Harmadik fejezet – Amire a leginkább
vágytam
Ben:
- Én is
remélem, Ben! – Ez a mondat járt a fejemben újra és újra, miközben a
nagybátyámmal igyekeztünk a szállásunk felé, épp ezért egy darabig semmit sem
hallottam meg abból, amit beszélt nekem, amit idővel ő is észrevett.
- Ben, figyelsz te rám?
- Hát persze, bácsikám – feleltem a lehető
legmeggyőzőbben.
- Na, azért. De most őszintén, hogy lehet
valaki olyan pofátlan, hogy ennyi év után is kéri, hogy béküljünk ki. Snoke
miatt az apámmal együtt a legjobb barátomat is elveszítettem. Részben ő a
felelős azért, hogy tönkrement a gyermekkorom, mert nem engem választott, hanem
Anakint. – Utáltam, hogy a keresztnevén szólította a saját apját: annyira
személytelenné tette az amúgy is elhidegült kapcsolatukat.
- Akkor, ha jól értem, továbbra sincs semmi
esély arra, hogy ismét jóban legyetek. – Előre féltem, miként reagál a
szavaimra, de az a tekintet, amivel ekkor büntetett, még így is meglepett.
- Talán a te fejedet is telebeszélte a
tanítványa, Rey Snoke? – volt ez az első gondolata, így azonnal elkaptam a
szememet, hogy ne tudjon semmit sem kiolvasni belőle.
- Nem beszélt ő semmit sem tele, efelől
biztosíthatlak – feleltem, és vagy meggyőztem, vagy szimplán nem óhajtott több
időt pazarolni a témára, mert a továbbiakban némán folytattuk a szálloda felé
vezető utat.
Egymás mellé szóló, egy ágyas, de ahhoz képest
igencsak nagy szobákat kaptunk. Mivel aznapra nem volt programunk, csak egy
esti edzés, ezért nem kellett sietnünk a kipakolással, én mégis gyors tempóra
fogtam a dolgot, miután kaptam egy sms-t, amiben az állt: „Találkozzunk a szállodától tíz percre lévő, Nektarin nevezetű
kávézóban.” A szívem gyorsabb ütemben vert, hiszen tényleg nem hagyott
cserben: eljött, bárhogy könnyen lebuktathatta volna magát. Én fontosabb voltam
számára az inkognitójánál.
- Hát te meg hova igyekszel? – kérdezte Luke
bácsi, bárhogy próbáltam halkan kiosonni, hiszen az egyik ismerősével pont a
szobáink előtt beszélgettek.
- Rose írt, hogy ő is megérkezett, és jó lenne
találkoznunk még ma – hazudtam, de szerencsére nem sejtett meg semmit a
dologból, így csak arra kért, hogy egy órával edzés előtt jöjjek vissza.
Ha valakit a barátomnak lehetett nevezni, az
Rose volt, akivel még gyermekként ismerkedtem meg egy versenyen. Épp a kezét
tördelve zokogott egy eldugott teremben, ahova én véletlenül tértem be, és
valami elemi erő vonzott hozzá: tudtam, hogy nekem ezen a lányon segítenem
kell. Onnantól kezdve, még ha nem is elválaszthatatlanok, de közeli barátok
lettünk. Sokat telefonáltunk, versenyszezonok végével gyakran meglátogattuk
egymást. Mivel ellentétes neműek voltunk, így annak a veszélye sohasem állt
fenn, hogy vetélytársakká váljunk, de – édesanyám legfőbb bánatára – azé sem,
hogy szerelmi vonzalom alakuljon ki köztünk. Egyikünk se tudott úgy nézni a
másikra: mi lelki társak voltunk, nem szerelmesek. Néha úgy éreztem, Rose
volt az én meg nem született húgom. Ráadásul még Luke bácsi is kedvelte, ami
végképp nagy szó volt, ezért se bánta ekkor sem, hogy találkozok vele, ami tényleg
be volt aznapra tervezve, de előbb mást kellett látnom.
Belépve a kávézóba, rögtön kiszúrtam – bárhogy
háttal ült nekem –, ki az a baseball sapkás személy, aki miattam volt ott.
- Nagyapa! – léptem mellé, ő pedig nem
gondolkodva, azonnal védő ölelésébe zárt. – Úgy örülök, hogy meg tudtad oldani.
Kellesz te is, hogy végig tudjam mindezt csinálni.
- Tudom, Ben, azért se hagyhattalak cserben,
ahogy annak idején a fiammal tettem – felelte egyszerre büszkén miattam, és
közben szomorúan a múlt sérelmei miatt.
- Még mindig az a véleményem, hogy mindannyian
egyformán hibásak voltatok abban, hogy ennyire rosszra fordult a kapcsolatotok
– jegyeztem meg, miközben leültem.
- Lehet, de ő még akkor csak egy tizenöt éves
tinédzser volt, aki csalódott a nagy hősében, aki egyben az apja is volt.
Bármikor újra feláldoznám a karrieremet Obi-Wan-ért, de a gyermekeimmel való
kapcsolatomat nem – tette hozzá lefelé bámulva, hogy még véletlenül se
tűnjön fel nekem, miként ködösítették el a tekintetét azok a könnycseppek, amiket
nem kellett látnom ahhoz, hogy tudjam, ott voltak, hiszen mindig ez volt a
helyzet, amikor a családunkról beszélt.
- Apropó, Obi-Wan, ő végül nem tudott eljönni?
– tereltem a párjára a témát.
- Nem, végül nem tudta lemondani az üzleti
útját, de talán nem is baj, mert egyedül kevesebb az esély rá, hogy
felismerjenek.
- Főleg ezzel a sapkával és szakállal.
Szeretlek, nagyapa, de remélem, tudod, hogy szörnyen áll az arcszőrzet –
jegyeztem meg kacagva, mert valóban előnytelenül öregítette őt.
- Még szép, hogy tudom, de ez most kapóra jön:
így valóban kevésbé vagyok felismerhető. Na, de mi jót kérsz ebédre? –
nyújtotta oda nekem az étlapot.
- Nem tudom, tanácsos-e rendelnem, még a végén
Luke bácsi gyanakodni kezd, miért nem eszek a szállodai kosztból – vacilláltam.
- Ne gondold túl, Ben! Most úgyis erőd
teljében kell lenned. Egyébként hogy van a meghúzódott jobb karod?
- Már sokkal jobban. Igazad volt, tényleg
zseniális az a masszőr, akit ajánlottál. Persze, Luke bácsi ismerőse is sokat
segít rajtam, de a te masszőröd egy alkalommal többet ért el nálam, mint a
bácsikám barátja három masszázzsal. Érződik, hogy csontkovács is egyben –
jegyeztem meg, mivel valóban csodát tett velem az a férfi.
- Látod, én megmondtam. Örülök, hogy hasznodra
lehettem.
- Hiszen mindig a hasznomra vagy - jegyeztem meg őszintén. - Nagyapa, te egyébként ismered Snoke egyik
tanítványát, Rey-t? – nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek rá, egyszerűen
valami zsigerből azt súgta nekem, hogy minél többet tudjak meg róla.
- Hux kisebbik örökbefogadott gyerekét? –
kérdezte, és ekkor jutott eszembe, hogy ő tartotta a kapcsolatot Snoke-kal, bár
azt még mindig nem szoktam meg, hogy ő csak Huxként emlegette.
- Igen, őt.
- Persze, remek lány, bár beszélni csak
párszor beszéltem vele, de több versenyen is láttam. Nem mondom, hogy annyira
tehetséges, mint Finn, de az az elszántság és szorgalom, amivel rendelkezik,
még akár a bátyja fölé is emelheti egy napon. De miért kérded? – Sejtettem,
hogy gyanús lesz neki ez az új keletű érdeklődésem.
- Mellettem ült ma a buszon, és őszintén,
azonnal megkedveltem. – Nem akartam hazudni; neki semmiképp sem.
- Tetszik, igaz? – látott át rajtam. Bárhogy
Luke bácsival éltem együtt immáron tíz éve, mégis a nagyapám értett meg a
leginkább, mivel rá hasonlítottam a legjobban.
- Nagyon is.
- Nem hiszek a szemeimnek: az unokám elpirult.
Ben, most vagy soha. Tudom, hogy a verseny a legfontosabb, de amíg kellő időt
fordítasz a gyakorlásra és a ráhangolódásra, addig nem lehet baj abból, ha
közben ismerkedsz is. Végtére is, tíz éve a sportnak élsz, ideje végre másnak
is teret adnod. Talán most jött el az ideje annak, hogy végre szerelembe ess –
kacsintott, majd úgy tett, mint aki világmegváltó dolgokat olvas le az
étlapról, ezzel is a tudtomra adva, hogy nem fogad el ellenkezést. Bár eléggé
elhamarkodottnak tartottam, hogy máris esetleges szerelemről beszéljünk, viszont
a szívem mélyén nagyon is erre vágytam. De hát mindig is ez volt a helyzet: a
nagybátyám arra terelt, amit célul kitűztem magam elé, a szüleim afelé, ami jó
volt nekem, míg a nagyapám arra, amire a leginkább vágytam. Ritka alkalmakkor egyeztek csak ezen dolgok.
A továbbiakban szinte be sem állt a szánk,
annyi minden megbeszélnivalónk volt, hiszen már három hét is eltelt a legutóbbi
találkozásunk óta. Nagyapa megígérte, hogy minden versenyemen ott lesz, és
inkognitóban szurkol nekem. Azt is megfogadtuk, hogy ha megoldható, akkor még
találkozunk a versenysorozat alatt. Bár nekem már maga a tudat, hogy ott
volt és figyelt, bőven elég lett volna.
Ezután ténylegesen találkoztam Rose-al, és ha
a nagyapámmal volt mit bepótolnunk beszélgetés terén, akkor a barátnőmmel
végképp, akivel ugyan e-maileket rendszeresen váltottunk, de tényleges
találkozásra két hónapja nem kerítettünk sort. Épp ezért nála, ha akartam volna, se
tudom felhozni Rey nevét, mivel mire odaértem volna, addigra így is késésben
voltam az esti edzésről, és tudtam, ha már első nap csúszva érkezem, a
nagybátyám nagyon dühös lesz, főleg, hogy így is frusztrált volt Snoke miatt.
- Ben,
nézd már meg, melyik terembe vagyunk beosztva, mert fennhagytam a programfüzetet
– kért Luke bácsi, mikor már az edzőtermek folyosóján voltunk.
Szerencsémre azonnal kiszúrtam a nevemet, így
volt egy kis plusz időm arra, hogy végigpásztázzam a női neveket is, és igen
hamar megleltem Rey Snoke-ot, és azt, hogy a mellettünk lévő teremben volt edzése,
közvetlenül az enyém után. Ekkor örültem, amiért maszkot kellett
húznom magamra, mert az eltakarta az
arcomat, ami mosolyban fürdött azután, hogy elhatároztam, meglesem Rey
gyakorlását.
- Nem tudom, mit ettél vagy ittál délben
Rose-al, de az biztos, hogy kitűnő formában vagy, Ben! Retteghetnek az ellenfeleid,
az a Snoke-fiú is, akit legfőbb riválisodként tartanak most számon – jegyezte
meg a bácsikám, miután letelt a másfél óra, amit kaptunk a teremben.
- Köszönöm – csak ennyit mondtam, mert nem
mehettem bele, ki miatt kaptam új erőre, arról nem is beszélve, hogy már
korábban is nagyra tartottam Finnt, egy méltó ellenfélnek. Azért sem tudott
soha leomolni az a fal, amit magam és Luke bácsi közé vontam, mert annyira más
volt a felfogásunk és értékrendünk, hogy ha felfedtem volna a valódi
gondolataimat, lehet, már rég nem edzett volna.
- Apropó, Rose! Ha nem baj, akkor megnézem a
próbáját, kábé most kezdődik. Utána viszont rögtön megyek tusolni és lepihenni,
ígérem – tettem hozzá, hiszen tisztában voltam vele, mennyire sokra tartotta,
hogy rendesen kipihenjem magam minden versenyszezon alatt.
- Rendben, de tényleg siess! Holnap egyébként én
is találkozni szeretnék vele. Túl rég láttam – mondta, majd miután megveregette
a vállamat, magamra hagyott, én pedig rögtön azon kezdtem agyalni, mikor és
hogyan magyarázom el a barátomnak, hogy alibiként használtam egy napon belül
kétszer is.
Ekkor viszont valami fontosabb volt: hogy
minél előbb és minél kevesebb feltűnést keltve üljek be a próbaterembe.
Korábban nem törődtem azzal, mikor és hova megyek, de azok után, amiket Rey
mondott a buszon, kicsit megijedtem, vajon miként is fognak reagálni arra, ha megjelenek,
bárhogy nem volt ott konkrét dolgom. Lehet, csak beképzeltem, de tényleg többen
árgus szemekkel figyeltek. Talán korábban is volt erre példa, csak én annyira
befelé koncentráltam, hogy észre se vettem?
Nem kellett sok, hogy Rey-t is kiszúrjam, aki
mosolyogva, lelkesen odaintett nekem, majd rögtön elkapta a kezét, amint az
apja közelített felé: egyértelműen nem indult jó családi háttérrel a
kapcsolatunk. Bár úgy tűnt, hogy Finn és Snoke nem látták meg, hogy intett
nekem, egy korunkbeli srác igen, aki ezután oda is ült mellém.
- Szia, te Ben Solo vagy, igaz? – nyújtotta
felém a kezét, amit én félénken ugyan, de megráztam.
- Igen.
- Ismered Rey-t? – tért rögtön a tárgyra.
- Egymás mellett ültünk a buszon, és jót
beszélgettünk, így gondoltam, megnézem, hogyan vív – feleltem, bár az túlzás
volt, hogy beszélgettünk, hiszen szinte csak ő mesélt, én pedig lelkesen
hallgattam.
- Értem. Lehengerlő lány. Én azóta ismerem,
hogy Hux magához vette. Remek család, sokan, akik vér szerinti rokonok, példát
vehetnének róluk – jegyezte meg, majd fájdalom ittas arcomra tekintve rájött,
szavaival eleven húsomba talált. – Ó, bocsájts meg! Tudom, hogy a te családi helyzeted eléggé komplikált – szabadkozott, pedig nem volt miért.
- Igazad van: a Skywalkerek példát vehetnének
róluk – láttam be, amire ő csak egy halovány mosollyal felelt.
Majd hirtelen, mintha ott se lettem volna,
olyan áhítattal nézte Finn-t, hogy földrengés is lehetett volna, őt biztosra
vettem, hogy az is hidegen hagyná. Csak két embert láttam így nézni a másikra: a
nagyapámat és Obi-Wan-t. Természetesen nem kérdezhettem rá, és nem is kellett,
szimplán csak örültem, amiért ez a fiú megtalálta azt, akit ezzel a tekintettel
jutalmazhatott. Ekkor akaratlanul is elfogott az a talán hiú ábránd, hogy
lehet, én is éppen arra a nőre tekintettem, aki idővel a mindenséget jelenthette
számomra. Ezt persze azonnal ki kellett vernem a fejemből. Talán csak
túlságosan dolgoztak a hormonjaim, amiért tizennyolc éves létemre Rose-on
kívül más fiatal nő nem volt az életemben, de legbelül tudtam, nem erről volt
szó: egyes vonzalmak megmagyarázhatatlanok voltak, és ez is ilyennek mutatkozott.
Végül
az edzés vége előtt megkérdeztem a magához tért Poe-t, mikor és kivel lesz Rey
első párviadala, mert mindenképp látna akartam őt éles helyzetben is. Ugyan már
azt az edzés alapján is megállapítottam, mennyire keményen koncentrált, míg a
bátyja két lábon járó tehetség volt. De én mindig is többre tartottam azokat,
akik a kevesebből hoztak ki többet a hozzáállásukkal. Ez is csak afelé sarkalt,
hogy minél inkább megismerjem őt és a történetét.
(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése