Tört angol - MarkJin fanfiction - 12. fejezet

Tizenkettedik fejezet – Ha te mondod!

 

Jinyoung:

Miután jóllakottan hazatértünk, Jaebum vigyorgó mosollyal fogadott minket, ráadásul Youngjae társaságában, én pedig alig vártam, hogy hivatalosan is kimondják azt, amit már sejtettem.

- Sziasztok! – köszöntek szinte egyszerre.

- Először is, ezer bocsánat, amiért ismét magatokra hagytalak titeket – kezdte Jaebum, amit igenis elvártam tőle, de egy ilyen helyzetben nem voltam képes rá haragudni. Én tudtam a legjobban, mennyire vágyott már arra, hogy Youngjae rábólintson a dologra.

- Semmi baj, sejtem, miről van szó – nyugtattam meg.

- Ó, ennyire egyértelmű volt, hogy egyszer beadom a derekam? – kérdezte Youngjae meglepetten.

- Nem, túlságosan is nem! – ezt már Jackson mondta neki, és elnagyolt fejrázással nyomatékosította is a dolgot.

- Én sejtettem, hogy Jaebum hyung rá tud venni – mosolygott BamBam.

- Én is – tette hozzá Yugyeom.

- Én viszont csak reménykedtem benne, de szerencsére így lett – mondtam. – Ó, és JYP is elejtette, hogy lesz némi jóhíred számunkra, JaeBum, úgyhogy rögtön erre gondoltam – magyaráztam.

- Á, így már mindent értek! De el sem tudjátok képzelni, mennyire boldog vagyok – karolta át bal karjával Youngjaet, aki szégyenlősen viszonozta a dolgot. 
   Olyan jó volt, hogy ahogy Jaebum sohasem volt féltékeny a Jacksonnal lévő mély kapcsolatomra, úgy én sem az ő hosszantartó barátságára Youngjaeval. Mindkettőnk részéről hülyeség lett volna, inkább örültünk annak, hogy nem csak egymásra számíthatunk. Ráadásul Youngjae gyerekkora óta nagyon jó barátja volt Jaebumnak, botorság lett volna versenyeznem vele.

- Na, akkor meséljetek kicsit! – kértem őket, majd mind leültünk az ebédlőasztalhoz, ami nyolcszemélyes volt, így még heten is kényelmesen elfértünk.

A fiúk részletezték, hogy mennyi mindent beszéltek át az elmúlt két napban, és hogy Youngjae szüleit is rá kellett venni a dologra, ami majdnem olyan nehéz feladatnak bizonyult, mint az illetékes személyt meggyőzni arról, hogy igenis ezt az utat szánta neki a sors.

Majd miután a szülők is belementek, velük együtt keresték fel JYP-t, akinek már fél éve mutogatta Jaebum Youngjae videóit, amiket ő vett fel, miközben a barátja énekelt. A főnök már az elsőnél azt mondta, hogy ennek a fiúnak az orgánuma egyedülálló, így mindenképp kapna tőle egy lehetőséget, ha ezt a szakmát választaná. Végre el is érkezett ez a nap, és ő amint hívást kapott Jaebumtól, máris úgy rendezte a dolgait, hogy egy óra múlva fogadni tudja őket. Szerencsére nem akart semmit ráerőltetni Youngjaere, adott neki egy szerződést, hogy tanulmányozza, és jó pár szakmai tanáccsal ellátta. És ennek a pályának az árnyoldalaiba is belement, mert nem akart zsákbamacskát árulni, de Jaebum által amúgy is képben volt e téren Youngjae, aki, amint kitárgyaltunk mindent, haza is ment.

- Most van egy kis időd rám, vagy kérnem kell időpontot? – húztam kicsit a fejét JaeBumnak, miután mindenki szétszéledt, és csak mi maradtunk a konyhában.

- Hahaha! – kezdett tettetett nevetésbe. – De egyébként tudom, hogy nem jól jött ki a lépés, hogy pont Mark első napjain nem voltam veletek. Ezért szörnyű bűntudatom van, főleg Jackson miatt, és persze miattad. Kérlek, mesélj el mindent a mai napról! – kérte keresztbe tett kézzel, miközben arckifejezése elárulta, hogy bármilyen boldog is Youngjae miatt, tényleg bűntudata van, hogy akaratuk ellenére ennyire rosszul időzítettek.

Végül egy mély levegővétel után belekezdtem a mesélésbe. Mivel Mark a szobánkba volt, és amúgysem értett volna a gyors beszédemből sokat, így annyira le sem kellett halkítanom a hangomat.

- Ez mind szép és jó, és alig várom, hogy meghallgassam a demókat, de… - ráncolta a szemöldökét.

- De mi? – kérdeztem zavarodottan.

- Jinyoung, valamit nem mondasz el nekem.

- Aj! Hogy titeket nem tudlak átvágni Jacksonnal! Néha azt kívánom, bárcsak ne ismernétek ilyen jól. Miért kell ennyire könnyen átlátnotok rajtam? – néztem durcásan, miközben keresztbe tettem a kezemet.

- Mert a legjobb barátok már csak ilyenek! – rendezte le ennyivel a dolgot.

- Mondja ezt az, aki az elmúlt két napban itt sem volt velem – motyogtam az orrom alatt, amit meghallott, és vállon ütött.

- Sokáig fogom még ezt hallgatni? – kérdezte.

- Nagyon is. Meg amúgy is, ha itt lettél volna velem, akkor pontosan tudnád, hogy mi bánt.

- Sajnálom, de most itt vagyok, és addig egyikünk sem áll fel innen, amíg ki nem beszélsz magadból mindent! – nézett rám határozottan. Ilyen helyzetekben előjött a vezető egyénisége, aki minden egyes problémát meg akart oldani, ráadásul abban a minutumban.

- Rendben – mentem bele, majd próbáltam neki átadni az első negatív megérzéseimtől kezdve mindazon benyomást, amit Mark tett rám. Bár az érintésekről nem meséltem, se az éjszakai „vallomásomról”, de így is bőven kapott információt, amiken agyalhatott.

- Hm… Érdekes. Még nem láttalak ilyennek, az egyszer biztos – ez volt az első reakciója. – Ha nem tudnám, milyen nehéz meghódítani a szívedet, azt mondanám, hogy belezúgtál.

- Khm… - horkantottam fel. – Belezúgtam? Jaj, már te is kezded! – ráztam a fejem.

- Jackson is előjött ezzel, igaz?

- Elő, és neki is azt mondtam, amit most neked, hogy az elején volt valami taszítás az irányába felőlem, amit nem értettem, és amiért még mindig szörnyű bűntudatom van. De ez az elmúlt két nap olyan volt, mintha legalább tíz lett volna. Minden egyes közös percünk által egyre inkább ismerem és kedvelem, pedig alig tudunk kommunikálni – hadartam el neki mindezt. Bár először az ellen akartam beszélni, hogy belezúgtam, de aztán kicsit elkanyarodtam ettől.

- Figyelj, nem mondom, hogy máris beleszerettél, hisz két nap alatt ez lehetetlenség – kezdte, amivel megnyugtatott, mert azt hittem, hogy agyára ment a Youngjae általi siker, és már azt se tudja, miket beszél. – Viszont, Jinyoung, azért volt ez az első gondolatunk Jacksonnal, mert soha senki sem váltott ki belőled hasonló érzéseket. Értem én, hogy az elején volt egy rossz előérzeted, és taszított is, de mindig félsz az ismeretlentől – most is hasonló érvet hozott fel, mint anno Jackson. – Ennyivel nem bújhatsz ki az alól, hogy két nap alatt mennyire megszeretted ezt a fiút.

- Nem is akarok. De mint te is mondtad, ennyi idő alatt nem tud szerelembe esni az ember, és kész! Kedvelem Markot, úgy érzem, hogy segítenem kell őt és vigyáznom rá, ahogy csak tudok. Tényleg olyan érzéseket vált ki belőlem, amilyeneket korábban senki. Ezt mind elismerem, Jaebum, de ennyi még nem elég a szerelemhez – ráztam a fejem, miközben nevettem már magán a feltételezésen is. – Meg amúgy is, ő meg én!

- Miért, úgy gondolod, rossz páros lennétek? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. – Vagy nem hiszed, hogy Mark vonzódik a saját neméhez?

- Mindkettő – feleltem tömören, de végül csak rászántam magam, hogy kifejtsem a dolgot. – Mark szerintem még egy légytől is úgy fél, hogy meg nem tudnám mondani, melyik nemhez vonzódik, mert még akkor sem vetne senkire ilyen pillantást, ha valaki teljesen az esete lenne. Mármint én így gondolom, ez a pár nap alapján. De még, ha tegyük fel, meleg is lenne, vagy biszex, egy ilyen tiszta lelkű, törékeny fiú mellé, hogyan illenék én? – Eddig csak apró nevetések törtek ki belőlem, de most konkrétan sírásig kacagtam magam, hisz abszurd volt ebbe az egészbe belegondolni.

- Ez szerinted ilyen vicces? – kérdezte a barátom továbbra is komolyan.

- Röhejes, hogy Mark pont belém szeressen, aki olykor kifejezetten undok tudok lenni. Nem ilyen személyre lenne szüksége.

- Mind szoktunk undokok lenni. És szerintem meg pont, hogy egy ilyen srácra van szüksége. Oké, tény és való, én annyit tudok csak róla, amennyit most elmeséltél, plusz a tegnapi vacsinál láttam hosszabb ideig, de úgy hiszem, nálad tökéletesebb személyt nem is választhatna maga mellé egy zárkózottabb fiú. Lehet, hogy nem te vagy a világ legviccesebb és legkedvesebb személye, de olyan szinten ötvöződik benned a mások iránti végtelen törődés, szeretet és segítővágy, amilyennel még soha, senkinél nem találkoztam. Ha valaki képes lesz ezt a fiút megnyitni és boldog emberré tenni itt nálunk, az csak is te lehetsz, Park Jinyoung! Efelől ne legyenek kétségeid! – Sokszor mondott nekem hasonló beszédeket JaeBum, amióta megismertük egymást, de ennyi idő után is még mindig meg tudott velük hatni, bár ezt sohasem vallottam volna be neki.

- Ha te mondod!

- Én biza! Úgyhogy most már felemelheted a hátsódat, és menj be hozzá, angolozzatok és koreaizzatok, amennyit csak tudtok! – adta ki utasításba, de jelen pillanatban kívánni sem tudtam volna ennél kellemesebb kötelezettséget.

 (Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)