Tört Angol - MarkJin fanfiction - Epilógus

Epilógus

3 évvel később

 Jinyoung:

   - Emlékszel, hogy azt mondtad, nincs első látásra szerelem? – kérdezte Jackson, miközben segített a nyakkendőmet megkötni.

- Igen, és most büszkén megjegyezheted, hogy megmondtad, márpedig van.

- Megmondtam, hogy márpedig van – nevetett, majd valamit előhámozott a zsebéből.

- Mi ez? – vettem el tőle a borítékot.

- Nyisd ki!

- Jaj, Jackson! Te komolyan megcsináltad? Azt hittem, rég elfelejtkeztél erről a fránya kuponról, amivel anno hülyéskedtünk – ráztam a fejem, de közben nagyon is jót bazsalyogtam. Aranyszínű volt, és az állt rajta, hogy: „Egy éjszaka a csábos és ellenállhatatlan Jackson Wanggal. Bármikor beváltható, de csakis Park Jinyoungnak!”

- Ugye, milyen menő lett?

- Nem vagy százas, Jackie. De mondd, ahol csináltattad, nem néztek furcsán? – voltam kíváncsi.

- Dehogynem! Viszont ahogy láttam, gőzük sem volt, ki vagyok, mert mint utólag rájöttem, nem lett volna szerencsés, ha olyan pletykák terjengenek, hogy mi együtt vagyunk, főleg, hogy te is ismert vagy, hisz mái napig sokan emlékeznek a JJ Projectre. Na, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy nem lett semmi baj, és az ajánlatom bármikor áll – kacsintott.

- De mit kapsz, ha egyszer tényleg be akarom hajtani rajtad?

- Állok elébe – mondta, majd elködösödtek a szemei.

- Jackson, kérlek, ne sírj! – öleltem magamhoz.

- De hát úgy szeretlek, és annyira örülök a boldogságodnak.

- Tudom, és imádlak érte. Viszont ezt el kell dugnom, mert, ha Mark meglátja, hogy mit adtál nekem, még a végén kéri a papot, hogy minket adjon össze.

- Az lehet, tényleg, banyek, dugd el! Bár már csak három éve volt az a hazamenekülése – grimaszolt.

- Egek, komolyan eltelt három év azóta? Olyan hihetetlen. Egyszerre érzem fél évnek, és közben egy évtizednek. Annyi minden történt velünk, de közben mégis úgy elrohantak az évek – pörgettem át az agyamban, miken is mentünk keresztül a fiúkérésem óta.

- Én is így érzem. Hitted volna a debütálásunk előtt, hogy ma mára az egyik legfelkapottabb korai fiúbandának a leaderje lesz a legjobb barátod? – nézett rám büszkén.

- Azóta, hogy találkoztam veled – feleltem őszintén.

- Ó! – lágyult meg az arca. – Viszont komolyan mondom, Jinyoung, mindegy, hány díjátadón és show műsorban léptünk fel BamBamékkel, ennyire egy fellépésünk sem volt fontos, mint a mai; és Youngjae is odáig van, hogy énekelhet az esküvőtökön.

- Köszönjük szépen, Markkal.

- De valld be, csak spórolás miatt kértél fel minket, hogy ne kelljen zenészekre költened! – húzta fel a szemöldökét.

- Lebuktam, csakis emiatt. Na, de úgy hiszem, itt az idő! – néztem az órára, majd elindultunk a szálloda udvarára.

Annyira jó érzés volt, hogy itt Amerikában nyugodtan megfoghattuk egymás kezét, hogy nem néztek ránk furcsán a bejelentkezésnél, hogy két férfi kell egybe. Nem mondom, hogy minden fenékig tejfel volt, de összehasonlíthatatlan volt azzal, mennyire kellett ügyelnünk az összes apró érintésre Koreában, nehogy baj legyen belőle.

- Még meggondolhatod magad, hogy engem válassz – súgta oda Jackson, mikor már a vendégsereg előtt voltunk.

- Nincs az az Isten! Úgyhogy menj szépen a helyedre az oltárhoz! – kértem, hisz természetesen ő volt a tanúm, így ott volt a helye mellettem.

A székek mögött beálltunk két oldalra Markkal, és amikor elindult a zene, egymással szemben elkezdtünk sétálni, majd a vörös szőnyeg előtt találkoztunk, és átkarolva a másikat, indultunk tovább mi is az oltár felé. Aznap előtte nem láttuk egymást, így még inkább üdítő volt a másik látványa. Gyönyörű volt a párom, ahogy ráragyogott a napfény. Remekül festett a szmokingja, amit a testvérével és a szüleivel választottak ki, míg én a csapatunk összes tagját magammal rángattam, amikor ruhát vettem. Reménykedtem benne, hogy az én külsőm sem okozott számára csalódást. De amikor a pap elé érkezve egymással szembe fordultunk, és ő rám mosolygott, tudtam, hogy tetszettem neki.

Végigmondtunk mindent, amit a pap kért, majd elérkeztünk ahhoz a részhez, amit a legjobban vártam, a fogadalmakhoz. Mark kérte, hogy én kezdjem, ezért így is tettem.

- Én egyetlen Mark Tuanom! – fúrtam a tekintetemet a gyönyörű barna szemeibe, mivel fejből tudtam, mit akartam mondani, ezért nem kellett olvasnom. – Remélem, az elmúlt három évben kellően éreztettem veled, mennyire szeretlek, és hogy az életemet is odaadnám érted. Annyira szürreális belegondolnom, miként álltam hozzád az első találkozásunkkor. Ha lehetne, megmásítanám az egészet, hogy könnyebb legyen az akkori énednek a beilleszkedés; de a mi történetünk így kerek egész. Szerencsére a nehéz kezdést egy annál sokkal simább folytatást követte. Nap mint nap bebizonyítod számomra, hogy te vagy az a személy, akivel le akarom élni az életemet. Alig várom, hogy újabb szinteket lépjen a kapcsolatunk. Előbb egy saját ház, majd közös kutya, utána pedig gyerekek. Nem tudom, mit tettem, amivel kiérdemeltelek a sorstól, de igyekszem ezt a szerencsémet megszolgálni, és olyan boldoggá tenni téged, amennyire csak tőlem telik.

- Jaj, Jinyoung! – hatódott meg Mark, majd összeszedve magát, ő is fejből mondta a fogadalmát. – Én egyetlen Jinyoungom. Sokan úgy hiszik, hogy csak a filmekben és könyvekben történik meg, hogy az ember összeházasodik a kedvenc énekesével. De a jelenlévők számára mi vagyunk az élő példák rá, hogy nem, ez igenis lehetséges. Bár kezdetben voltak olyan gondolataim, hogy ez inkább szerencsétlenség, mintsem szerencse nekem, mivel mintha megdermedtem volna a környezetedben, főleg, hogy egy szobában voltunk. De ahogy te nyitottál felém, úgy kezdtem én is feloldódni. A kapcsolatunk legmeghatározóbb szakasza volt az az időszak, ami egy bizonyos kórházi padon ért révbe. Azóta pedig fel sem tudnám sorolni, mennyi közös kalandot, kudarcot és örömöt éltünk át együtt. Miattad újra és újra átléptem a komfort zónámat. Úgy sikerült elérned, hogy számtalanszor lépjem át önmagam, hogy közben nem akartál megváltoztatni. De ennek ellenére akaratlanul változtam, és te is. Ami talán a legnagyobb különbség aközött, amikor megkérted a kezem, és hogy most hányadán állunk, az az, hogy azóta teljesen összecsiszolódtunk. Örülök, hogy tényleg nem akkor keltünk egybe, hanem vártunk három évet. Akkor még bizonytalanság közepette csak egy szép jövőbeni álomkép volt a házasságunk, de most már tudom, hogy megértünk rá. Még így is fiatalok vagyunk, de a szakmánk miatt mindketten kénytelenek voltunk korán felnőni. Úgyhogy nem is kérek tőled mást, minthogy együtt nőjön fel a közös nevelésünk által két gyönyörű gyermek, és hogy mi pedig együtt öregedhessünk meg.

Megszámlálhatatlanul sokszor csókolóztunk már Markkal, de ez más volt. Képtelen lettem volna szavakba foglalni, miért, de különlegesebb volt, mint bármelyik előtte és utána.

-  A násznépünknek pedig annyit üzennék még – fordultam feléjük, miközben a nagy éljenzésüket abbahagyták –, hogy ne féljetek nyitni a világ felé, és azt se hagyjátok, hogy a nyelvi akadályok gátoljanak titeket. Mi mesélhetnénk Markkal, hogy hova vezethet egy kis tört koreai és tört angol.

 VÉGE

 A búcsúposztért kattintsatok IDE!

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)