2017. december 27., szerda

Ha te azt tudnád! - BTS fanfiction - 28. fejezet

Huszonnyolcadik fejezet – A Nap és a Holdja


J-Hope:

- Kicsim, biztos, hogy nem történt semmi konkrét dolog, ami miatt itthon vagy? – kérdezte édesanyám aggódva, miközben sötét szobámba lépve, megdöbbent szomorkás látványomtól. Mi tagadás, nem volt rám jellemző mindez, ami neki is könnyen feltűnt.
- Hát persze – hazudtam, és közben nagyon jól tudtam, hogy elbuktam a teszten. Már arra sem voltam képes, hogy akárcsak egy hangyányit is színleljem, hogy nem vagyok rosszul.
- Hoseok… Kisfiam… Ne tartsd magadban! Hisz nem erre neveltelek – ült le mellém, majd felhúzott, hogy szemmagasságban legyünk.
- Én és Yoongi… Yoongi és Jimin… - Akárhonnan is próbáltam elindulni, elakadtam. – Anya, biszexuális vagyok – hagyta el ajkamat hirtelen a vallomás, amivel azonnal könnyebbé tettem a lelkemet.
- Ó! – ennyit mondott csak, viszont ez nem szomorkás „Ó” volt, hanem egy meglepődött, de egyáltalán nem csalódott megnyilvánulás édesanyám részéről.
- Ennyi? – kérdeztem, mert vártam volna, hogy még valamit hozzátegyen.
- Átfutott már párszor az agyamon, hogy lehet, vonzanak a férfiak is. De mivel már évek óta egy helyesebbnél-helyesebb fiúkból álló bandának vagy a tagja, és tudtommal senki irányába nem kezdtél el furcsa érzelmeket táplálni, így arra következtettem, hogy talán én értelmeztem pár jelet félre. Viszont most csak a korábbi gyanúm igazolódott be.
- Szóval sejtetted? Már akkor is, amikor én még nem? – Ezt meg kellett emésztenem.
- Kicsim, egy anyuka sokszor hamarabb jön rá egyes dolgokra a gyermekeiről, mint ő maguk. De ez így szép és jó. Engem pedig sohasem zavart az a tudat, hogy lehet, egy férfi mellett kötelezed el magad. Hisz ismersz, sohasem volt bajom azokkal, akik nem heterók.
- Tudom – bólintottam mosolyogva. – De attól még jól esik, hogy egyáltalán nem nézel semmivel sem másként rám.
- Még hogy másként! Ne viccelj, kisfiam! Majd, ha neked is lesz gyermeked, rájössz, hogy tényleg az a fontos, hogy egészséges és boldog legyen. A többi már csak mellékes – kacsintott egyet.
- Bárcsak minden szülő így gondolná!
- Hát igen! Viszont mi van Yoongival és Jiminnel? Csak nem? – húzta fel a szemöldökét kíváncsian. Én pedig a nagy megkönnyebbüléstől el is felejtettem, hogy elejtettem korábban a nevüket.
- Hát… Történt egy-két dolog. De ez eléggé hosszú történet – vakartam a tarkómat zavaromban.
- Tudtommal most nem rohansz sehova. Sőt, pont, hogy iderohantál az ottani életedtől.
- Ez mondjuk igaz – láttam be, majd azon kezdtem el agyalni, miként is tálaljak mindent.
Egy mázsányi súly esett le a vállamról, hogy végre valakinek, ráadásul édesanyámnak, mesélhettem minderről. Az pedig, hogy megértő volt, nem kifejezés. Viszont ő is azt látta jónak, amit én, hagyni, hadd legyenek együtt, míg én próbáljak meg ezután is a legjobb barátja lenni, hisz nem veszíthettem úgy is el.

Az egész napunkat ezután együtt töltöttük, filmeztünk, zenét hallgattunk, főzőcskéztünk és beszélgettünk. Remek nap volt, de a nyugodt kikapcsolódásomat megtörte másnap reggel a boltban, egy nem várt személy felbukkanása.
- Taehyung, hát te meg mit keresel itt? – kérdeztem meglepődve, hisz kértem a csapatot üzenetben, hogy hagyjanak békén. Ráadásul ő, mint Jimin legjobb barátja, és nem mellesleg mindkettőnk szobatársa, jobban tudhatta, mint bárki más, mi is zajlott hármunk között az elmúlt hetekben.
- Ó, szia! Én csak vásárolni jöttem – felelte kissé zavartan. Talán kémkedett utánam, ami viszont nem lepett volna meg, hisz nagyon is a szívén tudta viselni mindünk sorsát.


- Aha! – kacsintottam egyet, amitől teljesen zavarba jött, így már nem akartam tovább forszírozni a témát. – Egyébként nagyon tetszik a hajad – jegyeztem meg, mert bár baseball sapka volt rajta, kilógtak a fekete tincsei. Nem mondta, hogy fodrászhoz készül. Bár lehet, hogy igen, csak amilyen zombi voltam az utóbbi időszakban, nem figyeltem rá. – Jól áll.
- Ó, köszönöm! Pedig nem csináltam vele semmi extrát. – Egyre gyanúsabb volt ez a félénksége, és az, hogy nem mert a szemembe nézni.
- Nekem pont az tetszik, hogy ilyen természetesen fekete.
- Ne hozz zavarba! – Miután elpirult, már tényleg nem tudtam, mit is merjek mondani. – De a te hajad is nagyon jó most. Nem, mintha máskor nem lenne az.
- Köszönöm, de Taehyung, jól vagy? Olyan furcsán viselkedsz – muszáj volt kitérnem rá.
- Persze. Viszont most mennem kell. De nagyon örülök, hogy láttalak, Hoseok. Üdvözlöm Yoongit! - Egy fél perc múlva már a kasszánál volt, majd elrohant.
Mintha nem is Taehyung lett volna az, akivel az elmúlt percekben beszélgettem. Ráadásul Hoseoknak hívott, ami nem volt szokása. De, ami mindene túltett, hogy azt mondta, üdvözli Yoongit. Ennyire nem lehetett gonosz, hogy ilyet mondjon nekem. Csak nem… Talán ez is azokkal a furcsa álmokkal és látomásokkal kapcsolódott össze. Viszont bíztam benne, hogy nem vagyok olyan szerencsétlen, hogy pont ezekben a napokban fájdítsa még ez is a fejemet.

Yoongi:

Magam sem hittem volna, hogy azok után, hogy egy párt alkotok Jiminnel, többet gondolok majd Hobira, mint előtte. Pedig máson sem járt az agyam. Az, hogy elüldöztük Jiminnel, olyan kínzó sebet hagyott a mellkasomon, ami tudtam, csak akkor tud begyógyulni, ha ismét itthon lesz, és végre tényleg megbékél a fennálló helyzettel. Azonban egy újabb furcsa álom tette már szinte felfoghatatlanul bonyolulttá, az amúgy sem egyszerű helyzetünket.


-  Hosi, napallergiám van. Hogyan tudnék így tűző Nappal a tengerben úszkálni? – kérdeztem kissé felháborodva, hogy elfelejtette azt az alapvető tényt, hogy a Nap ősellenségem.
- Mintha nem gondoltam volna erre! – vágott sértődött fejet. – Naplemente után terveztem vízbe menni.
- Aha!
- Még akkor sem lesz hideg, efelől biztosíthatlak.
- Rendben, akkor naplemente után.

Ahogy lebukott a Nap, már rohantunk is a partra, de én megtorpantam előtte. Már az is túl sok volt hirtelen, hogy a talpamat érte a jéghideg víz.
- Hosi, nem megy – néztem rettegve a tengerre. – Én ehhez túl gyenge vagyok.
- Dehogyis! – nyúlt a kezem után. – Csak apró lépések kellenek.
- Hú! – fújtam ki a levegőt, majd erőt véve magamon, egy kicsit előre léptem.
- Ez az! Így nem lesz gond – mosolygott rám életvidáman. – Csak apró léptekben.
Tényleg nem sietettet, hagyta, hogy a saját tempómban kerüljek egyre beljebb a tengervízbe, ami egyébként irtó hideg volt. Minden egyes lépésnél úgy éreztem, mintha az éppen vízbe került részét a testemnek, ezer tűvel szurkálnák. Hoseok is párszor felszisszent, de mint rengeteg mindent az életben, ezt is könnyed mosollyal vette.
- Olyan aranyos vagy – mondta hirtelen, mivel fájdalmas arcot vágtam a hidegtől.
- Dehogyis – ráztam a fejem.
- Dehogynem – csókolt meg, ami kissé felmelegített.
- Na jó, erős leszek – határoztam el magam, és egy hirtelen mozdulattal már nyakig a vízben voltam. – Úúú! Ez nagyon hideg – kiáltottam fel remegve.
- Az ám! – De utána sokkal halkabb szenvedéssel, ő is nyakig belemártózott. – Gyere, ússzunk el a bójáig!
- Oké – húztam fel az úszószemüvegemet. 
   Először lemerültünk megnézni, hogy biztosan nem enged-e be vizet, majd közepes tempóban elindultunk. Folyamatosan figyeltünk a másikra, nehogy egy kicsivel is lehagyjuk egymást. Én pedig hirtelen azon kaptam magam, hogy borzasztóan élvezem az egészet. Ez teljesen más volt, mint az uszodában. Még épp annyira világos volt, hogy láttam a tenger alját, bár eléggé mély részen voltunk. De a kézcsapásainktól elillanó apró halak látványa is annyira egyedi volt. És ezt is Hosinak köszönhettem, ahogy az összes természetközeli élményemet. Úgy örültem, hogy kibővítette a korábbi szűk kis világomat. Az ilyen remek kalandok tették még egyértelműbbé számomra, mennyire jó hatással volt rám. 


- Hú, na végre! – mondta kicsit lihegve, mikor megragadva a bóját, letolta a nyakához az úszószemüvegét. – Azt hittem, már sohasem érünk ide. A partról nem tűnt ilyen messzinek.
- Hát nem, de nagyon tetszett. Az a sok hal… - mosolyogtam boldogan.
- Igen. Nézd, ez egyszerűen gyönyörű – mutatott az elénk táruló nyílt tengerre.
- Ez annyira különleges. Kívülről is lenyűgöző a tenger, de itt lenni a közepében, látni, milyen hatalmas, de közben mégis tudjuk annyira uralni, hogy itt lehessünk benne, ez valami lenyűgöző. És ezt is neked köszönhetem – néztem rá hálásan, majd arcon csókoltam.
- Hé, csak ennyit érdemlek? – vágott durcás fejet.
- Nem. – Már hajoltam is az ajkához, ami túl mohon kezdte el falni az enyémet. Azt hittem, hogy abba sem hagyja, amikor véletlenül megcsúszott a kezem, így egy pillanatra elmerültem.
- Megvagy, tartalak! – szorított magához. – De azért óvatosan!
- O-oké! – kapaszkodtam egyik kezemmel az ő tenyerébe, a másikkal pedig a bolyát fogtam, úgy, mintha az életem múlna rajta.
- Itt vagyok veled, és itt is leszek, mindig. – A hangja hirtelen más tónusban csengett, ami a szívem mélyéig hatolt. Éreztem, hogy ő tényleg mindig ott lesz nekem, aminél jobban semmire sem vágytam.
- Ezt el is várom – viccelődtem, majd megköszörültem a torkomat. – Én is veled.
- Akkor nem is húzom tovább az időt. Fel szeretnék tenni neked egy kérdést. A legfontosabb kérdést, amit feltehetek. - Egek, itt már sejtettem, hogy ha nem lennék vízben, akkor a lábaim akár össze is rogytak volna alattam. – Tudom, hogy sokkal tradicionálisabb lett volna, ha vacsora közben térdellek le eléd egy gyűrűvel, de az nem illett volna a kapcsolatunkhoz. Azért akartam a tenger közepén felhozni a témát, mert így esélyed sincs elrohanni tőlem, másrészt pedig önző módon tudtam, hogy itt még inkább érezni fogod, hogy szükséged van rám - bökött fejével a karját szorító kezemre.
- Egek, Hosi, csak nem? – Igaza volt, ha a parton vagyunk, képes lettem volna elrohanni tőle, mert túlságosan is izgultam attól, hogy tényleg arra kérdez rá, amire gondoltam.
- Csak de! – csókolt meg, én viszont nem viszonoztam a csókját, annyira le voltam dermedve. – Életem legszerencsésebb napjának tartom azt, amikor kiszúrtad, hogyan táncolok. Én pedig a legboldogabb férfi lettem, amiért az életed részévé válhattam. Már az is remek lett volna, ha a legjobb barátod vagyok, mert szerintem annak is csodásak lettünk volna. De az a szenvedély és vonzalom, ami köztünk van, érzem, hogy sohasem apad majd el. Tudom, hogy veled kell lennem, Yoongi. Sokat cikiztek, amiért nem volt előtted senkim, de én éreztem, hogy várnom kell. Tudtam, hogy eljön majd valaki, akihez foghatót keresve se találhatnék. És tényleg nem kellett keresnem téged, hirtelen ott teremtél előttem, én pedig rögtön éreztem, hogy te más vagy. Pár randink után pedig azt is tudtam, hogy nem csak más, hanem az, akire mindig is vártam. Te vagy az egyedüli személy, akivel el tudom képzelni az életemet. Szeretlek.
- Én is szeretlek, Hosi. Előtted nem is hittem volna, hogy képes leszek ilyen szintű szeretetre – mondtam ki, mielőtt elsírtam volna magam. A szívem gyorsabban vert és boldogabb volt, mint valaha. Ha tudom, hogy ilyen beszéd vár a tenger közepén, hamarabb megtanulok úszni.
- Akkor nem is maradt más hátra, minthogy feltegyem a nagy kérdést – vett egy mély levegőt, miközben a lélegzetem elakadt. – Min Yoongi, leszel a hitvesem?
A fejem beledugtam a vízbe, hogy ne lássa a hirtelen felszínre törő zokogásomat. Ennyi boldogság túl sok volt az én apró szívemnek. Túl sok örömben és élményben gazdagodtam, amióta egy pár voltunk Hoseokkal. Belegondolni is túl szép volt, hogy egy életen át részem lesz ebben. Előtte azt hittem, hogy az életem egy nagy szenvedés, néhány boldog momentummal, de amióta egy pár lettünk, folyton boldog voltam, és néha voltak csak rosszabb napjaim.
- Ez akkor egy igen? – emelte ki a fejemet a vízből.
- Hát persze, hogy egy igen – bólogattam továbbra is zokogva.
- JEEEEJJJ! – húzott magához fél kézzel, hogy a másik kezünk a bóján maradhasson a biztonság kedvéért. – Szeretlek… Szeretlek… Mindenkinél jobban szeretlek.
- Én is téged, Hosi! – Ehhez a csókunkhoz foghatót sohasem éltünk át. Szabályosan faltuk egymást. Az összes fontosabb közös élményünk, kalandunk, mind elmémbe vágtak. Láttam őket magam előtt, és tudtam, hogy ez még csak a kezdete volt a közös utunknak. – Sohase engedj el!
- De azért annyira igen, amíg visszaúszunk? – kérdezte, bár látszott rajta is, hogy nem akar elválni tőlem.
- Talán annyira – mentem bele. – Érdekes – néztem fel az égre.
- Mi? – kérdezte, miközben felrakta az úszószemüvegét, amiben túlságosan imádnivaló volt.
- Már nincs fenn a Nap, de még nem jött fel a Hold – feleltem.
- Nem is kell, hisz mi itt vagyunk, a Nap és az ő Holdja.
- Mit is kezdene ez a hideg, sápadt Hold, a forró, élettel teli Napja nélkül? – kérdeztem könnyes szemekkel.
- És mi lenne a Nappal, ha a Hold nem húzná vissza a Föld felé, és nem irányítani a helyes irányba? – Ismét megcsókoltuk egymást. Mindig is vágytam arra, hogy úgy csókolózzak vele, hogy úszószemüveg van rajta, mert tényleg imádtam benne, ezen a napon pedig úgy látszott, minden összejött nekem.
Majd, mint akiknek az élete múlik rajta, gyors tempóra kapcsolva visszaúsztunk.

Olyan hirtelen pattantam ki az ágyamból, hogy mire észbe kaptam, már a konyhában voltam, és épp a csapból engedtem hideg vizet magamnak, hogy felforrósodott testemet valamelyest normalizáljam. Egyszerűen képtelen voltam felfogni ezeket az álomképeket, amik most is, mint korábban, teljesen valósághűek voltak. Nemcsak éreztem mindent, amit ez az eljegyzés jelentett számomra, hanem emlékeztem is az összes közös élményünkre Hoseokkal. Ez pedig megdermesztett. Legalább fél órán át mozdulatlanul álltam a konyhába, és csak akkor riadtam fel, amikor elernyedt kezem feladta a szolgálatot, és kiesett belőle a poharam, ami így egy hangos csattanás kíséretében tört szét a földön. Ez volt az én ébresztőm. Először is, óvatosan papucsért rohantam, hogy ne vágjam el a talpamat, majd seprűt és lapátot hoztam. Bár féltem, hogy valakit felkeltettem a zajolásommal, de még, ha így is volt, senki sem nézte meg, hogy mit szerencsétlenkedek. Így tehát, amint kellő rendet tettem a konyhában, visszasiettem a szobámba, de aludni nem mertem. Már szinte rettegtem attól, milyen részletei tárulnak még fel előttem azon páros magánéletének, melynek a tagjai nem mi voltunk Hobival. Ez nem a mi életünk volt, és tudtam, soha nem is lesz. Talán azért is volt furcsa ezeket látnom, mert én már lemondtam arról, hogy hasonló közös élményekben lesz részünk. Mármint rengeteg mindent éltünk át együtt, és reméltem, hogy fogunk is, mint legjobb barátok, de már maga a tény, hogy mennyire furcsa volt számomra belegondolni ebbe az eljegyzésbe, azt bizonyította, hogy a szívem végérvényesen döntött Jimin javára. Tíz ilyen álom sem tudott volna változtatni azon, hogy Park Jiminhez kötöttem az életemet.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése