2018. június 19., kedd

Tört Angol - MarkJin fanfiction - 21. fejezet


Huszonegyedik fejezet – Beteljesült jóslat



Mark:

- Hm… Már itt kellene lennie – ráncoltam a homlokom, miközben belülről rágtam a számat az idegességtől.
- Meglesz, kisfiam, csak nyugodj meg! – kért anya, de a szavai most hatástalanok voltak.
- Nézzünk körül! – intettem a kezemmel, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy a reptér minden szegmensét átnéztük, ahova repülőjegy nélkül be lehetett jutni. Ráadásul a telefonját se vette fel Jinyoung, ami viszont kicsöngött.
- Na jó, ennek a fiúnak van láthatatlanná tévő köpenye, vagy csak szeret bújócskázni? – kezdett apának is elfogyni a türelme.
- Az nem ő? – mutatott az öcsém egy szék felé, ahol hátal ült valaki. Én rögtön tudtam, hogy a szerelmem az, amitől a szívem vad dübögésbe kezdett, épp ezért azonnal odarohantam hozzá.
- Jinyoung, hát itt vagy! Már mindent tűvé tettünk érted – hajoltam le hozzá, miután megpillantottam a gyönyörű arcát, ami szörnyen hiányzott, majd szorosan magamhoz is öleltem.
- Ó, bocsánat! Azt hittem, hogy még nem vagytok itt, azért sem hívtalak – szabadkozott.
- De én hívtalak, csak gondolom, lenémítva, repülőüzemmódban hagytad a telefonodat.
- Az megeshet. Sajnálom, hogy kerestetek – láthatólag kellemetlenül érezte magát.
- Semmi baj. Most viszont hadd mutassam be a családomat! – kértem, ő pedig azonnal talpra is pattant.
A bemutatkozás felhőtlenül ment, mi az hogy, Jinyoung konkrétan megköszönte a szüleimnek, hogy ilyen remek fiút neveltek, amitől nagyon elpirultam, főleg, hogy közben olyan mélyrehatóan nézett rám, mint előtte még soha, amit jó jelnek vettem, hogy talán volt nála esélyem. Még az is megfordult a fejemben, hogy a távollétem miatt ő is rájött, hogy többet érez irántam, mint azt korábban hitte.

A hazaút során szegény Jinyoung egy percre sem hallgathatott el, mert a családom mindenféléről kérdezgette. Láthatólag mindkét irányból pozitívan fogadták egymást, ami jól esett, de folyton eszemben volt, miért is jött ide a szerelmem, így nem voltam valami nyugodt, sőt.
- Mikor kell befeküdnöd? – kérdezte az öcsémet Jinyoung, és ez az apró figyelmesség nekem is jólesett.
- Reggel fekszem be, és déltől lesz a műtét – felelte Joey, és meglepően nem volt ideges, de én helyette is idegeskedtem bőven. Érkezéskor vettem észre, hogy a kezem végig ökölben volt, és hogy a lábam igencsak gyorsan járt.
Miután Jinyoung kedvesen megdicsérte, milyen szép házunk volt, és apa pedig kijelentette, hogy nálunk nem volt módi a földön aludni, ezért kap pótágyat, felmentünk a szobámba. Furcsa volt beengedni oda, ahol felnőttem, de így még közelebb éreztem magamhoz. Azonban csak akkor realizáltam, hogy bakiztam, amikor Jinyoung ledermedve nézte a JJ Project poszteremet a falamon.


- Ó! Erről teljesen elfelejtkeztem. Mármint… - Ha akkor piros voltam, amikor a családommal közölte, milyen remek fiút neveltek, ekkor valószínűleg a vörös legsötétebb árnyalatába borult az arcom, ami egy bőrfelületen lehetséges. – Már úgy megszoktam ezt a posztert, hogy elfelejtettem, hogy kényelmetlenül érzed majd magad, ha meglátod.
- Nem érzem magam kényelmetlenül, csak meglepett. Mármint azt tudtam, hogy szeretted a duónkat Jaebummal, de erre azért nem számítottam – nyelt egy nagyot, miközben az arca elárulta, hogy zavarban volt, és csak reménykedni tudtam benne, hogy jó értelemben.
- Most valamilyen kattant rajongónak nézel, akivel nem is mersz többet egy szobában aludni? – kérdeztem rá, féltve, hogy mindent elrontottam.
- Dehogyis! A régi szobám falán nekem is voltak poszterek. Igazából megtiszteltetésnek érzem, hogy egy ilyen remek fiú falán viríthatok. – Majd közelebb lépve hozzá, megszorította a kezem, amivel kicsit megnyugtatott.
- Annyira örülök, hogy itt vagy – mondtam végül.
- Én is, Mark. Én is.

Miközben anyuék pakolgattak, én Joeyval ültem az előszobában, Jinyoung pedig ott aludt a kanapénkon. Ekkor realizáltam igazán a jelentőségét annak, hogy elutazott idáig értem. Még ha nem is volt belém szerelmes, ezzel a tettével bizonyította, hogy többet jelentettem neki, mint azt korábban gondoltam volna.
- Mit ne mondjak, férfi szemmel is jó pasi, ráadásul élőben még szebb. Van valami az aurájában, amit csak akkor tapasztal meg az ember, amikor találkozik vele – jegyezte meg az öcsém.
- Mintha olyan sok mindent láttál volna korábban róla.
- Márpedig néztem egy csomó interjút vele, miután erős sejtésünk lett anyuékkal, hogy szerelmes vagy belé.
- Ó! – lepett meg a válaszával.
- Akkor is tudtam, hogy hozzád illik, most meg aztán végképp. Arról pedig nem beszélek, milyen nevetségesen gyönyörű pár lesztek, mert az már szinte vicc kategória – nyújtotta ki a nyelvét, amivel megmosolyogtatott. - Hitted volna pár hónappal ezelőtt, hogy itt ülünk a nappalinkban, miközben rólad és a jövőbeni fiúdról beszélgetünk, aki amúgy a nagy kedvenced, és hogy épp a műtétem előtt állunk, ráadásul te már nagymenő amcsi zeneszerző vagy… Annyira szürreális.
- Nem, nem hittem volna. De ez igenis a valóság, úgyhogy hozzuk ki belőle a legtöbbet! – fogtam meg a kezét, mert a mai nap során most láttam először rajta, hogy igenis félt. Túl fáradt volt ahhoz, hogy továbbra is mosolygás mögé rejtse a félelmét.
- Amúgy örülök, hogy ilyen mozgalmas napunk volt, mert így nem is volt igazán időm, hogy a műtétre gondoljak. Most pedig már itt az ideje, hogy ágyba bújjak. Jó éjt, bátyó! – állt fel, hogy megöleljen.
- Aludj jól! Szeretlek!
- Én is téged. Te pedig fektesd le a koreai barátunkat! – intett Jinyoung felé.
- Máris – mosolyogtam, majd végig néztem, ahogy a szüleinktől is elbúcsúzik, akik szintén idegesebbnek tűntek az átlagosnál. – Apu, segítesz az ággyal? – tereltem el a témát, miután az öcskös elment.
- Persze.
- Jinyoung, szerintem jobb lesz, ha lefekszel. Apuval bevittük a pótágyat – keltettem fel, miután mindent elrendeztünk neki.
- Ó, rendben – mondta kábán, amitől olyan aranyos volt, hogy majd megzabáltam.
Ezután gyorsan le is tusolt, és azonnal újból álomba merült. Nekem viszont kellett egy óra, hogy elaludjak, hiszen Joey és Jinyoung miatt is kavargott egy csomó minden a fejemben. Arra viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy arra kelek, hogy Jinyoung ott világít előttem a telefonjával, miközben majd felfal a szemével. Hirtelen azt hittem, csak álmodtam az egészet, főleg, miután az ajkát az enyémre tapasztva belém fojtotta a szót. Meg akartam mozdulni, és viszonozni a csókját, de egyszerűen leblokkoltam, mintha minden egyes arcizmom sztrájkolni kezdett volna. Ezért igen hamar elvált tőlem, és valószínűleg teljesen félreértette az ábrázatomat, mert egy „Szörnyen sajnálom” után kizárta a telefonján a fényt, majd egy hatalmas csattanással esett az ágyára, és hallottam, hogy halkan szipogott is magában.
Életemben nem voltam még olyan mérges magamra, mint ekkor, hisz a szerelmem megcsókolt, és én még arra sem voltam képes, hogy visszacsókoljak, vagy legalább mondjak valamit. Sőt az arcizmomnak negyedóra kellett, hogy képesek legyenek újból mozogni. Egy csődtömegnek éreztem magam, valakinek, aki önmaga ellensége volt. Nem is aludtam sok mindent ezek után, így azonnal felriadtam az éber álmomból, amikor a szüleim halkan kezdtek ébresztgetni minket.
Nem beszéltünk Jinyounggal, némán, egymástól elfordulva felöltöztünk, ahogy azt Koreában már megszoktuk, majd néhány lopott pillantás után reggeliztünk egy kis müzlit a családdal – Joeyt kivéve –, csak, hogy legyen bennünk valami, majd már otthon sem voltunk.

