2014. június 26., csütörtök

Eredményhirdetés 1. forduló


Sziasztok!
Íme itt a versíró verseny eredményének az első forulója:

Mivel csak 5-en jelentkeztetek, ezér csak az első két helyezett kap most oklevelet, s rakom ki a blogját. A többi három versenyzőnek pedig felraktam a verseit ide. Mától négy napig lehet majd rájuk szavazni.
Úgy pontoztam, hogy aki több verset küldött, végül egy átlagpontot számoltam.

Az első helyezett nem más lett, mint… Nashii. :D
A Távolról figyelve versednek már az első versszakából érződik, hogy egy gyakorlott költőről van szó. Gyönyörű megfogalmazások és remek rímek vannak benne. Habár egy-egy helyt az eufónia miatt még névelőket betettem volna, de így is gyönyörű.
10/9,5 pont.
Az Álomképpé váltál versed is nagyon szép, de az előző jobban tetszett, talán azért is, mert az boldogabb volt, ami a feltételem volt.
10/8,5 pont.
A Barát és szerelem címmű versed… !! Bár nem éppen boldog,
 a témájából kifolyólag, mégis szivetmelengetően gyönyörű. 
Én szerintem ez a vers számos híres költő versei között is megállná a helyét. 
Rendkívül tehetséges vagy, s remélem egy nap a kezemben tarthatom a verses köteteidet. 
Egyértelmű a pont 10/10.
Átlagban 9,3 pont.
 
A második helyezett pedig… Viktória. :)
Mindkét vers nagyon szép, és boldog, ahogy azt szerettem volna. Van tehetséged az íráshoz.
10/9 pontot adtam mindkettőre.
Tehát átlagban is 9 pont.
 
És természetesen itt a véleményem a másik három versenyző műveiről is.
 
Vanessa, te egy angol dalt küldtél, amit teljesen más szemmel néztem, hiszen más stílus és nyelv is volt. Bár egyszerű a dal nyelvezete, de azért egy kellően szép dallammal igazán szép lehet, összesen egy helyesírási hiba van benne. A You után means-t írtál mean helyett, s még valahol inkább máshogy írtam volna.
Összesen 10/8 pontot adtam rá.

Barbi, a Csillagfény versed igazán szép. Mondjuk egy pár helyt elfelejtetted a felkiáltójelet. Azért adok „csak” 10/8 pontot, mert másoktól olvastam ennél jobbat.
A Hinni akarok versed sem rossz, de az előző jobban tetszett, s itt sokkal több helyen hagytad le a felkiáltójelet, s volt, ahova odaírtad, pedig nem kellett volna, s még vessző hiba is volt. 
10/6 pont.
A Visszaemlékezés versednél éreztem azt, hogy: Na, ez az!! Ez egy nagyon jó vers. Ezzel bizonyítottad be nekem, hogy igenis tudsz te, ha akarsz. Mondjuk itt is voltak írásjelbeli hibák, de ennek ellenére is adok 10/9 pontot.
Átlagban: 7,6 pont.

Stefan, A Végtelen elfeledés egy igazán jó vers. Remek rímek vannak benne, igazán szép a megfogalmazás, a mondanivalója is tetszik, de egy bajom van vele, nem boldog. Mármint a „boldog” az egy relatív kifejezés, de én akkor is vidámabb versre gondoltam.
Így 10/7 pontot adok rá.
A Szívdobbanás versed sem éppen a legboldogabb, viszont ez reménnyel teli.
10/8.
Ebben a versben már tényleg nem találtam semmi reménytelit, még benne is van, hogy nincs több boldogság, s szerkezetileg is a másik kettő jobban tetszett. 10/6.
 
Itt vannak az oklevelek az első két helyezettnek.
 A közönségdíjasnak a szavazás lezárása után készítem el, 
s a másik két versenyző, akkor kapja meg az emléklapját.
Sok sikert a szavazáshoz, s köszönöm a verseket. 
Mind bebizonyítottátok nekem, hogy van tehetségetek az íráshoz. :)
 

 

7 megjegyzés:

  1. Sajnálom, amiért ilyen furcsák a betűk és a térközök, valami baja van megint a blogspot-nak, sajnos... :/
    Mese

    VálaszTörlés
  2. Úristen, nagyon szépen köszönöm!!!! ^^ ^^ ^^ Reménykedtem, hogy helyezést érek el, de őszintén meglepődtem, hogy nyertem. :) Köszönöm az őszinte véleményeket, figyelni fogok ezentúl arra, amikre felhívtad a figyelmem.
    Köszönöm a részvételi lehetőséget is. [:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy jelentkeztél. És gratulálok!!! :D

      Törlés
  3. Szia Mese!
    Azta... Hát... komolyan nem gondoltam volna én sem, hogy helyezést érek el a versekkel, de nagyon örülök neki. És külön köszönöm, hogy szerinted van tehetségem az íráshoz. :)
    Nagyon szépen köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Neked is gratulálok, s nincs mit megköszönni, ez az igazság!!! :D
      Mese

      Törlés
  4. Szia Mese!

    Köszönöm a véleményeket és a pontokat, nem is olyan rosszak tekintve, hogy a Hinni akarok c. írományommal nem vagyok annyira megelégedve így az évek múltáni visszaolvasás során. A csillagfény számomra kedves vers, az a második és a 3. a Visszaemlékezés, amit a ballagáson olvastam fel 2 hónapja. Köszönöm a lehetőséget, a többieknek is sok sikert a közönség díjhoz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Hidd el, hogy van tehetséged a versíráshoz. És képzeld én is mondtam saját verset a ballagásomon. :D
      Mese

      Törlés