Nélküled nem kell a Mennyország - YugKook fanfiction - 5. fejezet

Ötödik fejezet – Menj el!

   Yugyeom:

Az, hogy Jungkookkal együtt táncolgattam és mászkáltam ide-oda az elmúlt két hétben, nemcsak neki, hanem számomra is felért egyfajta terápiával. Kellett az életembe valaki új, aki azonosulni tudott a szörnyűségeimmel, de közben mégsem emlékeztetett a régi életemre, amit jelen helyzetben nem tudtam BamBam nélkül élni. Jinyoung és Jackson mindenben mögöttem álltak, de egyszerűen nem voltam képes annyit találkozni velük, mint azt szerették volna. Mindig, mikor együtt voltunk, hiányérzetem volt a párom miatt, aki nélkül sohasem volt teljes a csapatunk. Csak Jungkook mellett nem éreztem magam félembernek. Ráadásul olyan témákról is tudtam vele beszélgetni, amikről mással nem. Például egyre több filozófiai dologról mesélt nekem, felvetésekről, tévhitekről, amikbe sohasem futottam volna bele, vagy ha mégis, akkor sem szántam volna időt a megértésükre. Ő azonban rávilágított arra, hogy mennyi elmélkedésre okot adó dolog található a filozófiában. Mikor ilyesmiről beszélgettünk, úgy éreztem, hogy az elmém megtisztul mellette. Míg én a táncolás által a testén keresztül segítettem kikapcsolódáshoz és megkönnyebbüléshez, addig ő a gondolataimat terelte egy olyan irányba, ami számomra ismeretlen volt, de mégis tetszett. 

 - Jungkook, borzasztóan büszke vagyok rád – jelentettem ki, miután már a második koreográfiát tanulta le videóról, amíg én gyakoroltam a fellépő táncomat. Az elején csak egy kósza ötlet volt ez a részemről, mikor rájöttem, hogy van tehetsége hozzá, de mint kiderült, nagyon is jól tettem, hogy ilyen feladattal láttam el. – Hidd el, sok táncosnak nehezen megy videóról letanulni dolgokat. Mondjuk, mi bonyolultabb táncokat szoktunk, de akkor is, zseniálisan oldottad meg eddig mindkét feladatot, amit kerestem neked. Kezdem azt hinni, hogy nem csak a filozófiához vagy nagyon tehetséges, hanem igenis jó táncos válna belőled. Bár még ezután válhat is – mondtam neki a legnagyobb őszinteséggel.

- Jaj, ne hízelegj! Én csak amatőrként próbálkozom, ennyi. De tény és való, hogy nagyon élvezem, magam sem hittem volna, hogy ennyire fogom. És minél jobban megy, annál inkább feldobnak az egyes mozdulatok. Köszönöm, hogy kitaláltad nekem ezeket a feladatokat. A tánc tényleg zseniális dolog – fogta meg hálásan a kezemet, amivel teljesen felvillanyozódtam, és nem voltam képes elhúzni tőle, bárhogy úgy éreztem volna helyesnek.

Végül lefeküdt a földre, és felhevült testét próbálta normalizálni. Én mellé feküdtem, és csak hallgattam gyors szuszogását. Már egy ideje abbahagyta a táncolást, így lassabban kellett volna vennie a levegőt. Olyan volt, mintha izgulna, amit nem értettem.

- Sietsz most valahova? – kérdezte hirtelen.

- Nem, pedig kéne. Jackson és Jinyoung nagyon szeretnék, ha elmennék ma velük valahova. De az évfolyamtársaim is napok óta hívogatnak bulizni, amihez semmi hangulatom. Múltkor is csináltak egy csomó képet és oda photoshopoltak, ezzel is kifejezve, mennyire hiányzom nekik – nevettem el magam, mert abszurd volt, hogy tényleg én, Kim Yugyeom hiányoztam nekik, mintsem az a felszínes énem, akit ismertek.

- „Jó dolog nem jelen lenni, de mindenkinek hiányozni.”

- Ez fogadjunk egy idézet volt. Na, de melyik filozófustól? – néztem rá kíváncsian.

- Egyiktől sem. Ez Jane Austen – lepett meg a válaszával.

- Mi? Nem mondod, hogy őt is szereted?

- Anyának a kedvenc írónője, így miután kómába került, minden könyvét elolvastam. De mind közül az Emma a kedvence, aminek az összes filmváltozatát megnézte minden évben, én pedig, ha otthon voltam, vele néztem. Szerintem nagyon jó módja az emberek megismerésének, ha próbáljuk megérteni a kedvenc dolgaik által, milyenek is ők – kalandozott el kicsit. – Na, de az a lényeg, hogy az Emmából van ez az idézet. Bár lehet, hogy csak az egyik filmverzióban volt. Ezt most nem mondom biztorsa.

- Aha! – csak ennyit tudtam reagálni, viszont at már megszoktam, hogy mindennap meglep valamivel. De még ha ez lett volna az aznapi nagy meglepetése!

Jungkook elkezdett közelíteni felém, én pedig azt hittem, hogy biztos, van valami az arcomon, majd kérte, hogy csukjam be a szemem. Ekkor már kicsit megijedtem, hogy csak nem a szememnél mászik valami bogár, mert túlságosan féltem tőlük. De ha bármi is volt az arcom körül, az nem bogár volt, hanem Jungkook arca. Mire észbe kaptam, ajkai óvatosan keresték az enyémet, miközben kezei közé fogta a nyakamat. Hirtelen rengeteg gondolat járta át a fejemet, kezdve azzal, mennyire jól esik valakinek az érintése, folytatva magával a ténnyel, hogy bár valószínűleg ez az első csókja volt, nagyon jól csinálta, végül eljutva odáig, hogy én eddig miért nem sejtettem, hogy ő vonzódik a pasikhoz, vagyis pontosabban hozzám. Minden egyes porcikám beleborzongott ebbe a csókba, amit egyre lelkesebben viszonoztam. Ha már BamBam nem csókolhatott, akkor csakis Jungkook volt, akinek ezt megengedtem. 

 Akkor tértem észhez, amikor BamBam arcát láttam magam előtt. Én ilyet nem csinálhattam, és kész! A párom kómában feküdt, én pedig ki akartam tartani mellette, amíg fel nem ébred. Ezért ellöktem magamtól Jungkookot. 

 

- Menj el! – mondtam neki indulatosan, miközben felpattantam a földről.

- Tessék? – nézett rám ártatlan meglepődöttséggel.

- Jól hallottad, Jungkook, menj el! Ez szörnyű nagy hiba volt – elfordultam, mivel rá se tudtam nézni.

- De hát miért? – kérdezte érthetetlenül. – Ennyire rondának tartasz? Mondd meg, ha nem vonzódsz hozzám!

- Nem erről van szó, sőt… Bár eddig a napig nem is sejtettem, de most már biztosan tudom, hogy vonzódók hozzád, nem is kicsit. – Erőt véve magamon, megfordultam.

- De, akkor mi a baj?

- Pont, hogy ez a baj. Jungkook, én nem mondtam el neked, de BamBam nem szimplán a barátom, hanem a párom, már oly sok éve. – Ahogy az igazság elhagyta az ajkaimat, egyszerre éreztem megkönnyebbülést és szörnyű bűntudatot mindkettőjük miatt.

- Komolyan mondod? – olyan felháborodottság volt a hangjában, amivel még nem találkoztam nála.

- Igen.

- Hagytad, hogy beléd szeressek, miközben a párod öntudatlanul fekszik anya mellett a kórházban?

- Sajnálom, de mentségemre szolgáljon, nem tudtam, hogy vonzódsz hozzám.

- Csak nem akartad tudni. Mintha nem adtam volna egyértelmű jeleket! Igenis másként néztem rád, és másként viszonyultam hozzád, mint bárkihez előtte.

- Jó, talán nekem is feltűnt a nagy közvetlenséged, de azt hittem, hogy ez azért van, mert én vagyok az első igazi barátod.

- Ez is benne volt, de most már tudom, hogy nem voltál az. Nem kell még egyszer kérned, hogy elmenjek, már itt sem vagyok. – Majd felkapva a holmijait, olyan gyorsan vágtatott ki a táncteremből, amilyen gyorsan én belerondítottam az életébe.

- Ó, hogy a szentségit! – ordítottam, majd belerúgtam a hangfalba, ami olyan erősre sikeredett, hogy a földre huppantam fájós lábammal. – Utálom az életem!

Negyedóra múlva idegesen csengettem Jackson és Jinyoung házának ajtajánál.

- Na, gyertek már ki! – motyogtam magamnak.

- Yugyeom, minden rendben? – nézett rám idegesen Jackson.

- Igen, mármint nem… Bemehetek?

- Hát persze, gyere csak! Jinyoung még nincs itthon, nem számítottunk rá, hogy ilyen hamar idejössz. Na, de mesélj! Mi zaklatott fel ennyire? – nézett rám kíváncsian és aggódóan egyszerre.

- Jungkook belém szeretet, és meg is csókolt ma táncolás után – hadartam el.

- Tessék? – majd leesett az álla. – De hát olyan kis aranyos fiú, nem hittem volna, hogy rád hajt, miközben napi szinten látja a kómában lévő barátodat.

- Hát ez az, hogy én vagyok ezért a hibás. Nem tértem ki sohasem arra a tényre, hogy BamBam a párom. Ő eddig a napig abban a tudatban volt, hogy csak jó barátom, mint ti – vállaltam magamra a felelősséget, mert biztos voltam benne, hogy Jungkooknak eszébe sem jutott volna megcsókolni, ha tisztában van a körülményekkel.

- De hát miért nem mondtad el neki? – kérdezte keresztbe tett kézzel.

- Magam sem tudom. Egyszerűen nem éreztem szükségesnek kimondani. Azt mondjuk tudta, hogy meleg vagyok, de én ezt róla nem.

- Pedig még mi is tudtuk Jinyounggal. Mikor találkoztunk vele a kórházban, könnyedén közölte, hogy ő is olyan, mint mi.

- Tessék? – meglepett a tény, hogy ők tudták azt, amit én, aki állandóan vele voltam, nem.

- Azt hittük, te is tudod. Valamint azt is hittük, hogy ő pedig tudja, hogy BamBam ki is neked.

- Ó, egek! Hogy szúrhattam mindent el? Egy önző dög vagyok, aki csak magával törődik – világosodtam meg. – Szerintem azért nem mondtam el neki az igazat, mert tudat alatt azt akartam, hogy igenis belém szeressen, nekem pedig legyen egy BamBam pótlékom. Ekkora önző személyt sem hordott még hátán a Föld! Hányok magamtól.

- Hé! Most állj le! – lépett hozzám közelebb, majd erősen megszorította karjaimat. – Ahogy te is mondtad, még ha ez igaz is, a tudatalattid csinálta ezt, nem volt semmi direkt a cselekedetben. Emberek vagyunk, hibázunk. Ezen túl kell lépned, és rájönnöd arra, hogyan fogod kibékíteni szegény fiút. – Jackson ilyenkor felnőttesebb volt, mint bárki, akit ismertem, nem véletlenül illett annyira Jinyoung mellé, ebben hasonlítottak egymásra.

- De attól még nagy hibát vétettem.

- Ez így van, amit ki kell valahogy javítanod.

- Igen – bólogattam. – Itt maradhatok még egy kicsit? Szükségem van arra, hogy Jinyoung is jól leszidjon.

Ennél inkább sohasem éreztem szükségesnek az életem során, hogy a drága barátom nekem jöjjön az éles szavaival. De végül Jinyoung kedvesebben szidott le, mint előtte bármikor. Itt volt már csak baj, ha ő is úgy érezte, hogy nem szabad a megérdemelt szidásomat kiadnia magából. Ez pedig mindent elmondott a szánalmas életemről.

Jungkook:

Hihetetlen, mennyire megváltozott az életem az elmúlt két hétben. Yugyeommal rengeteg időt töltöttem, kávézóztunk, sétálgattunk, egyszer még mozizni is elmentünk, és mindenféléről beszélgettünk. Annyira jó érzés volt, hogy a filozófiával kapcsolatos elméleti tudásom kíváncsi és értő fülekre talált az esetében, ezért napról-napra nyitottabbá váltam az irányába, és egyre lelkesebben meséltem neki, és már bonyolultabb témákba is bele mertem menni. De a másik nagyon fontos változás az volt, hogy mikor először rávett, hogy táncoljak neki, csak úgy, improvizálva, váltig állítani kezdte nekem, hogy van hozzá tehetségem. Persze először kételkedtem abban, amit mond, de miután kérte, hogy tanuljak le videóról egy közepesen nehéz koreográfiát, ami nem okozott különösebb gondot, úgy éreztem, hogy talán tényleg nem túlzott. A második tánc már kissé nehezebb volt, de az sem okozott nehézséget. A dicsérő szavai pedig a világot jelentették számomra, már csak azért is, mert nem csak a tánctudásom és nyíltságom fejlődött napról-napra, hanem egyre inkább komolyodtak az érzelmeim irányába. Már végül eljutottam odáig, hogy szinte teljesen biztos voltam benne, hogy szerelmes vagyok Yugyeomba. De fogalmam sem volt, hogyan közöljem vele. Bár adtam neki utaló jeleket, hogy tetszik nekem, de konkrétan sohasem mondtam ki, hogy meleg vagyok. Azonban ezt a legjobb barátaitól is megtudhatta. Furcsálltam volna, ha Jacksonék nem mesélték volna el neki azt a kis beszélgetésünket. 

   - Jungkook, borzasztóan büszke vagyok rád – jelentett ki, miután már a második koreográfiát is tudásom szerint a lehető legtökéletesebben elsajátítottam. Ahogy rám nézett, földbegyökerezett a lábam, és tudtam, igenis ma lépnem kell, ha nem is szavakkal, akkor tettekkel, de tudtára kell adnom, hogy mit érzek iránta. – Hidd el, sok táncosnak nehezen megy videóról letanulni dolgokat. Mondjuk, mi bonyolultabb táncokat szoktunk, de akkor is, zseniálisan oldottad meg eddig mindkét feladatot, amit kerestem neked. Kezdem azt hinni, hogy nem csak a filozófiához vagy nagyon tehetséges, hanem igenis jó táncos válna belőled. Bár még ezután válhat is.

- Jaj, ne hízelegj! Én csak amatőrként próbálkozom, ennyi – néztem szégyenlősen lefelé, mert éreztem, hogy elpirulok. - De tény és való, hogy nagyon élvezem, magam sem hittem volna, hogy ennyire fogom. És minél jobban megy, annál inkább feldobnak az egyes mozdulatok. Köszönöm, hogy kitaláltad nekem ezeket a feladatokat. A tánc tényleg zseniális dolog. – Ekkor hálával teli fogtam meg a kezét, és ettől a kis apróságtól átjárta minden egyes porcikámat a melegség.

Ezek után lefeküdtem a földre, hogy kicsit észhez térjek, mert bár már kifújtam magam táncolás után, de a szívem ugyanolyan hevesen vert, mert éreztem, már nem bírom tovább türtőztetni a vágyaimat, főleg, miután Yugyeom is mellém feküdt. Magam mellett érezni a testmelegét, olyan dolgokat ébresztett fel bennem, amikről korábban nem is tudtam, hogy léteznek. 

- Sietsz most valahova? – kérdeztem hirtelen, hogy saját gondolataimat eltereljem.

- Nem, pedig kéne. Jackson és Jinyoung nagyon szeretnék, ha elmennék ma velük valahova. De az évfolyamtársaim is napok óta hívogatnak bulizni, amihez semmi hangulatom. Múltkor is csináltak egy csomó képet és oda photoshopoltak, ezzel is kifejezve, mennyire hiányzom nekik – nevette el magát.

- „Jó dolog nem jelen lenni, de mindenkinek hiányozni.” – idéztem az Emmából, és ismét megleptem, hogy Jane Austen munkásságát is kívülről fújom anya miatt.

Nem hittem volna, hogy egyszer pont Austen egyik főhőse ad erőt, hogy megmerjek valamit tenni. De jelen helyzetben Mr Knightleyra gondoltam, aki bevallva régi barátnőjének, hogy szerelmes belé, megtudta, hogy nemrég a nő is rájött, hogy iránta epekedik a szíve. Hittem benne, hogy egy csók tőlem, felhívhatja Yugyeom figyelmét arra, hogy talán többet érez irántam, mint barátság.

Megkértem, hogy csukja be a szemét, mert több bátorságom volt, ha a tekintetét nem láttam. Kezeim közé fogva férfias nyakát, ajkaimat az övéire tapasztottam. Mivel még sohasem csókoltam meg senkit, így nem igazán tudtam, mit kell csinálni, úgyhogy csak az ösztöneimre hagyatkoztam. De szerencsére viszonozta a csókomat, és egy idő után átvette a vezetést. Az, hogy a fellegekben voltam, az nem kifejezés, ez a csók több volt, mint amit valaha el tudtam volna képzelni. Biztos, akkor is jó csókolózni, ha az ember csak egy alap vonzalmat érez a másik fél iránt, de én igenis szerelmes voltam Yugyeomba, így a csillagokig repített ajkaink találkozása. De sajnos túl hamar visszazuhantam a Földre, sőt, talán annál is mélyebbre.

- Menj el! – mondta indulatosan, miután ellökve magától felpattant a földről.

- Tessék? – nem értettem, mi ütött belé.

- Jól hallottad, Jungkook, menj el! Ez szörnyű nagy hiba volt – fordult el tőlem.

- De hát miért? Ennyire rondának tartasz? Mondd meg, ha nem vonzódsz hozzám! – Egyre idegesebb lettem, és mindenképp tiszta vizet akartam önteni a pohárba.

- Nem erről van szó, sőt… Bár eddig a napig nem is sejtettem, de most már biztosan tudom, hogy vonzódók hozzád, nem is kicsit. – Végre megfordult.

- De, akkor mi a baj?

- Pont, hogy ez a baj. Jungkook, én nem mondtam el neked, de BamBam nem szimplán a barátom, hanem a párom, már oly sok éve. – Hirtelen lesápadtam, úgy éreztem, mintha minden erő kiment volna a lábamból.

- Komolyan mondod? – Nem voltam egy könnyen felhúzható ember, de most olyan szinten felháborodtam, mint talán még soha.

- Igen.

- Hagytad, hogy beléd szeressek, miközben a párod öntudatlanul fekszik anya mellett a kórházban? – köptem a szavakat.

- Sajnálom, de mentségemre szolgáljon, nem tudtam, hogy vonzódsz hozzám.

- Csak nem akartad tudni. Mintha nem adtam volna egyértelmű jeleket! Igenis másként néztem rád, és másként viszonyultam hozzád, mint bárkihez előtte. – Ezt éreznie kellett, ilyen könnyen nem bújhatott ki a dolog alól.

- Jó, talán nekem is feltűnt a nagy közvetlenséged, de azt hittem, hogy ez azért van, mert én vagyok az első igazi barátod.

- Ez is benne volt, de most már tudom, hogy nem voltál az. Nem kell még egyszer kérned, hogy elmenjek, már itt sem vagyok. – Úgy éreztem, szörnyen átvágott, és hogy egy percig sem bírok tovább egy légtérben lenni vele. Ezért felkapva holmijait, elrohantam.

 Azt hittem, kibírom hazáig, hogy ne zokogjak, de egyszerűen nem ment, folyamatosan potyogtak a könnycseppek a szememből, de az igazi sírógörcs akkor jött rám, amikor magamra zártam a szobám ajtaját. Nem értem el az ágyamig, előtte rogytam össze, és csak feküdtem, miközben felszínre tört minden fájdalmam. Nem csak az, amit Yugyeom miatt éreztem, hanem az a szenvedésem is, amit az okozott, hogy anya nem volt itt velem. Mindig úgy voltam vele, hogy szerelmi bánat esetén rá számíthatok majd, a nagy Jane Austen szakértőre, arra a személyre, akinél jobban senki sem ismert a világon.  De nem volt itt velem. Még csak azt sem tehettem meg, hogy bemegyek hozzá a kórházba, hogy legalább kipanaszkodjam magam, még ha nem is válaszol. Mert ott feküdt mellette BamBam, akinek a párjába beleszerettem, és meg is csókoltam. De igenis nem az én hibám volt ez az egész. Yugyeom volt tisztességtelen velem. Meg kellett volna mondania!  Teljesen másként viszonyultam volna hozzá, ha tudom, hogy BamBam a párja.  Az utolsó személy lettem volna a Földön, aki egy kómás fiú barátját elszereti. Annyira mérges voltam Yugyeomra, amiért ilyen helyzetbe hozott, hogy úgy éreztem, többé látni se bírom.

Fogalmam sem volt, mennyi ideje feküdhettem a padlón, amikor apa belépett a szobámba, és felhúzva a földről, a karjaiba zárt. Ekkor pedig úgy éreztem, hogy valaki vigyázz rám, valaki, akit igenis senki és semmi nem fog elvenni tőlem. De anyát sem adtam volna a világ összes Yugyeomjáért sem, főleg ezek után.

 (Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)