Wang Gae, Park Gae - JinSon fanfiction - 3. fejezet

Harmadik fejezet – Divatbemutató

Jinyoung:

- Na, esélytelen mindkettő? – kérdezte Jaebum, mikor már a kocsijában ülve hajtottunk a legújabb barátjával megbeszélt helyhez.

- Nem. Nagyon is nem – feleltem vidáman, hisz már órák óta arra vártam, hogy elújságolhassam neki, Mark mennyire szimpatikus volt.

- Az igen! – lett ő is lelkes, miután kiveséztem a délután történéseit. Persze, azt már nem tettem hozzá, hogy annyi félelmem volt azért Markkal kapcsolatosan, hogy esélyes arra, hogy elrabolja a szívemet. Ezt nem kellett tudnia. Bárcsak én magam sem tudtam volna! – Már meg is mondtad neki, hogy ő lesz az?

- Nem. Nem szerettem volna, ha túl lelkesnek lát, vagy hogy azt higgye, azonnal odáig lettem érte.

- De hát így van – grimaszolt.

- Jól van na! Attól még húzni akarom kicsit az időt, hogy izguljon, vajon visszahívom-e egyáltalán – tettem keresztbe büszkén a kezemet, mert igenis nem akartam, hogy azt érezze, egyértelmű volt a dolog, bármennyire is ez volt az igazság.

- Gonosz vagy!

- Ennyi jár nekem az elcseszett életem után. – Olyan sokszor jöttem ezzel a szöveggel, túlságosan is sokszor, viszont tudtam, ha ezt mondom, Jaebum és a szüleim is kihátrálnak, bármivel kapcsolatosan is szeretnének éppen meggyőzni.

- Akkor most cseszd el még jobban, és életedben először rúgj be! – parkolt le.

- Úgy lesz! De te, akkor nem iszol? – Csak megkésve esett le, hogy ha kocsival jöttünk, valakinek haza is kell majd vezetnie, és jogsi híján ez a személy semmiféleképpen sem lehettem én.

- Nem! Vigyáznom kell rád. Ma összefutottam anyukáddal, mikor boltban voltam, és meséltem, hogy mire készülünk. – Ezt halván eléggé furcsa fejet vágtam. – Ne nézz így! A megszokás az megszokás. Belém nevelték, hogy meg kell védjelek mindentől az életed során. Reflexszerűen jött, hogy azonnal megosztottam ezt anyukáddal.

- Jól van, megbocsájtok – mondtam, hisz tényleg nem tudtam volna arra az emberre haragudni, aki nem kevés idejét áldozta a gyermek és tinédzser korából a selejtnek titulált barátjára.

- Köszi. És a lényeg, hogy megkért anyukád, hogy vigyázzak rád.

- Aha, szóval nem akadt ki, meg semmi ilyesmi? – lepődtem meg, hogy az édesanyám, aki konkrétan még a széltől is óvott eddig, hagyta, hogy ma lerészegedjek.

- Mivel megígértem neki, hogy én semmit em iszok, és mint egy védőangyal őrködök melletted, így igen – felelte, és a hangjából nem csengett ki semmilyen nemű szomorúság emiatt.

- De neked ebben mi lesz a buli? – ráncoltam a homlokom.

- Nem muszáj inni ahhoz, hogy az ember szórakozzon.

- Nem is arra gondoltam, hanem inkább arra, hogy végig őrködnöd kell mellettem.

- Jinyoung, ez egy olyan feladat, amit hálásan vettem kicsiként magamra, és azóta sem jutott eszembe sohasem lemondani róla. Lehet, hogy nem kevés időm és energiám ment a minden másnapi fertőtlenítő kúrára, de hogy azok a napjaim, mikor veled találkoztam, sokkalta jobbak voltak, mint a többi, az hét szentség. Lehet, hogy mindig is voltak, és valószínűleg lesznek is a jövőben barátaim rajtad kívül, de ők együtt sem érnek annyit számomra, mint te egy magad.

- Jaebum… - A megilletődöttségem miatt szótlan voltam. Annyi éven át biztatott hasonló szavakkal, és adta a tudtomra, mennyire fontos vagyok neki, ami mindig feltöltött, de miután kezdtem depressziós lenni, egyre inkább elhitettem magammal, hogy csak szánalomból tart még ki mellettem. Ő azonban folyton képes volt felülmúlni magát, ha a hozzám fűződő szeretetének a kinyilvánításáról volt szó. A mi barátságunk sohasem lehetett volna ilyen mély, ha nem vagyok bezárva. Ennyi jó származott belőle. Jaebum volt a világom középpontja tíz éven át, de most már itt volt az idő mindkettőnk életében némi kis változásra, még ha soha, senki nem léphetett a másik helyébe, egyikünk szívében sem.

