2014. május 20., kedd

Közel a történet befejezéséhez


Sziasztok!
Tudom, hogy már nagyon rég nem írtam, de ennek több oka volt. Sok plusz táncórám volt, s emellett most érettségiztem is, úgyhogy se időm, se energiám nem volt írni. De egy ideje már újra bőszen írok, csakhogy eddig a Vámpírtánc trilógiám második részével foglalkoztam, s mellette kiadót keresek a Félvérek harcának.
Most azonban úgy döntöttem, hogy a blogon is legyen élet, s tudjak olyat is írni, amit ti is elolvastok újra neki ültem a Piton és a lánynak, aminek már nincs is olyan sok híja a végéig.
Remélem tetszeni fog az új rész, amely ettől a képtől kezdődik.


Próbálom egy héten belül hozni a folytatást, habár most négy napra elutazom, de attól még igyekszem vele.
Puszi Mese

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése