Nyolcadik
fejezet – Minden világos lesz
Rey:
Másnap ismét három kíváncsi szempárral
találtam szembe magam reggeli közben, de senki sem mert konkrétan rákérdezni, hogy
ment a randiszerűségem Bennel, azok után, korábban miként zárkóztam el előlük.
Viszont úgy éreztem, most már muszáj leszek legalább egy-két szót váltani velük
ebben a témában: hisz másokkal nem is tudtam volna mindezt megvitatni, és amúgy
is, megérdemelték, hogy tudják, milyen boldog voltam.
- Ha esetleg valakit érdekelne, egyre
jobban haladunk Bennel egymás megismerésével – jegyeztem meg közvetlen
hangnemben, két falat pirítós között.
- Talán ezt bővebben is kifejthetnéd!
– nézett rám szintén közönyt erőltetve magára a bátyám.
- Bővebben annyit tesz mindez, hogy ő
az első személy, akit rajtatok, a családomon kívül beengedtem a világomba, és ahelyett, hogy
elmenekült volna, maradt és ő is megosztott velem nagyon fontos dolgokat –
mosolyogtam, és közben a lelki szemeim előtt megjelent maga Ben, ahogy
törékenyen ült mellettem előző nap. Akkor nem azt a végtelenül eltökélt és
tehetséges vívót láttam, mint előtte mindig, hanem a maszk mögötti embert, aki
igenis, akárcsak én, sérült volt, és talán épp ezért volt sorsszerű, hogy mi
megismertük a másikat. Lehet, pont egymásra volt szükségünk, hogy beforrasszuk
a másik szívét.
- Ez remekül hangzik, Kincsem! –
mondta apa, miközben megszorította a kezemet.
- És ezt nem kis részt annak
köszönhetem, hogy mellé ültettél a buszon. Nem lehetek elég hálás emiatt –
szorítottam vissza.
- Tudjátok, hogy ti vagytok a
mindeneim, még szép, hogy intézkedtem ez ügyben. Talán korábban is kellett
volna valamit lépnem, de most éreztem úgy, hogy itt az idő.
- Hihetetlen, hogy ennyi éven át tudtad
a titkát, és sohasem adtad jelét annak, hogy bármi sejtésed is lenne róla –
jegyezte meg Finn.
- Fiam, nem is sejtenéd, miket tudok
még – vágta oda apa, amitől a bátyám félre is nyelte a narancslevét, és Poe-nak
kellett hátba veregetnie, nehogy megfulladjon a verseny egyik legfőbb esélyese.
- Talán valami rosszat mondtam? –
tetetett naivságot apa, de aztán sokkal komolyabb hangnemben folytatta. – Tudod,
Finn, nekem csak ti számítotok: ha boldogok vagytok, akkor én is az vagyok, és ha
küzdötök valamilyen problémával, mondjuk önmagatok felvállalásával és egyes
érzéseitek elnyomásával, ahogy azt Rey tette Bennel – tekintett ekkor rám, de
jól tudtam, elsősorban nem rólam volt szó –, veletek együtt szenvedek. Előlem
nem kell eltitkolnotok semmit, főleg nem farsúlyos dolgokat.
- Ezt jó tudni, apa – mondta végül
Finn, aki megsemmisült arcot vágva ment el új adag narancslevet hozni magának,
míg Poe láthatólag elvesztette a fonalat. Ekkor éreztem úgy, hogy a kezembe
kell vennem a dolgokat.
- Minden rendben, bátyó? – léptem
mellé, hogy megtöltsem a saját poharamat is.
- Persze, mi is ne lenne, amikor apa
burkoltan közölte velem, hogy tudja, kibe vagyok szerelmes!? – A bátyám kezdett
szétcsúszni, ez lerítt róla, ezért sem akartam korábban, hogy itt tudja meg, hogy az apánk tisztában volt a titkával; de apa olykor tényleg úgy
tűnt, jobban ismert mindannyiunknál, így biztosra vettem, jó oka volt arra,
hogy ezt tegye.
- És ez akkora nagy baj? – kérdeztem
félve.
- Te meg se lepődtél ezen? – állt
előttem kiszolgáltatottan, mint aki valamilyen összeesküvés közepén találta
magát.
- Nem. Mikor Benről beszélt velem, ezt
is elmondta. – Úgy éreztem, most már igenis ideje volt tiszta vizet önteni a
pohárba.
- Szóval mindvégig tudta? – esett le
az álla.
- Nem mondta, pontosan mikor jött rá,
de a lényeg nem is ez, hanem hogy kicsit sem vet meg emiatt, sőt támogatja,
hogy egy párt alkoss Poe-val. Tehát összefoglalásképpen: Poe szeret, én és apa
örülnénk, ha összejönnétek, hiszen így is családtagnak számít nálunk. Kell még
ennél több neked? – néztem tágra nyitott szemekkel, jelezve, hogy igenis remek
ötletnek tartottam, hogy végre összekössék magukat.
