Kard mint mentsvár - Star Wars - ReyLo fanfiction - 7. fejezet

Hetedik fejezet – Csak téged látlak

Rey:

Másnap reggel három kíváncsi szempár várta érdeklődve, vajon mikor kezdek mesélésbe az előző estémről. Bár azt természetesen nem árultam el Finn-nek, hogy apa tisztában volt a szexualitásával és a Poe-hoz fűződő érzéseivel, viszont azt nem voltam képes megtartani magamnak, hogy tudott Benről, sőt ő ültette mellém, valamint, hogy a Luke-hoz való közeledése is direkt volt. Épp ezért együttes erővel akarták kiszedni belőlem, hogyan alakult a randiszerűségem Bennel.

- Ne forszírozzuk, rendben? – kanalaztam bele az előttem heverő müzlis tálba.

- Szóval ilyen rosszul ment? – gondolt azonnal a legrosszabbra a bátyám.

- Nem, pont, hogy ellenkezőleg. Viszont szeretném, ha megmaradnának csak magamnak ezek a dolgok – vallottam be.

Bár sohasem éreztem égető hiányát egy női barátnak, vagy éppen egy anyának, de ekkor nem bántam volna, ha egy azonos neművel beszélhetem meg, vajon jól haladtak-e Bennel a dolgaim. Ezt persze semmi pénzért sem kötöttem volna a családom orrára – amibe Poe is beletartozott –, így reméltem, elfogadják, hogy szimplán magánügyként kezeltem mindezt.

- Megbántasz, húgi! – nézett rám csalódottan Finn. – Előttem sosem titkolózol. De ha a többiekkel van a baj, akkor mesélj, ha majd kettesben leszünk! – kacsintott, nem törődve azzal, hogy a másik két személy is tisztán hallotta őt.

- Miért is vagyok már lassan egy évtizede a legjobb barátod? – vakarta meg a tarkóját színpadiasan Poe, én pedig apára nézve mosolyodtam el, hiszen jól tudtuk a választ.

- A lehengerlő személyiségem miatt – felelte a bátyám.

Végül az aznapi programokra terelődött a téma, és egyszer csak az az ötlete támadt Poe-nak, ha már úgyis ráértünk mind, menjünk el együtt Ben versenyére. Még mielőtt bármit tudtam volna erre reagálni, apa bocsánatot kérve közölte, hogy már elígérkezett kávéra egy ismerősével, így ki kellett hagynia. Bár utólag nem bántam, hiszen Poe mást se csinált, csak Ben férfias alkatát és technikai tudását dicsérte. Ettől persze teljesen bepipult a bátyám, és felháborodottan próbálta kiszedni a barátjából, hogy nála is férfiasabbnak tartja-e. Poe emiatt zavarba jött, és összevissza habogott. Végül úgy elvesztek egymás társaságában, hogy fel sem tűnt nekik, amikor Ben győzött. Pedig ekkor olyat láttam, amit egyetlen korábbi versenye után sem, csak amikor kettesben voltunk, valamint az én előző napi győzelmemet követően: széles vigyorral jutalmazott mindannyiunkat, akik őt éljeneztük. Ben Solo majd kicsattant a boldogságtól, amivel engem is végtelenül vidámmá tett.

Mindezek után még lelkesebben készülődtem a saját versenyemre. A kis rituálém elvégzése után félve reménykedtem abban, hogy meglátom a példaképemet a lelátón. Ez így is volt, de ekkor nem csak a szüleit, hanem a nagybátyját is magával hozta, és egy lányt, akivel éppen összebújva bazsalyogtak. Ettől azonban furcsa érzés uralkodott el fölöttem. Tudhattam volna, hogy semmi esélyem se volt nála potenciális barátnőként, mégis, akkor a szívem egy darabját otthagytam a padon, amin ülve vártam, hogy leteljenek az utolsó percek, melyek elválasztottak az ellenfelemmel való harctól. Szokásomhoz híven, nem törtem meg emiatt, pont, hogy erőt merítettem abból, hogy nem akart engem. Látnia kellett, kiből nem kért! Elködösödött az elmém: a bizonyítási vágy, valamint a féltékenység és megbántottság átvették az uralmat a testem fölött, így porig aláztam a versenytársamat. Fel se tűnt, hogy az asszó végéhez értünk. Épp álltam volna vissza a kezdő pozíciómba, amikor közölték velem, hogy győztem.

Apa odarohanva hozzám, az ölébe kapott, és azt súgta a fülembe: „Életedben nem voltál még ilyen jó!” Én viszont, miután kitisztult az elmém, elkomorodtam. A harag vezetett, pedig megfogadtam rég, hogy nem hagyom, hogy az irányítsa a játékomat, ahogy az életemet sem. Egy ilyen győzelemből én nem kértem, így még mielőtt bárki más oda tudott volna jönni hozzám gratulálni, kezet ráztam az ellenfelemmel, majd csapot-papot otthagyva, kirohantam a versenyteremből.

- Rey, mi a baj? – sietett utánam a bátyám, de én válasz nélkül rohantam, amilyen gyorsan csak tudtam, míg végül egy erdőben találtam magam, ahol összerogyva egy fa árnyékában, elkezdtem zokogni.

- Rey, mi történt? Hiszen remek voltál. – Nem néztem fel, és igazából a könnyeim záporától nem is tudtam volna tisztán kivenni az arcát, de a lihegő hangja is elég volt ahhoz, hogy beazonosítsam: Ben állt előttem, majd pár másodperc múlva leült mellém a földre.

- Dehogy voltam! – sírtam fel hangosan. Miért pont ő jött utánam? Bárki, csak ne ő! Most ne! Az enyelgése után semmiképp sem.

- Miről beszélsz? Esélye sem volt a másik lánynak.

- Te ezt nem értheted: dühből játszottam, amit sohasem akartam – fakadtam ki, és végre képes voltam a szemébe nézni.

- És miért voltál dühös?

Olyan ártatlanul tekintett rám, hogy ezzel még inkább felhúzott, így gondolkodás nélkül rávágtam az igazságot:

- Mert láttalak a kis barátnőddel a lelátón. Csak azt mondd meg, miért hívtál el tegnap beszélgetni? Apa miatt, igaz? Valamit ki akar szedni belőlem a nagybátyád? Márpedig elmondom neked, apa nem neheztel rá, sose tette, sőt most is, idefele a buszon, direkt rendezte úgy, hogy mellé üljön, hátha megtörik a jég. – Éreztem, hogy szikrákat szórok a szememmel, ő viszont nem úgy nézett ki, mint akit tetten értek, hanem mint egy srác, akinek fogalma sem volt, miről hadováltam neki összevissza.

- Honnan veszed mindezt? Rose a legjobb barátom már réges-régóta, sőt igazság szerint az egyedüli. Azt hittem, olyan lelkesen követted a versenyeimet, hogy őt is láttad már a környezetemben. Sose használnálak ki vagy hitegetnélek hamisan. Egyébként a nagybátyámnak sincs azzal baja, hogy igyekszünk megismerni egymást, és talán tényleg kezd megtörni az a bizonyos jég közte és az apukád között – mondta mindezt a lehető legnyugodtabban.

- Ó, tényleg? – Mit nem adtam volna azért, ha ebben a számomra oly szégyenteljes percben, megnyílik alattam a föld és magába szippant. Nem akartam, hogy továbbra is ebben a megsemmisült állapotban kelljen, kisírt szemekkel ülnöm a példaképem előtt.

- Igen.

- Bocsájts meg, Ben! Szörnyen túlreagáltam ezt az egészet. Csak tudod, mély sebet hagyott bennem az, hogy a szüleim elhagytak, és azóta könnyen paranoiás tudok lenni.

- Semmi baj, megértem. Na, gyere ide! – tárta szét a karját, én pedig nem gondolkodva kétszer, erős ölelésében leltem békére. Annyira meghitt volt ez a jelenet. Hirtelen minden egyes porcikám megnyugodott, és mintha egyesült volna Benével. A légzésünk is hamar szinkronba került, én pedig jó erősen magamba szívtam a férfias illatát, hogy magányos perceimben emlékezni tudjak majd rá.

- Köszönöm, Ben! – mosolyogtam a mellkasába.

- Nincs mit. De egyébként tényleg fantasztikusan vívtál ma.

- Jaj, csak ezt ne mondd! Inkább vesztek el higgadtan egy versenyt, minthogy így nyerjek. Utálom ezt az énemet: a megtört Reyt. Én az a pozitív és boldog lány akarok lenni, akivé apa, Finn és Poe oldalán váltam. Bárcsak végleg ki tudnám törölni magamból a sötét oldalamat! Nem akarom, hogy ez irányítson. El akarom nyomni, vagy valamilyen egyensúlyt találni, amivel felhasználhatom, anélkül, hogy ténylegesen uralna engem.

- Jó is lenne, ha ilyen egyszerű volna! – sóhajtott egy mélyet, én pedig kicsit eltávolodva tőle, a szemébe néztem.

- Neked is vannak hasonló gondolataid? – lepődtem meg.

- Depressziós vagyok, Rey. Egek! – kezdett el mosolyogni, amit furcsálltam egy ilyen kijelentés után. – Most mondtam ki életemben először, de olyan jól esett. Sosem beszéltem róla senkinek, csak két embernek utaltam rá, de így nyíltan nekik sem mondtam ki. Viszont nagyon durván magamba tudok gubózni, és csak a játéknak élni. De nem lehet mindig a kardom a mentsváram. És pont ma, mikor megnyertem az asszómat, jöttem rá, hogy már nem is az, hanem azok az emberek, akik fontosak nekem. Ha hiszed, ha nem, Rey, napról-napra egyre inkább ezen személyek közé sorollak téged is – mosolyodott el, amitől, mint mindig, elpirultam.

- Még a mostani kirohanásom után is? – lett ismét könnyes a szemem, de ekkor a meghatódottságtól.

- Képzeld el, ettől csak még inkább fontos lettél számomra. Egyrészt, mert megnyíltál nekem, másrészt, mert már így biztosan tudom, hogy mint pasi is bejövök neked, nem csak mint játékost tartasz nagyra – felelte egy kacér vigyor kíséretében, csakhogy még inkább zavarba hozzon.

- Akkor megnyugodtam – ennyit tudtam felelni neki.

- Épp ezért ígérem, holnap este ismét beszélgetünk egy jót, és most én mesélek magamról és a családomról. Azért nem most, mert ma még mindkettőnknek lesz egy újabb versenye, plusz a bátyádnak is kettő, és az egyik mindjárt kezdődik, úgyhogy sietned kell az átöltözéssel, hogy odaérj.

Ekkor jöttem rá, hogy még mindig a vívó felszerelésemben voltam, amit szépen össze is piszkoltam a földön ülve. De megérte: Ben miatt meg.

- Akkor holnap este!

- Igen, de látni úgyis látjuk majd egymást a versenyeken – hívta fel erre a figyelmemet, bár nekem még szoknom kellett a gondolatot, hogy már nem csak én látogattam az ő asszóit, hanem ő is az enyémeket, arról már nem is beszélve, hogy ekkor hivatalossá tettük, hogy tetszettünk egymásnak.

Ben:

Teljes mértékileg megbabonázott Rey a játékával, mégis úgy éreztem, mintha nem önmaga lett volna. Ugyan előtte csak pár alkalommal láttam vívni, mégis szembeötlött, hogy a stílusa ekkor merőben más volt, mint korábban: sokkal agresszívabb. Mindezt viszont úgy könyveltem el, hogy felszívta magát a nagy cél miatt, de amikor zaklatott arccal kirohant a teremből, rögtön azután, hogy győzött, éreztem, hogy követnem kell. Bár nem én voltam az egyedüli személy, aki a nyomába eredt, de volt egy pont, ahol beértem Finn-t, majd a vállára téve a kezemet, kértem, hogy hagyja rám a dolgot, ő pedig egy szimpla bólintással belement, majd elindult az ellentétes irányba.

Mikor a zokogó Rey közelébe mentem, a szívem apró darabokra hasadt, amit még nem is adtam neki, de már így is akkora hatással volt rám, mint még előtte senki. Egy célom volt ezután: megvigasztalni őt, bármi áron. Arra viszont nem számítottam, hogy végső soron én voltam a kiborulásának az oka. Igaz, kicsit rosszul esett, hogy milyen dolgokkal vádolt meg, de az ő múltját tekintve, érthető volt, hogy bizalmatlanul állt az emberekhez, én pedig ettől nemhogy kedvemet vesztettem volna, hanem eldöntöttem, elérem, hogy lássa, bennem igenis megbízhat. Tudtam, hogy annak nem lehetett jó vége, ha csak Rey osztotta meg velem a titkait, és ezáltal egyedül ő volt igazán sebezhető a kapcsolatunkban, hanem nekem is meg kellett ugyanezt tennem érte. Már visszafele számláltam az órákat a következő estéig, amikor is végre ismét mindketten szabadok voltunk, hogy kiönthessem neki a szívemet.

- Remek voltál mindhárom legutóbbi versenyeden – kezdtem, miközben ismét a szálloda udvarán sétálgattunk, majd végül leültünk egy szabad padhoz. – Sajnálom, hogy egyszer sem tudtam odamenni személyesen gratulálni, de…

- Így is alig értél át a saját versenyeidre. Hidd el, megértem, ugyanabban a cipőben járunk: én is örültem, amiért nem késtem le a te vívásaidat – nyugtatott meg. Ekkor éreztem igazán, mekkora előny is volt, hogy egy versenytársamba kezdtem belezúgni, hiszen ő természetesnek vett olyan dolgokat, amiket egy laikus talán meg se próbált volna megérteni. – Egyébként te is remek voltál, mint mindig – mosolyodott el, amitől az én arcom is vigyorra állt. – És még egyszer bocsánat a tegnapiért, szörnyen szégyellem magam.

- Hé, Rey! – ragadtam meg a kezét, ezzel elérve, hogy végre bele merjen nézni a szemembe. – Semmi baj. Mint mondtam, én se vagyok különb. Épp ezért vagyunk itt, hogy most én meséljek neked, persze amellett, hogy nem bírtam volna ki egy napot sem, hogy ne beszéljünk – tettem hozzá, hiszen mi tagadás, ez volt az igazság.

- Én is sajnáltam volna, ha pár szót se tudunk ma váltani – nyugtatott meg, hogy nem voltam egyedül az egyre inkább erősödő ragaszkodásommal. Bár ezt már tegnap is bizonyította számomra. Bármilyen gonoszul is hangzik, örültem neki, hogy kiborult, hiszen így biztos lehettem benne, hogy vonzódott hozzám, és a nagybátyám engedélyének köszönhetően teljes mértékileg szabad lett a pálya előttem. – De tessék, most itt vagyok, hallgatlak! – szorította meg a kezemet, mire én elengedtem az övét, mert tisztában voltam vele, az érintése annyira elvonta volna a figyelmemet, hogy nem sok mindenre jutottam volna mesélés terén.

- Szeretném, ha tudnád, Rey, hogy ezt Rose-on kívül senkinek sem mondtam el, úgyhogy az, hogy neked el merem árulni, tényleg azt jelenti, hogy megbízok benned – hívtam fel rá a figyelmét.

- Amiért én nem lehetek elégszer hálás.

- Szóval, gondolom, te is tisztában vagy vele, nagyjából mi történt: a nagyapám összejött az edzőjével, otthagyta érte a családját, így végérvényesen megharagudtak rá a gyerekei, és mivel Snoke nagyapa oldalát védte, így Luke bácsi vele is megszakította a kapcsolatot. De ez persze csak annyi, amennyit a nagy publikum tud, ennél sokkal összetettebb a dolog – kezdtem mesélésbe, ő pedig csak bólintott, láthatólag nem akart félbeszakítani, amiért hálás voltam neki. Féltem, ha egyszer megakadok, képtelen leszek majd folytatni. – Tudod, Anakin nagyapa összesen húsz éves volt, amikor nagymama teherbe esett. Mindketten vallásos családból származtak, így meg sem fordult a fejükben az, hogy elvetessék a kicsit, helyette inkább összeházasodtak. Nagyon ragaszkodtak egymáshoz, így azt hitték, ez semmiképp sem hiba. Főleg, miután kiderült, hogy ikreket várt Padme mama. Papa rajongásig szerette a gyerekeit, bár, mint sokszor elmondta azóta, még akkor ő maga is csak egy gyerek volt, aki mindig is itta az edzője, Obi-Wan szavait. Tíz éves volt, amikor el kezdett vele foglalkozni. Eredetileg más figyelt fel nagyapára, viszont az illető idő előtt elhunyt, de még előtte kérte Obi-Wan-t, hogy képezze ki a fiút. Mivel az ő egykori edzőjéről volt szó, arról, akitől mindent megtanult, Obi-Wan képtelen volt nemet mondani neki. Nagyapa lett a mindene: imádott vele foglalkozni, végignézni, miként válik évről-évre egyre jobb vívóvá, és ér el olyan sikereket, amikre neki esélye sem volt a szerényebb képességeivel. Épp Anakin papa tizennyolcadik születésnapját ünnepelték, amikor Obi-Wan rájött, hogy nem csak fogadott testvéreként szereti őt, hanem végérvényesen beleszeretett a tanítványába. Emiatt undorodott magától az elején. Nem is azzal volt baj, hogy tíz évvel idősebb nála, hanem, hogy előtte nőtt fel, ő csinált belőle férfit. De épp ez volt a lényeg: álmai férfiját faragta nagyapából. Korábban is tisztában volt vele, hogy homoszexuális, viszont sohasem gondolta, hogy pont a kis Aniba fog beleszeretni, aki minden téren felnézett rá. Már pont rá akarta venni magát, hogy színt valljon neki, amikor a besikerült babák miatt kénytelenek voltak a nagyszüleim összeházasodni. Bár ez is csak pár évre választotta el nagyapámat és az edzőjét. Még három évesek se voltak az ikrek, amikor Obi-Wan elcsábította Anakin papát, aki korábban is érezte, hogy vonzódik az idősebbhez, de azt hitte, ez egyirányú. Végül állandó viszonyuk lett. Képtelenek voltak egymás nélkül élni, de nagyapa nem akarta feladni érte a családját, hiszen rajongott a gyermekeiért, Luke bácsinak és a legjobb barátjának, vagyis apukádnak, mint tudod, még az edzője is volt. Elmondhatatlanul sokat jelentettek neki, és nagymamát is szerette mint barátot, és nőként is vonzotta, de a szemében közelébe sem érhetett Obi-Wannak. Azonban, amikor az anyukám és a nagybátyám tizenkét évesek voltak, egy újságíró rajtakapta, miként csókolóztak papáék egy eldugott utcában, nagyapa egyik sikeres versenye után. Akkor dőlt össze minden. Akkor szakadt darabjaira a családom.

Annyira nem akartam gyengének tűnni Rey előtt. Soha életemben nem sírtam más szeme láttára, csakis magányomban engedtem meg magamnak ezt a luxust; viszont még soha nem mondtam így el egyben senkinek a családom történetét Rose-nak sem voltam képes egyszerre, csak több részletben. Ekkor viszont nem kérhettem haladékot. Már tizennyolc éves voltam, igenis ki kellett tudnom mondani az igazságot, még akkor is, ha nem kívánt könnycseppek kísérték azt.

- Ben, megértem, ha nem szeretnéd folytatni – nézett rám megértő tekintettel Rey.

- De szeretném – bólintottam, majd visszapörgettem az agyamban, hol is hagytam az előbb félbe a mesélést.

- Nagymama napokig nem beszélt: egy árva szó se hagyta el a száját, csak ült a szobájában, és nézett ki a fejéből. Anyának kellett kezébe vennie az ügyet, és kérte apát, hogy menjen el, aki nem akarta otthagyni őket, főleg nem egy ilyen állapotban lévő anyával. Végül úgy egyezett bele, hogy Padme mama szülei odaköltöztek kis időre. Luke bácsi rá se bírt nézni az apjára ezután, és kérte Snoke… akarom mondani Hux barátját – illetlennek éreztem pont előtte a vezetéknevén szólítani a férfit –, hogy keressenek együtt új edzőt, de apukád kitartott nagyapa mellett, amit gondolom, te is jól tudsz. – Erre csak biccentett egyet a fejével. – A nagybátyám így kétszeresen tört akkor össze: egyszerre veszítette el a legjobb barátját és az apukáját. Biztosan azt is hallottad, hogy az volt Luke bácsi és Hux terve, hogy alapítanak egy Első Rend nevű vívóiskolát tehetséges fiataloknak.

- „Vívópajtások egy életen át!” Ez volt a mottójuk – tette hozzá.

- Pontosan. Nagyapa persze örült, hogy legalább Hux megmaradt neki, akivel foglalkozhatott, hiszen ő maga versenyezni nem akart többé. Megvetették az emberek, a szakmabeliek kiutálták. Nem tudta soha, azért, mert biszexuális, vagy mert csalta a feleségét. Talán mindkettő egyszerre. De az egészben az a legszomorúbb, hogy soha nem akarták meghallgatni az ő szemszögéből a történteket. Akárki készített vele interjút, kiforgatták a szavait, hogy így minél több újságot adhassanak el. Ezért egy idő után elzárkózott a világ elől, csak Hux edzésének és Obi-Wannak élt, de nem volt olyan nap, hogy ne utálta volna magát azért, mert cserben hagyta a gyermekeit. Végül apukád sérülése után már őt se edzhette, más pedig sose vitte volna hozzá a gyerekét. Időközben viszont megszülettem én. Először csak az óvodához lopakodott oda, hogy a kerítés mellett beszélgessünk, majd mivel Obi-Wan unokabátyjának felesége volt az óvónőm, elérte, hogy olykor-olykor el tudjon vinni onnan egy kis időre fagyizni, sétálgatni, beszélgetni. Olyan is volt, hogy egy teljes napra kivett. Hihetetlen, hogy sohasem buktunk le, bár akkor gyerek fejjel ebbe így bele se gondoltam, csak egy nagy kalandként fogtam fel az egészet. Anakin papa mindig jobban megértett, mint a szüleim vagy a bácsikám. Rájöttem, rá hasonlítok a világon a legjobban. Én lettem az életének az egyik új értelme. Minden versenyemen ott volt álruhában, jó tanácsokkal látott el. Egy idő után Obi-Wan is csatlakozott egy-egy találkánkhoz. Majd könnyebb lett a helyzet, hogy iskolás lettem, és egyedül jártam haza. De aztán magántanulóként, Luke bácsihoz költözve lecsökkentek a találkozásaink, viszont nem értek véget. Hála az internetnek, sokat videó chateltünk. Semmi és senki nem állhatott azóta se közénk – mosolyodtam el végre, mert ha valamire büszke lehettem, az az volt, hogy olyan feltétel nélkül ragaszkodtunk egymáshoz a nagyapámmal, ami minden akadályt legyőzött.

- Ez remek, Ben. Igazán remek – mosolygott rám Rey. – És nagymamáddal mi lett? - jött az a kérdés, amire viszont szívet tépő volt válaszolnom.

 - Sohasem keresett magának új társat, és akárhányszor, amikor anya megkérdezte, miért nem próbál ismerkedni, hiszen fiatal volt még, amikor magára maradt, mindig azt felelte: „Anakin számomra a nagy ő, de neki Obi-Wan az, amit el kell fogadnom, és amúgy is így van rendjén, hiszen az edzője tette azzá, aki.” De ami ennél is szívfacsaróbb, hogy azt is mondta, ha újrakezdhetné az életét, akkor is hozzámenne, mert amíg együtt voltak, nagyapa végtelenül boldoggá tette őt, ráadásul általa született két csodás gyermeke, majd egy unokája is. Ez volt ő: Padmé Amidala, a csupa szív nő, aki mindig másokat helyezett maga elé, és megelégedett tizenkét év boldogsággal élete szerelme oldalán, és sohasem neheztelt rá, amiért megcsalta, de találkozni sem bírt vele utána. A bíróság nem meglepően neki ítélte a gyermekeket, ráadásul anya és a nagybátyám nem mutattak semmilyen hajlandóságot arra, hogy tartani akarják a kapcsolatot az apjukkal, és nagyapa nem is küzdött értük, képtelen volt, amikor sütött az utálat és a megvetés a gyermekeiből az irányába. Úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha békén hagyja őket, és talán egy napon képesek lesznek megbocsájtani neki, és maguktól megkeresni őt.

- Jól sejtem, hogy ez a nap azóta sem jött el? – következtette ki Rey.

- Igen.

- Viszont feltűnt, hogy múlt időben beszéltél a mamádról. Már nem él? – félve nézett rám, ismét ráérzett, mit is kellett kérdeznie, hogy a mellkasom szúródni kezdjen.

- Meg, öt évvel ezelőtt. Pont a döntő napján lesz a halálának az évfordulója – feleltem elhalkuló hangon. Nem mertem bevallani, de azért akartam igazán döntőt játszani, és akár nyerni is, hogy nagymama büszke lehessen rám, bárhol is volt éppen.

- Értem. Részvétem, Ben! És nem csak mamád miatt, hanem mindenért, amit most elmondtál.

- Köszönöm, de nálad senki sem tudja jobban, milyen a veszteség.

- A te életed sem volt könnyebb, csak másként lett megnehezítve. Tudod, nekem a rólam való lemondást kellett megemésztenem, míg neked azt, hogy ott lennének egy karnyújtásnyira egymástól a rokonaid, de megtagadják maguktól a másik szeretetét, te pedig ott állsz közöttük. Nem csodálnám, ha néha úgy éreznéd, majd szétszakadsz.

- Én pedig azon nem csodálkozom, hogy ebbe így beletrafáltál, hiszen valamiért meglepően jól megértesz – realizáltam ekkor, hogy tényleg különleges, megmagyarázhatatlan kapocs kötött a mellettem ülő lányhoz. Nem lehetett véletlen a megismerkedésünk, de ha mégis az volt, a világ legjobb véletlenének tituláltam volna. - Elég sokáig meséltem. Azt hiszem, mennünk kéne, mert holnap ismét kemény versenyek elé nézünk – jegyeztem meg, miután az órámra pillantottam.

- Ez igaz, és valószínűleg pár szónál többre nem is futja majd tőlünk, annyira be vagyunk táblázva. Főleg, hogy neked ott vannak pluszba Rose versenyei, nekem pedig a bátyámé. De ha holnap nem is, holnapután beszéljünk, látni meg úgyis látjuk egymást – könyvelte el Rey, nem is sejtve, hogy nekem ez az ígéret akkor a világot jelentette.

- Igen, mindenképp látjuk egymást – majd bátorságot merítve folytattam. - Rey, ne ijedj meg attól, amit mondani fogok, de amikor a lelátóra nézek egy-egy versenyem során, vagy épp én ülök ott, miközben te vívsz, akkor szinte elmosódik a környezeted, és csak téged látlak – nyeltem egy nagyot, és tágra nyílt pupillákkal vártam, mit fog minderre reagálni.

- Ez megnyugtató, mert én sem vagyok ezzel másként.

Ekkor, ugyan csak pár másodperc erejéig, de puha ajkát az arcomnak nyomta, majd megragadva a kezemet, húzott magával vissza a szállodába. Még négy napja se ismertem, de egyre biztosabb lettem abban: szerelmes voltam Rey Snoke-ba.

 (Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)