2016. december 31., szombat

5 éves a blog - Boldog új évet!

   Drága olvasóim!
   Fontos dátumhoz érkeztünk, hisz pont ezen a napon, öt évvel ezelőtt nyitottam meg a blogot. Igen visszafogott legelső bejegyzéssel indítottam akkor, ami így hangzott:
Fontos tudni valók: -Itt elolvashatjátok a „Piton és a lány” című fanfictionomet;
-Részletet olvashatok az első könyvemből, a „ Létezünk”-ből,
valamint „Vámpírtánc" trilógiámból, ami még készülőben van.
   Kíváncsi lennék, hogy az öt évvel ezelőtti énem büszke lenne-e rám, ha látná, hogy most hol tartok, mint író. Egy biztos, elsőre csalódott lenne, hogy 6,5 évvel azután, hogy elkezdtem írni, még nincs publikált regényem. De miután végig olvasná a már kész Piton és a lányt, beleolvasna a Filis fanficembe, és látná, hogy menyivel összetettebb és jobb lett a Félvérek harca, mint amilyenek akkor el tudtam képzelni, úgy hiszem, végül is meg lenne elégedve velem. Főleg, ha a közel 200 Adamfans.net-es cikemmel is szembesülne, meg magával a ténnyel, mennyivel jobb már az írástechnikám.
   Sok minden történt ebben az öt évben, ezzel együtt 273 bejegyzést írtam, amikre összesen 820 komment érkezett. A kommentek száma igen magas, de ennek kb a fele az én válaszaimból áll. Persze azt is tudom, hogy annó véletlenül töröltem a Piton és a lány folytatás oldalt, így jó pár kommenttől végső búcsút kellett vennem. De tényleg, nem a kommentek összszámával van bajom, hanem azzal, hogy az elmúlt másfél évben alig volt bármi aktivitás, mert nagyon elenyésző része született ezeknek a kommenteknek idén.😔

   De térjünk rá az idei évre, hogy mi is történt a bloggal idén!
   1;  Összesen 11 új fejezetet írtam az Oda...-hoz, és sikerült a debütálásom Merengőn, amiről eddig csak a blog facebookos oldalán olvashattatok. Bár nem volt épp a legzökkenőmentesebb kezdés, mivel találtak egy vessző hibát az első fejezetben, valamint az a szabály a Merengőn, hogy egy folytatásos regénynél minimum 2000 szavasnak kell lennie egy fejezetnek, nekem viszont mindegyik fejezetem ennél rövidebb, így visszalökték. De végül úgy döntöttem, hogy ne ezen múljon a dolog, összemostam az első két fejezetet, és így küldtem be, és ki is került.
   Azonban valami hiba történt a feltöltésnél, mivel körtörténetnek lett beállítva, és már volt is jelentkező, aki meg akarta írni a második fejezetet. El tudjátok képzelni, mennyire megijedtem, és gyorsan tisztáztam a lelkes íróval, hogy hiba történt, és a Merengő lektoraival is felvettem a kapcsolatot, és már javítottuk is a dolgot. Az összemosott harmadik és negyedik fejezetet pedig elsőnek elfogadták, és szintén megosztották.
   Egyébként úgy tervezem, hogy mindig két fejezetet mosok össze a szószámok miatt, és a kettőből az immáron összemosott fejezethez jobban passzoló címét tartom meg.
   ITT megtaláljátok a Merengős linkjét a történetemnek.
   2; Csak nem hagyott nyugodni a Piton és a lány, és az, mennyi stilisztikai hiba van benne, így neki fogtam a javításának, ISMÉT! Bár, mint azt írtam nektek, nem akarom, hogy elveszítse az ártatlanságát a történet, ezért a sztoriba nem nyúlok bele. Jó lesz majd jó pár év múlva visszaolvasnom, hogy 15-18 éves koromban milyen író voltam.
   Legutóbb egyébként a 3. rész 11. fejezetének a javított verzióját töltöttem fel, de már dolgozom a 12-en, a napokban azt is újratöltöm. Facebookon láthatjátok, hogy mikor lesz az új verzió fenn. 😉
   3; És persze ne feledkezzünk meg az Aranymosásról, amin már az első fordulón elbuktam, de kétszer olyan erősen álltam fel. Rájöttem, hogy bárhogy jó volt már akkor is a könyvem, még voltak hiányzó részek belőle, sok kis apróság, amiket nyáron sikerült pótolnom.
Még egyszer meg szeretném köszönni azoknak, akik mái napig támogatnak, és hisznek abban, hogy egy nap majd a saját, publikált könyveimet tarthatják a kezükben. Főként azoknak, akik segítenek javítani is a könyvem. NÉLKÜLETEK NEM TARTANÉK MOST OTT, AHOL! 😍
   4; Idén nem meglepően a Rácz-Stefán Tibor könyveiről írt cikkem volt a legfelkapottabb, már 285-ször lett megnyitva. 😀

   Hogy mit tervezek az írással kapcsolatosan jövőre?
   Szerintem még év elején befejezem a Piton és a lány javítását. Fájdalmas lesz, ismét búcsút mondani ennek a  történetnek, de tudom, hogy nem most olvasom utoljára. Mindig is fontos lesz nekem ez a fanfiction. ✴
   Igyekszem nemsokára folytatni az Oda...-t, valamint folytatni a Merengőre való feltöltését is. Remélhetőleg lesznek olyanok, akiknek tetszeni fog ott is.
   Mi közben segítséggel javítom a Félvérek harcát, ami remélhetőleg nyárra már tényleg eljut oda, hogy kiadóknak küldhessem, már dolgozom a második és harmadik részen is. Amint ihletem van egy fejezethez, azonnal leírom, és majd, ha írom a könyveket, akkor szépen beillesztem őket oda, ahova illenek. A második részt pedig szeretném végre ott folytatni, ahol legutóbb abbahagytam. 
   Valamint jönni fognak az egyéb írások is, amiket az előző posztomban ígértem nektek.

  Addig is boldog új évet kívánok nektek! A bloggal kapcsolatban annyi kívánságom lenne, hogy legalább egy kicsit több aktivitást mutassatok jövőre. Egy-egy rövid komment tényleg csak pár másodpercet venne igénybe.  🙋🙏🙉🙈😻

Ó, ÉS BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, VÁMPÍRTÁNC! 😇

2 megjegyzés:

  1. Szia! Sajnálom, hogy így eltűntem, de bevallom neked, most vagyok az érettségi és a szalagavatós-ballagós időszakomban, szóval nem csak időm nem volt felzárkózni, de látogatni sem az oldalakat. :( Az Oda... kritikám még mindig ott pihen valahol a dokumentumokban, márpedig tudom hogy megvan. De amiért így belehúztál, muszáj lesz olvasnom tovább/újra :)))
    Egyébként, jah merengő pls, bár igen néha herótom van engem hogy be tudnak előzni, egy hónap alatt feltölt valaki 3-at, én lassan félévente kiadok egyet, aztán kiderül negyed annyit ír egy fejezetbe, mint én :"""D De am, mindig minden fejezetnél összetettem a kezem, hogy ne dobják vissza és ez sajnos így megy :( xD de kegyetlen a világ, ezzel meg kell birkózni :)
    Neked is boldog új évet utólag, lehetőleg nyáron jelentkezem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Sok sikert, tudom, milyen. Épp vizsgaidőszak végén vagyok, csak nekem annyi a szerencsém, hogy a szorgalmi időszakom nem szokott vészes lenni az egyetemen, de így sincs annyi időm írni és olvasni, mint azt szeretném.
      És igen, látom, hogy a Merengő sem egy egyszerű menet, főleg, hogy visszajelzéseket sem kapok, de nem adom fel.
      Várlak majd, és természetesen, én is olvasom tovább az írásod. ;)
      Neked is boldog új évet.

      Törlés