2015. július 16., csütörtök

A javítás befejezése...

Drága olvasóim!
Ismét egy véghez értünk... Befejeztem a Piton és a lány javítását, amit még tavaly október végén fejeztem be. Ezt a történetet 2011 nyarán kezdtem el írni, és nem hittem volna, hogy ilyen hosszúra fog sikeredni, de örülök, hogy végül is hosszabb lett a tervezettnél. 
Októberben egy terebélyesebb bejegyzésben leírtam, mi is volt az oka annak, hogy megírtam ezt a fanfictiont, és a legfőbb érzéseimet vele kapcsolatban. Ide kattintva ezt el/újraolvashatjátok.
Bár kissé meghatódtam ősszel, amikor írtam a befejezést, de most visszaolvasva sokkal nagyobb hatással volt rám a befejezés. Ez részben azért is van, mert több mint fél év eltelt azóta, és most sokkal inkább tudtam olvasóként értelmezni a szavaimat, amik a szívembe martak. Valamint az is a meghatódásomnak az oka, hogy most már tudom, tényleg vége... Októberben még azzal nyugtattam magam, hogy legalább kétszer újból végig kell olvasnom mind a három részt, hogy tisztességes állapotba tegyem őket, és ezáltal ismét elemezhettem és átélhettem a történetemet. De most már nincs mibe kapaszkodnom, el kell engednem...
Az egyik nagy kedvencemből szeretnék nektek idézni, méghozzá az Idő térképe című könyvből:
 "- Miért folytatnánk tovább a mesét? Rosszabb volna a vége, sokkal kevésbé izgalmas... A lány úgyis boldog lesz a végén."
Ez az idézet méltán tükrözi a helyzetemet és az ebből fakadó érzéseimet. Ez a mese most véget ért, és pont akkor, amikor az életemben valószínűleg több nagy változás is be fog következni.
Nem tudok nem visszagondolni nosztalgikusan a kezdetre, amikor elkezdtem a történetet és magát a blogolást. Rengeteg mindent tapasztaltam és kaptam általatok. Ezért köszönetet szeretnék mondani nektek, valamint azért is, hogy a blog facebook-os oldalát már több mint 400-an követitek. Ez is egy újabb mérföldkő, amit lehetővé tettetek. 



És ne izguljatok, hogy nem lesz ezután semmi aktivitás a blogon, természetesen továbbra is folytatom az írást. Bár most az időm nagy részét a Vámpírtánc trilógiámra fordítom, de azért számotokra is fogok hozni olvasnivalót.
Először is egy Hobbitos, pontosabban egy Filiről szóló fanfictiont. Még azt nem tudom, hogy csak egy novella lesz, vagy többrészes történet, de amint hozzálátok, tudatni fogom veletek, és természetesen töltöm ide is fel.
Addig is további szép hetet nektek! Használjátok ki a jó időt, fürödjetek, kiránduljatok, pihenjetek sokat!
Remélem, azoknak, akik még eddig nem olvasták a Piton és a lány befejezését, nem okozok csalódást, és azt is, hogy átjavítva még jobban fog tetszeni azoknak, akik korábban már megtették.
Természetesen most is örülnék egy-egy kommentnek, így a történet végeztével jobban, mint bármikor.
Puszi Mese 


  

4 megjegyzés:

  1. Hello!
    Én szívesen olvasom a történeteidet, mindig meglepsz vmi újjal. :) Az a baj, hogy mostanában alig van időm a gép elé ülni...
    De ígérem, amint tehetem, olvasom tovább a sztorit.
    Puszi Mili

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      És megértem, ebben a melegben, még ha időm van sem sokat ülök géphez, inkább hűvösölök, vagy medencézek.
      Puszi Mese

      Törlés