A szórakozóhely szerencsére eléggé nagy volt, így bárhogy sokan voltak, nem éreztem a nagy tömeget. Bár olykor-olykor, akármennyire is óvatoskodtam, meg-megérintettek futólag emberek, még ha legtöbbször csak a karjaink találkozásáról volt csupán szó. Jaebum, mint valami testőr állt mindig mögöttem, sőt volt, hogy előttem törte az utat. De mivel ő sem érhetett hozzám, így sokszor inkább hátráltatott a célirányos haladásban.

Miután végre megérkeztünk a bárpulthoz, és leültem, azonnal kirázott a hideg. Még egy-egy röpke pillanatnyi érintést Jaebumtól és a szüleimtől elviseltem, de vadidegenektől nagyon nem bírtam – főleg, hogy a napokban hét kézfogást is el kellett szenvednem a lakótárs jelöltjeimtől –, így többször is kirázott a hideg. Mire észbe kaptam, már előttem volt egy vodkanarancs, amit nem is tudtam, mikor kért ki nekem a barátom.

- Húzd le, mielőtt elájulsz! Talán nem volt jó ötlet, hogy elhoztalak ide.

- Dehogyisnem! – bólogattam, próbálva az arcomról elrejteni a rosszullétemet. – Másként, hogy rúgok be végre.

- Én bármikor lemegyek hozzád leitatni téged, ezen ne múljon. Főleg, amíg még egyedül vagy.

- Ez egy felettébb megnyugtató tény – nevettem, majd kértem még egy italt. Annyit magamtól is tudtam, hogy nem tanácsos mindenfélét keverni, így maradtam annál, amit az előbb kaptam. Bár elsőre csalódásként ért az alkohol, mivel se az íze nem jött be, se a hatását nem éreztem, legalább is nem azonnal. Pont, mielőtt beütött volna, lehúztam még három vodkanarancsot, bárhogy kérte Jaebum, hogy majd inkább később.

- Vigyázz rám! –  ez volt az utolsó épkézláb gondolatom. Ezek után azonban, mintha képszakadásom lett volna.

Az est további részének egy másodpercét sem tudtam felidézni, amikor másnap Jaebum kérdezgetett róla. De akármilyen gyalázatos viselkedést is produkáltam, bármikor elcseréltem volna arra a helyzetet, hogy mindazt átélem újra, csak ne kelljen másnaposan fetrengenem az ágyamban.

- Figyelj… - kezdett bele Jaebum, mielőtt leintettem volna.

- Halkabban! – kértem az ágyamban fetrengve.

- De hát nem beszélek hangosabban, mint, ahogy szoktam.

- Attól még a fejem majd felrobban. Na folytasd!

- Szóval, ugye még nem dőlt el száz százalékosan, hogy a tegnapi második jelöltet választod lakótársadnak?

- Ha azt mondod, hogy van bárki, aki szerinted illene mellém, akkor csak kilencven százalékosan dőlt el. Ha viszont nincs, akkor felhívom Markot, amint jobban leszek – feleltem, majd a párnámba fúrtam az arcomat.

- Márpedig van – lepett meg, ezért rögtön fel is ültem.

- Na és ki? És eddig miért nem mutattál be neki? – kérdeztem furcsállva.

- Mert tegnap ismertük meg. És hidd el, nagyon jól elvoltatok, csak hát egyesek erre nem emlékeznek – rázta a fejét, miközben keresztbe tett kézzel méregetett.

- Ó, szóval találkoztunk. És nem lehet, hogy ő is hasonlóan kiütötte magát, és már a létezésemről sem tud? – néztem rá reménykedve.

- Biztos, hogy nem, mivel ő egy kortyot sem ivott. A barátja szülinapjáról volt szó, és hozzám hasonlóan ő is magára vállalta a sofőr szerepét – felelte, én pedig egyre kényelmetlenebbül éreztem magam, ami nem kellett még a szörnyű rosszullétemhez.

- Aha. És mit csináltunk?

- Táncoltatok. Mármint én mást nem láttam.

- Szóval nem is figyeltél végig – próbáltam durcásan nézni rá, ami jelen állapotomban inkább lehetett tragikomikus, mintsem komolyan vehető.

- Én próbáltam, de egy kis időre eltűntetek. Azért elég sokan táncoltak, így ennyit elnézhetsz nekem. Főleg, hogy csak miattam vagy itthon épségben. Konkrétan összeesésig táncoltatok.

- Mi van? – Ezt már tényleg nem tudtam megemészteni. Én, a szociális életről csak könyvekből és filmekből hallott, érintésfóbiás, addig táncoltam valakivel, míg össze nem estünk. – Biztos, hogy jó embert figyeltél?

- Ezt meg sem kérdezted. És amúgy én is alig hittem a szememnek, csakhogy tudd! – Látszott rajta, hogy kissé kellemetlen helyzetbe hoztam, amit még mindig nem tudott hova rakni, de azért reméltem, hogy annyira nem voltam vállalhatatlan.

- Egytől tízes skálán mennyire voltam gázos? – muszáj volt rákérdeznem.

- Nem voltál gázos Jinyoung, csak, mintha nem is önmagad lettél volna. Olyan felszabadult voltál, és jól esett ilyennek látni téged. Talán az alkohol előhozta azt az elfojtott énedet, aki már végre élni szeretne.

- Jaj, te! Most az érintésfóbiám ellenére is felállnálak megölelni, de félek, ha egy apró mozdulatot teszek, azonnal hányni fogok.

- Akkor inkább maradj úgy, ahogy vagy! – kérte félve.

- De várj csak! – esett le hirtelen valami. – Ha ez a srác egész este velem táncolt, akkor csak nem?

- Meleg – mondta ki könnyedén.

- Egek ura! Akkor biztos, hogy ronda, igaz? Mármint egy helyes, meleg srácba hogyan futhatnék bele rögtön az első görbe estémen? – nevettem el magam, amit azonnal abba is hagytam, mivel tényleg csak egy vékony hajszál választott el a hányástól.

- Már pedig Jackson helyes srác, és nem csak külsőleg, hanem belsőleg is – felelte.

- Jackson… - ízlelgettem a nevét. – Tetszik.

- Holnap esetleg beszélhetnél vele. Tudom én, hogy Mark a nagy befutó, de te nem láttad, hogyan néztél erre a fiúra.

- Na hát, akkor pont ezért is marad Mark a befutó. Nem kell itt nekem szerelem a nyakamba, mikor hozzáérni sem tudok másokhoz – ijedtem meg azonnal, pedig tudtam, hogy Markkal is erősen kockáztatnék ezen a téren.

- Pedig hozzá nem egyszer értél – jegyezte meg hamisan. – Arról már ne is beszéljünk, hogy úgy estettek el, hogy magaddal rántottad, és nem úgy néztél ki, mint, akit zavart volna az adott szituáció.

- Ó! – Más nem jött ki a torkomon, miközben próbáltam elképzelni a jelenetet. Annyira szürreális volt, hogy egy olyan történetben, amit csak filmek és könyvek által tapasztaltam meg eddig, hirtelen én lettem a főszereplő. De persze nem emlékeztem egy apró másodpercére sem. Frenetikus!

- Csak adj neki egy esélyt! – Már szinte könyörgött Jaebum, így semmiképp sem tudtam volna nemet mondani neki.

- Rendben – egyeztem bele, mert most már én is kíváncsi voltam erre a fiúra.

- Holnap, akkor ráérsz?

- Délelőtt takarítok.

- Aj, de hiszen tegnap is takarítottál – jegyezte meg, majd miután szúrós tekintetemmel találkozott, azonnal el is némult. Tudta, hogy ez is olyan számomra, mint az érintésfóbia; megrögzött rend és tisztaságmániás voltam. – Nem szóltam.

- Köszönöm. És utána egyébként anyáéknál ebédelek, de legkésőbb négyre itthon vagyok. Úgyhogy, akkor tőlem jöhet ez a rejtélyes srác, egy homályba merült estéből.

- Azt azért ne feledd, hogy csak neked merült homályba minden! Ő tisztán emlékszik rá – mondta ki azt a tényt, amitől csak még inkább bizarrabb lett ez az egész.

- Rendben, de akkor most már mehetek hányni? – kérdeztem idegesen, mert alig bírtam tovább.

- Ne tartsd vissza! – állt el az utamból. – Mármint addig mindenképp, amíg ki érsz a mosdóba – tette hozzá viccelődve, de én a jelenlegi állapotomban semmilyen vicces momentumot nem találtam benne.

Jackson:

- Szia, BamBam! Végre, hogy itt vagy – nyitottam ajtót neki.

- Igen, és kíváncsian várom, hogy miért hívtál ide.

- De, hisz mondtam a telefonban – néztem rá értetlenül.

- Azt hittem, az csak vicc volt.

- Miért lett volna vicc?

- Haver, mikor bevallottad nekem, hogy meleg vagy, rögtön kikötöttél két dolgot: hogy egyáltalán nem vonzódsz hozzám, és hogy nem fogsz – a te szavaiddal élve – „buzis” dolgokat csinálni.

- Ez így van.

- Erre most áthívtál, hogy divatbemutatót tarts nekem. Remélem, érzed az iróniát mindebben – nevette el magát.

