Az élet nem tündérmese - 2Jae fanfiction - 1. fejezet

Első fejezet – Szerelem vagy mánia?

Youngjae:

Nincsenek emlékképeim édesanyámról, egyetlen árva emlékfoszlányom sem, pedig már öt éves is elmúltam, amikor elhunyt. Apa sohasem beszélt róla. Csak egy eldugott fényképalbum volt az, ami tanúskodott anya külsejéről, és arról, milyen nagy szeretettel és odaadással nézett rám minden egyes fotón. Én szerettem eljátszani azzal a gondolattal, hogy talán vigyázott rám még a halálon túl is valamilyen módon, mert abban az öt évben kialakult egy mély kapcsolat közöttünk, ami legalább tudat alatt örökre bennem élt. Sokszor kértem időpontot általános iskolásan a sulipszichológushoz, persze apám tudta nélkül, hiszen dühös lett volna, ha rájön, hogy bárkinek is meséltem a magánéletünkről. De ez a nő hallgatott a találkáinkról, és ami még fontosabb: nagyon sokat segített nekem. Megfejtettük, hogy valószínűleg volt egy nagyon rossz emlékem volt, ami leblokkolta az agyamat és gátolt a visszaemlékezésben. Tehát valahol mélyen kellett lennie nem is kevés rejtett emlékemnek édesanyámról, és hittem benne, hogy egy nap ezek felszínre fognak törni. Akivel viszont szinte minden együtt töltött percre emlékeztem, az Im Jaebum volt, az én mentsváram. Neki csodás családja volt, rengeteg szeretet kapott, amit nem félt megosztani mással is, kiváltképp velem. 

Alapjáraton vidám természetem volt, talán ezért is tellett olyan sok időbe, hogy felismerjem apám valós személyiségét. Egy ideig próbált jó szülő lenni, két ember helyett is szeretni és vigyázni rám, de idővel egyre többször nyúlt az alkoholért, mintsem az én kezemért. Napról-napra kezdett elködösülni az elméje, viszont én ezt kisgyermekként nem láttam.

Egy ideig teljesen jóban volt Jaebum szüleivel, rengeteget jártak össze, és örömmel fogadta a segítségüket. Ez főként abból állt, hogy rengeteget voltam náluk, hogy apukám késő estébe nyúlóan dolgozhasson, valamint vittek ide-oda magukkal. Még több egyhetes családi nyaralásukon is nyugodt szívvel vehettem részt, mint majdnem családtag. Olykor, mintha el is felejtettem volna, hogy ők nem a vér szerinti szüleim voltak. Igazi családpótlékká váltak számomra. De soha, senki nem volt olyan fontos személy az életemben, mint Jaebum. Amint szomorkásabb voltam, ő rögtön rám mosolygott, és ezzel az apró szívemet megtöltve élettel és reménnyel. Mikor kézen fogott, és maga után húzott játszani,  úgy éreztem, miénk lehet az egész világ. Ezen érzésem pedig tizenhét évesen sem változott: miénk volt a világ, csak olykor attól féltem, nem tudjuk majd együtt átélni azokat a csodákat, amiket tartogatott számunkra.

Sose felejtettem el azt a napot, amikor apával vidáman siettünk a tengerpartra, amitől nem messze laktunk, hogy ő Jaebum szüleivel és néhány szomszéddal együtt főzőcskézzen, míg mi a barátommal a parton nagyban játszadozzunk. Emlékszem, még egy furcsa halféleséget is találtunk, amitől mindketten rosszul lettünk. Ez is egyike volt annak a számos kalandnak, amiben együtt volt részünk, és reméltem, ebből jó sok lesz még a jövőben. Viszont akkor, ott valami elkattant apám fejében, így üvöltözve Jaebum szüleivel, hazaráncigált; és, ahogy a szikrázó Nap sugarai elbújtak, úgy éreztem, hogy az én szívemben is kihunyt akkor valami.

Bár Jaebummal továbbra is barátkozhattam, mert ekkor még szeretett annyira apa, hogy ezt ne vegye el tőlem, de a szüleivel nem találkozhattam. Rengetegszer jöttek oda hozzám az iskolában, mikor hozták vagy épp vitték Jaebumot. Ezt édesapám ki is szúrta, így ezentúl jobban figyelt arra, hogy a bejárati ajtóig kísérjen, és időben jöjjön értem, hogy ezeknek az általa nem engedélyezett találkáknak még csak a lehetőségét se hagyja meg. Párszor megkérdeztem, miért lett rájuk mérges, de csak annyit mondott, hogy bele akartak szólni az életébe, és abba, hogyan nevel engem. Évek múltán tudtam csak meg, hogy igazából arra kérték, ne igyon annyit, és hogy bármennyire szeretnek és szívesen vigyáznak rám, próbáljon kicsit több időt tölteni velem, nehogy eltávolodjak tőle. Annyiszor kértek a jövőben bocsánatot tőlem, amiért ezt mondták neki, és így mint fogadott fiúkat, elveszítettek. De azért sokat üzengettek Jaebum által, akit továbbra is szívesen látott apám a házunkban. Mivel egy utcával laktak csak arrébb, így arra sem volt szükség, hogy a szülei kísérjék át.

Ekkor azonban fogalmam sem volt, hogyan vágja ki magát a barátom apám előtt. Kijelentette Jaebum, hogy mint két szingli pasi, igenis elmegyünk a bálba. Az ilyen középiskolai bálok tartása nem volt szokás Dél-Koreában, de a mi sulinkban valamiért úgy döntöttek a tanárok és a diákok együttesen, hogy adnak neki egy esélyt, és ha problémamentesen zajlik a dolog, akkor akár ez egy állandó dolog is lehet. Bár én felhoztam Jaebumnak, hogy meghívhatnánk egy-egy lányt, legalább a látszat kedvéért, de valamiért mindig kerültek minket. Úgy néztek sokan ránk, mint egy ikerpárra, mert állították, hogy kívül-belül nagyon hasonlítunk, sőt egyesek odáig is elmentek, hogy kijelentették: teljesen összeillettünk – hogy ezt pontosan, hogyan is értették, arra már nem tértek ki az illetők. Ahogy én sem tértem ki soha arra a tényre, hogy Jaebummal akartam leélni az életemet. Ebben száz százalékosan biztos voltam. Még azzal is ki lettem volna békülve, ha a baráti kapcsolatunkat mélyítjük el, de a lelkem mellett a testemet is neki adtam volna egy végérvényesen.

Sokat beszéltünk a pszichológusommal a szexualitásomról, és egyszerűen képtelen voltam azt mondani, hogy meleg vagyok. Valahogy nem vonzottak a férfiak, sőt egyfajta taszítást is éreztem az irányukba, ami valószínűleg összefüggött a rossz apaképemmel. De a nőkért sem rajongtam, hisz anyaképem meg egyáltalán nem volt. Bár Jaebum szülei abban a rövid időszakban, míg a közelükben lehettem, mentették a menthetőt, viszont az évek során már tényleg nem maradt más mentsváram, csak a barátom. A drága pszichológusommal, ha valamiben nagyon nem értettem egyet, az az volt, hogy nem egyszer hozta fel, hogy Jaebumba nem szerelmes vagyok, hanem egyfajta mániám alakult ki az irányába. Tény és való, pici korom óta ő volt a mindenem, és már el sem tudtam képzelni nélküle az életemet, épp ezért mindig, mikor nyaralásra ment a családjával, és huzamosabb ideig nem láttam, abba majd belehaltam. De akkor is, olyan csúnya szó volt a mánia, a mi szívből fakadó kapcsolatunkra. Nem akartam beskatulyázni a viszonyunkat.

Olykor már azon gondolkodtam, hogy Jaebum nemcsak a legfontosabb ember volt számomra a világon, hanem ő maga volt az én világom; legalábbis a világnak azon egyetlen része, aki nélkül képtelen lettem volna élni. Nem is akartam. De mégis, néha elfogott egyfajta rettegés, hogy mi van, ha őt is elveszítem, ahogy édesanyámat, ráadásul ugyanúgy elfelejtem a közös emlékeinket, mert valami blokkolja az agyamat. Az viszont, hogy elfelejtem Jaebumot, azzal lett volna egyenlő, hogy az egész életemet kitörlöm.

Mély elmélkedésemből a csengő hangja szakított ki. Tudtam, hogy apa csak, akkor fog elengedni, ha papírral igazolom, hogy iskolai rendezvényre megyünk, így az egyik tanárommal írattam igazolópapírt, aki még a telefonszámát is megadta, arra az eshetőségre, ha apám fel akarná hívni. De őt most a piáláson és tévézésen kívül más nem érdekelte, így aztán könnyedén megúsztuk a dolgot.

- Youngjae, csodásan festesz! – mért végig tetőtől talpig Jaebum, miután kiléptünk az ajtónkon.

- Ó, dehogyis! Mindig túlzol – legyintettem egyet a kezemmel, miközben elpirultam. – De te… Te aztán tényleg nem panaszkodhatsz! – jegyeztem meg, hiszen már szinte illegálisan jól nézett ki a fekete szmokingjába, főleg, hogy fekete haját hátra zselézte.

- Valóban tetszem? – virult fel az arca a bókom hallatán.

- Jaj, Jaebum! – ráztam meg a fejem, hisz sohasem tudtam igazán reagálni arra, amikor akaratlanul bókoltam neki. Át is futott az agyamon, hogy talán most jött el az ideje, hogy színt valljak neki, hogy többet jelent számomra, mint egy barát.

Jaebum:

- Izgulsz, mi? – kérdezte édesanyám, miután kiszúrta, hogy le-fel mászkálok az előszobában, pedig már csak egy órám volt indulásig, és a külsőm még nagyon is megkérdőjelezhető volt.

- Az nem kifejezés – feleltem egy mély sóhajtás után.

- Felesleges, Kincsem. Hiszem, hogy ő is úgy szeret téged, ahogy te őt, ha nem jobban – mosolygott rám vidáman, miközben megsimította az arcomat.

- Emlékszel még arra a bizonyos beszélgetésünkre?

- Arra a beszélgetésre gondolsz? – ráncolta a homlokát.

- Igen – bólintottam.

- Egy szavadat sem felejtettem el. Mindig is koraérett voltál, kisfiam, ezért sem lepődtem meg, hogy te előbb jöttél rá – ráadásul már tizenhárom évesen –, hogy a saját nemedhez vonzódsz, mint, hogy mi, a szüleid kiszúrtuk volna. – Látszott, hogy a fejében visszajátszotta a jelenetet. – Olyan kétségbeesetten néztél rám, főleg, hogy addigra már megromlott Youngjae édesapjával a viszonyunk. Ahogy a remegő kezedet megfogtam, és Te végre kimondtad, hogy beleszerettél, nem is tudod, mennyire megkönnyebbültem. Azt hittem, hogy valami szörnyű dolgot akarsz közölni velem, erre kiderült, hogy annyit akartál csak elmondani, hogy a világ második legaranyosabb fiúját jobban szereted, mint egy szimpla barátot.

- Nem kevés szülőnek lett volna ez nagy érvágás! De hát én túlságosan jó helyre születtem. Bárcsak a szerelmem is elmondhatná ezt magáról! – sóhajtottam egyet, hisz mindenem odaadtam volna azért, hogy Youngjae velem éljen kényelemben, és nem mellesleg, szerelemben.

- Kicsim, mi mindent próbáltunk megtenni érte, és gondolj abba bele, mi lenne vele, ha apád nem ragaszkodott volna ahhoz, hogy tengerparti házat vegyünk! Youngjae életébe te nem véletlenül kerültél, és mi sem. Ha majd betölti a tizennyolcat, lehet, hogy képes lesz végre lépni, és otthagyni az apját, egy teljesen új életet kezdve veled – fogta meg közben a kezem.

- De mi van, ha ő nem képes úgy szeretni, ahogy én őt? Anya, tudod, hogy azt szörnyen viselném – szöktek könnyek a szemembe. Magam miatt sohasem sírtam, a legnagyobb fájdalmat is képes voltam rezzenéstelen arccal elviselni, viszont, ha Youngjaeről volt szó, akkor semmi nem gátolta a könnyeimet. Megőrjített ez a fiú! – Lehet, hogy mégsem kéne neki elmondanom.

- Jaebum, ne kezdd megint! Hány éve tolod, halasztod a dolgot? Végre itt a tökéletes alkalom, hogy az iskolai bálon szerelmet vallj neki. Ha most is egérutat keresel, esküszöm, hogy én beszélek vele, azt pedig szerintem nem szeretnéd – nézett rám azzal a tipikus: „Igazam van, ne is ellenkezz!” nézésével.

- Rendben, akkor megyek készülődni! – indultam az emeletre.

Igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni a külsőmből. Vettem magamnak szmokingot, hajzselét és új parfümöt is. Mindent megtettem azért, hogy Youngjae-nek tetszek. Persze, ha nem vonzódott hozzám, akkor az égvilágon semmi sem segíthetett, de tudtam, hogy nagyon szeretett, és valamilyen módon vonzottam őt, de hogy ebbe volt-e bármilyen szexuális töltet, annak a kiderítése még előttem állt.

- Fiacskám, ha Youngjae-t nem hatod meg ezzel a megjelenéseddel, akkor biztosan állíthatjuk, hogy heteró – jegyezte meg apa, anélkül, hogy bármi szarkazmus lett volna a hangjában.

- Ez tényleg így van – értett egyet vele anya. – Istenem, mindjárt elérzékenyülök! Jaebum első bálja! – lépett oda hozzám, hogy meleg, anyai ölelésébe zárjon.

- Ne túlozzatok!

- Túlzunk a fenét! Néha féltékeny is vagyok rád, hogy sokkal jobb képű pasi lettél, mint én – rázta a fejét apa, mintha tényleg neheztelne rám emiatt. – De ez benne van a pakliban, ha a világ legszebb nőjét veszi el valaki.

- Na, most túlzott! – eresztett el édesanyám, majd pár búcsúszó után engedték, hadd menjek.

Ennyire valószínűleg, akkor féltem Youngjaeék házának ajtaján bekopogtatni, amikor anyáékkal végérvényesen összeveszett az apja. Csak úgy ugrándozott a gyomrom, a pulzusom pedig az egekben volt. Bár nagyban utalgattam arra, hogy én kettesben szeretnék vele menni, mindenféle lányok nélkül, de fogalmam sem volt, hogy bármit is megértett-e a célzásaimból. Bárhogy kicsi korunk óta legjobb barátok voltunk, ez a szerelmi utalgatásos dolog számomra teljesen új volt, és számára is.

- Jó estét, uram! – nyitott ajtót az édesapja.

- Mi ez a bál, Jaebum? – kérdezte kertelés nélkül, miközben beengedett.

- Csak egy szimpla, iskolai buli, amin a tanárok is részt vesznek. – Mindenképp ki akartam emelni, hogy felnőtt felügyelet mellett leszünk, hátha ez hatásos lesz.

De ezután a gondolataimat elterelte Youngjae és a csodás látványa. Eredetileg nem akart magának szmokingot venni. Azzal jött, hogy felesleges puccnak tartja, de pontosan jól tudtam, hogy szimplán nem volt pénze ilyesmire költekezni. Mióta tisztába kerültem a vagyon fogalmával, és rájöttem, hogy míg az én családom gazdag volt, addig ő az édesapjával épphogy nem voltak szegénynek mondhatóak, ahogy csak tudtam, segítettem őt. Bár nem fogadott el tőlem konkrétan pénzt, de megoldottam másként a dolgot. Direkt mindig több kaját vittem a suliba, hogy ő is jól lakjon. Születésnapjára és karácsonyra mindig rengeteg dolgot vettem neki, amikről egytől-egyig tudtam, hogy tiszta szívéből vágyik. Ilyenkor persze nem mondhatott nekem nemet, hisz folyton azzal győzködtem, hogy az ő boldogsága számomra nagyobb ajándék, mint amit ő kap tőlem. Szerencsére ez a szöveg mindig bevált, sőt egy idő után már el se kellett mondanom, mert eszébe sem jutott ellenkezni. Ezt kihasználva, random alkalmakkor is megleptem egy-egy dologgal. Így tettem a szmokinggal is: mikor saját magamnak mentem el venni, akkor neki is néztem egyet. Természetesen tisztában voltam a méretével, és így legalább ki tudtam egy olyan darabot választani, amiben biztosra vettem, hogy imádni fogom. Miután megkapta tőlem, kértem, hogy próbálja fel, hogyha véletlen nem lenne rá jó, akkor még ki tudjam cserélem. Bár állította, hogy felvette, de mivel tudtam, hogy mikor hazudik, így nem hittem neki. Épp ezért csak reménykedni tudtam benne, hogy tényleg passzolt a méret méret. Azonban, mikor megpillantottam, nemcsak szimpla választ kaptam erre, hanem olyan pillangókat is a gyomromba, amik éreztem, hogy ki akarnak törni belőlem. Ha kettesben lettünk volna, lehet, azonnal rávetem magam, elhagyva a nagy szerelmi vallomást.

Ő csak kedvesen rám mosolygott, majd odaadta az édesapjának azt az igazolást a bálról, amit még együtt kértünk az egyik tanárunktól. Szerencsére épp olyan kedvében volt az apukája, hogy az italán kívül más nem igazán tudta érdekelni. Amint megnyugtatta magát, hogy tényleg nem egy sátánista partyra megyünk, már ült is vissza a pohár sörével a kanapéjukra, és bekapcsolva a tévéjüket, kényelembe helyezte magát. Annyiszor gondolkodtam már rajta, vajon én milyen ember lettem volna, ha a saját szüleim is hasonlóak. Ám ekkor nem ezen akartam elmélkedni.

- Youngjae, csodásan festesz! – szememet ismét végig futtattam rajta tetőtől talpig, miután kiléptünk az ajtajukon.

- Ó, dehogyis! Mindig túlzol – legyintett a kezével, miközben bárhogy próbálta leplezni, elpirult. – De te… Te aztán tényleg nem panaszkodhatsz! – bókolt most ő nekem, amitől csak még izgatottabb lettem.

- Valóban tetszem? – kérdeztem, miközben a nevetőizmaim már fájtak a nagy vigyorgástól.

- Jaj, Jaebum! – rázta meg azt az imádnivaló buksiját, majd miközben beszállt az autómba, akarva-akaratlanul alaposan megnéztem a fenekén feszülő nadrágot.

- Jaebum, tartsd féken a hormonjaidat!  De legalább tényleg sikerült tökéletes szmokingot választanod neki – nyitottam ki ezen gondolatokkal a kocsim ajtaját, hogy elvezessem őt élete remélhetőleg egyik legjobb éjszakájába.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)