

- De akkor legalább nem lenne ilyen szexuális feszültség benned – hívtam fel erre a figyelmét.

- Te tényleg azt szeretnéd, hogy az első alkalmunkra te ne emlékezz? – nézett rám érthetetlenül.

- Nem. Még szép, hogy nem. Viszont megérteném, ha te visszamenőleg így csinálnád inkább – magyaráztam.

- Márpedig nem csinálnám így, és kész. Te olyan első alkalmat érdemelsz, amiről még te magad se mernél álmodni, és ha egyszer majd eljutunk odáig, akkor áldani fogod a percet, amikor Jaebum elvitt tőlem – volt sziklaszilárd. – A másik meg, hogy ne is merj azzal megvádolni, hogy ennyire a testiségre hajtok; az esetben itt sem lennék, hanem valaki mást csábítanék éppen el. Nem véletlenül vagyok huszonegy évesen szűz, csak mondom.

- Jól van. Értettem. Sajnálom, ha megbántottalak. – Szörnyű bűntudatom lett amiatt, hogy ennyire a szívébe martam. Bele se gondoltam így a dolgokba, amiért megérdemeltem volna egy nagy pofont.

- Meg van bocsájtva, ha egy olyan ultra csöpögős szerelmes filmet választasz, ami jót fog tenni a romantikus lelkemnek.

- Rendben.

- Addig én hozom a kis filmezős társunkat.

- Hogy kit? – lepett meg.

- Hát őt! – felelte, miután matatott a bőröndjébe.

- Ez egyáltalán, hogy fért be oda? – kérdeztem az óriási párnára mutatva.

- Az legyen az én titkom. Jaebum mondta, hogy ilyen párna választott el titeket is, mikor együtt filmeztetek és meséztetek. Így beszereztem én is egyet. – Majd büszkén saját magára, közénk rakta a párnát.

- Figyelmes vagy – mondtam, mivel nagyon jól esett ez a gesztusa.

- Semmiség. Na, de akkor válassz nekünk gyorsan egy filmet! – sürgetett.

- Rendben.

Jackson nem túlzott, tényleg odáig volt a romantikáért. A csókjelenetnél azt hittem, leesik a kanapéról, annyira lelkesen rúgkapált örömében. És tényleg jól jött a párna, mert az megvédett attól, hogy engem is érjen a rúgásaival.

- Szép happy end-je volt. Talán egyszer majd nekünk is lesz ilyen – motyogta, miután vége lett, mert közben a párnát a kezébe vette, és elkezdte magához szorítani, miközben oldalra dőlt a kanapén.

- Nézd csak, felálltam, így ki tudod nyújtani a lábadat!

- Jó-ó! – bólintott csukott szemmel, és kényelembe is helyezte magát, én pedig hoztam neki egy takarót.

- Kérlek, ne rakd ki reggelig a szűrömet! – suttogta, majd elnyomta a mély álom.

- Dehogy tennék ilyet.

Éjszaka nem aludtam nyugodtan. Legalább egy órán át forgolódtam, mire elszenderedtem, de utána kétszer is felkeltem az éjjel, hogy megnézzem, minden rendben van-e Jacksonnal. Olyan kis gyámoltalan volt, főleg álmában. De mikor hat órakor ismét kipattant a szemem, feladtam, és egy pohár tejjel a kezemben néztem, milyen édesdeden alszik. Ekkor ismét elfogott a bűntudat, hogy én ezt az embert gyanúsítottam meg azzal, hogy titkon bánja, hogy nem feküdt le, akkor velem.

- Ne-ne… Ne félj tőlem! – mondta álmában, miközben zaklatottan mozgolódott. Nekem pedig nem kellett sokat találgatnom, hogy megtudjam, vajon kihez beszélt. – Nem bántalak, Jinyoung! Nem foglak bántani. Csak te vagy a fontos… Nem én…

És mindezt valószínűleg azok hozták felszínre benne, amiket mondtam neki, hisz köztudott, hogy a tudatalattink uralja az álmainkat. A lekonyuló szája a szívembe mart, és legszívesebben magamhoz öleltem volna, hogy tudja, minden rendben lesz. Mi rendben leszünk, és igenis ő is számít, nem csak én. Mert én is bánthattam ám őt; úgy éreztem, most épp ezt tettem vele.

Mikor megláttam egy kósza hajtincset a homlokán, ami nagyon furcsán állt, elfogott a kísértés, hogy arrébb rakjam.

- Talán… - suttogtam, és mielőtt inába szállt volna a bátorságom, felpattantam a fotelből, és mellé siettem.

Leguggolva, alig pár centi választotta el az arcunkat. A kezemmel pedig óvatosan, hogy ne érjek a bőréhez, a hajtincse felé közeledtem. De pont, mielőtt megérintettem volna, minden összeomlott bennem, és úgy éreztem, hogy elájulok. Egy kisebb pánikrohamom volt, és tudtam, ki az az egyedüli személy, akinek a hangja most segítene. Így felkapva Jackson telefonját, ami a kanapé előtti asztalon volt, kikerestem Jaebum számát, és az udvarra siettem.

- Jinyoung, hét óra sincs. Ugye, nincs baj? – kérdezte álmosan a barátom.

- Azt… azt… - fújtam ki mélyen a levegőt. – Azt hiszem, pánik rohamom van. – Közben a pólóm nyakát húzogattam, mert úgy éreztem, meggyulladok benne.

- Mi a baj? Menjek oda? – élénkült fel a hangja.

- Nem kell. Csak beszélj hozzám, kérlek! – könyörögtem.

- Rendben. Jinyoung, erős vagy, és ezt te is tudod. Az érintésfóbiád az életed része, a te részed, de attól még nem ez határozza meg az életedet, csak befolyásolja azt. Te vagy a meghatározó tényező. Te, Park Jinyoung, aki pontosan tudod legbelül, hogy Jacksonnak oda kellett költözni. Minden rendben lesz. És most beszív és kifúj!

Úgy tettem ahogy mondta, és minél több szó hagyta el a száját, annál inkább lenyugodtam.

- Jobb vagy, mint egy nyugtató – állapítottam meg.

- De, akkor már jobban vagy?

- Sokkal. – Majd megkönnyebbülve kezdtem el le-fel sétálni az udvaron.

- Mi történt?

Gyorsan felvázoltam neki, mik is zajlottak, amióta elváltunk, ő pedig némán hallgatott.

- Aham… Értem. Szerintem jó jel, hogy már most ingert éreztél magadban, hogy megérintsd. Nemsokára ténylegesen sikerülni is fog – volt pozitív.

- Nem lesz baj – nyugtattam saját magam. – Nem lesz baj.

- Még alszik?

- Igen.

- Akkor gyorsan vidd vissza a telefonját! Mert szerintem ő is rohamot kap, ha meglátja a kezedben.

- Miért, ennyire érzékeny rá, ha másnál van? – furcsálltam, amit mondott.

- Ha nálad, arra biztos. Nem hiszem, hogy örülne, ha meglátnád a képgyűjteményeit rólad.

- Tessék? – kérdeztem vissza a kelleténél kissé hangosabban. – Hogy mije van rólam?

- Ne hibáztasd szegényt! Ennyi neki is jár. Az összes telefonomon lévő képet átküldte magának, mert azt hitte, nem veszem észre.

- És te nekem erről miért nem szóltál? – a hangom élesen csengett.

- Pont ezért, mert tudtam, hogy így fogsz viselkedni.

- Nem viselkedek sehogy.

- Aham, szóval nem az lesz az első dolgod, amint leraktad a telefont, hogy végig nézd, milyen képeket küldött át? – kérdezte hamisan.

- Még szép, hogy nem! – hazudtam, de közben már azt vártam, mikor tehetem le, hogy tényleg kémkedjek kicsit Jackson után.

- Akkor jó képnézegetést, Jinyoung! De aztán ne lepődj meg, hogy mérges lesz, ha rájön!

- Nem lesz mire rájönnie – zártam le ezzel a témát, majd kinyomtam.

Azonnal megtaláltam a „Prince Jinyoung” nevezetű mappát, amiben negyven fotó volt. Azt se sejtettem, hogy Jaebum telefonjában van ennyi kép rólam, nemhogy Jacksonéban. Bár nem egy volt, amiről biztosan tudtam, hogy eredetileg közös fotó volt a barátommal, viszont Jackson őt levágta róluk, hogy csak én maradjak.

- Hé, te meg mit csinálsz a telefonommal? – botorkált ki az udvarra az álmos fejű lakótársam.

- Semmit, csak volt egy kisebb pánikrohamom, és ezért fel kellett hívnom Jaebumot – feleltem.

- Aham, és megtaláltad a „Prince Jinyoung” kép mappámban a számát? – húzta fel mérgesen a szemöldökét, miután kikapta a kezemből a telefonját.

- Ne haragudj rám! De elejtette Jaebum, hogy nem örülnél, ha megtudnád, hogy a kezemben van a telefonod, mivel nem egy képed van rólam.

- És ezért persze az első dolgod az volt, hogy lecsekkold a mappámat. Remek. De remélem, hogy nem kéred, hogy töröljem az egészet.

- Öhm… Hát, ha nem szeretnéd. – Bár kissé kényelmetlenül érintett, de nem akartam gonosz lenni vele, hisz már így is az voltam.

- Érdekes, az baj, ha van pár képem rólad, de azzal ki lennél békülve, ha bánnám, hogy nem feküdtünk le. Nem értelek – mondta szomorúan, majd elindult befelé.

- Jackson, várj!

- Megyek letusolok!

Remek, huszonnégy órája sem volt még itt, de már így is többször megsértettem. Még hogy „Prince Jinyoung”, inkább „Mean Jinyoung”, az most sokkal jobban illett volna rám.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)