2017. november 14., kedd

Tört angol - MarkJin fanfiction - 15. fejezet



Tizenötödik fejezet – A napsugár és a tükörképe

 



Jinyoung:

- 2Jae egy házban, ezt el sem hiszem! – vetette bele magát Jaebum karjaiba Youngjae, amint megérkezett. Édes pofák voltak. Le sem tagadhatták volna, hogy együtt nőttek fel.
- 2Jae? – kérdeztem vissza, mivel még sohasem hívták így magukat előttem.
- Ó, igen, ez a közös nevünk, ami jelképezi a szoros barátságunkat – ráncolta a szemöldökét Jaebum.
- Nem kell magyarázkodni, csak még nem hallottam – mondtam mosolyogva, hogy oldjam a feszültséget, ami nem értettem, miért kerítette hatalmába a barátomat.
- Még én találtam ki jó pár évvel ezelőtt, mivel poénnak tartom, hogy Jaebum nevének eleje megegyezik az enyém végével. Mintha a sors is azt akarta volna, hogy a mi életünk összefonódjon – magyarázta lelkesen Youngjae, aki kicsattant a boldogságtól. Hát erről a kisugárzásáról beszélt nekem Jaebum.
- Elfértek majd egy szobában? – néztem ismét a barátomra, aki egy intéssel hívott mindkettőnket a hálójához. – Tádám! – tárta ki előttünk az ajtót, és a látvány, ami bent fogadott, nagyon meglepett. Jaebum holmijainak fele eltűnt. Hogy hova, arra kíváncsi lettem volna, de sejtettem, hogy nem dobta ki őket, csak elpakolta valahova. Talán egy-két dolgot a szüleihez vitt haza. De büszke voltam rá, hogy lejjebb adott az igényeiből Youngjae miatt.
- Ó, de aranyos vagy! Biztos nem kis fáradtság volt helyet csinálnod nekem – ölelte meg ismét Youngjae, a barátom lelke pedig láthatólag feltöltődött ezen gesztusa által.
- Na, akkor nem is zavarlak titeket, rendezkedjetek be! Én addig rendelek ebédre kínait, amit megszavaztunk a többiekkel. Neked is jó lesz? – néztem házunk legújabb lakójára.
- Hát persze! – felelte továbbra is vidáman, én pedig bezárva, az immáron közös szobájuk ajtaját, kettesben hagytam őket.



Mark nem volt képes senki irányába igazán nyitni, amióta idekerült. Még Jackson volt az, akivel ápolt is valamilyen baráti kapcsolatot, már csak azért is, mivel ő tudott egyedül rendesen kommunikálni vele rajtam kívül. A többiek mellett pedig szépen eléldegélt, ami nem volt a legjobb megoldás, és már épp azon voltam, hogy felhozzam ezt neki, amikor Youngjae az érkezésével képes volt áttörni azt a gátat, ami Yugyeom, BamBam és Jaebum számára másfél hét alatt sem ment. Mark azonnal beszélgetésbe kezdett vele, amint egy légtérbe kerültek, már persze amennyire ez a tört koreaiával ment. Youngjae pedig ugyanolyan nyitottsággal fordult felé, mint felém, és semmilyen formában nem utalt arra, hogy Mark beszéde minden, csak nem tökéletes. Én pedig percről-percre jobban örültem annak, hogy odaköltözött hozzánk.
Azonban volt egy furcsa pillanat Jaebum és köztem. Elkaptam, ahogy a két fiút nézi, és mikor tekintete az enyémmel találkozott, volt némi féltékenység benne, amit nem értettem. Csak nem attól félt, hogy Youngjae jobban megkedveli Markot, mint őt? Ez annyira rá jellemző félelem lett volna, viszont közben túlságosan gyerekes hozzáállás is, ami viszont nem vallott rá. Még hogy Youngjaenek ne Jaebum legyen a legjobb barátja! Ez már csak azért is volt túl abszurd ötlet, mivel mással nem ápolt igazán közeli barátságot, míg Jaebumnak ott voltam én is, úgyhogy előbb féltékenykedhetett volna Youngjae rám. Plusz a többiek is fontosak voltak Jaebum számára. Bár Youngjaenek is voltak haverjai, de igazi barátai nem. Viszont reméltem, hogy mind azok leszünk neki idővel, viszont, ha Jaebum hasonlóan árgus szemekkel nézett mindenkire a jövőben, aki nyitni próbált Youngjae felé, akkor féltem, hogy itt még gondok lesznek. Ráadásul Markra volt most láthatólag féltékeny, mintha nem vette volna észre, hogy alig mert rajtam kívül mással szóba elegyedni szegény fiú. Itt nekem valami nem tetszett.

Mark:

Nem tudtam, mire számítsak Youngjae érkezésétől. Tény és való, hogy már, akkor szimpatikus lett nekem, mikor legutóbb együtt vacsorázott velünk, de mégis volt bennem egy kis félsz, hogy egy újabb embert kell befogadnom az életembe. Viszont pont, az volt, amiért azonnal nyitottam felé, hogy Youngjae is teljesen új volt itt, sőt nálam is frissebb tagja a csapatnak, így most először, mióta itt voltam, valakivel szemben többlettudásom és tapasztalatom volt. Ez persze nem azt jelentette, hogy bármilyen előnyt gyakorolni szerettem volna Youngjae felett, hanem szimplán arról, hogy vele úgy beszélgethettünk, mint két átlagos fiú, akik hirtelen belecsöppentek életük legnagyobb álmába. Ráadásul volt valami a kisugárzásában, ami megfogott és jobb kedvre derített. Még az sem zavarta, hogy törtem a koreait, helyette ő is próbálkozott az angollal, ami nem csak a szörnyen kevés tudása miatt volt nagyon vicces, hanem mert eléggé furcsa volt a kiejtése. Már szinte sírva nevettem azon, hogyan tett még rá egy lapáttal direkt, hogy szórakoztasson. Nagyon kedves srác volt, és tényleg hálás lehettem a sorsnak, hogy ő is pont ekkor költözött be.
Mikor Jaebumra és Jinyoungra néztem, melegség fogta el szívemet, hisz Youngjaehez Jaebum állt a legközelebb, hozzám pedig Jinyoung, és az, hogy mi is azonnal összebarátkoztunk, nagyon jó előjel volt. De észrevettem, hogy Jaebum másként nézett rám, mint előtte bármikor. Lehet, hogy nem volt beszédes az irányomba, de mindig áradt belőle egyfajta kedvesség, bátorítás; ekkor viszont valami negatív dolog is megfűszerezte a tekintetét, amit talán maga sem vett észre, hogy rajtam hagyott. Viszont nem engedtem, hogy hirtelen jött vidámságom és lelkesedésem odavesszen ezen pillantással. Annál sokkal több kellett volna, hogy elvegye mindezt tőlem.


- Látom, tök jól elbeszélgetettek Youngjaevel – konstatálta Jinyoung pár órával később, mindezt persze angolul. Olykor el is felejtettem, hogy nemrég még milyen akadozottan ment neki.
- Igen, nagyon kedves fiú, és olyan életvidám. Örülök, hogy most már ő is velünk él. De… - nem tudtam magamban tartani a dolgot.
- De mi? – ráncolta a szemöldökét, amitől nagyon aranyos volt. Bár mikor nem volt az?
- Jaebumot zavarja, hogy ilyen hamar összebarátkoztam vele? – kérdeztem rá, hátha ő magyarázatot tudott adni arra a furcsa pillantásra.
- Nem tudom. De nekem is feltűnt, hogyan nézett rátok, és ki fogom deríteni, mi baja volt, ígérem – mosolygott rám biztatóan. Lehet, hogy az elmúlt napokban csak úgy szórta ezeket a mosolyokat felém, de a szívem attól még mindig gyorsabban kezdett dobogni, akárhányszor megpillantottam.

Jinyoung:

Youngjae már két hete velünk élt, és napról-napra egyre inkább úgy éreztem, mintha mindig is ismertem volna. Mindenkivel azonnal megtalálta a közös hangot, és ahogy azt Jaebum előre látta, tényleg képes volt még a kevésbé lendületes napjainkba is vidámságot csempészni, pedig volt, hogy csak este voltunk mind a heten együtt, hisz ő csak szóló projektbe kezdett. Jaebum pedig így már konkrétan ketté szakadt, hol neki segédkezett, hol mi ötünkkel volt. De mivel Jacksonnal ketten, amit csak tudtunk, magunkra vállaltunk, így aztán nem volt ezzel semmi gond, de a viselkedésével annál több. Jaebum egyszerűen kifordult önmagából. Persze, túl volt terhelve, de mikor az utolsó bőrt is lehúzták rólunk a JJ Project debütálása előtt, még akkor sem volt fele ilyen zaklatott és ingerült. Állandóan kérdezgettem, mi baja van, de nem volt hajlandó semmi épkézlábat mondani, viszont tudtam, hogy egy idő után meg fog törni. És kinek, ha nem nekem öntötte volna ki a szívét?

- Na jó, most már elég, Jaebum! Nem bírom tovább ezt nézni. Az előbb majdnem a torkomnak ugrottál, amiért nem dicsértem meg kellően Markot a mai munkája miatt; mintha nem közöltem volna vele, mennyire ügyes volt. De máskor meg rá akarod vetni magad, mint aki már a jelenlététől is rosszul van. Mondd csak, mi bajod van? És ne is próbáld tagadni! Ráadásul abban is biztos vagyok, hogy mindez akkor kezdődött, amikor Youngjae ideköltözött. Csak azt nem tudom, mi is kezdődött el – kimérten fogtam bele, miután kettesben lettünk az egyik stúdiószobában, de közben a hangleejtésemmel próbáltam a tudtára adni, hogy nincs mivel kibújnia a válaszadás alól.
- Figyelj jobban Markra, jó? Nem akarom, hogy úgy járj, mint én – felelte szomorúan, miközben elfordult tőlem. Remegett, ami nem volt rá jellemző. Valamit mélyen elfojtott magában, engem pedig egyre inkább furdalt a kíváncsiság, vajon mit.
- Miért, te, hogy jártál?
- Nem könnyű, Jinyoung. Annyira azt akartam, hogy itt legyen a közelemben. Talán, sőt biztosan az volt a legnehezebb abban, amikor elkezdtünk trainingelni, hogy elválasztottak tőle. Akkor elhatároztam, hogy egyszer majd együtt élek vele, és a lehető legtöbb mindent meg fogok azért tenni, hogy ő is elérhesse az álmát. És most úgy néz ki, hogy ez is eljött – mesélte, de én még mindig nem értettem, hol volt a bibi.
- Eddig minden a legnagyobb rendben is ment. De hogy jövünk mi ide Markkal? Mármint  én is próbálom segíteni őt, ahol csak tudom, ahogy te Youngjaet, és bár korábban nem ismertem, örülök, hogy együtt lakik velünk. Szerintem mindketten jól meglesznek itt – próbáltam biztatni, de amint szembefordult velem, és üveges tekintetét megláttam, tudtam, félreértelmeztem, amit mondott.
- Jinyoung, sokat figyeltem mostanában Markot. Még maga sem tudja, de fülig szerelmes beléd, és te is belé, csak a végtelen makacsságod ezt az érzést mindenféle baráti bebeszéléssel próbálja elnyomni, de már nem fogja sokáig, a szíved egyszer át fogja venni az irányítást az agyad felett. Mark minden egyes gesztusa feléd azt sugallja, hogy imád téged, úgy, ahogy vagy, és nem csak mint barátot – mondta bátorítóan, de továbbra is szomorkásan, én pedig elpirultam, mert tudtam, hogy nem kevés igazság v oltabban, amit mondott. De most mégsem ezzel akartam foglalkozni, hanem azzal, hogy őt mi bántja, mert még mindig nem tartottunk annál a résznél. – Ne járj úgy, mint én!
- Már megint ezzel jössz, de még mindig nem értem, te, hogy jártál. – Minél tovább húzta az időt, annál idegesebb lettem.
- Azt hittem, könnyebb lesz magamba fojtanom az érzéseimet, ha mindennap látom, hisz már csak az, ha rápillantok, feltölti a szívemet. De az egész csak rosszabb lett, sokkal rosszabb – fogta kezei közé a fejét.
- Mióta van ez, Jaebum? – kérdeztem, hisz végre megvilágosodtam.
- Mi mióta van?
- Mióta vagy szerelmes Youngjaebe? – mondtam ki kertelés nélkül mindezt.
- Nem sokkal azután jöttem rá, hogy mi ketten összekerültünk, mint JJ Project. Már előtte is sejtettem, hogy a fiúkhoz vonzódok, de csak azután eszméltem rá, hogy én konkrétan szerelmes vagyok a legjobb barátomba, hogy elszakítottak tőle. Mármint én vállaltam ezt az életet, és tudod, hogy egy percét sem adnám fel, hisz mi ketten remek páros vagyunk és leszünk is Jinyoung, de a hiánya majd megölt, és ez idővel sem akart elmúlni. – Láthatólag megkönnyebbült, hogy végre valakinek őszintén beszélhetett az érzéseiről.
- Miért nem mondtad el legalább nekem?
- Így éreztem helyesnek. Azt pedig semmiképp sem akartam, hogy a többiek tudják. Mármint veled sincs senkinek semmi baja, de akkor is, féltem, ha nyíltan vállalom, nem fogom tudni magamba fojtani a Youngjae iránti érzéseimet. Ez egy olyan titok volt, amit olykor magam előtt is elfedtem. De te anélkül segítettél nekem, hogy tudtad volna – mosolygott rám.
- Igen? És pontosan mivel? – lettem kíváncsi.
- Azzal, hogy makacskodsz itt nekem Markkal, mikor szinte már egyértelmű, hogy szerelmes vagy belé. Általad jöttem rá, milyen butaság elfedni az érzéseinket. Csakhogy te más helyzetben vagy, mert tudom, hogy Mark is viszont szeret téged, csak olyan kis ártatlan és tapasztalatlan, hogy nem fogja belátni, ha te nem lépsz. Viszont Youngjae… Mióta az eszemet tudom, a legjobb barátom, észrevettem volna, ha vonzódna a pasikhoz. De egyre sem nézett úgy soha, míg nem egy nőtől szokott leesni az álla. – Az utolsó mondatának tartalma láthatólag mély sebeket hagyott a szívén.


- Jaj, te! – zártam karjaim közé, amit ő is viszonzott. – Ha én ezt korábban tudtam volna!
- Jobb volt ez így, nem terheltelek a hülyeségeimmel.
- Még hogy hülyeség! Ehhez képest az én szerelmi életemet nagyban elemezgeted, de előttem ilyen sok időn át titkoltad az érzéseidet – kicsit sérelmeztem mindezt. – Pedig, ha Youngjaebe szerelmes vagy, akkor egyértelműen én maradtam az egyedüli személy a legjobb barát pozíciójára. Ilyen még egyszer ne forduljon elő! – néztem rá komolyan.
- Rendben – bólintott bágyadtan.
- De biztos, hogy nem érez irántad semmi többet? Hisz te vagy a mindene, Jaebum – jegyeztem meg.
- Csak tudnám, ha érezne!
- Ahogy ő tudja, hogy te szerelmes vagy belé, mi? – húztam fel a szemöldökömet. – Bár tény és való, előttem is jól titkoltad, de neki azért jobban ki kellett volna szúrnia.
- Mit csináljak, Jinyoung? Így, hogy folyton itt van körülöttem, még nehezebb megállnom, hogy ne valljak be neki mindent.
- Azt meghiszem. El kell neki mondanod. De ha már ennyi időt vártál, akkor meg kell találni a legjobb módját annak, hogyan közöld vele mindezt. Majd együtt kiötlünk valamit.
- Rendben – bólintott, miközben arca sápadt volt. – És gondolom, közben rájöttél, hogy azért viselkedtem mostanában furcsán Markkal, mert féltékeny voltam, amiért hirtelen közel került Youngjaehez.
- Jaj, te! – zártam ismét karjaimba, mire Mark, mintha tudta volna, hogy róla volt szó, benyitotta abba a kis stúdiószobába, ahol kettesben voltunk.
- Ó, bocsánat, nem akartam semmit megzavarni! – fordult is ki megilletődve.
- A ti helyzeteteket is meg kell oldani, ugye tudod? – nézett rám Jaebum eleresztve.
- Tudom… tudom. De még nem vagyok rá kész – sóhajtottam egyet. – Egyre inkább biztos vagyok benne, hogy igazad van, többet érzek iránta, mint barátság, viszont még nem vagyok képes magasabb szintre emelni a kapcsolatunkat, még ha ő benne is lenne. Meg amúgy is, annyira törékeny. Még nincs itt ennek az ideje. Viszont a ti időtök eljött Youngjaevel.
- Bárcsak igazad lenne ebben! De félek, hogy akár a barátságát is elveszíthetem, amit viszont nem élnék túl – mondta, és kihallatszott a hangjából a rettegés.
- Biztos vagyok benne, hogy ez nem fog bekövetkezni – jelentettem ki magabiztosan. – Az természetesen előfordulhat, hogy sohasem fog tudni úgy szeretni, ahogy arra te vágysz, de hogy akkor is a barátod marad, abban százszázalékosan biztos vagyok. Hisz mit ér egy napsugár a tükörképe nélkül?
- A napsugár és a tükörképe… - ízlelgette szavaimat. – Ez tetszik.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

13 megjegyzés:

  1. Ohho...ni tortenik itt kerem szepen?vegre volt egy kis idom es ledaraltam az elmaradt fejezeteket :) nekem kifejezettwn tetszik a plussz szal. Kivancsi vagyok ki hogy oldja mwg a dolgokat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnyugodtam, hogy a visszajelzések alapján örültök a belecsent 2Jae shipnek. Bevallom, már az eleje óta gondoltam rá, hogy nem lenne rossz őket is összehozni, de nem akartam beleerőltetni a dolgot. Aztán most, hogy elkezdtem írni azt, hogy Youngjae beköltözik, egyszerűen nem tudtam megállni, és így még kicsit a MarkJin párost is előrébb tudom majd lendíteni. :D <3

      Törlés
  2. Ohh *-* sajnos mégis csak most tudtam elolvasni, de rendkívül tetszik ez a rész *-* az eddigiek is nagyon jók, de ezt most még szebben és érdekesebben fogalmaztad meg és a story is nagyon jó! Várom a következő részeket *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi baj, megvártak a fiúk, ahogy én is! ;)
      Nagyon örülök, hogy tetszett, szerintem is ez az egyik legjobb, ha nem a legjobb rész volt eddig. Jól esik, hogy külön tetszett a megfogalmazás, és persze, hogy a sztori is. <3 Remélem, a folytatás sem okoz majd csalódást. :D

      Törlés
  3. Jujci *w*
    Na hát nem gondoltam volna, hogy Jaebumie többet érez Youngjae iránt :D Ez kellemes meglepetés volt, nekem is tetszik a plusz szál.

    De Markjinék is annyira édesek, hogy nagyon. A közös fagyizások, hát elolvadok. Persze Jinyoung konoksága zavaró, de majd rájön nemsoká mi is itt a helyzet. :3
    Jajjj, bárcsak gyorsabban történnének az események!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy téged is meglepett pozitív értelemben a plusz szerelmi szál. Még tartogatok ship momentumokat ezzel a párossal is. ;)
      És igen, igyekeztem aranyos sztorit kreálni velük. Ez a legártatlanabb és leglassabb folyású ficim, de ezt ihlette MarkJin. <3
      Jinyoung konoksága nélkül pedig túl hamar véget ért volna a fici. ;)

      Törlés
    2. Alig várom^^
      Tudom, tudom... Ha túl gyorsan vége lenne, az lenne a baj, ha túl lassú, akkor meg az. Mivel már nem az első ficet olvasom tőled, tudom, pontosan annyira lesz lassú a lefolyás, amennyire kell <3 Csak tudod, olvasóként, végigizgulva, más a helyzet, hihi:D

      Törlés
    3. Köszönöm előre is a bizalmat. :D És persze tudom, milyen a másik oldalon lenni. ;)

      Törlés
  4. Úristen Mesi!!! <3 Nagyon imádlak, 2jae forever, istenem de imádom, őket!! <3 <3 <3 Jaj imádom ezt a történetet amúgy, de így hogy 2jae szál is fut benne, még jobban imádom <3 <3 <3 Ne haragudj érte, tényleg próbálom Markjint megszeretni^^ <3 Jaebum szerelmes Youngjae-be ahhh <3 Jaj de izgulok, hogyan fogja bevallani, mi lesz Youngjae reakciója :O Valamint alig várom, hogy Mark és Jinyoung is összejöjjön végre! De tudom, hogy nem fog simán menni nekik ;) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe!!! :D Tudtam, hogy ez egy nagyon nagy plusz löket lesz neked ennél a sztorinál! <3 Eredetileg nem akartam beleírni ezt a szálat, de végül, ahogy elértem a beköltözéshez, írta magát a történet, én pedig beadtam a saját fantáziámnak a derekamat, de a sok pozitív visszajelzés után úgy érzem, hogy nagyon jól tettem. <3 :D :D

      Törlés
  5. Hihi, imádom, még jobban 2jae után <3 <3 Ettől, még jobb lett szerintem, és örülök neki, hogy végül beleírtad őket :D Imádom <3

    VálaszTörlés