Sziasztok!
Ahogy ígértem, annak ellenére, hogy nagy szomorúságomra csak egy jelentkezője volt a versenyemnek, én ugyanúgy értékeltem és pontoztam Yurima novelláját, mint szoktam.
Nem is húzom tovább az időt, itt a novella, alatta pedig az értékelésem:
Yurima:
Négy erény, négy ház, egy iskola
A kint üvöltő
vihar erősen ostromolta a vár falait. Az éjszaka sötétjében az egyik ablakon
fény szűrődött ki, ahol a kandalló előtt harmincas éveit járó férfi ült. Vörös,
oroszlánsörényt idéző, göndör haját egy fekete szalaggal próbálta kordában
tartani több-kevesebb sikerrel. Hatalmas, izmos alakját a tűz fénye világította
meg, és olyannak tűnt, mint egy fenevad. Zöld szemei a tüzet bűvölték, mintha
hatalmasabbra tudná lobbantani a puszta tekintetével. Kezében egy rúnákkal
díszített mahagóni varázspálcát forgatott.
- Ne aggodalmaskodj, kedves, hamarosan ideérnek!
Nem kell féltened őket, a vihar a legkevesebb, ami útjukat állhatná – szólalt
meg lágyan egy hang a férfi mellől.
A mellette álló karosszékben ülő fiatal nő
biztatóan mosolygott, de aggodalommal teli tekintettel nézett a szokatlan
csendességbe vonult férfira. Kedvese egy mosolyt erőltetett magára, de nem
szólalt meg, egy ideig csak az asszonyt bámulta.
A nő barna haja lágy hullámokban hullott a
hátára. Bőre még a tűz fényében is olyan sápadtnak tűnt, mintha betegségből
lábalt volna ki, de kék tekintete az ellenkezőjét sugallta, tele volt élettől
kicsattanó energiával.
- Godric – szólalt meg újból az asszony,
és várakozó tekintettel nézett rá, amikor visszatért a tűz bűvöléséhez.
- Igazad van. Egyiket sem kell féltenem –
válaszolt a férfi nagy sokára. – De te inkább menj, és pihenj le – fordult
feléje.
- Nem vagyok fáradt. Hamarosan vendégeink
lesznek, és nem illő, ha a ház asszonya pihenget. A kötelességemet kell
végeznem.
- Nem várják el tőled.
- Godric, terhes vagyok, és nem haldokló!
Ezzel ők is tisztában vannak. Kérlek, ne hozz kellemetlen helyzetbe – ráncolta
össze a szemöldökét az asszony ellenmondást nem tűrően.
- Igaza volt Salazarnak, makacs és forrófejű
vagy – ingatta a fejét a férfi, és pár rakoncátlan tincs követte fejének
mozgását.
- Szerintem rád gondolt, mikor ezeket
mondta – vonta fel a szemöldökét az asszony. – Ne velem törődj most! Szedd
rendbe magad – mutatott a férfira. – Rendezetlen a ruhád, a hajad, a szakállad.
Nem illő ilyen kinézettel fogadnod a barátainkat. Kikészítettem a ruhádat, de
te ezt az elnyűtt gúnyát vetted fel – célzott a kopott, jobb napokat is látott
nadrágra, ingre. – Ne feledkezz meg magadról, kedvesem. Az egyik legnagyobb
hatalommal bíró varázsló vagy az országban, emellett egy lord is, s nem mutatkozhatsz
úgy, mint egy lovászinas.
- Nem lakomát rendezek, Gwen, csak
megbeszéljük a tervünk utolsó lépéseit. Ők sem fognak kiöltözni – morrantotta a
férfi, de meglepetésére felesége olyan harsány kacagásba kezdett, hogy az már
bosszantó volt. – Most meg mi ilyen mulatságos?
- Ó, te milyen naiv vagy! Helga és Rowena
természetesen hölgyhöz méltóan öltöznek fel, ahogyan elvárja tőlük az illem s a
rangjuk. Salazar pedig a természetét nem tudja meghazudtolni, és kiöltözik,
mert, ahogyan te, ő is egy úr. Ne feledkezz meg arról soha, hogy ki vagy.
- Én nem vagyok olyan, mint ők.
- Egyikünk sem egyforma. Ettől függetlenül
ne viselkedj úgy, mint egy neveletlen, kis kölyök! Viselkedj rangodhoz méltóan
és fogadd a barátaidat úgy, ahogyan azt elvárnád tőlük is! Ne adj okot
Salazarnak, hogy rajtad köszörülje a nyelvét, s ne hozz engem is kínos
helyzetbe!
- Gondolom, nem tehetek másképp, még úgy
sem, hogy én vagyok a férjed, és ennek a várnak az ura.
- Őszintén, túl sok nincsen – felelte
hideg őszinteséggel a nő.
Godric egy félmosollyal megint a fejét
ingatta.
- Te vagy az egyetlen az egész világon,
aki parancsolni tud nekem.
- És nem is kell varázsolnom hozzá. – Az
asszony felállt, így láthatóvá vált gömbölyödő pocakja, ami eddig a kézimunka
takarásában volt. – Gyere, kedvesem – szólt lágyan és a kezét nyújtotta, majd
nevető szemekkel még hozzá tette. – Megmosom a hátad.
Férje elmosolyodott. Lassan felemelkedett,
a nő fölé magaslott legalább három fejjel.
- Ravasz és agyafúrt nőszemély vagy
valójában.
- Mit vártál, kedves, ha egy olyan nőt
tartasz magad mellett, aki hosszú ideig utazott együtt a te drága jó barátoddal
– nevetett fel a nő.
Salazar
kényelmesen elhelyezkedett a tűz mellett, és kezébe vette a kézimunkát, amit a
ház asszonya hagyott ott. Ujjai között morzsolta a gyermeknek szánt apró
ruhácskát, majd unottan visszarakta az asztalra, ahonnét felvette.
- Godric barátom megint nem siet el semmit
– mondta látható unalommal. Elvette a házimanótól a feléje nyújtott forralt
bort, és feldobta a lábát a zsámolyra.
- Ennyire már ismerhetnéd – vont vállat a
társaságában levő hölgy. Az egyik, számára érdekesnek gondolt, könyvespolc
előtt megállt, és tanulmányozni kezdte. – Új könyvekkel gazdagodott Godric
polca – szólalt meg egy idő után. – Nem fél, hogy valaki egyszer bejön és
észreveszi őket? A mostani időkben nem ajánlatos ilyen olvasmányokat ennyire
feltűnően kirakni. A muglik nagyon félnek a mágiától – vett le egy kötetet, és
Salazar felé fordította.
- Ki merné Godricot boszorkánysággal
vádolni, Rowena? Megtermett földesúr, hatalmas befolyással és vagyonnal.
Annyira nem ostobák a muglik sem, hogy egy lordot csak úgy megvádoljanak főleg
azt, aki jól is bánik velük. Meg hát, őszintén szólva, az elmúlt évek gyászos
következményeinek hála, amióta azok a normann kutyák is itt vannak, ki mer
egyáltalán bármit is tenni?!
- Emlékezetem szerint azok a „normann
kutyák” adtak neked egy egészen csinos kis birtokot – fordult Rowena vissza a
férfi felé.
- Meglehet, de akkor sem szeretem őket -
vont vállat Salazar.
- Saját magadon kívül szeretsz te
egyáltalán valakit? Minette-et sem azért vetted el, mert annyira szereted, és ő
pont egy „normann kutya” lánya.
- Rowena, drága, fontoskodó, Rowena… –
pillantott az asszony felé a férfi. – Asszonyomat szeretem a magam módján, bár
nem tagadom, hogy holtan jobban elviselném az apósomat.
- Nem kellene veszekednünk – szólalt meg
az eddig csendben figyelő másik hölgy. – Vendégségben vagyunk, viselkedjetek!
- Bocsáss meg, Helga! – vicsorgott feléje Salazar.
- Már megint veszekedtek? – jelent meg
Godric Gwennel az oldalán, és végignézett barátain.
Salazar szokás szerint lusta, unott arccal
terpeszkedett el a székében, és acélszürke tekintete rideg volt. Hosszú, fekete
haja tökéletesen állt. Ellenben vele Helga merev, egyenes tartással ült a
helyén. Kék szemei izgatottan, s talán kissé zaklatottan csillogott; szőke
haját erős kontyba csavarta. Rowena, aki még mindig a könyvespolc előtt
ácsorgott, királynői fensőbbséggel húzta ki magát.
Hosszú, hollófekete haja lágy hullámokban omlott a vállára, és homlokán, a
tiaráján megvillant a tűz fénye. Hideg szürke szeme szemrehányóan meredt
Salazarra, amikor az felállt, hogy köszöntse a ház urát.
- Azt hittem, már vízbe fúltál – rázott
kezet Godrickal. Régóta barátok voltak, és bár különböztek, akár a tűz meg a
víz, nagyon jól megértették egymást. Hasonló barátság fűzte össze a karcsú és
magas Rowenát az apró, de annál teltebb Helgához. – Rég nem láttuk egymást,
barátom – veregette meg a hátát, majd Gwenhez fordult. – Kedves Gwendoline, szépségedből
nem vesztettél semmit, talán még ragyogóbb vagy utolsó találkozásunk óta – hajolt
meg előtte, s kezet csókolt neki.
- Salazar, te aztán a szavak embere vagy –
nevetett fel Gwen. Godric felmordult mellette – Minette szerencsés, hogy egy
olyan gáláns ember az ura, mint te.
- Tudom – húzta ki magát a férfi.
- Nincsenek gondjaid az önértékeléssel,
ugye? – kulcsolta össze a kezét Rowena.
- Sohasem voltak. Neked? – nevetett fel
Salazar.
- Mi lenne, ha végre nem marnánk egymást,
hanem rátérnénk arra, amiért itt vagyunk? Így is sokat alkalmatlankodunk Godricnak
és Gwennek.
- Jaj, Helga, egyáltalán nem zavartok
minket! Godric is nagyon örül, hogy itt vagytok, ha nem is mutatja, és én talán
még jobban. Nagyon boldog vagyok, ha láthatlak titeket!
- Hallod, barátom, boldog, hogy láthat –
villantott széles mosolyt Salazar Godric felé.
- Rólatok beszélt, nem rólad – vicsorgott
a férfi, és ujjával a társai felé mutatott.
- Fiúk! – szólt rájuk Helga.
- Kedvesem, Salazar csak bosszantani akar,
ne vedd komolyan! – csitította a férjét Gwen.
Salazar mosollyal a szájjal szélén
figyelte őket, de a szeme nevetett.
- Tudom – morogta a bajusza alatt Godric.
- Hát akkor éppen ideje, hogy
megtárgyaljátok, amiért most mindenki itt van – vette fel a kézimunkáját az
asztalról a nő, és leült a székébe, hogy folytassa a munkáját. – Lord Ulric is
támogatja a terveteket? Mintha azt mondtátok volna, hogy csak őt kell jobb
belátásra bírnotok? – fordult érdeklődve Salazar felé.
- A vén kecske mindenben benne van, amiben
mi is. Reméli, hogy neki is csepeg valami a dicsőségből, de annyi esze sincs,
mint egy marok Doxynak, hogy bármibe is belevágjon. A felesége magyarázta el
neki, mit akarunk, ám egy rossz szavunk sem lehet feléjük, elég sok arannyal
járultak hozzá a tervünk megvalósításához – huppant vissza Salazar a helyére.
- Akkor legalább az anyagi részével
biztosan megvagytok – mosolyodott el Gwen. – Kik támogatnak még titeket?
- Sayre, Gaunt, Black és most Ulric családja
– válaszolt Helga. – Most meg kellene beszélnünk, hogy hol is lehetne a
megfelelő hely, ahol megalapíthatnánk az iskolát. Lord Black erre is kitért a
levelében, hogy mihamarabbi választ adjunk erre. Nem volna ildomos egy olyan
urat várakoztatni a válasszal, kinek egyetlen szavára ugranak a normann
seregek.
- Black túl sokra tartja magát, Helga,
valójában meg gyáva és alamuszi.
- Godric! – förmedt a felesége a férfira.
– Hogyan beszélsz te?
- Gwen, Godricnak igaza van. Mikor ott
voltunk, annyira el volt telve magától, hogy ha nem lett volna rajta annyi
ékszer, amennyi volt rajta, elszállt volna, akár egy papír sárkány – kortyolt
az italába Salazar.
- Öhm, akkor ki melyik helyre gondolt? – köszörülte
meg a torkát Helga, de így is úgy hangzott, mintha egy egérke cincogott volna. –
Én valami szép völgyes területre gondoltam, ott minden olyan békés – sóhajtott
fel, és nosztalgikus tekintettel nézett maga elé.
Rowena a fejét ingatta.
- Szerintem valahol a hegyekben kellene,
ott biztonságban lennénk a mugliktól, és a friss levegőn jobban tudnának
tanulni a diákok.
- Én az erdőben tudom elképzelni. Mindent
körbeölelne a természeti erő, az ősi fák – szorította ökölbe a kezét Salazar. –
Egyetértesz velem, Godric? – fordult a barátja felé.
- Én valami kevésbé zordra vágyom – vont
vállat a férfi.
- Mi lenne, ha keresnétek egy olyat, ami mind
a négyőtök elvárásainak megfelel? – nézett fel a kézimunkázásból Gwendoline,
mikor megelégelte a hosszú percek óta tartó vitázást.
- Hol találunk mi olyat? Erdő, hegyek,
völgyek… Hol lelünk olyan helyet, ahol mindannyiunk kívánalmai teljesülnek? – kérdezte
keserűen Helga.
Gwen gondolkodott egy ideig, szemöldökét
összeráncolva, hímzőtűit az ajkához érintve.
- Skócia? – szólalt meg hirtelen. – Nem
messze onnét, ahol születtem, volt egy sötét erdő tele mindenféle lénnyel. A
falubeliek rettegtek tőle, és elnevezték a Tiltott rengetegnek. A szüleim óva
intettek tőle, mert olyan erő sugárzott onnét, ami szerintünk a gonosztól ered.
De hát ők muglik voltak, nem értették az egészet – ingatta a fejét. – Szerintem
nem gonosz az az erdő. Élt benne egy öreg boszorkány, ha jól emlékszem, Roxan
volt a neve, de ő inkább füvesasszony volt, mintsem mágiahasználó, mégis
tökéletesen együtt tudott élni az ott élő lényekkel.
- Várj, már emlékszem – szólt közbe
Salazar. – Az a nő mentett meg téged, mikor nagyon beteg lettél, de végül
elevenen megégették. A hálátlanok. Ostoba muglik, még akkor sem ismernének fel
egy igazi boszorkányt, ha az orruk előtt varázsolna! – dőlt hátra a székében,
majd lágy mosollyal az arcán elrévedt. – Akkor találkoztunk, és hoztalak
magammal ide, nehogy te is arra a sorsra juss, mint az a szerencsétlen asszony.
- Igen, és azóta is hálás vagyok érte –
bólintott a nő, és hálás mosollyal nézett a férfira. – Visszatérve a helyre, a
falu eltűnt, elnéptelenedett, legalábbis ezeket a pletykákat hallottam. Nem jár
arra már senki sem. Mi lenne, ha ott épülne fel az iskola? Hegyek is vannak,
amik az égbe törnek, erdők, melyek sötétek és titokzatosak. Szép, zöld, dombos
táj övezi még, és azt hiszem, akad arrafelé egy tó is valahol. Legyen ott, ha
senkinek nincs ellenvetése – pillantott körbe, majd egészen felvillanyozódva a
férjére szegezte a tekintetét. – Olyan szép lenne ott, drágám!
A négy barát egy ideig hallgatott, egymást
méregették, aztán Gwent, aki várakozóan figyelte őket.
- Szerintem is legyen ott – bólintott
Salazar. – Ha elhagyatott, és átkozottnak tartják, senki sem tart rá igényt. Kiváló
helye lenne az iskolának.
- Gwen és te láttátok már a helyet, és bennetek
megbízom. Legyen ott – bólintott Helga.
- Remek hely lesz, és sokan fogják az
otthonuknak tekinteni – dörzsölte meg a szakállát Godric mosolyogva.
- A hely megvan, de mi legyen az iskola
neve? Név nélkül csak nem lehet. Ötletetek van? – kérdezte Rowena.
A két férfi tanácstalanul vállat vont.
- Roxfort legyen, ezzel tisztelegni tudnánk
annak az ártatlannak, aki meghalt. Roxfort a Roxanból – állt fel Helga, majd
álmodozó tekintettel megperdült. – Egy kastély legyen, tele rejtélyes
dolgokkal, amiket fel kellene fedezni. Maguktól mozgó lépcsőkkel, vándorló
szobákkal és egy hatalmas ebédlővel – lelkesedett. – Már látom magam előtt az
egészet – nevetett fel.
- Szépen hangzik – mosolyodott el Rowena.
– De mi lesz a gyerekek elosztásával? A múltkor is sokat veszekedtünk ez ügyben.
Sokat gondolkodtam rajta. S mivel mind a négyen más erényt tartunk méltónak a
diákok felvételével kapcsolatban, mi lenne, ha mind a négyünk egy-egy házat
képviselne?
- Hogyan gondolod? – fordult feléje
Godric.
- Mindannyian más dolgokat tartunk
fontosnak, nem? Hozzám jöhetnének a tanulni vágyók –húzta ki magát a nő. – Olyanok,
akik szeretnének sok mindent megtapasztalni, okosodni, az egész tanulást
kalandnak felfogni.
- Hozzám azok jöhetnek, akik olyan
agyafúrtak és ravaszak, mint jómagam. S szívesebben látnám azokat, akik
varázsló szülök gyerekei – szólalt meg gőgösen Salazar. – Félvérekre nincs
szükségem, mugli szülők gyerekeivel pedig nem kívánok foglalkozni. Már
megbocsáss, Gwendoline.
- Nem veszem magamra. Godric?
- Hozzám? Természetes a bátrak, akik nem
félnek semmilyen veszélytől, s nem riadnak meg az árnyékuktól.
- Hozzád ki menne, Helga? – kérdezte Gwen,
mire a nő elpirult.
- Hozzám bárki jöhet, én szeretettel várok
mindenkit.
- Ez nagyon kedves – forgatta a szemét
Salazar.
- Hát, akkor ez is eldőlt! – tette csípőre
a kezét Rowena. – Ez azonban mind szép és jó, ám mi lesz, ha valamelyikünk
beleszalad egy átokba, egy sikeres lefejezésbe, netán pálca híján egy vízpróbába,
vagy egy elégetésbe? Sajnos akadt erre példa az elmúlt időszakban – tárta szét
a karját. – Mert, ugye, a mostani idők ezt is ígérhetik nekünk…
- S én még azt hittem, hogy Salazar
barátom áll negatívan az egész alapításhoz – ingatta a fejét Godric.
- No, lám, barátom, elismered, hogy nem
csak én vagyok örök pesszimista? – nevetett fel a férfi. – Szerintem még ráérünk
ilyesmin gondolkodni, így is előreszaladtunk gondolatban. Előbb legyen meg az
iskola, utána ráérünk a többiről gondoskodni.
- Pedig jó volna tudni, miket is akarunk
az iskolába. Annyi biztos, hogy mind a négyen saját helyet akarunk a
diákjainknak.
- Ez csak természetes, Rowena drága – kuncogott
Salazar. – Legyen egy kastély tornyokkal, természetesen az én diákjaim kapnák a
legnagyobbat és legfényűzőbbet.
- Nem, kedves barátom, neked jó lesz a
pince is a tó alatt – vigyorgott rá Godric.
- Száműznél a pincébe? – kapta a szívéhez
a kezét színpadiasan a férfi.
- Olyan jó barátok vagytok, miért kell
folyton marnotok egymást? A múltkor is párbajoztatok… – harapta el a mondatát
Helga, mikor észrevette a két férfi pánikba esett arcát, és Gwen elkerekedett
szemét.
- Ti párbajoztatok? Megint miért is? – üvöltötte
el magát néhány szívdobbanásnyi pillanattal később.
- Csak baráti kakaskodás volt, siheder
korunk óta megy ez köztünk. Miért most változtatnánk? – vont vállat nyeglén Salazar,
ám a tekintetét lesütötte.
- Mert felnőtt férfiak vagytok – szikrázott
az asszony szeme.
- Egy kis játék senkinek sem árt, kedvesem
– nevetett fel idegesen Godric. – Semmi sem történt, ne zaklasd fel magad, nem
tesz jót a kicsinek.
- Játék? Kakaskodás? Mi lett volna, ha
nagyobb bajotok esik, vagy ha egy mugli meglátott volna titeket?! Hogy’
lehettettek ilyen felelőtlenek? Salazar, te már apa vagy, és te meg apa leszel
nemsokára, ha addig le nem átkozom a fejedet. Nem gondoltok a családotokra? Mi
gyenge nők vagyunk Minette-el…
- Azért ti sem vagytok elveszettek.
Régebben te is benne voltál… Jó, nem beszélek! – emelte fel a kezét Godric,
mikor felesége vasvilla tekintettel meredt rá. – Mondd csak tovább!
- Már mindegy. Akármit is mondok, úgy sem
hallgatsz rám. Mindig is vakmerő voltál, és ha valami tilos volt, azt előszeretettel
vetted semmibe. Salazar, te se mosolyogj, nem vagy jobb drága barátodnál,
ravasz s agyafúrt módon viszed a bajba a férjemet – emelte fel az öklét a nő. –
Merlin szakállára, két ekkora gyerekkel, mint ti, még nem találkoztam…
- Nyugodj meg, kérlek – állt fel Salazar,
és aggodalmas arccal figyelte. – Gondolj a gyerekedre.
- Nyugalom, Gwen, a kicsinek nem tesz jót,
ha felizgatod magad! – csitította Rowena is.
- Gwendoline, sajnálom – fogta meg a kezét
a férje.
- A sajnálatoddal, az ígéreteiddel és a bocsánatkéréseiddel
tele van a padlásunk. Oh, de minek is jártatom én a számat? Használt valaha is?
- Többé nem fogunk párbajozni! Itt lesz az
iskola és a kicsi is. Felelősségteljes férj, apa és tanár leszek.
Becsületszavamat adom!
- Ezt higgyem el? – kérdezte Gwen
fáradtan.
- Örülnék – mosolygott rá Godric.
- Pedig azért imádkoztam eddig, hogy rád
hasonlítson a pici, sőt, minden leszármazottunk. Vörös haj, erős jellem, ész,
bátorság és hűség… Azt viszont nem akarom, hogy olyan vakmerő, meggondolatlan
és hirtelen legyen, mint te.
Godric megsimogatta az asszony kezét,
mosolyra húzódott a szája.
- Én meg azt akarom, hogy olyan erős jellem
legyen mindegyik, mint te, s ugyanolyan szép is. Tele legyen az arcuk azokkal a
bűbájos szeplőkkel...
- Hízelgéssel nem érsz el nálam semmit. A
földön alszol ma.
- Már megint? – bődült el a férfi.
Salazar felnevetett, hangosan és tisztán.
- Azt hiszem, a fontos dolgokat
megbeszéltük, hagyjuk őket kettesben – indult el az ajtó felé. – Én holnap
elutazom, és elintézek mindent, ami a birtokot illeti. Jöttök ti is? –
pillantott vissza a válla felett Rowenára és Helgára.
- Én megyek – bólintott Helga.
- Én majd utánatok indulok valamikor az
elkövetkező napokban. Ti meg, Godric, gondolom akkor, mikor megszületik a baba
– nézett kérdőn Rowena a párra.
- Majd igen – sóhajtott fel a férfi –, ha
addig nem átkozza le a fejemet az asszony.
