Kard mint mentsvár - Star Wars - ReyLo fanfiction - 4. fejezet

Negyedik fejezet – Kész meglepetés vagy

Rey:

Ugyan a testvérem és apa is próbálták kiszedni belőlem, milyen volt a Bennel való utazás, én szótlan voltam, és annyival lerendeztem a dolgot, hogy: „Minden oké volt.” Azonban a bátyám pontosan tudta, mennyire odáig voltam érte, így nem is lepett meg, amiért a faggatásomba kezdett, amint kettesbe kerültünk.

- Húgi, be sem állt a szád, hallottam, hogy csak beszélsz és beszélsz – jegyezte meg egy sokatmondó mosoly kíséretében.

- Megeshet – rántottam egyet a vállamon.

- Értem, szóval nemrég nem tudtad fékezni a nyelvedet, most meg szűkszavú lettél. Azt megértem, apa előtt miért nem meséltél, de hékás, én vagyok az: a lelki társad, a testvéred, a barátod, és még sorolhatnám. Muszáj, hogy beavass! – ült le az ágyam szélére, én pedig nem tudtam türtőztetni magam, hiszen igaza volt: rajta kívül senki másnak nem mesélhettem erről, kivéve Poe-t, de az ő érkezését csak órák múlva vártuk.

- Az van, hogy azért is vagyok ilyen fura, mert nem tudom szavakba foglalni, mennyit jelent nekem, hogy beszélhettem a példaképemmel, hogy áradozhattam neki a kedvenc könyveimről, elmesélhettem egyes versenyélményeimet. Én… Jaj, Finn! – temettem a kezeimbe az elpirult arcomat.

- Régóta bele vagy már zúgva, de azt hittem, ez megmarad plátói szerelemnek, viszont így, hogy személyes kontaktod is lett vele, félek, ez tovább fog fokozódni – állapította meg, miközben megölelt, majd gyenge puszival hintette be a fejem búbját.

- És az olyan nagy baj? – kérdeztem fancsali hangon.

- Elég az, hogy én és Poe plátói szerelemtől szenvedünk, nem kívánom ezt neked is – felelte szomorúan, én pedig szívem szerint rávágtam volna, hogy nekik nem volt muszáj szenvedniük, de nem tehettem, túl sokszor mondtam már ezt neki, és mindig olyan volt, mintha újabb és újabb tört szúrtam volna a szívébe. Eleget szenvedett ő az én szemrehányásom nélkül is. Ráadásul neki rosszabb is volt, mint Poe-nak, mert a barátunk nem tudta, hogy csak a bátyám makacs elhatározása állt közéjük, hanem abban a tudatban volt, hogy Finn heteró.

- Apropó Poe, akkor az edzésünkre ideér, igaz? – jutott eszembe, hogy tegnap még nem volt biztos benne.

- Igen, amíg utaztunk, felhívott, hogy már úton van, és nem késik.

- Ahogy máskor sem szokott.

- Igen. – Tudtam, amint egy mély sóhaj elhagyta az ajkát, hogy ideje volt lezárnunk a „plátói szerelem” témáját, és inkább amiatt sopánkodtam, miért rakták ennyire későre az edzésünket. Viszont így legalább volt arra időnk, hogy addig is szétnézzünk a környéken, ha már egy szép erdővel voltunk körülvéve.

Már az edzőterem közepén álltunk, amikor hirtelen földbegyökerezett a lábam: nem sokkal Poe mellett nem más ült, mint maga Ben Solo. Nem tudva türtőztetni magamat, lelkesen odaintettem neki, de utána azonnal le is kaptam a kezemet, félve, nehogy apa meglássa. De még ha ő nem is tette, a bátyám igen, mert odasúgta utána nekem:

- Nézd csak, ki volt kíváncsi az én hugicámra! Mert eddig soha se nézte meg, hogyan gyakorlok, így biztos, nem miattam van itt – tette hozzá, mert valóban ezt hoztam volna fel alibinek.

- Ha esetleg tényleg így van, azt majd Poe-tól megtudjuk – böktem a fejemmel feléjük, hiszen a barátunk máris beszélgetésbe kezdett vele.

- Tartsd kordában a pasidat, húgi, mert még a végén az én fiúmra mozdul rá! – humorizált, amivel meglepett: ez egy új szint volt, hogy képes volt – még ha csak poénból is – a fiújaként emlegetni Poe-t.

- Úgy lesz! – kacsintottam, majd apa közölte, hogy itt volt az idő elkezdeni az edzést.

Az ott töltött másfél órát egyszerre éreztem pár percnek, és közben két életnek. Minden egyes percet duplán éltem át, hiszen hatalmas nyomás nehezedett rám amiatt, hogy Ben nézett. De közben nem tartottam elégnek ennyi időt arra, hogy igazán bizonyítsam neki: helyem volt az Olimpián. Bár mindenekelőtt saját magamnak kellett volna ezt elhinnem, mert amíg ez nem történt meg, féltem, esélyem se volt bekerülni a top ötbe, pedig a kategóriámban lévő harminckilenc versenytársamból minimum harmincnégynél jobban kellett teljesítenem ahhoz, hogy kvalifikáljam magam.

- Lehet, jól járnánk, ha Ben Solo többet látogatná az edzéseinket: remekeltél ma, Kincsem – ölelt meg apa, miután letelt az időnk, nem törődve azzal, hogy folyt rólam a víz. – Büszke vagyok rád.

- Tessék? – ráncoltam a homlokomat, hiszen nem értettem, honnan sejthette, ki miatt voltam különösen motivált.

- Jaj, Rey, ne viccelj! Szerinted nem tudom, hogy odáig vagy azért a fiúért? – nézett rám értetlenül. – Megsértesz, Szívem, ha azt hiszed, nem vettem észre, milyen lelkesedéssel és áhítattal nézed Bent a versenyeken, kicsi korod óta. Tudom, mennyire inspirál téged, épp ezért én rendeztem el, hogy mellé ülhess ma a buszon, és azért fakadtam ki előtte, hogy lássam a reakciódat, amikor bejelentem, ki lesz az útitársad – fedte fel előttem a titkát, én pedig nagyra nyílt szemekkel és tátott szájjal bámultam rá. Egy jó nagy pofonra lett volna szükségem, hogy magamhoz térjek a sokk hatásából. Levegőt venni is elfelejtettem; meg is bökött, nehogy elájuljak.

- Egek! – ennyi futotta tőlem, és le kellett ülnöm, majd felnézve láttam, hogy beszélgetésünk tárgya éppen ekkor sétált ki a teremből, és Poe már lelkesen kezdett andalogni felénk.

- Remélem, nem haragszol, amiért felkavartam az álló vizet? – ijedt meg a reakciómtól apa, miközben mellém ült, és az egyik karjával elkezdte simogatni a hátamat. Gyerekkoromban is mindig ezt tette, amikor rémálmaim voltak arról, miként hagytak el a vér szerinti szüleim.

- Dehogy, csak meglepődtem, viszont a lehető legjobb értelemben – vallottam be, majd hozzá is bújtam, a pulzusom pedig másodpercről-másodpercre lassabb fokozatra kapcsolt. – De várjunk, akkor azt is te intézted el, hogy Luke pedig melléd üljön? – jutott ez is eszembe.

- Megeshet – vallotta be.

- Apa, kész meglepetés vagy – láttam be.

- Tisztázni akartam vele végre a dolgokat, de Luke még mindig ugyanaz a makacs férfi, aki a saját igazát hajtja, és nem hajlandó még csak egy pillanat erejéig se belehelyezni magát a másik helyzetébe. Nem is tudom, hogy bír vele élni a Solo-fiú. De reméljük, ő teljesen más személyiség – tette hozzá, és tekintetével elárulta, hogy a visszaigazoló válaszomra várt.

- Számomra annak tűnt. Bár alig hagytam szóhoz jutni.

- Ez viszont minden, csak nem meglepő, Rey. Én pedig amondó vagyok, mindenki legyen hű magához, hiszen a hibáinkkal együtt kell elfogadnunk a másikat. Viszont, aki nem hagyja, hogy szeressék, mint Luke, azt nem is lehet. Bár ismerek még valakit, aki szintén nem hagyja, hogy szeretve legyen – intett Finn és Poe felé, ezzel végképp megdöbbentve engem.

- Hát erről is tudsz? – Imádtam apát, de szentül hittem, hogy se Finn titkát, se az enyémet nem tudta, sőt halovány sejtése sem volt róluk. Kiderült viszont, hogy én voltam a rossz megfigyelő, nem pedig ő. Viszont ez nem zavart, helyette inkább megkönnyebbülést éreztem. Utáltam titkolózni előtte, még ha az egyik nem is a saját titkom volt.

- Még szép. Ti vagytok a mindeneim, Rey, figyelek rátok. Poe rendes srác, és remek párost alkotnának. Mondd, miattam nem meri felvállalni a szexualitását Finn, vagy amiatt, ami Anakinnal történt? – kérdezte, félve a válaszomtól.

- Anakin miatt, de közben téged sem akar kellemetlen helyzetbe hozni – feleltem őszintén, ha már ez egy nem várt vallomásokkal teli beszélgetés lett.

- Értem. Pedig engem nem hozna kellemetlen helyzetbe: a szerelem az szerelem, mindegy, milyen nemű személyek között alakul ki. Tudom, hogy klisé, de ugyanúgy, ahogy te és én, Finn is jól tudhatná: nincs annál fontosabb, minthogy szeressünk és szeretve legyünk.

- Az lenne a legjobb, ha ezt te magad mondanád el neki, talán többet érnél el nála, mint én. – Reméltem, ketten együtt tényleg meggyőzhettük arról, hogy végre a szívére hallgasson. De biztosra vettem, anélkül, hogy kimondta volna apa, hogy ő is belátta, nem ez a verseny volt a legjobb időzítés arra, hogy mindezt kivesézzük.

Ben:

Másnap reggel alig jutottam el a fürdőig, hogy felfrissítve magam egy kis hideg vízzel, feléledjek, a szüleim már kopogtattak is az ajtómon. Kértem őket, hogy várjanak még egy kicsit, amíg felöltözök, mert nem szívesen flangáltam alsónadrágban, meztelen felsőtesttel anya előtt, bármennyire is közel álltunk egymáshoz. Amúgy is, bár a sport miatt – és mert mellette még pluszban is edzettem – viszonylag izmos voltam, szégyelltem a testemet, de az arcvonásaimat sem tartottam éppen a legvonzóbbnak. Talán azért is merültem el úgy a vívás világában, mert a maszkom mögé bújva nem számítottak a külsőségek, csak az, miként teljesítek. Ennek ellenére igyekeztem kihozni a maximumot a testemből, de ezt se a hiúságom végett, hanem, hogy egyáltalán ki tudjak valamelyest békülni magammal.

- Mázlitok, hogy nem húsz perccel előbb értetek ide. Mérges lettem volna, ha egy kicsivel is korábban kell kelnem a muszájnál – „üdvözöltem” őket ezzel a mondattal, miután ajtót nyitottam.

- Az ilyen megnyilvánulásaid miatt le se tagadhatnád, ki az apád – jegyezte meg anya szemrehányóan, de ennek ellenére – vagy talán pont emiatt – jól megölelgetett. – Azért kipihented magad?

- Igen, sikerült nyolc órát aludnom – feleltem, miután már mindketten bent voltak a szobában.

Az éjjel valóban nem kellett sok, hogy visszatérve Rey edzéséről, gyorsan letusoljak, és magával ragadjon az álom. Szerencsére jó alvó voltam, még akkor is, amikor kifejezetten izgalmas napokat éltem meg. Bár ez a mostani verseny az átlagosnál is feszültebbé tett Rey miatt.

- Na és, akkor mi mára a menetrend? – kérdezte apa, összecsapva a tenyerét. Azért is voltak számomra mindig különlegesek a versenyeim, mert ilyenkor mindkét szülőm – persze a maguk módján – végtelenül izgatottak és büszkék voltak miattam. Mindig, mikor a nyakamba akasztották az aktuális aranyérmet, rájuk, a rejtőzködő nagyapámra és a bácsikámra néztem: azokra, akik mindig mindenben támogattak. Nem volt tökéletes az életem, mégis hálás lehettem, amiért ott voltak nekem. Minden győzelmem egyben az övéké is volt emiatt.

- Reggeli, utána edzés, majd szeretnék benézni a nők délutáni versenyére is – feleltem, és előre féltem, miként reagálnak az utolsó tagmondatra.

- Ez a beszéd, fiam! Végre nem csak pasikat kell bámulnunk! – kacsintott rám apa, mire anya rosszallóan megrázta a fejét.

- Ha nem baj, én is megyek, nehogy nekem egyes lányokat túlságosan is megnézegess! – csípett a férje karjába.

- Hé! És amúgy is, nem akarnának ők semmit sem egy hozzám hasonló, negyvenöt éves férfitól. Ha meg is nézném őket, akkor is a fiam miatt. Néha túl sok rosszat gondolsz rólam – jött tőle a számomra nem várt válasz, de láthatólag anyát meggyőzte, én viszont nem feltétlenül örültem ennek a kijelentésének. Szívem szerint inkább egyedül szurkoltam volna Rey-nek. Amúgy sem akartam, hogy megtudják, ki keltette fel az érdeklődésemet.

A továbbiakban minden a lehető leggördülékenyebben ment. Bár utáltam bárkit is lenézni, mégis papírforma szerint hozta azt az ellenfelem, amit elvártak tőle: hogy túlságosan könnyen le tudom majd győzni. Persze, az ő kevésbé kiforrott technikája miatt sem dagadt kevésbé a szüleim mellkasa, és apa ugyanúgy elmondta utána az utolsó személynek is, aki odajött hozzánk vagy szimplán elment mellettünk, hogy én az ő fia voltam. Bár ezzel jócskán zavarba hozott – főleg azok után, amiket Rey mesélt arról, hogy mindenki tudta a nevemet –, de mégse volt szívem megkérni, hogy fejezze be. Ő örült az győzelmemnek, én pedig az ő boldogságának.

Luke bácsi furcsának tartotta, újfent miért kezdett el érdekelni a lányok versenye, hiszen Rose ekkor nem vívott, de apa végül kibeszélte helyettem a dolgot, és meg is jegyezte: „A bácsikád sose értett a nőkhöz, úgyhogy meg se próbálom elmagyarázni neki.” Bár a versenynél direkt úgy rendeztem, hogy ne anya, hanem apa üljön mellettem, így is nem egyszer azt vettem észre, hogy édesanyám erősen fürkészett. Sejtettem, hogy kiszúrta, ki miatt is voltam ott eredetileg, de akkor és ott nem érdekelt más, minthogy minden egyes idegzetemmel Rey-re fókuszáljak. Annyira lelkesen kémleltem a legapróbb mozdulatait is, hogy olykor olyan volt, mintha a sisakján keresztül láttam volna a jelenetet, mintha eggyé váltam volna vele, és együtt játszottuk volna a meccset. Nem hazudok, ha azt állítom, jobban leizzadtam őt nézve és érte izgulva, mint amikor én magam játszottam. Azzal se törődtem, hogy másnak is feltűnhetett, miként szorítottam ökölbe a kezemet örömömben, amikor végül leintették a meccset, az ő győzelmével zárva. Viszont, amint visszatértem a valóságba, nem tudtam nem elkerülni a szüleim kémlelő tekintetét.

- Kisfiam, van valami, amit el szeretnél nekünk mondani? – kérdezte anya.

- Együtt utaztam vele a buszon, és megkedveltem, így kíváncsi voltam, hogyan játszik – feleltem a kissé sablonosított igazságot.

- Ennyi? Semmi több? – ezt apa kérdezte.

- Mi több lehetne? Hiszen ő Snoke nevelt lánya – hívtam fel a figyelmüket erre a hátráltató tényezőre.

- És ez ki a fenét érdekel? Az a lényeg, hogy ti kedveljétek egymást, ne az, ami Luke és Snoke között történt – vágta rá apa, a rá jellemző nemtörődömséggel.

- Anya, neked mi a véleményed? – néztem rá, félve a válaszát, de tudnom kellett, mert ez volt az, ami megpecsételte a döntésemet: merjek-e Rey felé jobban nyitni vagy sem.

- Most kivételesen apáddal értek egyet. Ha Luke-nak bármi problémája van ezzel, én kezeskedem értetek – szorította meg a kezemet, egy biztató mosoly kíséretében.

- Köszönöm – csak ennyi tellett tőlem, mert a szívem túl sok reménnyel telt meg ekkor. Magam se tudtam, miben is reménykedtem jobban: hogy az a szikra, ami lángra lobbant azzal kapcsolatosan, hogy egyes múltbéli kapcsolatok helyre jöhetnek, megvalósul-e, vagy hogy köztem és Rey között lehet-e valami.

 

 (Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)