Az élet nem tündérmese - 2Jae fanfiction - 6. fejezet - 16+

Hatodik fejezet – Egy rég várt beszélgetés

Youngjae:

Egy mondat járt folyton a fejemben: „Jaebum vigyázni fog rám.” Vigyázott is, semmit nem kapkodtunk el. Hagyta, hadd normalizálódjon az ölelésében a légzésem, mielőtt elkezdünk vetkőzni. Majd az apró kis csókjai – amikkel ellepte a testemet – libabőr hullámokat hoztak rám, és egy idő után kéjjel teli sóhajok hagyták el a számat. Először szégyelltem, de egyszerűen nem tudtam kontrollálni magamat, és Jaebumot mindez még inkább felbátorította.

Egy idő után én fedezhettem fel az izmos felsőtestét, és kimondhatatlanul élveztem, hogy végre nem kellett megvonni magamtól ezeket az érintéseket. De akkor vált még jobban intimmé a dolog, amikor alsónadrágomtól megszabadítva megragadta a nemesebbik részemet, én pedig a korábbiaknál sokkal mélyebb és hangosabb hangot hallattam. Jaebum még ezt a korábban elnyomott oldalamat is elő tudta varázsolni.

- Túl szép vagy, Youngjae. Talán meg sem érdemellek – mondta, ezzel megnyugtatva, hogy tetszetős látványt nyújtottam számára odalent is.

- Hé, ilyet ne is mondj! – Ekkor felbátorodva, ellesve, ő miként szabadított meg a farmeromtól, ugyanúgy levarázsoltam róla az övét. – Te beszélsz, Jaebum? – kérdeztem, amikor szembesültem vele, hogy nálam figyelemreméltóbb volt odalent. De őszintén, nem is vártam mást tőle – ennek a fordítottján lepődtem volna meg.

Ekkor mérhetetlen vágyat éreztem, hogy egy kis időre kezembe vegyem az irányítást, és ekkor én leptem el a csókjaimmal, mígnem egy idő után azon kaptam magamat, hogy odalent is csókolgatom.

- Egek, Youngjae! Drágám, nincs szükség semmi ilyesmire – adta a tudtomra, megsejtve, mire is készülök. Én viszont, mielőtt meggondolhattam volna magamat, elkezdtem orálisan kényeztetni.

Fogalmam sem volt, jól csinálom-e, de az, hogy Jaebum önkívületi állapotba került, arra engedett következtetni, hogy igenis ment ez nekem. Végül azonban leállított, mivel azt akarta, hogy együtt jussunk el a magaslatokba, ami jól esett. Viszont ekkor ő ijedt meg, hogy bántani fogom, így rajtam volt a sor, hogy biztosítsam arról, minden rendben lesz: hisz én miatta ragyogtam, sőt miatta neveztem egyáltalán életnek azt, amit apám mellett elszenvedtem.

Jaebum az aktus alatt még inkább óvatos volt, és mindent a leggyengédebben és leglassabban csinált. Ez így volt szép és jó, még ha nekem olykor fájt is egy kicsit – azonban ez elkerülhetetlen volt, és a szerelmem, tudtam, ennél jobban már nem vigyázhatott rám. Épp ezért – mint azt neki is elmondtam – az sem érdekelt, ha egy hétig nem tudtam ülni utána, mert minden egyes fájdalmat megért az, hogy végre egymáséi lehettünk így is.

Egy idő után haza akart menni, viszont én kértem, hogy maradjon még egy kicsit. De bár ne tettem volna! Eszembe sem jutott, hogy úgy elfáradtunk az aktusban, hogy el fogunk aludni, aminek végzetes következménye lett.

 - Takarodj innen, te féreg! – apám szörnyen dühös hangja keltett minket, amitől azonnal görcsbe állt a gyomrom – féltem, ez a végítélet napja számunkra. – Mindig is tudtam, hogy csak bajt hozol majd ránk! Megrontottad a fiamat! Undorító buzeráns! Most azonnal hord el magad, mielőtt megöllek mindkettőtöket! – ordított Jaebumra, ami jobban fájt, mintha nekem címezett volna hasonló szavakat.

- Uram, kérem, nyugodjon meg! – próbálkozott a szerelmem, de közben kikászálódott mellőlem az ágyból, én pedig remegő végtagokkal követtem.

