Mark:
- Hm… Már itt kellene lennie – ráncoltam a homlokom,
miközben belülről rágtam a számat az idegességtől.
- Meglesz, kisfiam, csak nyugodj meg! – kért anya, de
a szavai most hatástalanok voltak.
- Nézzünk körül! – intettem a kezemmel, és nem túlzok,
ha azt mondom, hogy a reptér minden szegmensét átnéztük, ahova repülőjegy
nélkül be lehetett jutni. Ráadásul a telefonját se vette fel Jinyoung, ami
viszont kicsöngött.
- Na jó, ennek a fiúnak van láthatatlanná tévő
köpenye, vagy csak szeret bújócskázni? – kezdett apának is elfogyni a türelme.
- Az nem ő? – mutatott az öcsém egy szék felé, ahol
hátal ült valaki. Én rögtön tudtam, hogy a szerelmem az, amitől a szívem vad dübögésbe kezdett, épp ezért azonnal
odarohantam hozzá.
- Jinyoung, hát itt vagy! Már mindent tűvé tettünk
érted – hajoltam le hozzá, miután megpillantottam a gyönyörű arcát, ami szörnyen
hiányzott, majd szorosan magamhoz is öleltem.
- Ó, bocsánat! Azt hittem, hogy még nem vagytok itt,
azért sem hívtalak – szabadkozott.
- De én hívtalak, csak gondolom, lenémítva,
repülőüzemmódban hagytad a telefonodat.
- Az megeshet. Sajnálom, hogy kerestetek – láthatólag
kellemetlenül érezte magát.
- Semmi baj. Most viszont hadd mutassam be a
családomat! – kértem, ő pedig azonnal talpra is pattant.
A bemutatkozás felhőtlenül ment, mi az hogy, Jinyoung
konkrétan megköszönte a szüleimnek, hogy ilyen remek fiút neveltek, amitől
nagyon elpirultam, főleg, hogy közben olyan mélyrehatóan nézett rám, mint
előtte még soha, amit jó jelnek vettem, hogy talán volt nála esélyem. Még az is
megfordult a fejemben, hogy a távollétem miatt ő is rájött, hogy többet
érez irántam, mint azt korábban hitte.
A hazaút során szegény Jinyoung egy percre sem
hallgathatott el, mert a családom mindenféléről kérdezgette. Láthatólag mindkét
irányból pozitívan fogadták egymást, ami jól esett, de folyton eszemben volt,
miért is jött ide a szerelmem, így nem voltam valami nyugodt, sőt.
- Mikor kell befeküdnöd? – kérdezte az öcsémet
Jinyoung, és ez az apró figyelmesség nekem is jólesett.
- Reggel fekszem be, és déltől lesz a műtét – felelte
Joey, és meglepően nem volt ideges, de én helyette is idegeskedtem bőven.
Érkezéskor vettem észre, hogy a kezem végig ökölben volt, és hogy a lábam
igencsak gyorsan járt.
Miután Jinyoung kedvesen megdicsérte, milyen szép
házunk volt, és apa pedig kijelentette, hogy nálunk nem volt módi a földön aludni,
ezért kap pótágyat, felmentünk a szobámba. Furcsa volt beengedni oda, ahol
felnőttem, de így még közelebb éreztem magamhoz. Azonban csak akkor
realizáltam, hogy bakiztam, amikor Jinyoung ledermedve nézte a JJ Project poszteremet a falamon.
- Ó! Erről teljesen elfelejtkeztem. Mármint… - Ha akkor piros voltam, amikor a családommal közölte, milyen remek fiút neveltek, ekkor valószínűleg a vörös legsötétebb árnyalatába borult az arcom, ami
egy bőrfelületen lehetséges. – Már úgy megszoktam ezt a posztert, hogy
elfelejtettem, hogy kényelmetlenül érzed majd magad, ha meglátod.
