2019. január 28., hétfő

Várlak legközelebb is - JinSon fanfiction (16+)


Várlak legközelebb is


Egy éve tartott a macska-egér játékunk, amiben én voltam az egér, aki már nem sokáig tudott menedéket találni magának...
Minden akkor kezdődött, amikor a barátnőmmel összeköltöztünk, így Jinyoung lett a szomszédom. Túl vékonyak voltak a falak, ő pedig szörnyen hangos, és túlságosan könnyedén kezelte a pasi ügyeit, így igen hamar rájöttem, hogy meleg, és annak is egyértelmű jelét adta, hogy bejövök neki. Rendszeresen flörtölt velem, akárhányszor látott, és burkolt megjegyzéseket tett a kielégítetlen szexuális életemre. Fogalmam sem volt, honnan tudott erről, de egyre kevésbé bírtam ezeket a kéretlen kommentjeit, míg őt egyre jobban. Nem egyszer játszottam el azzal a számomra bűnös gondolattal, hogy magáévá tesz, amit én örömmel hagyok neki. Szokásom volt megnézni egy-egy helyesebb pasit, de Jinyoung esetében ez több volt: imponált, hogy akar engem, én pedig tudtam, egyszer beadom a derekamat.

- Képzeld, attól még, mert nem tőlem zeng az egész bérház, igenis sokat szexelek – szaladt ki a számon az egyik nap, amikor a szokásos élcelődésével jött.
- Nocsak, korábban nem voltál ilyen tüzes – tette keresztbe a kezét kacéran.
- Mert korábban… - De inkább csak magamban fejeztem be, hogy korábban nem volt baj a kapcsolatommal, azonban hetek óta nem értünk egymáshoz a barátnőmmel, és ha véletlenül le is feküdtünk, azt sem a szerelmünk miatt tettük, hanem a testi vágyaink kielégítéséért. Hiszen olyasmiről, hogy szerelem, túl régóta nem volt köztünk szó. Számunkra már nem maradt más, csak a megszokás.
- Gyere be hozzám! – invitált a lakásába Jinyoung, és mielőtt jobban átgondolhattam volna, már bent is voltam, és feszengve vártam, vajon mi fog történni. Egy részem – és talán nem is kis részem – örült, hogy végre meg mertem ezt tenni.
- Jackson, figyelj, én túlságosan odáig vagyok a férfinemért, amit ebben a házban mindenki tud rólam – kacagott, amitől nyelnem kellett egy nagyot, mert férfi létére túlságosan vonzott. – Szóval csak csukd be a szemed, és engedd, hagy tegyem a dolgomat!
- Tessék? – néztem rá zavartan, és márt álltam is felfele, amikor egy erőteljes mozdulattal visszanyomott székre. Tudtam, mire vállalkozom, amikor bejöttem a medve barlangjába, most mégis kiutat kerestem volna – de már hiába.
- Ez az én házam, az én szabályaim – mondta, és a szeméből valami e világon túli tükröződött: maga volt az angyalbőrbe bújt ördög, akihez talán sohasem szabadott volna betérnem.
- Jin…
- Sh! – fojtotta belém a szót, és olyan észrevétlenül és profin varázsolta le rólam a farmeromat és az alsónadrágomat, hogy alig tűnt fel – bár ebben közrejátszott az a sokk is, ami épp uralta az elmémet. – Ezt már szeretem, vigyázzban állsz nekem! – mondta elismerően merevedő férfiasságomat látva, aminek két oka volt: a szexuális frusztráltságom, ami már egy jó ideje ott lappangott bennem, valamint az a megfoghatatlan vonzerő, ami Jinyoungból áradt.
Már meg se mertem szólalni, és igazából felesleges lett volna, mert tudtam, úgyis azonnal leint, így inkább hagytam, hadd tegye, amit csak szeretne velem. Ő láthatólag ezt élvezte, én pedig megkaphattam tőle azt a kielégülést, amit a hálószobám melege már nem biztosított számomra.
Jinyoung lassú, de annál izgatóbb játékot folytatott a lábam között. Nem igazán tudtam követni az eseményeket, hogy éppen hol és hogyan kényeztetett, helyette csak annak az örömfaktornak éltem azokban a mámoros percekben, amik rabságukba ejtettek, és az orgazmus vad hullámának megváltó erejéig nem is eresztettek. Végül lihegve, izzadságomat törölve nyitottam ki a szememet, és Jinyoung ugyanúgy, mint korábban, ördögi mosolyával nézett, majd lenyalta a száját, és visszahúzta a boxeromat és a farmeromat.
- Finom vagy, Jackson – mondta végül, megtörve a némaságot. – Most már elmehetsz.
- Öhm… Rendben. – Képtelen voltam bővebb kommunikációra. Örültem, hogy egyáltalán kicammogtam az ajtón, de még utánam szólt, mielőtt kiléphettem volna.
- Várlak legközelebb is, mert úgyis jössz. – Tudtam, hogy igaza volt: nem utoljára élveztem el Jinyoung által, és most már kifejezett vágyam volt, hogy őt is magamban érezhessem egyszer, vagy akár többször is. Mert ebből a fiúból olyan dominancia sütött, amivel én nem szállhattam versenybe. Azt viszont muszáj volt a helyére tennem magamban, hogy vajon biszexuális voltam-e, és hogy miért szenvedtem még egy halott kapcsolatban.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

7 megjegyzés:

  1. JinSon jöhet minden formában, imádom őket, és mivel ők a mindened tudom, hogy a szíved lelked beleírod amikor megszületik egy történet velük. <3 Imádtam az egészet. Szeretem olvasni a 18+, 16+-os történeteid/részed mert annyira szépen, visszafogottam, romantikusan írod meg, hogy olvadozok tőle ;) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, hogy jöhet minden formában, és tényleg egy plusz töltet számomra, ha velük írhatok. (Halkan megsúgom, már egy új one shot is kialakulóban van a fejemben velük.) A 16+, 18+-os történeteimnél igyekszem a szereplők érzéseire koncentrálni, nem pedig magára a szexualitásra kiélezni a dolgokat. Örülök, amiért ezt te külön szereted. <3

      Törlés
    2. Uhh köszönöm, hogy halkan megsúgtad, várom nagyon <3 <3 Hmm ezzel én is így vagyok, én is az érzésekre koncentrálok azoknál a részeknél (igaz még nincs sok tapasztalatom benne, és még senki nem olvasta. De remélem ha eljutok oda tetszeni fog neked az enyém) <3

      Törlés
    3. Biztos tetszeni fog. :) És nincs mit, majd igyekszem azzal is. <3

      Törlés
  2. Kedves Mese!

    Őket olyan nehezen tudom elképzelni együtt, hogy az valami hihetetlen. Tudom, hogy nagyon népszerű páros, és bevallom, meg is értem, hogy miért, hiszen jó pár videót láttam már róluk, és imádnivalóak, de mégis valahogy soha nem jött át nekem ez a pár.

    De ez most mégis kifejezetten tetszett..?
    Nem biztos, hogy pontosan megtudom fogalmazni, hogy mégis hogy sikerült ezt elővarázsolni belőlem.

    Biztosan rátett egy lapáttal, hogy imádom az ehhez hasonló karakterekkel megáldott Jinyoungot. Egy igazi flörtmester lehet ez a srác, és ezt a viselkedést annyira eltudom képzelni vele kapcsolatban.
    Jackson drága pedig a kis elveszett bárány, akit kicsit terelgetni kell, hogy útba találjon.

    Röviden összefoglalva, attól függetlenül, hogy nem egy kedvenc párosomról volt szó, nagyon tetszett!
    Jók voltak a karakterek, és így sikerült elképzelnem őket együtt. Szóval köszönöm ezt az élményt is.
    A fogalmazás pedig ismét remek volt!

    Köszönöm, hogy olvashattam!

    Ölel,
    Reina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Reina!

      Az teljesen természetes, hogy nem tud az ember minden párost ugyanúgy szeretni. Nekem Markjin és JinSon a szívem csücskei: főleg azért, mivel Jinyoung a mindenem. MarkJinnel inkább a hosszú történetek írása megy, míg JinSon esetében a one shotokat szoktam ontani magamból.
      Örülök, hogy a számodra kedvezőtlenebb párosítás ellenére is tetszett ez a rövid kis szöszenet. Az nekem mindig külön nagy dicséret, amikor valakinek nem kedvezek a párossal, és így is azt írja, hogy tetszik neki, amit olvasott tőlem.
      Nagyon jól esik, hogy a fogalmazásom sem okozott csalódást ez esetben sem: nagyon ügyelek erre.
      Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a kommented majdnem hosszabb lett, mint amilyen hosszú volt maga a történet.
      Köszönöm, hogy írtál.

      Puszi,
      Mese

      Törlés