- Hát akkor jó éjszakát! – Salazar
megtorpant, nyújtózkodott. – Hazareppenek a feleségem mellé az ágyba és jót
alszok – nevetett fel, és visszalépve még vállon veregette barátját. – Jót tesz
a hátnak, ha keményen alszol – suttogta rákacsintva.
- Menj a pokolba! – vicsorogta a férfi.
- Én is szeretlek, barátom. Gwendoline, a
mihamarabbi találkozásunkig légy jó, és vigyázz magadra meg a gyermekedre –
hajtotta meg magát a férfi.
- Azonnal küldj baglyot, ha megszületett a
fiad – fogta meg Gwen kezét Helga.
- Ha valami kérdésed lenne, fordulj hozzám
bátran, és ne félj a szüléstől. Nem fáj annyira, mint ahogyan sok gyenge
asszony állítja. Én egyetlen sikoly vagy jajszó nélkül szültem meg a lányom –
csókolta arcon Rowena a nőt. – Pihenj sokat! Kikísérsz minket, Godric?
- Természetesen – bólintott a férfi és
felállt. – Mindjárt jövök, drágám – nyomott egy csókot felesége ajkára, és
távozó vendégeik után ballagott.
Gwendoline felsóhajtott és a tüzet kezdte
bűvölni a tekintetével, mint korábban a férje tette. A kezét lassan a hasára
csúsztatta, és érezte, ahogyan megmozdul a baba.
- Úgy szeretném, ha apádra hasonlítanál
mindenben – suttogta – sőt, azt kérem, hogy a te gyerekeid is őrá. Hallod,
kincsem, tedd meg ezt nekem! – hunyta le a szemét, és erősen koncentrált,
mintha befolyásolni tudná születendő gyermekének jövőjét.
- S én azt, hogy rád hasonlítson – érintette
meg a kezét Godric, aki nesztelenül osont vissza a szobába. – Én magam túl vad
és meggondolatlan vagyok, de te mindenben az ellentétem. Én azt kérem tőle,
hogy rád hasonlítson. Ám akárhogy is lesz, szeretni fogom, minden hibájával és
erényével együtt. A vérünk becsületes, jószívű, okos és bátor lesz, aki kiáll a
barátai mellett. Egy nap ő is a mi iskolánkba fog járni és nagy varázsló vagy
boszorkány lesz. Hiszem, hogy sok diáknak nem csak egy hely lesz, ahol
tanulhat, ha nem egy otthon is. Mert már a mi otthonunk is.
- Már alig várom, hogy láthassam – mosolyodott
el Gwen. Már nem tűnt olyan haragosnak. – Mondd, tényleg lezavarnád a pincébe
Salazart?
Godric felnevetett, és megölelte.
- Hát, még kiderül…
Vége
Akkor az
értékelésem:
Kezdjük a tartammal:
Szerintem
alapjáraton érdekes és egyedi ötlet volt megmutatni egy alternatív elképzelést
arról, hogyan is jött a Roxfort alapításának ötlete, és azon belül a házaké. A
karaktereket is jól elkaptad, a legjobban az tetszett, hogy a bátorság
mintaképe, Griffendél Godrick egy papucs férj.
Szóval
összességében szerintem az alapötlet teljesen jó és egyedi, így megérné, hogy
folytasd.
9/10 pont
A fogalmazásod:
Szerintem
ezzel sincs semmi nagy baj. Szép, folyamatos stílusban írsz, jó olvasni, de van
azért, amit jó tanácsként megemlítenék.
Két
fontosabb dolog van, amik korábban nekem is „hibáim” voltak, csak a kedves
bétám felhívta rájuk a figyelmemet, ezért is szúrtam ki könnyen a te
sztoridban.
Az első az a
párbeszédek közötti részekre vonatkozik, amikor rendszerint azt írod, hogy
férfi és nő. Itt egy példa rá: „-
Természetesen – bólintott a férfi és felállt.”
Szóval, ha
itt azt írod, hogy férfi, nő, lány, fiú… stb. az egyrészt személytelen, ha már
pontosan tudjuk a szereplők nevét. Másrészt itt azért volt zavaró, mert két
férfi és két nő volt a középpontban, ezért, ha valaki egy pillanatra is
elveszti a fonalat, hirtelen nem tudja, hogy akkor most melyik nőről vagy
férfiról van szó, így vissza kell olvasnia, hogy most akkor kik is beszélnek.
Szerintem erre jobb lesz, ha figyelsz, inkább legyen szóismétlés a nevek miatt,
vagy írj olyat, hogy: mondta a vörös hajú
férfi, mivel akkor már mindenki tudja, hogy az Godrick lesz.
A másik,
amit tanácsolnék neked az a sok „s” betűd, mint kötőhang. Én is sokszor
szerettem anno használni, de aztán szembesültem vele, hogy ez inkább verses
forma. Te is szerintem inkább az „és”-t használd helyette, így, ha egy mondatot
kezdesz vele, az sem fog annyira furcsán kinézni.
Még annyit,
hogy néhol egy kis fűszer hiányzott nekem a fogalmazási stílusból, hogy egy
pillanatra se essek ki a sztoriból, de majd ez jönni fog idővel.
Még amiket
kiszúrtam a szövegben:
- Gondolom, nem tehetek másképp, még
úgy sem, hogy én vagyok a férjed, és ennek a várnak az ura.
- Őszintén, túl sok nincsen –
felelte hideg őszinteséggel a nő.
Itt nekem
nem passzol az első mondathoz a válasz, inkább az kéne, hogy: „- Őszintén,
túl sok választásod nincs.
- Szépen hangzik - Ez nekem
kicsit fura, inkább jól hangzik.
8/10 pont
A
helyesírásodban nem sok kivetni valót találtam, még a vesszők is a helyükön
voltak. Amire figyelj azok az írásjelek, főként a felkiáltójelek! Kigyűjtöttem
neked, hogy hol hagytad le őket:
De te inkább menj, és pihenj le
Kérlek, ne hozz kellemetlen
helyzetbe
Szedd rendbe magad
Ne feledkezz meg magadról, kedvesem.
Ne feledkezz meg arról soha, hogy ki
vagy.
Gyere, kedvesem
Várj, már emlékszem
- Nyugodj meg, kérlek – állt fel
Salazar, és aggodalmas arccal figyelte. – Gondolj a gyerekedre.
Ha valami kérdésed lenne, fordulj
hozzám bátran, és ne félj a szüléstől.
- Én is szeretlek, barátom.
Gwendoline, a mihamarabbi találkozásunkig légy jó, és vigyázz magadra meg a
gyermekedre. – Szerintem
a Gwendoline után kell egy pont, és a második mondat után pedig hiányzik egy
felkiáltójel.
Viselkedj rangodhoz méltóan és fogadd a barátaidat
úgy, ahogyan azt elvárnád tőlük is! – Kimaradt az és előtt a vessző.
9/10
Végszónak annyit, hogy még mindig
úgy gondolom, hogy tehetséges vagy, és egy kis fejlesztés után, egy nap nagy
író lesz belőled. Remélem, egyszer majd a saját könyvedet tarthatom a kezemben.
Addig is további jó írást, én pedig olvasok tovább a blogodon.
A végső pontszámod 26/30, ami
szerintem nagyon jó, és ha lett volna több novella, akkor is igen elől végeztél
volna ismét.
Stílusosan egy Pitonos giffel zárnám a mondanivalómat. ;)
Köszike, hogy részt vehetem a versenyen... kár, hogy csak én tudtam most jelentkezni. Ha legközelebb is lesz verseny szólj :) Akkor talán a többiek is rész tudnak venni.
VálaszTörlésKöszönöm az értékelésedet remélem tudom is alkalmazni >< mert sokszor lyukas az agyam, de lementem :P
Köszike :)
Én köszönöm, hogy részt vettél, és ilyen jó novellát küldtél! Természetesen fogok szólni legközelebb is, és ahogy írtam, olvasom a blogodat. :D
TörlésPuszi, Mese