2015. január 20., kedd

Piton és a lány 3. rész - 4. fejezet


3. rész - 4. fejezet

Végül Franciaország lett az úti céljuk, mivel mindkettőjüknek nagy álma volt, hogy egyszer eljussanak oda. Alice édesapja azonban nem rajongott ezért az ötletért, így a kedvéért mindig máshova mentek. De most nem is tudtak volna jobb helyet kitalálni maguknak. Érezték, sőt, tudták, hogy az ott töltött idő maga lesz a megnyugvás és a feltöltődés mindkettőjük számára.
És mennyire igazuk volt! Egyszerűen fantasztikusan érezték magukat. A legnagyobb élményük természetesen az Eiffel toronyról való kilátás volt. De igazából minden egyes pillanatát élvezték az útnak. Jobbnál jobb éttermekben ebédeltek, és mindig valamilyen francia specialitást ettek. A szállodájuk is remek volt, és nagy örömükre egy hatalmas úszómedence és jacuzzi is volt. A nap lezárásaként mindig úszkáltak és áztatták magukat. Természetesen rengeteg fotót csináltak, amiket elhatározta Alice, hogy majd elvisz a suliba megmutatni Lunának.
Ez az egy hét volt életének az egyik legszebb időszaka. (De azért voltak hármasban is remek nyaralásaik, azt meg kell hagyni.) Feltöltődött energiával, jókedvvel, és, ami még fontosabb, reménnyel. Még az sem zavarta, hogy sokkal nagyobb és csúnyább volt a saját külsejénél, hisz ezáltal biztonságban érezhették magukat. A fotóikon ezért sem voltak rajta, csak azokon, amiket a szállodájuk szobájában fotóztak. De nem is a saját külsejük megszokása volt a nehéz, hanem inkább a másiké, hisz egymás arcát nézték egész nap. De a végén már ez is természetes volt számukra, és ami segítette magát a megszokást, az az volt, hogy a hangjuk végig ugyanaz maradt.
De semmi sem tart örökké, így ez a nyaralás is igen hamar véget ért.

De Lunáék sem unatkoztak, hiszen már nagyon várták az esküvőt.
A lány egy hozzáillő szép sárga ruhát vett magának, míg az édesapja öltözködés terén nem igazán tett ki magáért.
Épp Ron előtt állt a férfi, amikor Harry Potter is csatlakozott a köreikhez, persze nem saját külsejében, mindenki biztonsága végett.
- Xenophilius Lovegood – mutatkozott be kezet nyújtva Harrynek. – A lányommal a dombon túl lakunk, és Weasleyék voltak kedvesek meghívni minket. Ha jól tudom, te ismered is az én Lunámat – nézett rá Ronra.
- Igen, ő nincs itt? – érdeklődött a fiú.
- Megállt egy percre abban a bűbájos kis kertben, hogy köszöntse a törpéket - káprázatos kis kolónia! Kevés varázsló van tisztában vele, milyen sokat tanulhatunk a bölcs gnómoktól - jobban mondva a Gernumblus hortensiektől – közölte Xenophilius.
- A mieink egy csomó jó káromkodást tudnak – jegyezte meg Ron -, de ez szerintem Fred meg George érdeme.
Azzal bevezetett a sátorba egy csapatnyi táltost.
Alighogy eltűnt, felbukkant Luna.


- Szia, Harry! – köszönt a lány.
- Öhm… engem Barnynak hívnak – hebegte döbbenten Harry.
- Vagy úgy, nevet is változtattál? – csacsogta vidáman Luna.
- Honnan tudtad, hogy…
- Csak az arckifejezésedből. – Hisz ki más szúrta volna ki az igazi kilétét, ha nem a rendkívül jó megfigyelő hollóhátas lány?
Ezalatt Xenophilius mással beszélgetett, ezért nem hallotta meg Barny igazi nevét.
- Képzeld, apa, az egyik gnóm megharapott! – mesélte Luna, mire Mr Lovegood szemügyre vette az ujját.
- Csodálatos!  A törpnyál rendkívül jótékony hatású! Luna drágám, ha valamilyen új képesség bontakozna ki benned – teszem azt, késztetést éreznél, hogy operaáriákat énekelj vagy sellőnyelven szónokolj -, el ne fojtsd, mert lehet, hogy a gernumblusok oltották beléd! – Ha Alice és Angela ezen már meg sem lepődtek volna, de Ron elnevette magát.
- Hiába mosolyog rajtunk Ron – mondta szelíd derűvel Luna, miközben Harry bekísérte őt és Xenophiliust a sátorba -, apám ért hozzá, sokat tanulmányozta a gernumblus-mágiát.
- Tényleg? De azért nem kéne mégis csinálni valamit a sebeddel? – kérdezte aggódva Harry.
- Nem, jól van így. – Luna szórakozottan szopogatni kezdte az ujját, és közben végignézett Harryn. – Elegáns vagy. Mondtam apámnak, hogy a legtöbben sötét dísztalárban lesznek, de szerinte esküvőn napszínt kell viselni, mert szerencsét hoz. – Majd után is ment a férfinak.
 
- Hölgyeim és uraim – hangzott fel ugyanannak a vörös hajú férfinak a hangja, aki Dumbledore temetését is levezényelte. – Azért gyűltünk ma össze, hogy megünnepeljük két hű szív frigyét…
Luna nagyon szépnek és egyszerűnek tartotta a szertartást. Pont az ifjúpárhoz illőnek. Úgy vélte, mindannyiuk számára adhat egy kis lelki megnyugvást ez az esemény. Ilyen időkben a legkisebb jó is hatalmasat számított.
- …akkor e perctől fogva férj és feleség vagytok. - A bozontos kis varázsló az ifjú pár fölé tartotta a pálcáját, amiből ezüst csillagok keringtek. Aztán Fred és George, valamint példájukat követő a násznép lelkes tapsa közepette kipukkadtak az arany léggömbök, és paradicsommadarak, meg apró aranycsengettyűk libbentek ki belőlük, hogy dallal és csilingeléssel gazdagítsák az ovációt.
- Hölgyeim és uraim – harsogta a vörös férfi. – Kérem, álljanak fel! – Luna és az édesapja egymásra mosolyogtak. A ceremóniamester egy pálcaintéssel kivitte az aranyszékeket a sátorból, majd középen arany táncparkett termett.
- Gyönyörű ez a hely – állapította meg Luna. – Tökéletes egy ilyen eseményhez.
- Igen, az – nézett Bill-ék felé az apja. – Látom, sokan odagyűltek az ifjú pár köré. Én gyorsan odaadom neki az ajándékunkat, te addig foglalj helyet, kicsim!
- Rendben. – Azonnal talált egy üres asztalt, és nem kellett sokat várnia, hogy megjelenjenek Hermionéjék előtte.
- Leülhetünk hozzád? – kérdezte Ron vajsörrel a kezében.
- Persze – felelte örömmel. – Apa elment, hogy átadja az ajándékunkat Billnek és Fleurnek.
- Mit hozhatok? Netán száz évre elég gurgyökeret? – tréfálkozott Ron, mire Hermione bele akart rúgni a lábába, de Harryt találta el, akinek könny szökött a szemébe, és kérdőn nézett a lányra.
Ekkor azonban a zenészek rázendítettek, és elsőként az ifjú pár lépett a táncparkettre, miközben a násznép lelkesen tapsolt, majd folyamatosan csatlakoztak ők is hozzájuk.
- Szeretem ezt a számot – jegyezte meg Luna, jobbra-balra dőlve a keringőszerű zene ritmusára. Néhány perc múlva aztán felállt, a táncparkettre libbent, ahol behunyt szemmel, karját lengetve forogni kezdett egymagában. Annyira elragadta a mámor, hogy teljesen kizárta a külvilágot.
Ron hangját azonban meghallotta.
- Csúcs ez a lány, nem? Mindig tud újat mutatni. – Majd ő is felkérte Hermionét egy táncra, miután Viktor Krum csatlakozott közéjük.
Lunához pedig az édesapja társult.


Egyszer csak egy hiúz alakú patrónus jelent meg a sátorban, amely Kingsley Shacklebolt zengő, mély hangján szólalt meg:
- A minisztérium elesett. Scrimgeour meghalt. Jönnek….
Hatalmas lett a felfordulás. Aki csak tudott elhopponált. De jó páran nem voltak elég gyorsak, és meghaltak.
Lunáéknak sikerült épségben hazatérniük, de Xenophiliust nagyon megviselte a dolog.
- Hogy tehettem ilyet? – kiáltotta nem sokkal azután, hogy megérkeztek. – Hogy lehettem ilyen borzalmas apa?
- Miért mondasz ilyeneket? – lépett közelebb hozzá a lánya.
- Azért, mert veszélybe sodortalak azzal, hogy elvittelek oda. Téged, aki a legfontosabb vagy számomra, az életem értelme… Meg is halhattál volna… Istenem, ebbe bele sem merek gondolni. – Közben könnycseppek lepték el a szemét. – Vagy akár én is odaveszhettem volna, és akkor hogyan boldogultál volna egyedül?
- Apa, nézz rám! – vette el a férfi kezét az arcától. – Nehogy ezért hibáztatni merd magadat! Az én nagy vágyam volt, hogy elmehessünk oda, a szertartás pedig gyönyörű volt, és annak is örültem, hogy végre találkozhattam Ronékkal. És, amint látod, nincs egyikünknek sem semmi baja. Tudod, miért? Mert ez volt a sorsunk. Még szerepünk lesz a gonosz elleni küzdelemben. Higgy nekem! – Olyan gyönyörűen és reménnyel teli mosolygott az édesapjára, hogy a férfi tudta, igaza van.
- Gyere ide! – ölelte át. – Milyen szerencse, hogy ilyen helyzetekben sokkal inkább hasonlítasz az édesanyádra, mint rám.
- Tényleg szerencse. – Szorította jó erősen magához az édesapját.

A szünidő maradék kis idejében csak addig mertek elmenni a környéken, ameddig a védőbűbájok értek. Xenophilius kettős érzéssel engedte el a lányát a Roxfortba, hisz zavarta, hogy nem vigyázhat rá ő maga, és azt is tudta, hogy Voldemort keze elér már az iskolába is. Viszont abban is biztos volt, hogy Lunának a barátaival van a helye, és meg kell vívnia a saját csatáit, neki pedig az övéit, mint újságíró.
- Nagyon fogsz hiányozni, kicsim – nézett Lunára szomorú szemekkel.
- Ahogy te is nekem, de…
- Nem kell folytatnod. Ott a helyed a társaiddal, és tudom, hogy büszke leszek rád. De egy valamit ne felejts el!  Bármi is történjék, bármit is kell tenned, ne veszítsd el önmagad és a remek ítélőképességedet! És, ami még ennél is fontosabb, mindig hallgass a szívedre! – látta el az általa legfontosabbnak tartott tanácsokkal a lányát.
- Így lesz, apa…
- Luna! – hallotta Ginny hangját. – Hát itt vagy! Már egy ideje téged keresünk – vetette a nyakába magát. - Jó napot, Mr Lovegood! – nézett most a férfira.
- Szervusz, Ginny! Sajnálom, ami az esküvőn történt. Remélem, nektek nem esett bántódásotok – mondta Xenophilius.
- Mi jól vagyunk, és örömmel látom, hogy önök is. De sajnos jó pár társunk nem mondhatja ezt el magáról, sőt, sokan már semmit sem mondhatnak… – Mélységes szomorúságot tükrözött Ginny arca és szeme.
- Hát igen.
- Akkor, szia, apa! – Egy utolsó öleléssel búcsúzott Luna.
- Szervusztok!
- Neville már foglalt helyett – informálta Ginny a Roxfort Expresszre felszállva.
- Nekem is? – kérdezte örömmel a barátnője.
- Persze, hisz te is közénk tartozol. – Ezt nagyon jól esett hallania Lunának. - Ott is van – mutatott balra.
- Luna! – ölelte át Neville, és még mindig hihetetlen volt a lány számára, hogy ennyire szeretik őt. – Annyira jó téged látni.
- Hát még titeket. – Ültek le mindhárman.
- És mi jókat csináltál nyáron? – kérdezte még mindig mosollyal az arcán Neville. – Remélem, nem unatkoztál. De hogyan is jutott ilyesmi az eszembe? Hisz te Luna Lovegood vagy, aki sohasem unatkozik, és a közelében sem senki. – Alig hitt a fülének a hollóhátas lány. Úgy tűnt, mintha Nevill rajongna érte.
- Tényleg nem unatkoztam. Apával jól elvoltunk, és Al… - Gyorsan a szájára tette a kezét, mielőtt elszólja magát.
- Ki az az Al? – kérdezte Ginny.
- Senki, csak a szomszédunk macskája. Ő elutazott két hétre, és addig mi vigyáztunk Al-re – találta ki gyorsan, miközben kirázta a hideg.
- Legalább aranyos macsek? – kérdezte a Weasley lány.
- Igen, nagyon is. Egyébként apa az elején nem igazán akart visszaengedni – váltott témát. – De aztán belátta, hogy itt a helyem köztetek.
- Igen, mindhármunknak itt van, hiszen most már nekünk kell a suli dolgait a kezünkbe vennünk – állapította meg Neville, akinek tekintete másabb volt, mint nyár elején. Látszott, hogy sokat komolyodott az eltelt hónapok alatt.
- Ezt meg, hogy érted? – húzta össze a szemöldökét Luna.
- Ó, persze, te még nem is tudod! – jutott Ginny eszébe. – Ron, Harry és Hermione nem jönnek vissza a suliba.
Nem tudta, ez, hogy nem tűnt ez fel neki eddig. Talán azért, mert amúgy is Neville és Ginny voltak azok, akik a legközelebb álltak hozzá a Főnix-rendjéből. Úgymond a hatosuk, amit Harry-ékel alkottak, inkább két hármasból állt.
- De hova mentek? Mármint tudván, hogy kik ők, biztos nagyon fontos dolgot kell elintézniük.
- Igen. Dumbledore bízta meg őket egy küldetéssel, ami Tudjukki elpusztításához elengedhetetlen – magyarázta Ginny.
- Nem irigylem őket – merengett el Neville. – Rajtuk múlik, hogy mi lesz a háború kimenetele. Ha ők elbuknak, akkor mindenki más is. Semmiképp nem cserélnék velük. De nem is kell, hisz nekünk is lesz mit csinálnunk a suliban.
- Mit terveztek? – nézte felváltva őket Luna.
- Megnehezítjük Piton munkáját – mosolyodott el gonoszan Neville.

- Luna! – ölelte át Alice, amint belépett a kabinjába, amibe szerencsére nem ült senki. – Úgy hiányoztál! Mintha nem is töltöttem volna annyi időt nálatok.
- Tudom, kölcsönös az érzés.
- Kikkel ülsz? – érdeklődött.
- Nevillel és Ginnyvel. De, ha szeretnéd, akkor átülök ide hozzád – ajánlotta fel.
- Ne! Örülök, hogy odahívtak magukhoz… - Nem tudta mit is mondhatna még. – Na, mindegy! – legyintett a kezével. - Szerintem menj vissza hozzájuk!
- De te, akkor végig egyedül leszel – nézett kétségbeesett szemekkel Luna.
- Hidd el, feltalálom magam! Fontosabb, hogy miattam ne keveredj bajba. Menj, mielőtt még észreveszik, hogy itt vagy! – Fájt Alicenek erre kérnie, de a barátnője érdekeit kellett a szemei előtt tartania.
Luna pedig még fájóbb szível ment vissza a griffendéles barátaihoz.

Már épp azon gondolkodott Alice, hogy elővesz egy könyvet olvasni, amikor nem várt kabintársa lett.
- Szia, leülhetek hozzád? – lépett be Alfreda elkámpicsorodott fejjel.
- Persze. Eddig még nem találtál helyet? – kérdezte Al, mivel már vagy negyedórája utaztak.
- Nem. Igazából több kabinba nem engedtek be – vallotta be.
- Ezt meg, hogy érted? – lepődött meg Ali.
- Sokan azt mondták, hogy előbb ugranának ki az ablakon, vagy állnának egymaguk Tudjukki elé, minthogy egy mardekárossal utazzanak egy kabinban. Ez eléggé kiborított, ezért miután egy kicsit arrébb mentem, leguggoltam és elkezdtem sírni. – Közben félénken lefelé nézett Alfreda.
- És senki nem vett észre? – Ezt szinte hihetetlennek tartotta Alice.
- Inkább csak nem akartak. Tudod, nagyon rossz ez így, hogy elítélnek, amiért a Mardekár házba járunk. Pedig ez nem jelenti feltétlen azt, hogy gonoszak vagyunk.
- Ezt ugyanígy látom, és örülök, hogy végre valaki megért – mosolygott rá.
- Szerintem én azért kerültem a Mardekárba, mert elképesztően ravasz vagyok. – Végre Alfreda is elmosolyodott. – Mindent úgy tudok alakítani, hogy nekem jó legyen. Na, jó, volt egy két kivétel, de azóta már fejlődtem.
- Mondj egy példát? – kíváncsiskodott Alice.
- A kedvenc ilyen esetem Piton professzor egyik tavalyi órája, amikor is egy undorító lényről akart házi dolgozatot íratni velünk. Erre én megemlítettem neki, hogy ez teljesen felesleges, hiszen már majdnem kihalt az adott faj, és ilyen rövid tanidő alatt inkább olyan varészlényekről kellene tanulnunk, amikkel bármikor találkozhatunk.
- Ó, most már rémlik! A professzor belátta, hogy neked van igazad és egy sokkal fontosabb lényről kellett végül dogát írnunk – emlékezett vissza Alice.
- Pontosan – mosolyodott el Alfreda, majd hirtelen komorrá vált az arca. - Tudom, hogy most szinte mindenki a „Nagy áruló”-nak tartja Piton professzort, de én teljesen biztos vagyok benne, hogy ez nincs így. Csak a szemébe kell nézni, és tudja az ember. Kíváncsi lennék, miért volt mindig is ilyen mogorva velünk, és hogy miért tette, amit tett. Na, mindegy! – legyintett egyet a kezével. - Én amúgy örülnék neki, ha ezután is tanítana, mert tök jó tanár, főleg bájitalból. Amúgy neked mik a kedvenc tárgyaid, nekem Bájitaltan és Sötétvarázslatok kivédése.
Alice hirtelen szóhoz sem tudott jutni. Ez a lány hihetetlen volt. Tudta, hogy most egy új barátra tett szert, sőt, talán egy lelki társra is.
– Hahó, itt vagy? – integetett a szeme előtt a másik.
- Jaj, bocsi! – tért magához. – És egyébként nekem is pont ez a két kedvenc tantárgyam.
- Tényleg? Az tök jó. Neked Luna a legjobb barátnőd, igaz? Mintha ezt mondtad volna a Gyengélkedőn. – Ezt mind egy levegővel kérdezte.
- Igen – felelte.
- Nekem is hollóhátas volt a legjobb barátnőm, aki tavaly ballagott el, és nagyon megijedtem, hogy idén egyedül maradok – vallotta be félénken Alfreda. 
- Hát, akkor kár volt félned. – Egy biztató mosolyt villantott rá Alice.
- Akkor most már órákon sem kell egyedül ülnöm? – mondta inkább kérdően, mint kijelentve Alfreda.
- Ahogy nekem sem.


3 megjegyzés:

  1. Szia, Mese!

    Ezzel is végeztem, és talán még egy jöhet. :) Alfeda azért tényleg elég hirtelen volt, de volt meglepetésereje, nekem nem különösebben zavaró, hogy egyszerre ennyi hasonlóság derült ki róluk.
    A hibák:
    1) így a kedvéért, mindig máshova mentek. - nem kell a vesző
    2) megnyugvás, és a feltöltődés, mindkettőjük számára. - ide sem kellenek szerintem
    3) És mennyire igazuk volt, egyszerűen fantasztikusan érezték magukat. - Szerintem ez így nem jó. Két mondatba kéne venni, valahogy így: És mennyire igazuk volt! Egyszerűen fantasztikusan érezték magukat.
    4) Ez az egy hét volt, életének az egyik legszebb időszaka. - Nem kell a vessző.
    5) jókedvvel és, ami még fontosabb reménnyel. - A fontosabb után is kellene vessző. Legalábbis szerintem. :)
    6) ha Alice, vagy Angela itt lettek volna ezen már meg sem lepődtek volna, de Ron elnevette magát. - A vagy elé nem kell vessző, a volna után kéne.
    7) Hiába mosolyog rajtunk Ron - Szerintem az mosolyogsz akart lenni:), és Ron elé vessző kell, mert megszólítás.
    8) te addig foglalj helyet kicsim. - Megszólítás, kicsim elől hiányzik a vessző.
    9) Hölgyeim és uraim - megszólítás, a mondat végére felkiáltó jel kéne.
    10) Miért mondasz ilyeneket - lemaradt a kérdőjel.
    11) Istenem ebbe bele sem merek gondolni - Istenem után kell vessző, bár nem tudom, hogy egy varázsló mennyiben szokta Istent szólítani. Ha Xenophilius nem valami mugli sarj és semmi köze a valláshoz, akkor lehet, célszerű lenne Merlinre cserélni, merthogy, ha nem találkozott soha Istennel, akkor nem is emlegetheti. A mondat végére pedig szerintem kell a felkiáltójel.
    12) Roxfordba - Roxfortba
    13) ez nagyon jól esett hallania - Ez megint a párbeszédes problematika, és az ez az szerintem = ezt. :)
    14) Neked Luna a legjobb barátnőd igaz, mintha ezt mondtad volna a Gyengélkedőn? - Ez megint két mondatban lenne jó, mert így keszekusza. Én így írnám: Neked Luna a legjobb barátnőd, igaz? Mintha ezt mondtad volna a Gyengélkedőn.
    Na, ennyi. :) Elolvasom még a következőt, de nem biztos, hogy le is írom azonnal a hibákat, majd vigyázok rájuk. :D
    Rekana

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a hibalistát. Amint lesz hozzá erőm átjavítom őket.
      Bár bevallom kissé elszomorít, hogy ennyire figyelmetlen vagyok, s ezért úgy érzem, hogy sohasem érek a javítás végére, mivel mindig újra és újra kell olvasnom a részeket.
      De egyszer csak kész leszek vele.
      Még egyszer köszönöm a segítséged. :D
      Mese

      Törlés
    2. Egyébként a hibák között voltak olyanok, amiket a könyvből másoltam ki, és ott írták így, ezért azokat inkább nem javítanám át.

      Törlés