- Te könnyen beszélsz, Ben ellentétes
nemű – szinte köpte a szavakat, amivel vérig sértett. A bátyámtól kapott
támadások – bárhogy az adott helyzetben nem gondolta őket komolyan –, mindig
jobban fájtak, mint bármi más a világon.
- Persze, nekem könnyű volt
bűntudatosan epekedni valaki iránt, aki a létezésemről sem tudott, és négy
nappal ezelőttig úgy voltam vele, nem is fog; aki apa nemezisének a
rokona és tanítványa. Most, hogy mondod, ennél simábban nem is indulhatott
volna a dolog. – Kifakadtam, és szívem szerint már ott is hagytam volna, amikor
visszarántott, úgy, hogy majdnem kiborítottam a narancslevemet, de végül nem
törődve vele, hagytam, hogy megöleljen.
- Bocsájts meg, Rey! Tudod, hogy nem
úgy értettem – súgta a fülembe. – Csak alapjáraton stresszes vagyok a verseny
miatt, és még most ez is.
- Tudom, bátyó! De talán pont, hogy
egy hatalmas nagy kő esne le a szívedről, ha szerelmet vallanál neki. Mint
tudjuk, nem fogsz elutasításra lelni – tettem hozzá, hiszen Poe egyértelműen
egy percre sem múlt el szerelmesnek lenni belé.
- Igazad van – bólintott egyet, majd
visszaindult az asztalunk felé.
- Valami baj van? – nézett ránk
összezavarodva Poe.
- Majd este, ha letudtuk a vívásainkat,
mindent elmondok, rendben? – nézett rá reménytelien a bátyám.
- Ez remek ötlet, Finn – jegyezte meg
apa, ezzel mosolyt csalva a fia arcára.
- Miért érzem úgy, hogy valamiből
kimaradtam? – továbbra sem volt tisztább a kép Poe számára.
- A lényeg az, hogy ma estétől már
minden világos lesz neked is – próbáltam ezzel nyugtatni, ami láthatólag bevált,
mert egy bólintás után folytatta az evést.
Az aznap nagyon izgalmasan telt, részben Finn betervezett vallomása miatt, részben, mert a saját versenyeimről rohangáltam a Finn-ére és a Benére. Volt
olyan, hogy az elkésés elkerülése végett át se öltöztem, azonnal futottam egy
másik terem lelátójára. Minden percem be volt osztva, így ebédelni is alig volt
időm. Úgy éreztem, mintha két napot éltem volna meg egybesűrítve. Végül, mint
aki jól végezte dolgát, akartam belemerülni egy kád forró vízbe, amikor a
szállodai szobánk felé apa odasúgta nekem:
- Mi szólnál egy kis hallgatózáshoz?
- Az nem lenne valami szép tőlünk, nem
gondolod? – lett azonnal bűntudatom.
- Szerintem azok után, hogy végig
kellett néznünk, hány éven át epekedtek egymás után, ennyi kijár nekünk.
- Jogos. Tudod, mit, rendben – mentem
végül bele.
Miután megvártuk, hogy bemenjenek a
szobájukba, a lehető leghalkabban odalopództunk Finn ajtaja elé, majd még annál
is halkabban, résnyire kinyitottuk, és szinte levegőt venni is alig mertünk,
úgy vártuk, mit fogunk hallani.
- Finn, akkor végre elmondod, mi az,
amiből kihagytatok engem? – csengett Poe összezavarodott hangja.
- Igen, el. Tudom, hogy szerelmes vagy
belém, nagyon is régóta tudom – csapott azonnal a közepébe a bátyám.
- Ó! – csak ennyit hallatott Poe, és
láttam magam előtt, milyen kétségbeesetten állhatott ott. – Most utálsz?
- Azt hiszem, az fizikai képtelenség
lenne számomra.
- Hála az égnek! – szinte érezni
lehetett, miként esett le egy hatalmas kő a mellkasáról. – Mindig is abban
reménykedtem, ha rájössz, akkor valahogy meg tudjuk beszélni, mert a
barátságunk sokkal erősebb ennél a kellemetlenségnél. Eddig is elnyomtam
magamban az érzéseimet, ezután is képes le… - De nem ért a mondandója végére,
és apára nézve tudtam, nem csak én sejtettem, hogy egy csókkal fojtotta
belé a szót Finn. - Ez valami szánalomcsók volt? –
erősített meg minket Poe kicsivel később.
- Annak tűnt?
- Finn, bármikor, bárhol csókolnál is
meg, az számomra maga lenne a mennyország, viszont tudom, hogy heteró vagy,
úgyhogy sohasem volt és nem is lesz ilyen elvárásom feléd. Nekem már az is
elég, hogy az életem része vagy. – A szemeim észrevétlenül megteltek
könnyekkel. Tudtam, milyen fájdalmakat élt át emiatt Poe, és hogy a világ
legboldogabb emberévé fog válni másodpercek múlva, amikor is a bátyám végre
tudatja vele, milyen hazugságban hitt eddig.
- Meleg vagyok. Miattad jöttem rá, már
nagyon régen. Azt is tudtam, hogy szeretsz, ami végtelenül gonosz volt tőlem,
tisztában vagyok vele. De nem voltam felkészülve rá, hogy színt valljak apának
és a világnak, hogy úgy járjak esetleg, mint Anakin. És az a félelmem, ami mind közül a legrosszabb volt: rettegtem, hogy rájövünk mint szerelmes pár nem
passzolunk egymáshoz, és így odalesz a barátságunk. Nekem csak ti vagytok
apával és Rey-el, így nem veszíthetlek el. Viszont már eljutottam oda, hogy azt
se bírom tovább, hogy itt vagy tőlem egy karnyújtásnyira, én pedig semmit sem
lépek. Az, amikor Ben férfiasságát és tehetségét dicsérted, maga volt a
purgatórium számomra. Rájöttem, még ha köztetek nem is lesz semmi, majd jön
valaki más, aki nem zárkózik el előled, és aki elvesz tőlem. Aztán ma, ahogy a
reggeli közben apa a tudtomra adta, hogy tisztában van a szexualitásommal és az
irántad táplált érzéseimmel, és nincs vele baja, rájöttem, itt az idő,
hogy végre kinyújtsam a kezem, és remélem, te boldogan ragadod meg azt. De ha
nem, azt is megértem, hiszen szörnyű, hogy eddig hagytalak epekedni utánam. – Szinte
levegőt se vett, úgy hadarta le mindezt, én pedig végtelenül büszke voltam rá,
amiért ilyen nyíltan felvállalt valamennyi dolgot, amit jelen pillanatban
kellett. Mindent vagy semmit alapon játszott, és tudtam, ennek meglesz a
jutalma.
- És mi lesz azzal, hogy úgy jársz,
mint Anakin? – jött ez a számomra nem várt kérdés Poe-tól.
- Az egy nagy baromság volt tőlem.
Egyrészt, én nem hagyok el miattad egy feleséget és két gyereket. Másrészt,
kapják be! Ez az én magánéletem, ami ne érdekeljen senkit, csak aki számára
fontos vagyok: én, Finn Snoke, az árva fiúból lett profi vívó, aki
reménytelenül szerelmes vagyok az itt álló Poe Dameronba, aki a mindenséget
adná nekem azzal, ha megragadná ezt a remegő kezet, amit elé nyújtok, és
hagyná, hogy most már igazán, szenvedélyesen megcsókoljam. – Nem kellett bent
lennem, hogy tisztán lássam magam előtt, milyen arcot vághattak éppen.
- Hát csak összejött! – súgtam oda
apának, és közben megfogtam a kezét, amikor már valószínűleg egy csókban
forrtak össze, mert szavakat ezután nem hallottunk.
- Mondjuk el nekik! – jött hirtelen Poe-tól
ez a mondat, és mire feleszméltünk apával, már fel is rántotta az ajtót, így
lebuktatva minket. – Úgy látszik, nem is lesz mit elmondanunk – kacagott
jóízűen, hiszen hogyan is lehetett volna mérges élete legszebb estélyén?
Ezután beinvitáltak minket, és
mindenki vad mesélésbe kezdett. Poe elmondta, mikor szeretett bele a bátyámba,
Finn is, hogy mikor jött rá a saját szexualitására és az immáron párja iránti
érzéseire. Majd én regéltem el, miként faggattam ki Finn-t és Poe-t is ez
ügyben, végül pedig apa mesélt arról, hogyan és mikor eszmélt rá, hogy nem
belém, hanem a fiába zúgott bele Poe. És még annyi mindenről volt szót, mert a
leglényegtelenebb történetek is varázslatossá váltak azokban az örömteli
órákban. Elmúlt minden fáradtságom. A testem ugyan kimerült volt, de a lelkem
végtelenül boldog, főleg, hogy egy idő után számomra is megtört a jég, és ugyan
Ben családjának múltjáról nem meséltem – hiszen ahhoz nem volt jogom –, de
minden mást, amit tapasztaltam vele kapcsolatosan, lelkesen részleteztem. Egyetlen
egyszer éreztem nagyobb boldogságot, mint ezen az estén: amikor apa hivatalosan
is magához vett minket Finn-el.
A másnap sem volt éppen eseménytelen,
ráadásul Finn, mintha új erőre kapott volna. Ekkor jöttem rá, apa miért nem
halasztotta el a titkának felfedését a verseny utánra: tudta, hogy így a bátyám
az euforikus boldogságtól még jobb lesz. Majd mikor ezt elmondtam neki, meg is
erősített ebben:
- Tisztán emlékszem, Rey, hirtelen
mennyit fejlődött, amikor hozzám kerültetek. A biztonságérzet és a boldogság,
valamint az, hogy szerethetett és szeretve volt, kétszer annyi erőt adott neki,
mint bármi más. Tudtam, ha végre összejönnek Poe-val, akkor meg sem fog állni a
döntőig.
- Hihetetlen, hogy úgy tartod kezedben
a dolgokat és irányítod őket, hogy észre sem veszi az ember – lepett meg ismét.
Róla is sokat tanultam ezen a versenyen.
- Lehet, nem voltam soha szerelmes alkat,
de miattatok rájöttem: én apának születtem. Fele olyan jó edző sem lennék, ha
nem a saját gyerekeimmel foglalkoznék. Én belőletek táplálkozom, így az a
minimum, ha mindent megteszek értetek, Kincsem – puszilta meg a homlokomat.
- Emlékszem, mit mondtam Finn-nek,
amikor gyerekként pakoltuk össze a holmijainkat, mert örökbe fogadtál: „Mi
vagyunk itt a legszerencsésebbek, és ezt nem szabad elfelejtenünk.” Bár sohasem
felejtettem el, de ezen a héten tisztábban látom, mint valaha, mennyire igaza
volt a kis kori énemnek. – Teltek meg könnyekkel a szemeim, amiket apa törölt
le, majd magához is ölelt.
- Ha így is van, fele annyira sem
vagytok olyan szerencsések velem, mint én veletek – mosolygott rám, majd kérte,
hogy siessek átöltözni, mert lassan az én egyik versenyem következett.
- Apa, még valami.
- Igen?
- Nem látnám esélyét, hogy ne Finn és
Ben játsszák a férfiak döntőjét, de ugye, akkor sem leszel csalódott, ha nem a
bátyám győz? – tudtam a válaszát, mégis az ő szájából kellett hallanom.
- Csalódott? – ízlelgette ezt a szót.
– Életemben nem voltam még csalódott miattatok. Akkor lennék az, ha előre
feladnátok valamit, de azt sohasem tettétek. Nem lehet mindig nyerni, és nem is
kell, mert ritka az, amikor valaki folyton csak győz, és még így is tud
valahonnan merítkezni, hogy újból kardot ragadjon, és ne csak a megszokás
miatt. Ezért is tisztelem úgy Bent, és tartom majd megérdemelt győztesnek, ha
ismét az ő nyakába akasztják az aranyérmet – kaptam tőle ezt a kimerítő
választ, amire csak egy kézszorítással reagáltam, mert valóban sietnem kellett
az öltöző felé.
Minden versenyem jól ment, bár nem
brillíroztam úgy, mint Ben és Finn a saját ellenfeleik ellen, viszont senki sem
tudott megakadályozni abban, hogy bekerüljek a top tízbe. Azonban itt ugrott a
majom a vízbe, hiszen megláttam Rose nevét az enyém mellett a másnapi
beosztásban. Ő volt az első a legjobbak mezőnyéből, akivel meg kellett
küzdenem. Tudtam, Rose remek versenyző, bár valahogy úgy jött ki a lépés, hogy
eddig sohasem állhattam elé, mert korábban kiestem, ekkor viszont nem volt
menekvés tőle. Egyetlen egy esélyt láttam arra, hogy legyőzzem – hiszen
technikailag egyértelműen fölöttem állt –, ez pedig az volt, ha ismét beengedem
a haragot a szívembe. Két dolog kapcsán is érezhettem dühöt: egyrészt a szüleim
miatt, akiknek sohasem tudtam igazán megbocsájtani azt, hogy elhagytak;
másrészt pedig – szégyen vagy sem –, féltékeny voltam Rose-ra, hiszen már
régóta része volt Ben életének, míg rám egy kósza tekintetet sem vetett
korábban a fiú. Persze, nem direkt tett így Ben, és Rose elviekben csak barátként
képezte az életét, én pedig egyértelműen nem úgy szerettem volna, mégis
bántott, hogy valami olyanban lehetett része évek óta, amire én is vágytam: Ben
szóló figyelmében. Tizenhat óra állt a rendelkezésemre, hogy legyőzzem magamban
a hirtelen felszínre törő érzéseket, hogy másnap tiszta fejjel tudjak elé
állni, mert tényleg, inkább veszítettem ellene úgy, hogy önmagam voltam,
minthogy haragtól vezérelve nyerjek.
(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése