Csupán testiség - Got7 fanfiction

Csupán testiség

Mark:

Hihetetlen, miként múlik el a szenvedély egyik napról a másikra, mintha a szikrája sem lobbant volna fel soha. Pedig egy éven át olyan szenvedélyes tűzben égtünk Jinyounggal, hogy olykor fényes nappal, az utcán is képesek lettünk volna egymást leteperni. Jó pár barátunk közölte velünk, hogy nem szeretnének úgy találkozni, hogy mindketten egyszerre vagyunk ott, mert kényelmetlenül érzik magukat, amiért forr a levegő közöttünk. Ezt persze mi sérelmeztük, de pont az én egyik barátom, BamBam mondta azt, hogy emiatt ne dobjak el senkit magamtól, mert bármilyen hihetetlen lehet jelen helyzetben számomra, az ilyen szikra sajnos, amilyen erősen lobbantott lángra mindent a szívemben, olyan gyorsan ki is tudd hunyni, mintha ott sem lett volna. Nem hittem, hogy igaza lesz, de ettől függetlenül tényleg nem szakítottam meg senkivel a kapcsolatot, főleg nem vele.

- Rég vártam arra a mondatra, hogy „Én megmondtam”, de most még sincs szívem kimondani. Inkább szurkoltam annak, hogy ne legyen igazam – nézett rám szomorú szemekkel BamBam. – Persze az várható volt, hogy alábbhagy a szenvedély, de hány olyan példát láttam már, ahol a szerelme sokkal erősebb volt az illetőknek, és túlélte ezt. De úgy látszik, nálatok más a helyzet.

- Hát nem! Pedig annyira akartam szeretni őt. Olykor még el is hittem, hogy ténylegesen szerelmes vagyok belé, de igazán mindig csak a gyönyörű arca és teste vonzott. Zseniális pasi, tényleg, és pont ez a baj: túl zseniális hozzám. Heti öt könyvet olvas el, míg én évente max hármat. Ő művészfilmeket néz éjjel-nappal, én viszont a telefonomon és számítógépes játékokon lógok. Egy rossz vicc volt a kapcsolatunk. Mármint igazából másból sem állt csak szexből, ezért sem jutott egyszer sem eszünkbe, hogy összeköltözzünk; az kisebb katasztrófa lett volna.

Fél év kellett, hogy túltegyem magam Jinyoungon, mivel folyamatosan voltak álmaim arról, miként falom az ajkait, és hagyom, hadd merüljön el bennem, és gyors hajszolásával juttasson el a gyönyör legmagasabb fokáig, egy éjjel akár kétszer-háromszor is. Valahogy a testeinket, mintha egymásnak teremtették volna, csak épp passzoló személyiséget nem kaptunk melléjük. Ez volt a kicseszett sors. Bár még mindig csapot-papot eldobtam volna, ha Jinyoung megjelenik előttem, hogy menjek fel hozzá, de a lelkem már belefáradt ebbe. Az utolsó közös egy hónapban, minden egyes ilyen „találkánk” után úgy éreztem, hogy egyre inkább összetörök. Már nem volt az a gyönyörfaktor, ami megérte volna azt a kínzó ürességet, amit maga után hagyott az érzelmek hiánya. Egyre kevésbé érdekelt már a szex, ami úgy éreztem, hogy rossz útra terelt, egy olyanra, amire talán nem is kellett volna sohasem rálépnem. Hónapokon át egy férfira sem néztem rá, mert szabályosan rettegtem attól, hogy egy ilyen, csupán testiségen alapuló kapcsolatba kezdjek ismételten. Ahhoz az én lelkem túl gyenge volt. Sokat tanultam a Jinyounggal való viszonyomból, épp ezért tudtam, hogy jobb egyedül nyugalomban élni – még ha a szenvedély meg sem környékezett –, minthogy a nem megfelelő személlyel legyek egy olyan kapcsolatban, ami megmérgez.

Pontosan fél év kellett ahhoz, hogy kitisztuljon a szervezetemből az a méreg, amit Jinyoung akarata ellenére hagyott bennem. Reméltem, hogy az általam kapott méregdózis, őt még gyorsabban elhagyta. Sohasem akartuk bántani egymást, szimplán csak két fiatal, hormontúltengéses fiúk voltunk, akik elhitték, a szerelem csupán vágyból állt. Tanulóleckének jók voltunk, és hittem benne, hogy egyszer újra felvehetjük a kapcsolatot, még ha világi barátok nem is leszünk.

- Faszom ki van! – hallottam meg egy mélyebb orgánumot mellőlem, miközben a bárpultnál, italomba elmélyülve gondolkodtam az életem nagy kérdésein és buktatóin.

- Hé, Jaebum, ne káromkodj! Nekem vonják meg a borravalómat, ha a főnök meghallja, hogy a haverom ilyet mond – kérte a pultos.

- Miért vagy mindig ilyen beszari, Youngjae? – tette keresztbe a kezét az ideges srác. – Na, de akkor adj egy sört, hogy lenyugtassam magam!

- Tessék! – nyújtotta át neki. - De mi húzott fel ennyire?

- Az a fránya videojáték kiárusítás. Annyira vágytam a Call of Duty egyik korábbi verziójára, és az istenért sem volt, pedig kiírták, hogy lesz egy csomó. Direkt odamentem nyitásra, de még hírből sem hallottak róla. Elhúzták előttem a mézes madzagot. És ne nevess, mert ez igenis nagy törés most az életemben! – emelte fel a mutatóujját a barátjára, én pedig tudtam, hogy nem véletlenül jöttem pont ezen a napon, pont erre a helyre.

Két évvel később

Épp a párom haját simogattam, amikor a reggeli napfény sugarai beragyogták a szobát, az ő mély alvását egy hangyányit sem zavarva. Gyönyörű volt, bár sohasem volt olyan szenvedély köztünk, mint Jinyounggal, de két év együttlét után biztosra mondhattam, ő volt számomra az igazi. A vele való szexuális életem összehasonlíthatatlan volt azzal, amit anno Jinyounggal éltem át: mi Jaebummal sohasem szexeltünk, hanem szeretkeztünk. Nem is hittem volna, a kettő között mekkora különbség volt. Pedig az érzelmek tették igazán remekké a nemi aktusokat, ahogy az én életemet is Im Jaebum tette mindennap egyre remekebbé.

- Már mész is? – suttogta félálomban.

- Igen, nem akarok elkésni.

- Biztos, ne menjek veled?

- Nem kell, pihenj csak! – feleltem. – Nyugi, esélye sincs visszacsábítani! – kacsintottam.

- Még szép, hogy nincs! Efelől nem volt kétségem – mosolygott, ami ilyen álmosan még aranyosabb gesztus volt tőle, mint általában.

Mikor beléptem a könyvesboltba, azonnal kiszúrtam a kisebb tömeget, melynek tagjai csak azért jöttek el, hogy Jinyoung frissen megjelent könyvét dedikáltassák, és hogy az első fejezetet meghallgassák magának az írónak a felolvasásában. Mit mondjak, zseniális volt ez a fiú: a szavaiból sütött a szenvedély és az odaadás. Ő sohasem azért írt, hogy majd meggazdagodjon belőle, hanem hogy át tudja adni másoknak azt a rengeteg érzést és gondolatot, amik felgyülemlettek benne és kikívánkoztak belőle. De úgy tűnt, nem csak én tartottam zseniálisnak; amint befejezte a felolvasást, egy korunkbeli fiú rohant oda hozzá, hogy büszkén megölelje, és ahogy egymásra néztek, abból rögtön tudtam, hogy ők egy pár voltak.

- Mark, hát eljöttél! – láthatólag örült nekem a volt párom. Direkt megvártam, hogy a tömeg eloszoljon, hogy nyugodtan tudjak vele beszélgetni.

- Még szép, hogy el! Ki nem hagytam volna – mosolyogtam őszintén.

- Hadd mutassam be a szerelmemet, Jacksont! – Még ki se mondta a szemüveges fiú nevét, az már nyújtotta is felém a kezét.

- Szervusz, Jackson vagyok. – Ahhoz képest, milyen férfias külseje volt, egyfajta gyámoltalanság sugárzott belőle, de közben nagy intelligencia is, és ezt nem csak a szemüveg okozta. Egy ilyen fiú illett Jinyounghoz, sohasem én.

- Szia! Örülök, hogy megismerhetlek – mondtam vidáman. – Remélem, kellően megbecsülöd ezt csodás személyt.

- Túlságosan is – fogta meg a kezét Jinyoung, aki le sem tagadhatta volna, hogy odáig volt Jacksonért, ami megmelengette a szívemet. Úgy látszott, ő igazán boldoggá tudta tenni, amire én nem voltam képes.

- Dehogyis! Sokkal jobbat érdemelne, csak valamiért beérte velem – nevetett rám Jackson.

- Még hogy jobbat! – puszilta meg az arcát Jinyoung, amibe a párja belepirult.

- Egyébként remek lett a könyv, ezt már az első fejezetből meg tudtam állapítani – tereltem az ideérkezésem eredeti okára a témát.

- Nem kell ám hazudnod! Tudom én, hogy nem vagy egy könyvmoly. El sem kell olvasnod. De tényleg, Mark, nem akarom, hogy kényszernek érezd – nézett rám zavartan.

- Nem érzem annak. Te egy előbiztosíték vagy, hogy remek írás. Meg amúgy is, scifi, akkor csak jó lehet. Majd Jaebumnak is odaadom.

- Jaebumnak? – ráncolta a homlokát.

- A páromnak.

- Ó, és őt miért nem hoztad? – kérdezte kicsit csalódottan, hogy nem ismerhette meg.

- Mert sokáig dolgozott az éjjel, hagytam, hadd pihenjen. De majd összehozhatnánk valamit négyesben, ha van hozzá kedvetek – ajánlottam fel.

- Az nem kifejezés – mondta Jackson.

- Akkor majd még értekezünk erről. Most pedig hadd kapjak a művész úrtól egy aláírást a példányomba – kacsintottam Jinyoungra, és abban a másodpercben éreztem, hogy igen, ez az, most vagyunk azon az úton, amire az életnek terelnie kellett minket, amihez elengedhetetlen volt, hogy ne legyünk többé egy pár. És abban is biztos voltam, hogy itt volt a lehetőség, hogy jobban megismerjük egymást, mint előtte bármikor.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)