Wang Gae, Park Gae - JinSon fanfiction - 5. fejezet

Ötödik fejezet – Önértékelési zavar

 Jinyoung:

Lehet, hogy szánalmas voltam, de miután kilépett a házból, azonnal a legközelebbi ablakhoz rohantam, hogy még láthassam egy kicsit. Megkönnyebbülésemre ott maradt felhívni valakit, és úgy tűnt, hogy boldog. Reménykedtem benne, hogy arról ecsetelt ilyen vidáman, hogy meglett az új otthona. Még indulás előtt visszanézett, és mintha a háznak mondott volna valamit. Annyira aranyos volt, hogy nem tértem magamhoz. Hogy tudott a szépség, az aranyosság és a férfiasság valakiben ennyire jó arányokban ötvöződni? Ez már szinte felfoghatatlan volt egy burokban felnőtt fiatal fiú számára.

- Istenem, ez egy hét múlva már a kettőnk közös otthona lesz! – kaptam a szám elé a kezem, miután Jackson eltűnt a látókörömből.

Majd alaposan végig nézve a házon, elképzeltem, miként fogunk együtt sütni-főzni, takarítgatni, beszélgetni, filmezni és számos egyéb hétköznapi dolgot csinálni, amikről sohasem hittem volna, hogy megvalósulhatnak az életemben. Más unhatta ezeket, de én elsősorban sohasem nagy nyaralásokra vágytam – amit egy világtól elzárt személyből elsőnek kinéznének –, hanem egy olyan otthonra, ami melegséggel tölt el, nem pedig félelemmel. Mindig is azt akartam, hogy olyan környezetben éljek, ami élettel teli, egy olyan ember oldalán, akit testileg és lelkileg is tudok szeretni. És most itt álltam ennek a küszöbén.
   Jackson szinte filmszerűen lépett az életembe, még ha csak egy-két kósza emlék tért is vissza hozzám abból az estéből. De vannak dolgok, amiket nem lehet tagadni. Az eredeti első találkozásunkkor számára, a mai után pedig számomra is egyértelművé vált, hogy van az a kémia két ember között, ami képes akadályokon is áthágni. Én a saját akadályaim leküzdéséért mindent meg akartam tenni a jövőben.

Nem tudtam, milyen régóta merültem el az elmém zárt ajtói mögé, amikor valaki csengetett. A gyomrom rögtön görcsbe rándult, a szívem pedig hevesebben kezdett verni, abban reménykedve, hogy talán Jackson tért vissza hozzám.

- Ó, szia, Jaebum! – igyekeztem a hangommal nem éreztetni vele, hogy mást vártam.

- Szia! Egyedül vagy? – húzta fel a szemöldökét.

- Igen, gyere csak be! – tártam szélesebbre az ajtót.

- Ajaj, furcsa fejet vágsz! Ugye nem ment rosszul? – annyira izgult, hogy én csak mosolyogva ráztam meg a fejem, amiért ennyire jó barát volt.

- Nem, épp ellenkezőleg – feleltem vidáman.

- Ó! Akkor Mark kilencven százaléka kukába repült? – kérdezte továbbra is izgatottan.

- Abban a minutumban, ahogy rápillantottam Jacksonra.

- Ez az! – húzta ökölbe mindkét kezét. – Tudtam, hogy a második első találkozásotok során ismét belezúgsz.

- Na, azért ott még nem tartunk!

- Ó, Jinyoung! Más egy pillanatra alig érhet hozzád, őt meg úgy csókoltad, mintha az életed múlott volna rajta.

- Tessék? – néztem rá tátott szájjal, miközben elpirultam. Az egy dolog, hogy nekem is bevillant erről valami korábban, de az más volt, hogy ő ilyen helyzetben látott. – Hiszen erről semmit sem meséltél tegnap?

- Nem akartam, hogy megijedj a saját vonzalmadtól, és ne találkozz vele újra. De őszintén, Jinyoung, nem csak tánc meg csók volt köztetek tegnap, hanem elég komoly tapizás is, méghozzá Jackson részéről feléd, amit te hagytál. Érted ezt? – nézett rám tágra nyílt szemekkel. – Te, Jinyoung, aki é-rin-tés-fó-bi-ás vagy – tagolta azt a szót, ami a legfőbb címkéje volt az életemnek -, hagytad, sőt élvezted, hogy valaki birtokba vegye a testedet.

- Ér-tem – feleltem, de azt, hogy miként volt ez lehetséges, már kevésbé.

- És még azt hitted, hogy nem figyeltelek végig… Ilyennek ismertél meg.

- Hát, gyanús is voltál kicsit, de olyan rosszul voltam tegnap, hogy nem agyaltam különösen ezen. De te jó ég! Én teljesen össze vagyok zavarodva, Jaebum – temettem a fejemet a kezeimbe, mivel őt nem ölelhettem meg, pedig most nagyon is vágytam rá.

- Elhiszem. Én is – vallotta be. – Mit tud ez a fiú, amivel ezt kiváltotta belőled? Milyen volt most látni?

- Nem tudom igazán szavakba foglalni. Ledöbbentem, sokkot kaptam, a lehető legjobb értelemben. A gyomrom azóta is úgy cikázik, hogy félek, jobban összehányom magam, mint tegnap. Ráadásul beugrott egy csókunk tegnapról… Egek! Annyira nagy kettősség van ebben az egészben – néztem kétségbeesve rá, pedig tudtam, hogy ő sem segíthet rajtam. – Egyszerre vonzz valami hozzá, de úgy, hogy már szinte fizikai fájdalmat okozott nekem, hogy ne érintsem meg, de amint ő próbált hozzámérni, még gyorsabban rántottam el a kezem, mintha bárki más tette volna ezt. Egyszerre vágyom az érintésére, és rettegek tőle.

- Aham – emésztgette a szavaimat. – Végül is, szűz pasiként, ráadásul úgy, hogy még itt ez a fránya érintésfóbiád is, most nagyon kijön az, hogy rettegsz a saját vágyaidtól.

- Ebben van valami – helyeseltem. – De szerinted sikerül egy köztes utat találnunk, miután ideköltözik?

- Muszáj lesztek.

- Viszont őt még nálam is jobban féltem. Benne nincs semmilyen kettőség, mint az láttam. Nagyon is megszeretne érinteni, és nem csak egy kis kézsimogatásra célzok, ahogy azt ő is a tudtomra adta. Félek, beleroppan majd, hogy itt vagyok előtte, de nem érinthet meg. Lehet, hogy tényleg mégiscsak ki kéne hátrálni ebből az egészből – mondtam, bárhogy nem vágytam semmi ilyesmire.

- Nem, és nem! Ilyet nem játszunk. Majd én segítek neki.

- De hogyan? – vártam kíváncsian a válaszát.

- Mikor költözik be?

- Egy hét múlva.

- Na, akkor van egy teljes hete, hogy felkészüljön. Majd én tanítgatom, hogyan kell veled élnie. Már kicsiként belém nevelték, miként fogjam vissza magam, ha késztetést érzek a megérintésedre. Hidd el, nálam jobb mestert nem is találhatna a kis padavan! – kacsintott egyet.

- Ebben teljesen biztos vagyok. Jaebum, az én örök megmentőm. Köszönöm szépen! Ez is felkerülhet a végtelen hosszú listára, amin azok a dolgok vannak, amikért hálás vagyok neked.

Hihetetlen volt ez a fiú. Ha a vér szerinti testvérem, akkor se tudtam volna jobban szeretni. Anyáék pont terveztek egy kis tesót mellém, amikor kiderült az igazából nem létező allergiám, így maradtam egyke. De talán tényleg volt abban valami, hogy ahol a sors elvesz, ott ad is, mert egy saját testvér helyett megkaptam Jaebumot, akivel elzárva mindentől és mindenkitől, többre mentem, mint egy nálam jóvalta fiatalabb kistesóval.

- Hidd már el, hogy én is ugyanannyi dologért lehetek neked hálás!

- Jaebum – hirtelen máson kezdett el kattogni az agyam. – Ezt még sohasem kérdeztem, mivel úgy voltam vele, hogy úgyis steril, magányos életem lesz, de most már érdekelne a véleményed.

- Na, ne csigázz! Kérdezz csak, bármiről is legyen szó! – vette elő a szokásos Jaebum féle ragyogó mosolyát, amivel még egy ilyen furcsa kérdést is könnyedén tettem fel.

- Szerinted én jól nézek ki? Tudom, heteró vagy, de attól még te is látod, hogy melyik pasi csúnya, elmegy, vagy éppen jóképű. Szerinted én melyik kategóriába tartozok? – mosolyogtam, még ha kissé erőltetettnek is hathatott. - Na, de őszintén!

- Khm… - kezdett el kacagni.

- Ennyire rossz a helyzet? – ijedtem meg, mert azért egy elmegy kategóriás besorolásra számítottam tőle. Vagy ennyire tévesen lőttem volna be a saját külsőmet?

- Ez most egy komoly kérdés lett volna? – vakarta meg a tarkóját, miközben az arcomat fürkészte, talán azon merengve, miként tálalja szépen a csúf igazságot, vagyis jelen esetben, a csúf külsőmet.

