2012. június 4., hétfő

Szavazatok


Sziasztok, ma egy új képpel jelentkezem. Ezen nincs most semmi extra, csak nagyon szeretem ezeket  a képeket külön-külön és gondoltam együtt is, jól elrendezve jól néznének ki. Egyébként nagyon örülök neki, hogy mint a történeteimmel, mint a képversennyel kapcsolatos kérdésekre is egyre több a szavazat. Ja és remélem, tetszenek a kis képek, amiket közéjük raktam, csakhogy egy kicsit feldobják a blogot.
Puszi Mese.


2012. június 2., szombat

Új lendület


Sziasztok.:)
Én általában 1200-1300 szót írok minden héten a Piton és a lányhoz, de a múltkori átolvasásom során rájöttem, hogy mennyire szeretem írni ezt a fanfictiont és új lendületre kaptam. Ezért most több mint 3100 szót írtam és ebből 1750-et fel is rakok most. Nem akartam mindet egyszerre rátok zúdítani, így várhatok még egy hetet a 2. rész befejezésére, amihez már csak két párbeszédet kell megírnom.
Ennek következtében a Félvérek harcánál sokra nem haladtam, de azt a kicsit felraktam, ami elkészült. De most, hogy a fanfictionnel sok dolgom nem lesz jövő héten, így ezzel tudok majd haladni.
A Létezünknél felraktam három új fejezetet, és a bloghoz egy jobban illő szint állítottam be a hátterének.
Remélem, minden el fogja nyerni a tetszéseteket! :):)
Olvasásra, komentelésre, pipálásra és képszavazásra fel!!!!
Puszi Mese.