Az élet nem tündérmese - 2Jae fanfiction - 7. fejezet

Hetedik fejezet: Elérjem a célomat

Jaebum:

- El kell menned innen, Jaebum – ragadta meg a karomat Youngjae, amikor odalopództam hozzá az udvarukon az incidens másnapján. – Apa bármikor kijöhet a házból és megláthat.

- De miért maradtál vele? Hiszen bántott. Nem gondolhatod komolyan, hogy hagyni fogom, hogy itt tartson – fakadtam ki értetlenül, ráadásul már látható nyomai voltak a bántalmazásnak, ami az én lelkemet is szörnyen bántotta.

- Sajnálom, de ez a helyes döntés: apával kell lennem – suttogta, miközben karomat tartó keze vad remegésbe kezdett, ezzel is jelezve, mennyire vívódott legbelül.

- Őt választod helyettem? – kérdeztem, és vártam, hogy azonnal megcáfoljon, hiszen azt hittem, sokkal fontosabb voltam számára, mint az apja.

- Igen, legalábbis átmenetileg. – Elárulva, sőt meggyalázva éreztem magam azon a délután, ahogy életem szerelme ellökött magától, hogy az alkoholista apjával maradjon. Nagyobb fájdalmat nem igazán tudott volna okozni nekem. Mintha egy kés végighasított volna a mellkasomon, hogy egyenesen megcélozza a szívemet, ami így is már lüktetett a kíntól.

- Mennyi idő ez az átmenetileg? – rá se bírtam nézni, amikor ezt kérdeztem.

- Nem tudom.

- Tudsz te egyáltalán bármit is?! – ordítottam dühösen, amivel elértem, hogy az apja kijöjjön a házból.

- Jaebum, megmondtam, hogy hagyj minket békén. Hidd el, ez lesz a legjobb mindannyiunknak. – Meglepően, mintha józan lett volna, és a hangtónusa nem volt se fenyegető, se szidalmazó, szimplán csak kérlelő. De nem hatott meg – engem semmiképp sem.

- Maximum magának lenne ez a legjobb.

- Jaebum, én kérlek, hogy menj el! Fogd már fel, az élet nem tündérmese, te pedig nem egy szőke herceg vagy, aki kiment innen. Tévedtem, amikor azt hittem, ez a jövőnk. Nem lehetünk egymáséi… még. – Az utolsó szót csak suttogta, mintha egy apró üzenet lett volna nekem, hogy más körülmények között nem ezt mondta volna, de az apja jelenlétében nem tehetett másként. Bíztam benne, hogy tényleg így volt, és csak emiatt hagytam ott aznap.

Már két hét telt el azóta az eset óta, mégis újra és újra ezzel álmodtam, ráadásul mindig filmszerűen, teljesen pontosan. Mintha az agyam ezzel akarta volna felhívni rá a figyelmemet, hogy tényleg nem adhattam fel: Youngjae és én együtt lehettünk, csak nem a jelenben. Azonban minden ilyen álmom után úgy éreztem, hogy megfulladok a mellkasomat nyomó súlytól. Mintha valaki ült volna rajta, és csak épp annyi levegőt engedett beszívnom, ami a létminimumhoz szükséges volt. A lelkemben lévő gyűlölet Youngjae apja és maga az élet iránt egyre csak nőtt és nőtt. Tudtam, ezzel elsősorban a saját lelkemet mérgeztem, de képtelen voltam gátat szabni az utálatomnak. Legszívesebben eltakarítottam volna a Föld felszínéről azt a férget, aki a szerelmem apjának merte nevezni magát. Kirázott a hideg, ha csak rá gondoltam. Lehet, hogy nem volt szép dolog, de folyton eljátszottam azzal a gondolattal, hogy az élet majd visszaadja neki mindezt, és reméltem, hogy kamatostul. Ráadásul az volt az egészben a legtragikomikusabb, hogy biztos voltam benne, legbelül úgy hitte, ezzel a fiát védte, és így volt jó apa. Én pontosan jól tudtam, milyen volt egy igazi, szerető és gondoskodó apa, akinek anyával tényleg mi voltunk a legfőbb kincsei a világon. Épp ezért a szüleimet is nagyon megviselte, hogy végig kellett nézniük a depressziómat. Nem tudtam mit kezdeni magammal: olvasgattam, filmeztem, sokat úsztam és futottam, de egyiket sem szórakozás képen, hanem hogy eltereljem a figyelmemet Youngjae-ről.

Azonban ekkor eldöntöttem, hogy legalább a számítógépet bekapcsolom, és megnézem, mi hír volt a nagyvilágban, ha már az elmúlt két hétben teljes mértékileg kivontam magam a forgalomból. Kakao Talkon semmi érdemleges nem fogadott, a bejött üzeneteimet egy az egyben ignoráltam, mert nem tudtam volna sok mindent írni arra, mi újság volt velem. A kérdezők nagy része biztosra vettem, hogy egy: „Szia, minden rendben, és veled?” válasznál többre nem volt kíváncsi, hiszen Youngjae-n és a szüleimen kívül mindenkivel csak felületes kapcsolatom volt. Épp ezért igen hamar áttértem az e-mailjeimre, ahol viszont egy ismeretlen névről kaptam üzenetet „Magyarázat” címmel.

- Csak nem? – suttogtam meglepettségemben. De féltem elhinni, hogy valóban Youngjae írta. Hirtelen nem tudtam, megmerjem-e nyitni vagy sem. Persze végső soron győzött a kíváncsiságom, és amint láttam, hogy tényleg a szerelmem üzenetéről volt szó, a szívem hevesebben kezdett verni, a szemeim pedig kitágultak, ahogy falni kezdtem a sorait. – Tudtam!

Gyorsan lerohantam a szüleimhez, hogy nekik is elmondjam, milyen idióta voltam, amiért nem néztem meg az e-mail fiókomat, hiszen tudhattam volna, hogy Youngjae megtalálja a módját, hogy üzenjem nekem. Azonban sok jó hírt nem szolgált a levele: beszámolt az anyukája halálának körülményéről, és arról, hogy életében nem érezte még ilyen közel magát az apjához. A férfi biszexualitásáról is írt, így teljesen új szemszögből rávilágítva a nagy ellenállására. Viszont Youngjae valamiért kitalálta, hogy elhiteti vele, hogy próbálkozik egy lánnyal, és majd utána előadja neki a nagy szakítást, ezzel észhez térítve, hogy ő nem olyan, mint az apja: őt tényleg csak a férfiak vonzzák, de azért megpróbálta. Már lett is egy álbarátnője, akivel ezt végig akarta vinni.

Nekem ettől az egésztől felfordult a gyomrom: még hogy Youngjae egy nő oldalán, ha csak színlelésből is, mindezt az alkoholista apja miatt. A szüleim se értették meg, de ők mégis arra jutottak, hogy egész jól is elsülhetett ez az egész, míg én semmi biztatót nem találtam mindebben.

- Az én szerelmem közelébe se menjen egy lány, és kész! – makacskodtam.

- Jaebum, Youngjae önálló férfi, aki hozott egy döntést, amit te vagy elfogadsz, vagy nem, de attól még nem változtathatsz rajta. Belerondíthatsz a képbe, de azzal többet árthatsz, mint segíthetsz – jegyezte meg édesanyám a szokásos bölcsességével. – Te is sok mindent megtennél értünk.

- Hát persze, de sohase említsd magatokat az ő apjával egy lapon.

- Nem érted, fiam? – ráncolta a homlokát apa. – Ő nem tudja, milyen boldog családban élni, és most először egy normálisabb apa-fia viszony lehetősége előtt áll, és mindent próbál megtenni, hogy ez megvalósuljon, és közben téged se veszítsen el. Úgyhogy szerintem jelen helyzetben a legjobb, amit tehetsz, az az, ha válaszolsz neki, hogy támogatod, bárhogyan is cselekedjen. Gondolj bele, már két hete várja a válaszodat! Biztos azt hiszi, teljesen hátat fordítottál neki – hívta fel erre a figyelmemet.

- Ez igaz. Aj, miért van mindig igazatok? – fújtattam.

- Mert ez a szülők dolga.

Youngjae:

Már szinte teljesen elhittem, hogy Jaebum végérvényesen megharagudott rám, amikor két hét csúszással válaszolt az levelemre. Bár első olvasásra úgy tűnt, támogatott, de amint újra és újra belevetettem magam a soraiba, kiéreztem azokból a kétségbeesését és szomorúságát. Túlságosan tárgyilagos volt, mint aki félt, hogy amint egy kicsit is tudtomra adja az elkeseredettségét, azzal elveszít. Így be kellett bizonyítanom, hogy ez nem így volt: Lisa-val hittem, hogy volt esélyem rávilágítanom arra apámat, hogy tényleg csak a férfiak, pontosabban egyedülJaebum jöhetett nálam szóba. Lisa annyira gyönyörű és magával ragadó volt, hogy hátha általa még egy olyan makacs ember is, mint apa, belátta, hogyha nem tudtam semmi többet érezni iránta, mint barátság, akkor valóban meleg voltam.

Azért gondoltam Lisa-ra, mivel gimi alatt végig korrepetáltam matekból, szimplán szívjóságból, amit ő már számtalan módon próbált honorálni, de nem hagytam neki. Nem engedhettem, hogy ő is rájöjjön, hogy olykor éheztem otthon: elég volt Jaebum aggódása és gondoskodása. Bár a Lisa-val való tanár-diák kapcsolatomat egy jó ideig titkoltam a szerelmem előtt – nindig olyankor találkoztam vele, amikor tudtam, hogy Jaebum nem érne rá, így alapjáraton nem keresne –, párszor így is rajtakapott minket. Ilyenkor azt hazudtam neki, hogy fizetett nekem Lisa, mert így üzleti jellegűnek vélte, nem szimpla kedvességnek. Amit azért utasított volna el, mert így is utálta, apa mennyire kihasznált. Akkortájt még nem sejtettem, hogy egy napon Lisa törlesztése nagyon is kapóra fog jönni, abban pedig reménykedni se mertem, hogy a lehető leglelkesebben fogadja majd a kérésemet. Épp szakított a párjával, aki megcsalta, és általam akarta bizonyítani neki, hogy nélküle is ment tovább az élet, bárhogy továbbra is gyengéd érzelmeket táplált iránta: tehát oda-vissza hasznos volt a tervem. Eljárkáltunk a partra sétálni, kávézózni, mozizni. Tipikusan olyan dolgokat csináltunk, amiket legszívesebben mind a ketten a szerelmünkkel tettünk volna meg, de egyikünknek sem volt rá lehetősége. Viszont ezek a „randik” közelebb hoztak minket: rájöttünk, hogy kár volt korábban a matekra és sulis dolgokra lekorlátozni a beszélgetéseinket, mivel nagyon jól megértettük egymást, és nem egy dologban egyezett a véleményünk.

Egyszer véletlenül kicsúszott Lisa száján, hogy régóta vágyott már arra, hogy legyen egy meleg barátja. Ezután nem győzött bocsánatot kérni, és bizonygatta, hogy ő ezt nem sértésnek szánta, amit jól tudtam, és azt is, hogy ami aszívén volt, az a száján is. Közben rájöttem, hogy én is valahol, legbelül rég vágytam egy lány közelségére. Teljesen hiányzott a női nem az életemből, amióta eltiltott apa Jaebum szüleitől. Persze, Lisaval nem pótolhattam ezt az űrt, és nem is akartam, de mégis jó volt egyes dolgokban az ellenkező nem nézeteit is megismerni. A közös programjaink során nemcsak róla tudtam meg egyre több mindent, hanem az álláspontjai miatt magamról is. Annyira beszűkült a világom Jaebumra, hogy észre se vettem, hogy évek óta ott volt a szemem előtt a lehetőség egy remek barátságra.

Két nappal azután, hogy Jaebum válaszolt az e-mailemre, épp strandolásból tartottunk hazafele kéz a kézben Lisa.val, amikor a szerelmem előttünk sétált. Amint meglátott minket, beigazolódott az üzenete utáni gyanúm: nagyon nem volt kibékülve a helyzettel. Kikerekedett szemekkel, gépies mozdulatokkal tartott továbbra is felénk. Nem tudta levenni rólunk a szemét, se palástolni az érzelmeit. Lisa is befeszült, és megszorítva a kezemet, adta tudtomra, hogy megijedt. Az én fejem sem voltam éppen a legtisztább, de azt így is tudtam, hogy nem állhattam le beszélgetni a párommal, hiszen apa bármikor végezhetett a munkahelyén, és amilyen szerencsém volt, pont meglátott volna minket. Így gyorsabb léptékre kapcsolva, úgy mentem el Jaebum mellett – magammal húzva Lisa-t –, mint akinek sürgős dolga volt. Közben csak azon kattogott az agyam: Vajon hányszor kellett még megbántanom a számomra legfontosabb személyt ahhoz, hogy elérjem a célomat?

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)