- Egek ura! Nem divatbemutatózni fogok, csak megkértem a legjobb barátomat, hogy adjon tanácsot, milyen ruhába menjek életem legfontosabb találkájára. De, ha ez neked kényelmetlen, akkor már mehetsz is – tettem hozzá sértődötten, mivel nem értettem, miért kellett túlreagálni a dolgot, főleg, hogy ő volt a divatdiktátor kettőnk közül.

- Nem kell itt duzzogni, te kis hősszerelmes. Alig várom, hogy riszáld magad nekem – kuncogott az orra alatt, mire belerúgtam kicsit.

- Mondja ezt az, aki tegnap alig tudott magáról – tettem keresztbe a kezem.

- Igen, az mondja… Na, de ne rabold a drága időmet, lássuk, miből élünk!

Nem is kellett többet kérnie, két perc múlva az első szettemben léptem ki, tépett farmerban és fehér ingben.

- Na, szóval, azt mondta Jaebum, hogy nem szereti a szakadt dolgokat, de így inggel szerinted nincs meg a megfelelő összhatás? – közben lassan megfordultam, nem érdekelve, ha esetleg újra kinevetne emiatt.

- Nekem tetszik, úgyhogy semmiképp sem vetném el. De azért még vegyél fel pár dolgot! – küldött vissza a szobámba, amíg ő elfeküdt a kanapémon.

- És ez milyen? – Egy fehér farmerban álltam előtte és kék, kötött felsőben. Ez tipikusan a karácsonyi szettem volt, mikor a családdal találkoztam, épp ezért tudtam, hogy nem kötne bele Jinyoung, de lehet, hogy nem olyan benyomást keltene benne, ami igazán bemutatná, ki vagyok én.

- Nem – mondta egyértelműen.

- Miért?

- Értem én, hogy van benned egyfajta szende kisfiú, másként, hogy lehetnél még szűz.

- Már megint kezded.

- Jól van na! De a lényeg, hogy olyan ruhát kell felvenned, ami a köztes utat mutatja. Á, meg is van! – szaladt be a ruhásszekrényem elé, amiben meglepően könnyen feltalálta magát. – Tessék, ezt vedd fel!

Az egyik kedvenc fekete farmeromat adta a kezembe, fekete inggel. Nem gyakran hordtam feketét-feketével, épp ezért lepődtem meg, mennyire jól is állt.

- Ne nézd így magad a tükörben, mert még te hamarabb szerelembe esel Jackson Wangba, mint Jinyoung! – rázta a fejét egy mély sóhajtás közepette.

- Azt, ha lehet, ráhagynám. Amúgy is, ő sokkal jobb pasi nálam.

- Ja, hirtelen a narcisztikus énedet háttérbe szorítva, önbizalom hiányos lettél?

- Nem, de te is láttad. Egek, annyira gyönyörű! – Ha hóember lettem volna, most értünk volna ahhoz a részhez, hogy teljesen elolvadok. Jinyoung mosolyának már csak a gondolata is felmelegítette- e téren alig tapasztalt szívemet.

- Tényleg helyes srác, de te is az vagy, ezt heteróként is látom. Aj, túlságosan is szívesen cserélnék veled testet.

- Ne pályázz csak az én külsőmre! Ha Jinyoungnak így tetszem, nincs az a pénz, hogy bármin is változtassak magamon – jelentettem ki komolyan.

- Akkor, latin lover, menj kérlek elintézni magadnak egy jövőbeni szerelmet és egy palotaszerű lakást! – kacsintott rám, én pedig már indultam is, hogy kikísérve őt, a megadott cím felé vegyem az irányt.

Legalább tíz perce köröztem már az utcában, de olyan házszámot nem találtam, amit nekem küldött Jaebum. De aztán arra jutottam, hogy mivel egy baromi nagy lakás van az előző és utána lévő házcím között, így biztos, hogy ez egy társas ház, mivel ennek a fele is olyan nagy volt, hogy kétszer is belefért volna a mostani kis lakhelyem. Azonban, mikor a bejárathoz mentem, megláttam az ajtón kicsiben azt a számot, amit már egy ideje kutattam, és lefagytam, hogy tényleg ebben a villában él. Mármint tudtam én, hogy nagy házra számítsak, de hogy ennyire.

- Basszus kulcs! – káromkodta el magát, amikor ajtót nyitott nekem, én pedig elkönyveltem magamban, hogy ez is jól kezdődik.

Rögtön azt sejtettem, hogy beugrott neki, mit csináltunk másfél napja, és már majdnem kereket is oldottam volna, ha nem lett volna továbbra is a leggyönyörűbb ember, akinek látványát íriszeim valaha magukba fogadták.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)