- Hozzám ne merj szólni többet! A fiamról pedig ne is álmodj, egy újjal sem érhetsz hozzá ezentúl, és nem is láthatod! – közben el is kezdte rángatni Jaebum karját, de igazán akkor tört rám a halálfélelem, amikor kirántotta a konyhaszekrényből a legnagyobb kést, amit otthon tartottunk, és a szerelmem hátának szorította. Legszívesebben közéjük ugrottam volna, de azzal könnyebb nagyobb kárt  okozhattam, mint ami így is fennállt.

- Csak ne bántsa! Többé nem jövök ide, csak ne bántsa! – könyörgött Jaebum, és én ilyen kétségbeesettnek sohasem láttam. Nem volt elég apámnak, hogy az én életemet tönkretette, az övét is el akarta rontani. Ez már túl sok volt az általa szinte teljesen jéggé dermedt szívemnek; hiszen az előttem álló fiú volt az, aki miatt még volt némi melegség a lelkemben, nem csak a rideg valóság, amit apám mellett éltem át.

- Hogy mi van Youngjae-val, az már ezentúl nem a te dolgod – Majd ki is lökte a házból, mint valami szemeteszsákot, amitől levegőt is alig kaptam. Lehet, jobban is jártam volna, ha ott helyben megfulladok, de nem voltam ilyen szerencsés. – Te ide többet nem teszed be a lábadat!

Ekkor jött az, amitől igazán rettegtem: kettesben maradtam vele. Miután kihajította Jaebumot, legalább két percig a csukott ajtó előtt állt: nem mozdult, és nem is mondott semmit, csak a vad zihálását hallgattuk. Én se mertem arrébb menni, beszélni pedig még inkább nem, hiszen a kés továbbra is ott volt nála. De csak nem volt képes arra, hogy megölje a saját tulajdon fiát – legalább is ebben reménykedtem. Épp nemrég mondtam a szerelmemnek, hogy akárhogy is bánt velem, sohasem ütött meg, viszont nem is adtam rá konkrét okot, annyira igyekeztem megfelelni neki. Viszont úgy tűnt, eget verő indítékot szolgáltattam neki arra, hogy a szuszt is kiverje belőlem: és akkor még összetehettem a kezemet, hogy a kést nem állította belém.

- Anyád halála után is neveltelek, bárhogy egyedül maradtam veled. Nem hagytam, hogy ennek a féregnek a szülei magukhoz vegyenek, és erre ez a hála, hogy összefekszel vele? – kezdte, majd miután megfordult, letette az asztalra a kést, ezzel egy leheletnyi megkönnyebbülést okozva nekem. – Felelj, Youngjae, miért tetted ezt velem? Elárultál: te, az egyedüli szövetségesem. Szeretlek, fiam, amennyire csak tudlak, és erre ezt teszed velem! Miért, Youngjae? Miért árult el az utolsó személy is, aki érdekel? – kezdett el zokogni, én pedig igyekeztem megemészteni a szavait, a sajátjaimat pedig kellően megválogatni, nehogy olyat mondjak, amivel olajat öntök a tűzre.

- Apa, te is fontos vagy nekem, és nem akartalak elárulni. Sohasem leszek Jaebum szüleinek a gyermeke, mindig is a te Youngjae-d leszek, de arról nem tehetek, hogy beleszerettem. Nekem csak ő van rajtad kívül: csak ő! – nyomatékosítottam az utolsó részt, hiszen ez volt a lényeg.

- De miért nem egy lánnyal? Miért nem tudtál egy lányt találni? Tőlem azt napi kétszer is meghúzhatnád. Most már végeztél a gimiben, azzal szexelsz, akivel akarsz, ha lány – emelte fel a mutatóujját, ami remegett, és nem tudtam eldönteni, az idegtől vagy az italtól, mivel egyértelmű volt, hogy a korai időpont ellenére már valamelyest részeg volt.

- Apa, sajnálom, de én őt szeretem, csakis őt. A világ leggyönyörűbb lányát is idehozhatod elém, nekem akkor is Jaebum kell – szedtem össze a bátorságomat, hogy kimondjam. Úgy éreztem, már nem volt értelme tagadni mindezt, itt volt az igazság pillanata, ha agyonvert, ha nem. Jaebum nélkül úgysem volt értelme élnem.

- Hát így állunk, szóval meg se próbálsz engedelmeskedni. Csakhogy tudd, még egy rövid ideig kiskorú vagy, így én vagyok a gyámod, és amíg ez nem változik, azt teszed, amit mondok neked. Megértetted? Elhozom a főnököm lányát, úgyis világi kis csitri, bárki megfektetheti. Majd ő szépen lekezel téged, és rájössz, hogy a nők az egyedüli jó dolog ebben a kibaszott, retkes világban, és nem fog kelleni senki pénisze a hátsódba! – Nagyon furcsa volt, ahogy beszélt, mintha egy kicsit magának is bizonygatta volna, hogy a nőknél nem volt jobb dolog, ami minket, férfiakat érhetett. Apám mindig is fura volt, de ekkor, mintha ő maga sem tudott volna kiigazodni a saját gondolatain. Egy vékony cérnán lépkedtünk, és elég volt egy-két szó, hogy bepipuljon, és tettlegességig fajuljon a dolog: de fogalmam sem volt, mely szavak lehettek azok.

- Nem tudnék lefeküdni egy nővel, nem menne. Így sohasem vonzott a női nem.

- Dehogynem, meg kell próbálnod.

- Nem fogom, és kész!

- És kész… - Hát ezek voltak azok a szavak, így jöhetett a verés.

Érdekes, nem féltem, inkább ürességet éreztem, ahogy berángatott a szobámba, és ott ütött, ahol csak tudott. Már elég rég érhettek benne ezek az indulatok, amiket ott rám zúdított. Ekkor jöttem rá: apám valamiért mindkettőnket utált, és ez a Jaebum dolog csak olaj volt a tűzre. Legalább kiadta magából a benne lüktető gyűlölet egy részét. Nem voltak igazán nagy ütések, inkább csak célzásértékűek, hogy tudjam, hol a helyem. De én pontosan tudtam: Im Jaebum oldalán.

- Megölöm, ha még egyszer rajta kaplak titeket együtt!

- A közelébe ne merj menni! – ordítottam, mert nálam itt szakadt el az a bizonyos cérna. – Engem akár agyon is üthetsz – mert, ha elszakítasz tőle, az számomra egyenlő a halállal –, de ő hozzá egy ujjal se merj érni!

- Azt nem te döntöd el. Mintha nem tudnád, hogy van fegyverem. Bármikor golyót röpítek belé. Beléd sohasem lennék képes, de belé igenis menne – jelentette ki tárgyilagosan, miközben leült az ágyam szélére.

- Most meg kéne köszönnöm, hogy engem nem ölnél meg? – kérdeztem köpve a szavakat, és közben némi vér ki is fröccsent a fogaim között.

- Hidd el, egy nap majd igenis megköszönöd nekem, amit érted teszek, ahogy én is megköszöntem az apámnak, amikor ő vert félholtra, mert azon kapott, hogy orálisan kényeztet egy pasi.

- Tessék? – Forgott velem a szoba, és nem az ütésektől, hanem apám szavai hallatán, aki hasonló élményekben részesült anno, mint én. Mindenre számítottam, de ilyen fordulatra nem. – Te voltál férfival? – Egyszerűen képtelen voltam elképzelni ezt a jelenetet magam előtt: apám egy pasival. Ennél már csak az lett volna furább, ha magamat látom együtt egy nővel.

- Fiam, nem akarod tudni, hányszor. És képzeld, ma is elfog olykor a vágy, hogy szívesen megfektetném egyes kollégáimat, de nem teszem, mert ez helytelen. A nőket találták ki a férfiaknak, és fordítva. Rossz dolog, amit csinálsz, és az is rossz volt, amit én tettem. De az ital, na az el tudja fojtani a vágyakat, higgy nekem. Ha kell, veszek több piát, hogy legyen neked is, viszont még egyszer nem fogsz közösülni egy pasival. Én megtanultam a női vaginával együtt élni, neked is menni fog. – A bennem lévő apátia, ami csak Jaebum miatt tudott eddig részlegesen felfüggesztődni, ekkor egy óriási döbbenetnek adta át a helyét. Az ütések helye égett és lüktetett, de nem tudott érdekelni, csak az, amiket magáról mondott az apám.

- Élvezted valaha is a nőkkel való szexet? – nagy nehezen rákérdeztem.

- Igen, elég jó volt, de azért a férfiakkal jobb. – Vajon mennyire fájhatott neki mindezt bevallania nekem, épp azok után, hogy szarrá vert, hogy rábeszéljen a nőkre?

- Apa, te valószínűleg biszexuális vagy, de engem elkap a hányinger, ha arra gondolok, hogy egy nővel kell csinálnom, legyen bármilyen szép és csinos. – Minden egyes szavamban száz százalékosan biztos voltam, hiszen oly sokszor játszottam már el hasonló gondolatokkal, és mindig ugyanarra jutottam.

- Hagyjuk ezeket a hülyeségeket, hogy meleg, biszex! Csak nővel szexelhetsz, értetted? – A válaszomat meg se várva, faképnél hagyott. Mintha ezt megérezte volna az Im család, akik hirtelen dörömbölni kezdtek a bejárati ajtónkon.

Nem mertem elhagyni a szobámat, de így is tisztán hallottam az egészet. Mindenki fenyegetőzött mindennel: Jaebum szülei azzal, hogy ránk hívják a gyámhatóságot, míg apám azzal, hogy ő a rendőrségnek szól, amiért zaklatnak minket. Tudtam, ez egy véget nem érő vita lesz, hacsak nem lépek közbe.

- Kérem, menjenek el! – álltam apám mellé.

- Youngjae, bántott téged? – ijedt meg Jaebum, aki oda is jött volna hozzám, ha apám nem toll maga mögé.

- Hallottátok, a fiam is azt szeretné, ha elmennétek.

- Bántottad? – förmedt rá a szerelmem apja.

- Ehhez nektek semmi közötök. Lehet, hogy ti büszkék vagytok rá, hogy buzi a gyereketek, de az enyém nem az, és erre nemsokára ő is rá fog jönni. A szentségit, csak hagyjatok már minket békén! Egyszerűen nem tudjátok feladni, mi? Pedig most már itt az ideje! – üvöltötte hisztérikusan apám, mint aki mindjárt elsírja magát kínjában.

- Nem is adjuk fel – jelentette ki a szerelmem, én pedig tudtam, össze kell törnöm a szívét, hogy az apámét kicsit befoltozzam, és hogy magát Jaebumot megmentsem attól a veszélytől, hogy apa bántsa .

- Jaebum, menjetek el! Én is azt szeretném, ha magunkra hagynátok minket – olyan határozottan mondtam mindezt, ahogy csak tudtam, mert hittem benne, hogy ez volt a legjobb, amit tehettem, hogy ez volt a kisebbik rossz.

- Nem mondod komolyan, hogy vele maradsz azok után, hogy megvert? – kérdezte érhetetlenül.

- De, pontosan ezt mondom.

- Te vagy a mindenem, nem hagyom, hogy elvegyen tőlem – oda akart ugrani közénk, de apa eltolta.

- Nem, Jaebum, én vagyok az, akinek ő a mindene, neked ott a családod. Utoljára mondom, hagyjatok minket békén! – Ez már nem fenyegetés volt apám részéről, hanem könyörgés.

- Ha szeretsz, akkor elmész! – Ez volt a legkegyetlenebb mind közül, amit akkor mondtam Jaebumnak, de biztosra vettem, hogy ezzel távozásra bírhatom őket.

A szerelmem nem is reagált semmit, akárcsak a szülei, akikkel megtörve, némán elindultak hazafelé. Ez a három ember miatt volt némi fogalmam arról, milyen volt egy boldog család, az igazi szeretet és szerelem, erre ezt tettem velük. Apámat választottam, akitől épp véres volt a pólóm. Nem tudtam, életem hibáját vagy életem legjobb döntését hoztam-e meg, de ahogy apa az udvarra baktatott egy whiskys üveggel, majd elkezdett kínkeservesen zokogni, arra jutottam, hogy tényleg ez volt a helyes választás – vagy legalábbis a kettő közül a jobbik. Hiszen bármilyen is volt a kapcsolatunk, neki tényleg csak én voltam.

- Apa, kérlek, ne sírj! – mentem oda hozzá. Érdekes, épp az előbb vert meg, mégis közelebb éreztem magamhoz, mint eddig bármikor, hiszen rájöttem, hogy hasonló dolgokat nyomot el magában, mint én, amit előtte képtelen lettem volna elképzelni.

- Te nem tudod, mit tettem, Youngjae. Fogalmad sincs róla, milyen körülmények között halt meg az édesanyád – szipogta.

- Nem, hisz sohasem beszéltél róla – a gyomrom ismét remegésbe kezdett, ahogy anyát hozta szóba. Reménykedtem benne, hogy egy újabb titok derül ki. Hisz mikor lett volna ennél alkalmasabb pillanat rá?

- Nem véletlenül. Tíz éven át elnyomtam magamban a férfiak iránti vágyamat, főként anyád miatt. De aztán lett egy új kollégám, aki teljesen az esetem volt, és olykor azon kaptam magam, hogy indokolatlanul sokáig bámulom, ami persze neki is feltűnt. Flörtölni kezdett velem, amikor kettesben voltunk. Én az elején ellenálltam neki, de aztán megadtam magam, és viszonyba kezdtünk. Két házas férfi, akik inkább egymást kényeztették egy-egy munkanap végén, ahelyett, hogy a családjukhoz siettek volna haza. Most már érted, miért tartom ezt az egészet undorítónak? – nézett rám megvetéssel teli tekintettel, ami tudtam, minden férfinak szólt, aki hasonló viszonyt folytatott élete során.

- De hogy jön ehhez anya halála? – ezt továbbra sem tudtam hova tenni.

- Édesanyád rájött arra, hogy megcsalom, ráadásul egy férfival. Órákon át veszekedtünk, és végül úgy döntött, elhagy engem, és magával visz téged is. Nem emlékszel, hogy rángattunk, hogy melyikünkkel maradsz? – kérdezte alkoholtól bódult állapotban, bár úgy sejtettem, az érzelmeitől való elragadottsága illumináltabbá tette, mint a whisky.

- Nem, alig emlékszem pár dologra anyával kapcsolatosan, de sohasem tudtam, miért, hiszen nem voltam annyira kicsi, amikor meghalt. – Felszabadító érzés volt végre erről beszélni vele. Egy óriási teher esett le a mellkasomról. – Az elmém blokkolta az emlékeimet. Szinte olyan, mintha sohasem lett volna anyám. – Aznap először én is vad zokogásba kezdtem. Mindig is vágytam erre a beszélgetésre, és már az sem érdekelt igazán, miken kellett az elmúlt fél órában keresztül mennem ahhoz, hogy eljussunk idáig.

- Szörnyen sajnálom, Youngjae. Talán nem hiszed el, de tényleg. Utálom magam azért, aki vagyok, és hogy részben miattam halt meg a feleségem. Veszekedés közben agyvérzést kapott. Te ott ültél mellette, amíg el nem vitték a holtestét. Napokon át egy szót sem szóltál, már azt hittem, téged is elveszítettelek. De valamelyest tényleg elvesztettelek. Mind a hárman meghaltunk aznap: az a család, akik előtte voltunk, és csak két magára maradt férfi lettünk, akik nem tudtak rendesen együtt élni. Legalább azt elértem, hogy kiváló tanulmányi eredményed legyen, így ott álljon előtted egy remek jövő lehetősége. Ennyi sikerem volt anyád halála után: a te eredményeid.

- Sohasem értettem, miért vagy ilyen maximalista velem – vallottam be, de végre erre is választ kaptam.

- Most már ezt is tudod. Kérlek, fiam, te ne kövess el hasonló hibát: a társadalom kirekesztene, ha Jaebummal lennél, vagy bármilyen másik fiúval. Legyen egy szép családod, akiket nem hagysz cserben, ahogy azt én tettem veled és édesanyáddal. Megígéred, hogy egy gyönyörű családot hozol létre, egy olyat, amilyen a miénk volt, és amilyennek most is lennie kéne, ha én… - Képtelen volt befejezni a mondatot, de persze tudtam, mire gondolt.

- Megígérem, apa – feleltem, miközben megszorítottam a kezét. - Megölelhetlek? – kérdeztem félve, mert nem voltam benne biztos, már ezen a szinten voltunk-e.

- Hát persze – tárta szét a karját, én pedig végre ugyanazt éreztem, mint régen, hogy az apukám szeretett és vigyázni akart rám. Úgy hiányzott már ez az érzés: az a melegség, ami elöntötte a szívemet, amin mintha elkezdett volna olvadni a jég.

- Sajnálom, hogy bántottalak. Egy újabb hiba, amit vétettem ellened.

- Felejtsük el, apa! Rendben?

- Rendben – bólintott, majd némán hallgattuk a madarak csiripelését.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)