- Nem érzem magam kényelmetlenül, csak meglepett. Mármint azt tudtam, hogy szeretted a duónkat Jaebummal, de erre azért nem számítottam –
nyelt egy nagyot, miközben az arca elárulta, hogy zavarban volt, és csak reménykedni tudtam benne, hogy jó értelemben.
- Most valamilyen kattant rajongónak nézel, akivel nem
is mersz többet egy szobában aludni? – kérdeztem rá, féltve, hogy mindent
elrontottam.
- Dehogyis! A régi szobám falán nekem is voltak
poszterek. Igazából megtiszteltetésnek érzem, hogy egy ilyen remek fiú falán
viríthatok. – Majd közelebb lépve hozzá, megszorította a kezem, amivel kicsit
megnyugtatott.
- Annyira örülök, hogy itt vagy – mondtam végül.
- Én is, Mark. Én is.
Miközben anyuék pakolgattak, én Joeyval ültem az
előszobában, Jinyoung pedig ott aludt a kanapénkon. Ekkor realizáltam igazán a jelentőségét annak, hogy elutazott idáig értem. Még ha nem is volt belém szerelmes, ezzel a tettével bizonyította, hogy többet jelentettem neki, mint azt korábban gondoltam volna.
- Mit ne mondjak, férfi szemmel is jó pasi, ráadásul
élőben még szebb. Van valami az aurájában, amit csak akkor tapasztal meg az
ember, amikor találkozik vele – jegyezte meg az öcsém.
- Mintha olyan sok mindent láttál volna korábban róla.
- Márpedig néztem egy csomó interjút vele, miután erős
sejtésünk lett anyuékkal, hogy szerelmes vagy belé.
- Ó! – lepett meg a válaszával.
- Akkor is tudtam, hogy hozzád illik, most meg aztán végképp.
Arról pedig nem beszélek, milyen nevetségesen gyönyörű pár lesztek, mert az már
szinte vicc kategória – nyújtotta ki a nyelvét, amivel megmosolyogtatott. -
Hitted volna pár hónappal ezelőtt, hogy itt ülünk a nappalinkban, miközben
rólad és a jövőbeni fiúdról beszélgetünk, aki amúgy a nagy kedvenced, és hogy
épp a műtétem előtt állunk, ráadásul te már nagymenő amcsi zeneszerző vagy…
Annyira szürreális.
- Nem, nem hittem volna. De ez igenis a valóság,
úgyhogy hozzuk ki belőle a legtöbbet! – fogtam meg a kezét, mert a mai nap
során most láttam először rajta, hogy igenis félt. Túl fáradt volt ahhoz, hogy
továbbra is mosolygás mögé rejtse a félelmét.
- Amúgy örülök, hogy ilyen mozgalmas napunk volt, mert
így nem is volt igazán időm, hogy a műtétre gondoljak. Most pedig már itt az
ideje, hogy ágyba bújjak. Jó éjt, bátyó! – állt fel, hogy megöleljen.
- Aludj jól! Szeretlek!
- Én is téged. Te pedig fektesd le a koreai barátunkat!
– intett Jinyoung felé.
- Máris – mosolyogtam, majd végig néztem, ahogy a
szüleinktől is elbúcsúzik, akik szintén idegesebbnek tűntek az átlagosnál. –
Apu, segítesz az ággyal? – tereltem el a témát, miután az öcskös elment.
- Persze.
- Jinyoung, szerintem jobb lesz, ha lefekszel. Apuval
bevittük a pótágyat – keltettem fel, miután mindent elrendeztünk neki.
- Ó, rendben – mondta kábán, amitől olyan aranyos
volt, hogy majd megzabáltam.
Ezután gyorsan le is tusolt, és azonnal újból álomba
merült. Nekem viszont kellett egy óra, hogy elaludjak, hiszen Joey és Jinyoung
miatt is kavargott egy csomó minden a fejemben. Arra viszont álmomban sem
gondoltam volna, hogy arra kelek, hogy Jinyoung ott világít előttem a
telefonjával, miközben majd felfal a szemével. Hirtelen azt hittem, csak
álmodtam az egészet, főleg, miután az ajkát az enyémre tapasztva belém fojtotta
a szót. Meg akartam mozdulni, és viszonozni a csókját, de egyszerűen
leblokkoltam, mintha minden egyes arcizmom sztrájkolni kezdett volna. Ezért
igen hamar elvált tőlem, és valószínűleg teljesen félreértette az ábrázatomat,
mert egy „Szörnyen sajnálom” után
kizárta a telefonján a fényt, majd egy hatalmas csattanással esett az ágyára,
és hallottam, hogy halkan szipogott is magában.
Életemben nem voltam még olyan mérges magamra, mint
ekkor, hisz a szerelmem megcsókolt, és én még arra sem voltam képes, hogy
visszacsókoljak, vagy legalább mondjak valamit. Sőt az arcizmomnak negyedóra
kellett, hogy képesek legyenek újból mozogni. Egy csődtömegnek éreztem magam,
valakinek, aki önmaga ellensége volt. Nem is aludtam sok mindent ezek után, így
azonnal felriadtam az éber álmomból, amikor a szüleim halkan kezdtek
ébresztgetni minket.
Nem beszéltünk Jinyounggal, némán, egymástól
elfordulva felöltöztünk, ahogy azt Koreában már megszoktuk, majd néhány lopott
pillantás után reggeliztünk egy kis müzlit a családdal – Joeyt kivéve –, csak,
hogy legyen bennünk valami, majd már otthon sem voltunk.
- Egy percig se aggódjatok! Sokkal erősebb vagyok,
mint azt bárki hinné. Sima liba lesz a műtét – mosolygott ránk biztatóan az
öcsém, és úgy tűnt, komolyan gondolta minden egyes szavát. Nem tudtam honnan,
de erőt merített magából, és ezt próbálta ránk is kivetíteni.
- Nálunk jobban senki sem tudja, kisfiam, mennyire
erős vagy – ölelte meg apa, majd mind követtük a példáját.
- Minden jót, Joey – volt Jinyoung az utolsó, aki bár
továbbra is zavarban volt a tegnap történtek miatt, sütött róla a támogatás.
- Köszönöm. Nemsokára találkozunk. – És már ott sem
volt…
Egy idő után anyáék elmentek kávéért a földszinti büfébe, így
magunkra maradtunk Jinyounggal, aki láthatólag továbbra is kényelmetlenül
érezte magát. Tudtára kellett adnom, hogy igenis nem volt hiba, amit tett.
Remegtem a testem minden egyes porcikájában, amit ő is
észrevett, ezért megfogta a kezemet. A kézfejem az övével összekulcsolva nem
csak szép látvány volt, hanem nyugtatólag is hatott rám, bár ez egy újfajta
bizsergést váltott ki belőlem, ami legalább már nem a félelemmel volt
kapcsolatos, sokkal inkább izgalom volt a részemről.
- Minden rendben lesz. – Lehet, hogy már vagy
századjára hagyta el ez az elmúlt egy napban a száját, de mégis, minden egyes
alkalommal elérte a hatását. Még ha csak pár perc erejéig is, de tényleg elhittem,
hogy minden a lehető legnagyobb rendben lesz.
- Köszönöm, hogy itt vagy velem – mondtam, majd egy
gyenge puszit leheltem az ajkára, amivel, ahogy arról tágra nyílt szemei
árulkodtak, megleptem őt, de valószínűleg közel sem annyira, mint amennyire ő
lepett meg engem az éjjel. – Szeretlek, Jinyoung, és nem csak úgy, mint egy
barátot. Kezdettől fogva több voltál számomra. Ha te is tudsz így szeretni, és
nem csak egy kis fellángolás vagyok neked, akkor kérlek, ne lökj el magadtól! –
Nem tudtam, honnan jött a bátorságom, hogy ezeket mondjam – talán az élet
illékonyságát éreztem meg a testvérem műtétjének az eredményére várva –, de
mindenképp jó döntésnek tűnt szabadjára engedni a kikívánkozó szavakat.
- Még hogy kis fellángolás! Kikérem magamnak! Olyannak
ismertél meg, aki így tekintene rád? – láthatólag kicsit megsértődött, de azért
boldog is volt, ezt le sem tagadhatta volna.
- Nem, de azért nem árt félni, minthogy pár hét múlva
összetörd a szívem, mert már ki is ábrándultál belőlem. Ráadásul a közös munkát
és együtt élést is megnehezíti, ha mi összejövünk – hoztam fel ezt a nem
másodlagos dolgot is.
- Szerintem meg pont, hogy megkönnyíti majd a
helyzetünket, hogy végre nem lesz ott közöttünk a magunkba fojtott vonzódás.
- Biztos?
- Igen. Jaebum és Youngjae erre remek példák.
- Tessék? – zavarodtam össze.
- Nem lényeg. Majd mindent elmesélek, ha ezen túl
leszünk. – Ekkor magához ölelt, és karjainak menedékében hirtelen
elfelejtettem, hol vagyok, és éppen miért is félek. Azt se vettem észre, mikor
tértek vissza anyáék, mintha egy kicsit megállt volna az idő. De ilyesmi már
korábban is történt velem Jinyounggal kapcsolatosan. Szerettem őt, és végre
biztos lehettem benne, hogy ő is hasonlóan szeretett engem.
- Tuan család! – hallottuk Joey orvosának a hangját.
- Igen? – pattant fel apa legelőször, majd egy
másodperccel később mi többiek is hasonlóan tettünk. – Mondja, hogy
problémamentesen zajlott a műtét!
- Minden rendben volt. – A négyünk sóhajától volt
hangos a folyosó, én pedig Jinyoungra néztem, mivel igaza volt, minden rendben
lett, ő pedig a kezemet fogva mosolygott rám.
- Köszönünk szépen mindent, Doktor úr! – az ő kezét
apa ragadta meg hálája jeléül.
- Igazán nincs mit. Csak a munkámat végeztem. Majd a
nővérke elmondd mindent, ha ideér. De az biztos, hogy most még pár órán
keresztül aludni fog a fiúk.
- Rendben. További szép napot! – mondta anya, majd
elbúcsúzott tőlünk az orvos, mi pedig megöleltük egymást. - Tudtam én, hogy
minden a lehető legnagyobb rendben fog zajlani – tette hozzá anya. – Sőt nem
várt pozitív fejleményt is hozott magával ez a nap – kacsintott ránk
Jinyounggal.
- Csak nem? – húzta fel a szemöldökét apa, mire én
csak elpirulva néztem a földet.
- Ha arra gondol, hogy Mark és én egy pár vagyunk –
fogta meg ismét a kezemet a szerelmem –, akkor a válaszunk: „Csak de”.
- Hála az égnek! Tudtuk ám már azelőtt, hogy hazajött
volna Mark, hogy köztetek több is kialakult, mint azt a fiúnk megértené. Hála
az égnek, hogy nem egyirányú volt a dolog. De hát melyik meleg fiú tudna
ellenállni a mi gyönyörű és imádnivaló fiacskánknak? – simogatta meg az
arcomat, amiért lehet, hogy máskor mérges lettem volna, hisz lekicsinylőnek
találtam a dolgot, de ekkor egyszerűen képtelen voltam a boldogság és
megkönnyebbülés mellett bármilyen más érzést is táplálni.
- Nem tudom, ki képes rá, viszont én nem, ez
egyértelmű – mosolygott a szintén zavarban lévő Jinyoung.
- Annyira szép pár vagytok! – hatódott meg anya, de
úgy sejtettem, hogy a korábbi stressz is részben a könnyeinek a kiváltó oka.
- Köszönjük! Bár sokáig én azért nem mertem bevallani
saját magamnak sem az érzéseimet, mert nem tartottam magam elég jónak Markhoz.
De ha önök az áldásukat adják ránk, akkor valamelyest megnyugodtam. – Ilyen
furcsán még nem láttam Jinyoungot viselkedni. Éreztem, hogy izzadt a keze, az
enyémet pedig már szinte fájdalmasan erősen szorította. A szája egy kicsit
remegett, a szemeit pedig nagyra nyitotta. Mindezt azért, mert félt, hogy nem volt elég jó hozzám, és hogy a szüleimtől is esetleg ezt a visszajelzést kapja.
Mintha csak álmodnám az egészet, úgy éreztem magam, hisz simán ment az öcsém
műtétje, életem szerelme pedig konkrétan a szüleim áldását várta a
kapcsolatunkra, amit tudtam, hogy meg fog kapni, de látni őt, mennyire izgul a
válaszuk miatt, szörnyen hízelgő volt.
- Jinyoung, rosszabb fiúnak a világért sem engednénk,
hogy a párja legyen. Nagyon törékeny gyermekünk van, és most nem az alkatára
gondolok – nézett rám anya kedvesen –, hanem a lelkére. De ezt te úgy hiszem,
pontosan jól tudod.
- Igen. Meg nem mondanám, a külseje vagy a belsője törékenyebb
és gyönyörűbb – pirult bele a saját szavaiba a szívem választottja, bár nálam
nem lehetett vörösebb.
- A tiéd az áldásunk – fogta meg a szabad kezét apa. –
Nem kérdés. Na, de mi keressük meg, drágám, az érintett nővért, akit az orvos
mondott!
- Persze.
- Tényleg megtörténtek az elmúlt percek? – néztem Jinyoungra
hitetlenül, miután kettesben maradtunk.
- Meg, és most már senki sem veheti el őket tőlünk –
húzta össze a szemét mosolygás közben, ami a legvonzóbb szokása volt számomra.
- És vajon Jackson és Jaebum is el fognak fogadni
engem, ahogy a szüleim téged? És a többieknek sem lesz bajuk azzal, hogy egy
pár vagyunk? – maradtak még kételyek bennem ezekkel kapcsolatosan.
- Jackson és Jaebum már hetek óta rágják a fülemet
azzal, hogy mi teljesen összeillünk. Sőt Jackson csak azzal a feltétellel
engedett el, hogy egy párként térünk haza – nyugtatott meg. – A többiekről
pedig annyit, hogy azt is elfogadták, hogy Jaebum és Youngjae egy pár lettek,
ahogy arra már korábban utaltam.
- Egek! Alig jöttem el, és máris ilyen fejlemény van
otthon. De várjunk csak! – esett le végre valami. – Hát, akkor ezért volt olyan
féltékeny és mogorva az irányomba Jaebum az utóbbi időszakban! Sohasem miattad
volt mindez, hanem amiért azonnal összebarátkoztam Youngjaeval.
- Pontosan – bólogatott erőteljesen. – Nekem, akkor
vallotta be az érzéseit, amikor egyszer kerek-perec rákérdeztem, hogy miért
ilyen furcsa veled.
- Aha! És hogy jöttek össze? Légyszíves meséld el! –
voltam kíváncsi.
- Ezer örömmel.
Így, hogy már mi is egy pár lettünk – még ha csak
röpke tíz perce is –, a lehető legnagyobb lelkesedéssel hallgattam Jinyoung
szavait. Remek történet volt, és végre jobban beleláthattam Jaebum
személyiségébe is, aminek nagyon örültem, és annak is, hogy nem csak mi leszünk
otthon a friss és boldog szerelmespár. Bár azonnal felmerült bennem esetleges
kellemetlenségként, hogy a másik három fiút miként érinti majd, hogy két meleg
párral kell együtt élniük, de hittem bennük és magunkban is Jinyounggal, hogy
felnőtt emberek módjára meg tudjuk oldani ezt a dolgot. Én például nem
terveztem ezután sem mindenki előtt letámadni Jinyoungot, és ehhez hasonló
dolgokat.
- Minden rendben lesz – mondtam most én Jinyoung korábbi
beteljesült jóslatát.
(Minden
kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése