Az élet nem tündérmese - 2Jae fanfiction - 5. fejezet - (18+)

Ötödik fejezet – Fiúból férfivá érni

Youngjae:

Az elmúlt évek alatt, amióta kettesben éltem apával, kifejlesztettem a halk osonás módszerét, amivel sohasem keltettem fel, amikor alkoholtól beájulva aludt a kanapén. Akkor is ezt a kiváló képességemet alkalmaztam, amikor pár perc késéssel értünk haza Jaebummal a bálról. Ilyenkor kábé háromszor annyi idő volt eljutnom egyik helyről a másikra. Muszáj voltam ezáltal az éjszakai zuhanyzásról is lemondani, így miután egy megnyugtató sms-t küldtem a szerelmemnek, csak magamra húztam a pizsamámat, és befeküdtem az ágyamba, ahol mámoros álmok ejtettek rabul.

Mire reggel felkeltem, apámnak már hűlt helye volt, de nem hagyott semmilyen cetlit hátra a hűtőn, hogy ezt vagy azt meg kell csinálnom, így mindössze annyi volt a dolgom, hogy a mosást elintézzem. Az öltönyöm mellett a pizsamámat és az ágyneműmet mostam ki az éjszakai nem fürdésem után. Ezután szétnéztem a hűtőben, és elkönyveltem magamban, hogyha nem akarok egy alapos veszekedést, akkor jobban járok, ha meghagyom apámnak az egy adag ételt, ami ott árválkodott a hűtőben, én pedig majd kiötlöm, mi mást tudok enni.

Ekkor azonban sms-t kaptam. Bár nem állt másból, mint két mondatból, amik viszont felértékelődtek számomra, mert ezeket már nem a legjobb barátom küldte, akiért titokban epekedtem, hanem a párom. Én pedig azonnal fel is hívtam. Ahogy beleköszönt a telefonba, azt hittem, a gyomrom feladja a szolgálatot, és végérvényesen kirepülnek azok a pillangók, amik oly sok éve költöztek be oda. Természetesen rögtön apa felől érdeklődött, én pedig megnyugtattam, hogy valószínűleg tényleg elment arra a horgászatra, amit említett. Kapásból azt hazudtam neki, hogy van elég étel itthon. Nem tudtam, miért, ez csak egy reflex volt nálam, amit igyekeztem egyre inkább leküzdeni, de a berögződésektől megszabadulni nagyon nehéz. Még kicsiként szoktam rá, hogy mindig elferdítettem az igazságot, és jobb színben tüntettem fel apával a közös életünket, mindezt azért, mert Jaebum túlságosan magára vette ezeket a dolgokat, és ez olykor kifejezetten megmérgezte az együtt töltött időnket. Mikor vele voltam, igyekeztem háttérbe szorítani, hogy milyen sivár volt a családom; ha egyáltalán lehetett minket annak nevezni apával. Nekem Im Jaebum volt az igazi családom, aki ekkor is kiszúrta, hogy mi volt a valós helyzet, és nemsokára megjelent egy nagy adag lasagne-val az ajtómban.

- Már az éhhalál kerülgetett, hol voltál? – szívtam a vérét.

- Csajozni kicsit. Tudod, jött itt egy forrónacis csajszi, és egyszerűen sütött róla, hogy éhes. Muszáj voltam megetetni. De talán neked is hagyott egy kicsit.

- Na most azonnal gyere be! Addig nem viccelődsz, amíg rendesen meg nem etetsz! – rántottam be az ajtón, mivel amúgy sem akartam még csak poénból se belegondolni ebbe a jelenetbe, a korgó gyomrommal pedig még inkább nem láttam tisztán addig.

- Itt ne hagyd a tányért, mint múltkor! – szólaltam meg, miután a jóllakottság álmosító érzése magával ragadott. – Nem tudtam mit összehazudni neki: hogy rábukkantam egy régi étkészletre, meg ilyesmi. Az a szerencse, hogy olyan részeg volt, hogy másnap semmire sem emlékezett ebből; de legközelebb talán nem leszek ilyen szerencsés. – A hideg is kirázott visszagondolnom arra a jelenetre: szinte biztos voltam benne, hogy lebukunk, és ezentúl jobban figyel apám, hogy mit hoz ide Jaebum, de még a legrosszabbra is gondoltam, hogy végleg eltilt tőle.

- Viszem. Istenem, hogy fulladna meg attól az ételtől, amit tőled megvon! Komolyan nem esett le még neki, hogy attól a kevés adagtól, amit neked hagy, már rég csont és bőr lennél?

- Jaebum, ilyet ne kívánj! Ő az apám – kértem kétségbeesve, mert bárhogy is bánt velem, ő nemzett, nem dobott ki az utcára és sohasem ütött meg.

- Bocsájts meg, tudom, hogy a te szíved olyan tiszta, hogyha kétszer ilyen rosszul bánna veled, sem akarnád a kárát.

- Tényleg lehetne rosszabb is a helyzet – hívtam fel erre a figyelmét.

- Ebbe bele sem akarok gondolni – ráztam meg erőteljesen a fejét, amitől olyan aranyos volt, hogy máris jobb kedvem lett.

- Más hasonló helyzetben nem biztos, hogy kap egy gazdag, jóképű herceget, aki rendszeresen kisegíti a bajból, és még belé is szeret – nevettem el magam, mivel tényleg szörnyen szerencsésnek éreztem magam miatta.

- Mi lenne, ha ez a herceg most elvinne mozizni?

- Miért, adnak valami jó filmet? – lettem kíváncsi.

- Fogalmam sincs, de nem is emlékszem rá, mikor voltunk utoljára moziban. Túl keményen tanultunk az utolsó félévben, így ilyesmi eszünkbe sem jutott – ebben teljesen igaza volt. - Majd kiválasztjuk a legnyálasabb dolgot, amit adnak, és a hátsó sorban elbújva faljuk egymást.

- Jaebum, ne mondj ilyet, mert még ennek a gondolatától is libabőrös leszek. Ehhez még hozzá kell szoknom – vallottam be zavaromban.

- De hát mihez? Szinte semmi sem változott. Mi eddig is össze voltunk nőve, ezután is így lesz. Csak lesznek titkos érintéseink és csókjaink. Meg ki tudja, idővel valami több is talán – kacsintott.

- Megőrjítesz – fordultam el tőle, mert egyszerre akartam már most az övé lenni, és közben elrohanni jó messzire, ahol nem talál rám soha.

- Youngjae drágám, ne félj a vágyaidtól, ezek természetesek! – miközben ezt mondta, hátulról át is karolt, nekem pedig meg kellett fognom a kezét, hogy még inkább érezzem, hogy vigyázott rám. – Hisz én ismerlek, konkrétan csak odalent nem – nevetett, de ezzel a nevetéssel, és a szavainak a jelentésével leállította a processzoromat, így képtelen voltam akár egy hangot is kiadni a számon. – Youngjae!

- Mi van, ha úgy csalódást okozok? – fordultam felé, hogy lássam, miként reagál a szavaimra.

- Hogyan tudnál te bármiben is csalódást okozni? – Láthatólag tényleg furcsállta, hogy ilyet kérdeztem tőle.

- Az egy dolog, Jaebum, hogy még akár saját magunknál is jobban ismerjük a másikat, de lehet, hogy szexuális téren majd kiábrándulunk egymásból. – Főként attól féltem, hogy én ábrándítom ki őt, mert a félénkségem miatt nem leszek képes kielégíteni.

- Youngjae, hogy tudnál te nekem csalódást okozni úgy? El sem tudod képzelni, mennyire kívánatos vagy.

- Csak túlzol – próbáltam kimászni a szorításából, de nem hagyta, pedig úgy éreztem, nem érdemlek ilyen szavakat. Még hogy én kívánatos?

- A fészkes fenét túlzok! Már most elvenném tőled azt, amit tudom, hogy csak nekem tartogattál. De még ha azt nem is, adhatok egy kis ízelítőt, mennyire megbolondítasz, Choi Youngjae.

Rettegtem attól, hogy mégis nekem lesz igazam, és csalódást okozok neki, de közben olyan tűz lobbant fel bennem, ami azt hittem, belülről emészt majd fel. Azonban a szerelmem megmentett a tűzhaláltól, és még mielőtt megszólalhattam volna, megcsókolt. Ez másabb volt, mint az előző esti csókunk: ez már túlmutatott azon, hogy egy pár lettünk. Ekkor tényleg benne volt a levegőben, hogyha már ennyit vártunk a vallomásainkkal, akkor nemsokára eljön majd az idő, amikor ez nem lesz elég. Mikor a nyelve a számban barangolt, átadtam magam a vágynak, és közelebb húzva magamhoz, simogattam a hátát. Jaebumot csókolva, mintha más időzónába kerültem volna: minden másodperc egy teljes élettel ért fel, de közben mégsem volt annyi idő, hogy elegendő mennyiséget kapjak belőle.

Teltek-múltak a napok, és úgy tűnt, apám semmit sem vett észre abból, hogy megváltoztak a dolgok közöttünk. Ennek persze mi nagyon örültünk, de mégis rettegtünk attól, hogy bármikor lebukhattunk. Ráadásul a párom olykor még az utcán, vagy más nyílt helyen sem tudta türtőztetni magát. A sulinak ugyan vége volt, de akkor is, bármikor megláthatott minket valaki, és azonnal apám fülébe juthatott a dolog. Ezt persze nap mint nap elmondtam neki, de ő folyton azzal jött, hogy neki nehezebb dolga van. Nem értettem, ezt miért mondja, hiszen én is ugyanúgy szűz voltam és már évek óta arra vártam, hogy egymáséi legyünk. Mígnem az egyik nap azt ecsetelte ismét, hogy fogalmam sincs, mennyire kívánatos vagyok, és az, hogy mindig meg kellett védenie kicsi korunk óta, olyan dominanciát hozott létre benne, ami miatt nagyobb erőfeszítésébe kerül türtőztetnie magát.

- Jaebum! – néztem rá szúrós szemmel, amikor megérkeztünk hozzánk.

- Igen, mi a baj? Egész hazafele úton nem szóltál hozzám, pedig nem volt rossz film.

- Biztos, jobban tudtam volna értékelni, ha nem a combomat fogdosod és a kezem után kapkodsz folyton – jegyeztem meg keresztbe tett kézzel.

- Ennyire zavar az érintésem? – lett durcás.

- Jaebum, az őrületbe kergetnek az érintéseid.

- Az szép. Ezt jó tudni – továbbra sem realizálta, mire céloztam.

- Mármint jó értelemben, ami nyilvános helyen nagyon nem jó.

- De moziban voltunk, ráadásul a leghátsó sorban, ahol más nem is ült.

- Bármikor hátra nézhettek volna.

- Biztos, random a leghátsó sorba nézegetnek az emberek, amikor meg sem szólaltunk. Meg amúgy is, sötét volt, és a székek háttámlája is eltakarta a kezemet – mentegetőzött.

- Aj, Jaebum! – temettem a kezembe az arcomat.

- Mi az? Tényleg nem értem, miért borultál ki ennyire.

- Mert már nem bírom. Álmomban is itt voltál, és azt csináltuk – szaladt ki a számon, mielőtt alaposabban átgondolhattam volna, hogy ezt megosztom-e vele vagy sem.

- Ó, már mindent értek. – A korábbi érthetetlen arckifejezését egy sokkal ravaszabb vette át.

- Ne nézz rám úgy, mint egy vadász a prédájára! – léptem hátrébb, mert elkezdett közelíteni felém.

- Te most félsz tőlem? – lepődött meg.

- Én… Én még mindig attól félek, hogy nem vagyok hozzád elég jó úgy. – Majd mielőtt bármit is mondhatott volna, berohantam a szobámba, és magamra zártam az ajtómat.

- Ezt te sem gondolhatod komolyan, Youngjae. Szerintem öt éve volt ilyen legutóbb, hogy úgy összevesztünk, hogy bezárkóztál előlem.

- Akkor már rég itt volt az ideje, nem gondolod.

- Egyáltalán nem gondolom. Nyisd ki, kérlek!

- Akkor megígéred, hogy te a szoba egyik végében maradsz, míg én a másikban? – kérdeztem kétségbeesve.

- Jesszusom, nem vetem rád magam.

- Hát nem érted, attól félek, hogy én vetem rád – vertem bele a fejem a falba újra és újra.

- Youngjae, betöröm az ajtót, és azt nem tudom, hogy fogod apukádnak kimagyarázni.

- Kösz szépen.

- Nem viccelek: egy, kettő… - Mielőtt befejezte volna, már ki is nyitottam az ajtót, és nem tellett bele fél percbe, hogy egymás ajkait faljuk.

- Neeee, nem így akarom – löktem el magamtól. – Én szépen, lassú tempóban szeretném.

- Rendben – ment bele, de közben neki is kellett pár másodperc, hogy lehiggadjon.

- Először is, húzzuk le a redőnyöket! – mondtam, amit meg is tettünk, így már csak fél homály uralkodott a szobán, ami azonnal meghittebbé és romantikusabbá tett mindent. – És zárjuk be az ajtómat!

Jaebum:

Nem igazán értettem Youngjae hirtelen jött kiborulását, akkor pedig végképp elvesztettem a fonalat, amikor a szobájába is bezárkózott. De aztán minden világossá vált: továbbra is a saját vágyaitól félt, és attól, hogy túl kapkodó lesz az első alkalmunk, és sajnos azt sem sikerült még kivernem a fejéből, hogy csalódást okoz majd számomra.

Miután bezártuk a szobaajtaját és lehúztuk a redőnyöket, hogy a biztonságérzetünk meglegyen, tudtam, hogy nekem kell főként megálljt parancsolnom, és magammal húztam az ágyra, ott azonban nem kezdtem el azonnal vetkőztetni, hanem szimplán megöleltem.

- Csak lélegezz, Youngjae! Lélegezz! – kértem, mivel sokszor volt kicsiként, hogy kiborult, és így nyugtattam meg. Ilyenkor addig zárkóztunk egymás karjának a menedékébe, amíg a légzésünk teljes szinkronba nem került. Mint egy test és egy lélek, úgy emelkedett és zuhant vissza a mellkasunk. Perceken át ültünk így, de talán sohasem volt még ennyire szükségünk erre a rituálénkra.

Egyszer csak elkezdtem lassan, óvatosan simogatni a hátát, és ő is így tett az enyémmel. Olyan volt, mintha először csináltuk volna ezt a másikkal, hiszen ekkor először más töltete volt ennek az egésznek. Egyszerre volt olyan ismerős, mégis olyan ismeretlen az a légkör, ami ott megteremt közöttünk, és nem megtörni, hanem csak fokozni akartam, amikor hirtelen benyúltam a felsője alá, majd a gerincén végig futtatva a kezemet, felhúztam a felsőjét. Ezután számtalan csókkal hintettem be a gyönyörű, és számomra oly törékenynek tűnő testét. Szinte minden egyes csók felszínre hozott bennem egy gyermekkori élményt.

Amikor a csuklóját pusziltam meg, azt láttam magam előtt, amikor nyolc évesen úgy esett el a parton, hogy egy szikla kikarmolta, és rögtön sírógörcsöt kapott, hogy meg fog halni, mivel elvágta az ereit. Én ezt úgy reagáltam le, hogy erősen szorítottam a kezemet a sebre, majd hagytam, hogy rám támaszkodjon, míg én visszakísértem a szüleinkhez, akik még akkoriban jóban voltak. Tudtam, hogy ekkor is hagynom kell, hadd támaszkodjon rám. Mindig is ez volt a felállás, és hittem, hogy ez változatlanul így marad, hogy Youngjae támaszkodik rám, míg én a segítségnyújtás közepette válok még boldogabbá és teljesebbé.

Majd a könyökéhez érve azt láttam magam előtt, amikor leverte kémia órán a savval teli üvegcsét, és mögém rohant, mint aki el szeretett volna bújni a felelősség elől. Ekkor is el akart, pedig igenis nem tartoztunk senkinek elszámolással azért, amire éppen készültünk, hiszen csakis ránk tartozott.

A nyakhajlata azt az emlékképemet hozta vissza, amikor egy darázs megcsípte és a kétszeresére dagadt fel, ő pedig folyton azt kérdezgette, hogy ugye így nem bűn ronda. Én ekkoriban már javában szerelmes voltam belé, így csak nevettem rajta, hiszen továbbra is a leggyönyörűbb embernek láttam a Földön.

Mikor a mellkasát kezdtem el csókolgatni, azok a vágyakozással teli perceim jutottak eszembe, amikor már tiniként fürödtünk sokat a strandon, és mindig elképzeltem, miként kényeztetném bizonyos pontokon. Ekkor pedig ott volt a lehetőség, hogy a vágyaimat valóssággá váltsam. Ahogy a hátára döntöttem, és először csak puszilgattam, majd néhol apró kis harapásnyomokat hagytam a tökéletes mellkasán, ő kéjes hangokkal adta a tudtomra, hogy nagyon is jól csinálom azt, amibe belekezdtem.

Haladva a köldöke felé, éreztem, ahogy vad remegésbe kezdett, így tudtam, le kell állnom egy kicsit, ezért ledobva magamról a felsőmet, hagytam, hadd fedezze fel a kezével ő az én mellkasomat. Miközben a hüvelykujjamat végig húztam a gyönyörű arccsontján, kísérletezve a hajamba túrta a kezét, mint, aki már régóta várt erre. Ez nem baráti vagy testvéri hajtúrás volt, mert az a vágyakozó tekintet, ami megjelent az arcán, elárulta, hogy itt volt az idő, hogy folytassam a levetkőztetését.

Ahogy a nadrágja korcához értem, becsukta a szemét, mint aki rettegett, miként reagálok arra, ami majd fogadni fog, ezért egy nyugtató csókot leheltem a szájára, hogy egy kicsit elnyomjam a kétely lángjait benne. Azonnal átadta magát a csókomnak, így azt egyre hevesebbé téve tereltem el a figyelmét arról, hogy a farmerjával együtt az alsónadrágját is lehúztam róla. Amikor hirtelen a nemesebbik részéhez értem – ugyan csak egy pillanat erejéig –, Youngjae egy mélyről feltörő hangot hallatott, amivel teljes mértékileg meglepett. Úgy látszott, tényleg volt egy olyan oldala, amit nem néztem ki belőle, de ő már felfedezte saját magában. Ráadásul az a mámortól ittas arca és vadul izzó tekintett, ami fogadott, biztos voltam benne, hogy elérte, hogy a pupillám teljesen magába nyelje az íriszemet: mivel ekkor láttam életemben először Choi Youngjae-t. Akárhogy együtt nőttünk fel, igenis ekkor láttam meg igazán, mivel addig nem láthattam teljes egészében, amíg a lényének ezt a részét elzárva tartotta előlem. De ki tudja, lehet, ő is hasonlóan vélekedett rólam, hisz ennyi év után is tartogattunk meglepetést a másik számára.

- Megnézhetem? – kértem tőle engedélyt, mert nem akartam tolakodó lenni.

- I-igen – dadogta, miközben elfordította az elpirult arcát.

- Nem kell félned! – fordítottam magam felé a fejét.

Ahogy óvatosan, egy mély sóhajtás után levándorolt a szemem Youngjae nemesebbik részéhez, nem találtam szavakat. A szám észrevétlenül nyílt ki, majd nyelnem is kellett egy nagyot, mert egyszerűen maga volt a tökéletesség az a férfi – mert ő itt vált a szememben fiúból férfivá –, aki előttem feküdt odanyújtva nekem mindenét.

- Túl szép vagy, Youngjae. Talán meg sem érdemellek – mondtam végül.

- Hé, ilyet ne is mondj! – Majd ő vette át az én taktikámat, és miközben elkezdett csókolni, kihámozott a farmeromból, majd a boxeromból is. – Te beszélsz, Jaebum?

Ekkor valami tényleg megmozdult benne, mivel a következő másodpercben már azt vettem észre, ahogy maga alá parancsolt, és ő kezdte el kényeztetni az én mellkasomat. De nem állt meg itt, egyre lejjebb és lejjebb haladt, mígnem rá nem csókolt a férfiasságomra.

- Egek, Youngjae! – emeltem fel a fejemet, és az a tekintet, amit rám vetett, vággyal volt teli, így előre tudtam, hogy mit akart csinálni. – Drágám, nincs szükség semmi ilyesmire.

Azonban hiába volt minden szó, a szerelmem még abban a percben a szájába fogadta a férfiasságomat, én pedig elvesztettem minden kontrollálási képességemet. A szám duzzadt volt és fájt, olyannyira beleharaptam, a hajam pedig valószínűleg az égnek állt, mivel azt is elkezdtem markolni, kegyes kínjaim közepette. Fogalmam sem volt, mennyi ideig kényeztetett így Youngjae, de a végén már szabályosan le kellett húznom magamról, mielőtt túl késő lett volna.

- Drágám, azt akarom, hogy együtt történjen meg – mondtam, miközben a kezeim közé fogtam az arcát. – Együtt vagy sehogy.

- Rendben – mondta, majd ismét ő került alulra, viszont most én ijedtem meg. – Mi a baj?

- Én… Bántani foglak, Youngjae. – Fel is ugrottam az ágyról hirtelen.

- Remek, hol az egyikünk, hol a másikunk sokall be.

- Mert ez tényleg fontos, hisz mi nem csak pár hete vagy hónapja ismerjük egymást. Már nem is emlékszem arra, milyen volt, mielőtt az életembe kerültél.

- Szerinted nekem nem te vagy maga az életem. Csak akkor érzem azt, hogy van értelme annak a hülyeségnek, amit életnek neveznek, amikor te a közelemben vagy, de akkor boldogabb vagyok, mint bármelyik ember a Földön. Lehet, hogy kettőnk közül engem tartasz Napsugárnak, de csak miattad ragyogok.

- Nem ragyogsz, tündökölsz – fordultam vele szembe, majd egy kósza tincset arrébb simítottam a homlokáról.

- Mi együtt tündöklünk – zárt kellemes ölelésébe, csakhogy ekkor realizáltuk, hogy az ágaskodó férfiasságaink nem éppen erre vágytak.

- Tényleg nem félsz attól, hogy fájdalmat okozok neked? – muszáj volt rákérdeznem.

- Egy kis fájdalom semmi ahhoz képest, amit cserébe kaphatok – mosolygott őszintén, és számomra nem is kellett ennél több, így az ágyhoz húztam, de mielőtt követtem volna oda, előszedtem a zsebemből egy kotont, amit azért tettem be, mert reméltem, hogy tényleg kihasználjuk az adandó alkalmat, hogy Youngjae apukája házon kívül volt.

A szerelmem úgy helyezkedett el, hogy könnyedén odaférjek, ahova kellett. Ekkor pedig a szívembe mart a felismerés, hogy tényleg odaadta a lelke után a testét is számomra.

- Megtiszteltetés számomra, hogy én vehetem el a szüzességedet – mondtam egy mély sóhajtás után.

- Nem is adtam volna soha másnak – simította meg közben óvatosan az arcomat.

A három középső ujjamat a számba véve – mivel síkosító eszembe sem jutott –, az egyiket a járatához érintettem, és már ettől az apró mozdulattól is izgatottan megrándult.

- Csak nyugodtan, drágám, kibírom.

Így azt lassan belevezettem, azonban ekkor én kaptam el a fejemet, mert képtelen voltam a fájdalomtól eltorzult arcára nézni, hisz magát a tényt nem tudtam elfogadni, hogy miattam szenvedett, még ha ez kéjjel fűszerezett szenvedés is volt.

- Megmozdíthatom? – kérdeztem csendesen, amire egy bólintással adott választ.

Olyan lassú és óvatos mozdulatokat életemben nem csináltam, mint akkor, de egy idő után éreztem, ahogy tágulni kezdett, így szinte észrevehetetlenül csúsztattam belé a második ujjamat is. Ezt már lényegesen hamarabb megszokta, majd a harmadiknál még annyi idő sem kellett.

- Drágám, nem kell tovább várnunk – adta tudtomra, hogy elég volt ennyi a felkészítésből.

- Rendben – lassan megszabadítottam a kezem okozta szorító érzéstől, de tudtam, hogy ami ezután várt rá, az ismét fájdalommal fogja szítani a felhevült állapotát.

- Nagyon lassú leszek – ígértem, ő pedig egy gyengéd mosollyal biztatott.

A járatához érintve a férfiasságomat, pár másodpercig csak ott álltam, majd erőt véve magamon, egy kicsit beljebb merészkedtem. Ekkor jobban megtapasztaltam, mint amikor az ujjaimról volt szó, hogy én nagyon is járatlan úton bandukoltam – de ez az út csak rám várt, ahogy én is csak Youngjae-ra vártam, más útjának a felfedezésére nem érdekelt.

Mindig csak egy kicsivel hatoltam beljebb, és ilyenkor megálltam pár percre, és heves csókokkal próbáltam enyhíteni a fájdalmát. Mindketten éreztük, hogy ez több volt, mint szeretkezés: ez az egyesülést jelentette számunkra – egy olyan egyesülését, ami túl sokáig váratott magára.

- Mozoghatok? – kértem újból engedélyt, mert akár fél órát is vártam volna még, csakhogy megszokjon saját magában.

- Igen.

Mint, aki előre tudta, hogy meg kell kapaszkodnia, ekkor megszorította a hátamat, majd belém mélyesztette az ujjait, amikor az első lökések megtörténtek. Azonban nem kerülték el a figyelmemet azok a kéjjel teli nyögések, amik kiszabadultak belőle. Olykor már meg sem tudtam különböztetni egymástól a saját hangomat az övétől, mert valóban egy testként és egy lélekként mozdultunk. A szívünk ismét egyszerre dobogott, és talán más beleőrült volna abba a lassú tempóba, amit diktáltunk egymásnak, de mi minden egyes másodpercét ki akartuk élvezni. Hisz csak egy első alkalma volt az embernek, és amikor ez a megfelelő személlyel történt meg, akkor arra örökre emlékezni akart.

Nem tudtam, végül melyikünk ért előbb a csúcsra, mert szinte egyszerre jutottunk a kiteljesülés kapujához. Már csak, akkor szereztem vissza a teljes gondolkodóképességemet, amikor vadul lihegve rádőltem, majd mellé gurultam.

- Ez túl jó volt, hogy igaz legyen – mondtam kifulladva.

- Az biztos. Az sem érdekel, ha egy hétig nem tudok majd ülni.

- Remélem, tényleg nem tettem kárt benned – ijedtem meg hirtelen.

- Nem, nyugi, mindent tökéletesen csináltál – puszilta meg az arcomat.

- Gyere ide! – húztam magamhoz, majd hosszú perceken át feküdtünk így egymást ölelve, nem törődve azzal, hogy a Nap már rég lebukott az ég alá, és a sötétség egyre jobban kiterjesztette a hatalmát.

- Lassan mennem kéne – mondtam.

- Ne, kérlek, még maradj! – húzott közelebb magához. – Legalább egy kicsit. Apa úgysem jön haza csak reggel.

- Rendben, ahogy akarod – mentem bele.

Bár azért mindketten lezuhanyoztunk és felöltöztünk, de ennek ellenére nem vettük észre, hogy az álom magával ragadott minket, csak akkor, amikor reggel konkrétan kirángatott valaki az ágyából.

- Takarodj innen, te féreg! – hallottam Youngjae apjának karakteres hangját, ami minden eddiginél harsányabbnak hatott. – Mindig is tudtam, hogy csak bajt hozol majd ránk! Megrontottad a fiamat! Undorító buzeráns! Most azonnal hord el magad, mielőtt megöllek mindkettőtöket!

- Uram, kérem, nyugodjon meg! – emeltem fel védekezésképpen a kezemet, de azért kimásztam az ágyból.

- Hozzám ne merj szólni többet! A fiamról pedig ne is álmodj, egy újjal sem érhetsz hozzá ezentúl, és nem is láthatod! – ragadta meg a karomat. Én megpróbáltam kiszabadulni a szorításából, de hiába, majd a konyhaszekrényből kikapott egy nagy és éles kést, amit a hátamhoz nyomott. Tudtam, nemhogy a saját életemmel, de még a szerelmemével is játszottam volna, ha nem teszem azt, amire kér.

- Csak ne bántsa! Könyörgöm! Többé nem jövök ide, csak ne bántsa! – kértem kínkeservesen.

- Hogy mi van Youngjae-val, az már ezentúl nem a te dolgod – sziszegte a fogai között, majd a cipőmet utánam dobva, kilökött a házból. – Te ide többet nem teszed be a lábadat! – És már rám is csapta az ajtót.

- Azt majd meglátjuk – suttogtam magamnak, majd haza rohantam, hogy a szüleimmel együtt jöjjek vissza, mert ez már háború volt, és nem hagyhattam, hogy megnyerje az első csatát.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)