- Egy percig se aggódjatok! Sokkal erősebb vagyok, mint azt bárki hinné. Sima liba lesz a műtét – mosolygott ránk biztatóan az öcsém, és úgy tűnt, komolyan gondolta minden egyes szavát. Nem tudtam honnan, de erőt merített magából, és ezt próbálta ránk is kivetíteni.
- Nálunk jobban senki sem tudja, kisfiam, mennyire erős vagy – ölelte meg apa, majd mind követtük a példáját.
- Minden jót, Joey – volt Jinyoung az utolsó, aki bár továbbra is zavarban volt a tegnap történtek miatt, sütött róla a támogatás.
- Köszönöm. Nemsokára találkozunk. – És már ott sem volt…


Egy idő után anyáék elmentek kávéért a földszinti büfébe, így magunkra maradtunk Jinyounggal, aki láthatólag továbbra is kényelmetlenül érezte magát. Tudtára kellett adnom, hogy igenis nem volt hiba, amit tett.
Remegtem a testem minden egyes porcikájában, amit ő is észrevett, ezért megfogta a kezemet. A kézfejem az övével összekulcsolva nem csak szép látvány volt, hanem nyugtatólag is hatott rám, bár ez egy újfajta bizsergést váltott ki belőlem, ami legalább már nem a félelemmel volt kapcsolatos, sokkal inkább izgalom volt a részemről.
- Minden rendben lesz. – Lehet, hogy már vagy századjára hagyta el ez az elmúlt egy napban a száját, de mégis, minden egyes alkalommal elérte a hatását. Még ha csak pár perc erejéig is, de tényleg elhittem, hogy minden a lehető legnagyobb rendben lesz.
- Köszönöm, hogy itt vagy velem – mondtam, majd egy gyenge puszit leheltem az ajkára, amivel, ahogy arról tágra nyílt szemei árulkodtak, megleptem őt, de valószínűleg közel sem annyira, mint amennyire ő lepett meg engem az éjjel. – Szeretlek, Jinyoung, és nem csak úgy, mint egy barátot. Kezdettől fogva több voltál számomra. Ha te is tudsz így szeretni, és nem csak egy kis fellángolás vagyok neked, akkor kérlek, ne lökj el magadtól! – Nem tudtam, honnan jött a bátorságom, hogy ezeket mondjam – talán az élet illékonyságát éreztem meg a testvérem műtétjének az eredményére várva , de mindenképp jó döntésnek tűnt szabadjára engedni a kikívánkozó szavakat.
- Még hogy kis fellángolás! Kikérem magamnak! Olyannak ismertél meg, aki így tekintene rád? – láthatólag kicsit megsértődött, de azért boldog is volt, ezt le sem tagadhatta volna.
- Nem, de azért nem árt félni, minthogy pár hét múlva összetörd a szívem, mert már ki is ábrándultál belőlem. Ráadásul a közös munkát és együtt élést is megnehezíti, ha mi összejövünk – hoztam fel ezt a nem másodlagos dolgot is.
- Szerintem meg pont, hogy megkönnyíti majd a helyzetünket, hogy végre nem lesz ott közöttünk a magunkba fojtott vonzódás.
- Biztos?
- Igen. Jaebum és Youngjae erre remek példák.
- Tessék? – zavarodtam össze.
- Nem lényeg. Majd mindent elmesélek, ha ezen túl leszünk. – Ekkor magához ölelt, és karjainak menedékében hirtelen elfelejtettem, hol vagyok, és éppen miért is félek. Azt se vettem észre, mikor tértek vissza anyáék, mintha egy kicsit megállt volna az idő. De ilyesmi már korábban is történt velem Jinyounggal kapcsolatosan. Szerettem őt, és végre biztos lehettem benne, hogy ő is hasonlóan szeretett engem. 


- Tuan család! – hallottuk Joey orvosának a hangját.
- Igen? – pattant fel apa legelőször, majd egy másodperccel később mi többiek is hasonlóan tettünk. – Mondja, hogy problémamentesen zajlott a műtét!
- Minden rendben volt. – A négyünk sóhajától volt hangos a folyosó, én pedig Jinyoungra néztem, mivel igaza volt, minden rendben lett, ő pedig a kezemet fogva mosolygott rám.
- Köszönünk szépen mindent, Doktor úr! – az ő kezét apa ragadta meg hálája jeléül.
- Igazán nincs mit. Csak a munkámat végeztem. Majd a nővérke elmondd mindent, ha ideér. De az biztos, hogy most még pár órán keresztül aludni fog a fiúk.
- Rendben. További szép napot! – mondta anya, majd elbúcsúzott tőlünk az orvos, mi pedig megöleltük egymást. - Tudtam én, hogy minden a lehető legnagyobb rendben fog zajlani – tette hozzá anya. – