Wang Gae, Park Gae - JinSon fanfiction - 4. fejezet

Negyedik fejezet - Tűzhalál

Jinyoung:

A házam csillogott-villogott, bár én még mindig nem voltam épp a legjobb állapotban, amikor újdonsült jelöltemet vártam. Jobban izgultam, mint eddig bármikor. Máson sem járt az agyam, amióta Jaebum megemlítette őt, csak, hogy vajon miket is csinálhattunk mi azon az estén. Meditációval, erős koncentrálással és mindenféle eszközzel próbáltam legalább pár emlékfoszlányt visszahozni kettőnkről; de hiába, mintha az az éjjel meg sem történt volna. De azért reméltem, hogy ha újra látom, valami dereng majd.

Szinte másodpercre pontosan négykor csengetett, én pedig kifújtam szépen lassan a levegőt, és egy kicsit álltam az ajtó előtt. Pár centi választott el minket egymástól, de közben egy leblokkolt agy is. Végül, erőt véve magamon, tártam ki előtte a kaput.

- Basszus kulcs! – káromkodtam el magam, bárhogy nem volt ilyesmi a szokásom.

- Egek, jól vagy? – ijedt meg, én pedig hirtelen azt sem tudtam, mit hazudjak neki.

- Persze, csak az előbb futott el a szomszéd macskája, akit már egy hete keres. – Ennél jobb mentés egyszerűen nem futotta tőlem, de így is sokkal jobb volt, mintha közöltem volna vele, hogy úgy néz ki, mint egy filmsztár, ráadásul egy olyan, aki a tinédzser, ábrándokkal és magánnyal teli Park Jinyoung szobájának a falára azonnal felkerült volna, letaszítva minden más helyes pasit onnan. De, ami ennél is sokkolóbb volt, hogy amint megláttam, azonnal beugrott egy emlékkép, amiben egymás ajkait faltuk, és én nem, hogy irtóztam volna az érintésétől, de még élveztem is, nem is kicsit.

- Elpirultál – jegyezte meg mosolyogva, amivel valószínűleg még több pírt varázsolt a lángoló arcomra.

- Csak kicsit zavarban vagyok.

- Igaz, hogy semmire sem emlékszel a tegnap estéből?

- Hát, nem igazán – vallottam be, miközben szégyelltem magam emiatt. – Zavarba ejtő arra gondolnom, hogy semmit nem tudok arról, mit történt közöttünk. Jaebum szerint, khm… elvoltunk – nyögtem ki végre.

- Az nem kifejezés, Jinyoung. Életem legszebb estéjét köszönhetem neked – jegyezte meg továbbra is mosolyával jutalmazva engem, amitől még inkább leállt a processzorom.

- Nem szeretnél leülni? – mutattam a fotelre. Eddig mindenkit a kanapéra ültettem, és én a fotelben foglaltam helyett, de Jackson más volt, épp ezért, nem akartam, hogy a szokásos menetben zajlódjon le a beszélgetésünk.

- De, köszönöm szépen. Gyönyörű! – bukott ki belőle, én pedig egy pillanatra lefagytam, hogy nekem mondta, azonban a házon pásztázó szemével elárulta, hogy az otthonom érdemelte ki ezt a dicséretet.

- Örülök, hogy tetszik.

- Ennél már csak a benne lakó személy szebb. – Ez a bók már tényleg nekem jött, ami miatt nyelnem kellett egy nagyot.

- Nem kérsz vizet? – pattantam fel. – Nekem kiszáradt a torkom.

- De, jól esne. Segítek – állt fel ő is, majd a konyhapulthoz sietett, mivel a konyha, ebédlő és nappali egy légtérben volt.

- Kedves vagy! – Legszívesebben hozzátettem volna, hogy: „és szívdöglesztő”, de már így is rendesen benne voltunk a slamasztikában.

- Azért ez elég nagy lakás. Mármint értem én, hogy kevés árat kérsz el érte, de annyi időt fog elvenni a takarítása, hogy lehet, meg sem éri. Vagyis nem érné meg, ha nem te laknál itt. – Olyan természetesen mondta mindezt, hogy kellett pár másodperc, hogy felfogjam, könnyednek ható szavai mögött igenis ott volt egy újabb bók számomra. Ráadásul Markhoz hasonlóan ő sem a séma szöveggel jött, mint a korábbi hat jelölt.

- Én tisztaságmániás vagyok, úgyhogy takarítok két ember helyett is, de azért nem akarok lomos lakótársat – jegyeztem meg.

- Egyáltalán nem vagyok lomos, és természetesen segítenék neked takarítani. Bár tiéd maga a ház, de úgy hiszem, akkor tud jól együtt élni két személy, ha egyenrangú felekként kezelik a másikat.

- Ebben egyetértünk. – Ilyesmit még Marknak sem jutott eszébe mondania. Minden egyes másodperc után, amit együtt töltöttem Jacksonnal, egyre nevetségesebbnek hatott a fejemben, hogy korábban elhittem, Mark lesz a befutó. Persze vele is remekül tudtam volna együtt élni, de nekem Jacksonra volt szükségem. Ez a szikra, ami köztünk volna… Én ilyet még nem éreztem, és azt hittem sokáig, hogy talán sohasem fogok.

- Főzök, mosok, takarítok – tette hozzá, amivel egy elismerő bólintást váltott ki belőlem. – Ez remélem, hogy egy plusz pont, hogy miért is lenne jó velem élned.

- Még szép, hogy az. Elég gyorsan gyűjtögeted a plusz pontokat, és sehol semmi negatívum. – Most én jutalmaztam a mosolyommal, amitől ő pirult el, a szívem pedig majd ki akart ugrani a helyéről, hogy sikerült ezt kiváltanom valakiből, ráadásul egy ilyen dögös pasiból. Hirtelen az is átfutott a fejemen, hogy még mindig másnaposan fekszek, és ez csupán egy lázálom. De talán mégsem volt az. Talán a palotába zárt énemért ideért végre a herceg, még ha nem is szőke, hanem barna verzióban. - Tudod, neked miért lenne jó velem laknod?

- Igen sok indokot tudnék sorolni. De kíváncsi vagyok, te mire gondolsz.

- Mert, ha az életedet valaha szánalmasnak érzed, gondolj az enyémre, és akkor máris átértékeled! – nevettem el magam fájdalmasan, amiért hirtelen meg akarta fogni a kezemet, amit gyorsan elrántottam. Egy röpke érintéstől már egy ideje nem borzongtam annyira, de ő más volt, nem akartam, hogy érezze, miként ráz ki a hideg, amint a keze az én kezemen landol. Persze az sem volt szép, ahogy elrántottam a tenyerem, de reflexből jött, nem volt benne semmi direktség.

- Bocsájts meg, Jinyoung! A fenébe! Nem akartam tolakodó lenni. Vissza tudom fogni magam. Nem érek hozzád, ígérem; bármilyen nehéz is lesz ezt betartanom. – Már szinte könyörgő volt a tekintete, mint egy aranyos kiskutyáé, aki fél, hogy az első hibája után már ki is dobják. Én az Istenért sem szerettem volna kidobni Jacksont, sőt, ha képes lettem volna rá, már rég magamhoz ölelve biztosítottam volna az ellenkezőjéről.

- Túlságosan érintésmániás vagy? – kérdeztem rá, mivel tudnom kellett, mivel állok szemben.

- Az nem kifejezés.

- Remek, egy érintés mániás és egy érintésfóbiás egy házban. Ez ígéretesnek hangzik – bazsalyogtam, de ő láthatólag komolyan vette a szavaimat.

- Megértelek, nehéz lenne együtt élnünk.

- Jackson…

- Hagyd csak a szentbeszédet! Elfogadom. Legalább volt egy remek esténk, és újra láthattalak. Már ez is sokat jelent nekem. Remélem, megtalálod a tökéletes lakótársat, aki nem veszélyes rád.

- Jack… - ismét nem hagyta, hogy közbe vágjak.

- Amúgy is, legszívesebben most is rád vetném magam, hogy ott folytassuk, ahol tegnapelőtt abbahagytuk, úgyhogy valószínűleg ez tényleg nem működött volna. Így legalább nem töröd úgy össze a szívemet.

Olyan aranyosan és megtörten motyogott az orra alatt, hogy tudtam, én ezt a férfit nem tudnám elengedni. És belegondolva, hogy ténylegesen rám veti magát, egy részemet rettegés fogta el, viszont egy másikat olyan vágy, amit még sohasem éreztem. Tudtam, hogy a tűzzel játszom, ha igent mondok neki, de elegem volt az elzárt jégvilágból, ahol még a levegő is meg volt dermedve körülöttem. Lehet, hogy tűzhalál várt rám, de én vállaltam mindezt Jacksonért.

- Mikor tudnál beköltözni? – kérdeztem rá köntörfalazás nélkül, mire összezavarodottan nézett rám.

- Tessék? Azt hittem, hogy elbuktam a teszten.

- Ha volt is valamilyen teszt, azon én buktam el tegnap. Bocsájts meg, hogy nem emlékszek arra, mi történt az éjjel. De úgy sejtem, mi nem csak táncolgattunk. Nehéz lesz, ha ideköltözöl, de nem bírnám elviselni, ha meg sem próbálnánk. Nekem pontosan rád van szükségem az életemben, már csak az a kérdés, én az vagyok-e, aki most neked kell, vagy csak egy olyan személy lennék, aki elhúzva a mézesmadzagot, összetöri a szívedet. Mert, ha inkább a második verzió áll fenn, akkor még most zárjuk le ezt a történetet, Jackson. Én nem árulok zsákbamacskát: nem érhetsz hozzám. Lehet, hogy idővel ez javulni fog, hisz már így is javult az állapotom, apróbb érintésekre képes vagyok, de akkor sem fogom egyik napról a másikra leküzdeni mindezt. Vállalod ezt a rögös utat velem? – egy szusszal mondtam végig mindezt, így az utolsó szavaim után igencsak gyors oxigénpótlásnak láttam, amíg ő emésztgette a hallottakat.

- Egy hét és itt vagyok! És, Jinyoung, te nem csak az vagy, akire most szükségem van, hanem az, aki mindig is hiányzott az életemből. Egy hiányzó darab vagy, és hiszem, hogy én a tied.

- Ó! – Majdnem meghatódtam azon, amiket ez a félidegen fiú mondott nekem.

- Tudom, túl nyálas volt, de mint csináljak a romantikus lelkemmel? Akkor megpróbáljuk? – mosolygott ismét biztatóan.

- Meg bizony – feleltem, majd búcsú előtt egy pillanat erejéig végigsimítottam az arcán a jobb kezemet. – Fél éve még erre sem lettem volna képes – adtam a tudtára.

- És ki tudja, egy újabb félév múlva már hol tartasz majd.

Jackson:

- BamBam, drága barátom, remélem, továbbra sincs programod mára – kezdtem a telefonban, amint kiléptem jövőbeni otthonomból.

- Jaj, ne! Már most ki akarod választani a beköltözős szettedet? – ijedt meg. – Hihetetlen vagy!

- Nem, csak mesélni akarod, te dilinyós – ráztam a fejem, bárhogy nem láthatta. – De egyébként, ennyire biztos voltál a sikeremben?

- Még szép! Jackie, életemben nem láttam pasit, akire így néztél, és aki nem mellesleg, hasonló vággyal a szemében nézett vissza rád. Haver, egy érintésfóbiás, ha nem viszi el Jaebum idő előtt, valószínűleg elvette volna a szüzességedet; vagyis hát te az övét… vagyis, inkább hagyjuk… Nem akarom vizuálni. Érted te anélkül is, hogy mire célzok – zavarodott bele a saját beszédjébe, amin csak jót bazsalyogtam.

- Minden világos, és az is, hogy nemsokára várlak vissza hozzám.

- Ha ezt tudom, el se jövök onnan. Egy felesleges utat megspórolhattál volna nekem – panaszkodott.

- A jó ég áldjon meg, akkor megyek én hozzád, csak ne hisztizz itt nekem! – fújtattam.

- Remek.

- Ez volt a célod, mi?

- Még szép! Akkor mindjárt! – tette le a telefont, én pedig gyors tempóra kapcsoltam, bár előtte még mosolyogva visszanéztem Jinyoung házára.

- Lehet, hogy nagy vagy, de sikerül majd megtöltenünk élettel – suttogtam, és hittem is a szavaimban.

- BamBam! – öleltem magamhoz, amint ajtót nyitott nekem.

- Istenkém! Már most tudom, hogy vissza fogom még sírni, amikor amiatt hisztiztél, hogy nincs egy pasi sem az életedben. Egek… másról sem fogok ezek után hallani, csak, hogy Jinyoung így, meg úgy… Alig várom. Na, de kezd! – hívott beljebb, én pedig nem is törődtem a tőle megszokott csipkelődéssel, helyette ténylegesen mesélésbe kezdtem.

- Hát, mit ne mondjak, gyönyörű a ház, és óriási. Jobban beleszerettem, mint Jinyoungba – viccelődtem, majd komolyra fordítottam a szót. – Tényleg nem emlékszik semmire. De az a bizonyos szikra, nem csak az alkohol miatt volt a minap, igenis tetszem neki. Még el is káromkodta magát, mikor meglátott, és jó értelemben rökönyödött meg. Hidd el, tudom a különbséget!

- Eszembe sem jutna ezt kétségbe vonni.

- Ne is! Na, tehát, már az elején felvázoltam neki, hogy főzök, mosok, takarítok, csak, hogy azonnal szerezzek némi plusz pontot. De igen hamar bakiztam is egyet. Komolyan, öt percet bírtam csak ki anélkül, hogy ne érjek hozzá. Szegény olyan félve rántotta el a kezét, hogy megijedtem. Majd bele szakadt a szívem, hogy a srác, aki két napja az ajkamtól sem akart elválni, most egy szimpla kézérintéstől irtózott. – Ezért még továbbra is nagyon mérges voltam magamra, na meg a sorsra.

- Jackson… Jackson… - rázta a fejét keresztbe tett kézzel. – Mi lesz ebből?

- Azt én sem tudom. Itt már el is temettem az egészet. Bárhogy odáig vagyok érte, az ijedt tekintete magáért beszélt, hogy én kárt fogok tenni ebben a fiúban, amit nem viselnék el. Ezért inkább elmondtam neki, hogy örülök, hogy megkaptam életem legjobb estéjét, és hogy újra láthattam, de nem szabad, hogy vele éljek, mert már most rávetném magam.

- Büszke vagyok rád – jegyezte meg elismerően. – Az ő épségét a saját érdeked elé helyezted. Nem véletlenül vagy te a legjobb barátom, még ha túlzásba is viszed olykor –, mint most – a latin lover szerepet.

- Odáig vagy ezért a latin lover kifejezésért.

- De, ha egyszer az vagy? – rántott egyet a vállán. – Na, de folytasd, mert most már érdekel, hogy lett ebből az egészből happy end!

- Ő ezután kapásból arra kérdezett rá, hogy mikor tudnék beköltözni.

- A kis hamis. Még a végén kiderül, hogy csak fedő duma ez az érintésfóbia, és ő fog majd hozzád bekopogtatni éjszaka.

- Nem, de bárcsak így lenne! Azt mondta, szörnyen sajnálja, amiért nem emlékszik a közös esténkre, de sejti, hogy több is volt ott, mint szimpla táncolgatás – folytattam.

- De még mennyire, hogy több – nevetett huncutul.

- Amivel teljesen a szívembe talált, hogy kerek-perec kijelentette, pontosan rám van szüksége az életében, ás attól fél, hogy igazából ő az, aki majd összetöri a szívemet, és ez esetben még most zárjuk le a történetünket. – Mikor ezeket mondta, egy részem ismét rá akarta vetni magát, hogy addig csókolja, amíg ki nem fogyunk szuflával, de a másik részem megilletődve várta, hogy valaki belém csípjen, és kiderüljön, hogy csak álmodom az egészet. – Nem hitegetett, hanem tisztázta velem, hogy nem érhetek hozzá, és kész. De azt is hozzá tette, hogy idővel mindez javulhat, viszont ez nem egy csettintésre valósul meg,;amivel persze teljesen tisztában voltam. És megkért, hogy vele tegyem meg ezt a közös utat… BamBam… Ez… - Továbbra sem voltam képes felfogni, mik is történtek Jinyoung házában.

- Nehogy nekem sírva fakadj, mert kajak megijedek, hogy kicseréltek! – emelte fel a mutatóujját.

- Ki is cseréltek. Pontosabban, Jinyoung cserélt ki.

- Remélem, hogy akkor már legalább te is nyomtál valami nyálas dumát neki lezárásként – tette hozzá szarkazmussal a hangjában.

- Elmondtam, hogy ő a hiányzó darab az életemből – feleltem mosolyogva, hiszen ezt azóta így gondoltam, hogy táncolás közben megpillantottam.

- Fúúúúúj! – Majd hányást imitált, ami miatt belerúgtam. – Mikor költözöl be a szerelem kuckóba?

- Te és a becézgetéseid… - fújtattam. – Egy hét múlva.

- Remélem, addig sikerül kicsit lehiggadnod.

- Még ha így is lesz, amint újra ott lesz a közelemben, ráadásul napi szinten, minden borulni fog.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)