- Na jó, hagyjuk! Csúnya vagyok, és pont. Ma is okosabb lettem legalább – kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam.

- Jinyoung… Most őszintén, egytől tízig te hányasra értékelnéd a külsődet?

- Hm… - kezdtem el gondolkodni. – Hatosra.

- Viccelsz, ugye?

- Figyelj, imádlak, de ez már kezd rosszul esni. Gondoltam, hogy ilyen középszintű pasi vagyok, viszont azért a vízválasztónál inkább a jóképű felé billent nálam a mérleg, de akkor mégsem. Értem. Viszont azt nem, hogy, akkor Jacksonnak hogyan tetszhetek. Talán kisebbségi fóbiája van? Vagy attól, hogy nála csúnyább pasival jön össze, nő az egója? – Mindezt hadarva mondtam végig, és hirtelen arra eszméltem fel, hogy a barátom ledermedve néz rám.

- Én értem, hogy be voltál zárva tíz évre, de néztél filmeket, ráadásul meleg is vagy, jobban értesz a pasikhoz nálam, így tudhatnád, hogy te tíz pontos vagy.

- Pfúúú… Akkor már inkább megyek lejjebb, és leszek egy ötös – legyintettem egyet a kezemmel.

- Jinyoung, eszembe nem jutott, hogy ilyen önértékelési problémád van – ráncolta a homlokát. – Nem hiszem el, hogy nem látod, milyen szép arcod van, már szinte angyali. Nem csoda, hogy Jackson szeme megakadt rajtad. És nem viccelek, amint meglátott, elalélt, pedig akkor még azt se tudta, hogy az én barátom vagy, csak kiszúrt a táncoló tömegből.

- Nem akarom tudni, milyen táncot lejthettem éppen – zártam le ezt a részét a mondandójának. – De szerinted tényleg helyes vagyok? – olyan jó volt ebbe bele gondolnom.

- Mi az hogy! Jackson is az, ez hét szentség, és banyek… heteró pasiként is azt mondom, hogy gyönyörű pár lennétek. Áldásomat adom rátok. Mert remélem, hogy számít a véleményem ilyen téren – tette keresztbe a kezét.

- Aranyos vagy. És kié számítana, ha a tied nem? Gyönyörű pár… – ismételtem el a szavait, amiket még kicsit emésztgetnem kellett.

- Az bizony. Ötös vagy hatos? – fújtatott. – Ezen nehezen fogom túltenni magam, remélem, tudod.

- De most miért? Igenis el voltam zárva a világtól – vettem elő a jól bevált kártyámat.

- De ott vannak a filmszínészek, énekesek… Azokhoz sem tudtad mérni magad? Meg azért már egy ideje mászkálhatsz kinn. – Tényleg úgy tűnt, hogy ezen még lovagolni fog egy jó darabig.

- Nem igazán méregettem őket magamhoz. És őszintén, amióta szabad vagyok, inkább a külvilág és a természet érdekelt, nem pedig idegen pasik külseje – vallottam be.

- Jó, akkor most már ezt is tisztáztuk: szépségességesség vagy – kezdett túlzó nyelvezetbe.

- A toronyba zárt hercegkisasszony kiszabadulva szembesül vele, hogy a világ tárt karokkal fogadja a szépségét – simítottam végig a hajamon a dolog drámaisága miatt.

- Imádom a humorodat – nevette el magát.

- Bár én csak egy valaki tárt karjaira vágyom most – a tieid kivételével, persze –, de közben mégsem kaphatom meg őket. Aj… Lesz még itt nemulass!

Jackson:

- Szia, kisfiam! – vette fel anya a telefonját.

- Szia, jó hírem van: szerelmes vagyok – kezdtem köntörfalazás nélkül, mert muszáj volt rögtön a lényegre térnem, mivel majd kiszakította a mellkasomat a Jinyoungért dübögő szívem.

- Micsoda? És én erről eddig miért nem hallottam? – kérdezte izgatottan. – Mindent mesélj el!

Úgy is tettem, nem fedve el semmilyen részletet, a mély csókjainkon és táncolásunkon át, még a kis „divatbemutatómat” is elmeséltem neki, mert anyával az őszinteség volt a kapcsolatunk alapja.

- Istenem, ez annyira romantikus!

- Tudtam, hogy te meg fogsz érteni – könnyebbültem meg.

- Mi az, hogy! Jackson, ugyanolyan vagy, mint én. Mindig csak ez derül ki. Én is első látásra beleszerettem apádba, ráadásul az is egy szórakozóhelyen volt. Istenkém, a fiam végre talált valakit! – Szerencsés voltam, amiért anyával tényleg nagyon hasonlítottunk egymásra. Más lehet, most azzal jött volna, hogy még ne reménykedjek annyira, két találkozás után semmi sem biztos. De az én édesanyám, akivel rokonlelkek voltunk, pontosan tudta, mit is érezhetek, így előre sejtettem, hogy esze ágába sem lesz, hogy lebeszéljen róla, vagy bármi ilyesmi.

- Anya, annyira gyönyörű, és árad belőle az intelligencia és a letisztultság. Tudom, hogy nem ismerem még, de ajjjj… Anya, ez az érzés a gyomromban, ez az izgatottság, a pillangók. Ez igenis egy bimbózó szerelem előjele. És viszonzott. Rám így még soha, senki sem nézett. Anya… - Már a könnyeimmel küszködtem, mert persze a romantikus lelke mellett az érzékenységét is örököltem.

- Tudom, kicsim, tudom. Érzed, hogy ő az, akire vártál. De közben menj a gépedhez, és szépen küldd át a SNS linkjét a fiatalembernek, mert muszáj látnom! – adta parancsba.

- Rendben. – Gyorsan rákerestem Jaebumra, akit még reggel jelöltem be, és az ő ismerősei között azonnal rátaláltam. – Jaj, anya, már a profil képjétől is olyan melegem lett hirtelen, hogy szerintem mindjárt le is dobom a pólómat.

- Csak nyugodtan! Bár azért a vetkőzést tartogasd akkorra, amikor már együtt laktok! Mindent be kell vetned, kicsim. Egek ura! – váltott döbbent hangnemre, mikor megkapta tőlem a linket. – Ezzel az angyali arcú fiúval fogsz együtt élni?! De hát ő gyönyörű! Mármint te is az vagy, de ő tényleg egy angyal. Úristen! Nincs egy bátyja vagy egy ugyanilyen gyönyörű apja?

- Anya, vigyázz a szádra! Apánál nem találnál soha jobbat!

- Jól van na! Ábrándozni nekem is lehet. Na, én mindjárt hívom is a csajokat, hogy rajongva nézegessünk rólatok képeket. Az egyikük egyre durvábban benne van a photoshopba, amióta megtanulta a lányától; se perc alatt megszerkeszti az esküvői képeteket. Csak mond meg, milyen színű zakóban szeretnél lenni!

- Anya! – Már kissé elszaladt vele a ló, így muszáj voltam leállítanom, bármilyen csábító is volt ez a beteg esküvői képes ötlet. – Ugye tudod, hogy kétszer láttam? Azért ez már nekem is sok. De attól még a legeslegszebb pasi, akit valaha láttam. Anya, nem fogom tudni megállni, hogy ne érjek hozzá! – kezdtem el hisztizni, mert nála még mindig megtehettem.

- Még én se tudnám, ha egy házba kerülnék vele, nemhogy te! De nyugalom! Megoldjuk. Utánanézünk dolgoknak, hogy kell kezelni az ilyen embereket. Te szépen gyere le még holnap hozzám, és megtanítom neked pár specialitásomat, amiket még nem tudsz olyan jól, hogy a hasán át is meghódítsd! Megoldjuk, Kincsem! Megoldjuk, mert meg kell. Nem engedjük, hogy bármi hiba csússzon a rendszerbe. Már látom a gyerekeiteket is – törte meg a korábbi komoly beszédét. – Gyönyörűek lesznek. Az ő aranyos mosolyával, és a te igéző szemeiddel! Egek, sírok! Jackson, nem szép dolog megríkatni édesanyádat! – jegyezte meg, miközben hallottam, ahogy ténylegesen szipogásba kezd.

- Egek, ne sírj már ezen! Főleg, hogy nem lehet úgy közös gyerekünk… Ott még nem tart a tudomány, sajnos.

- Ja, tényleg! – tért észhez. – De akkor is! Holnap tízre várlak. Egész nap főzőcskézünk majd. Legalább viszel magadnak meg BamBamnek is egy kis elemózsiát, mert tudom, hogy bárhogy tudtok mindketten főzni, lusták vagytok rá. De Jinyoung miatt most a lustaságodat háttérbe kell szorítanod, rendben? – Anélkül, hogy láttam volna, pontosan tudtam, milyen fejet is vághatott éppen, amin jót mosolyogtam.

- Rendben. Ott leszek. Várom az esküvői képet – tettem hozzá viccelve.

- Hidd el, hogy kész lesz! – ijesztett meg, de azért tényleg megmozgatta a fantáziámat ez a képötlet.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)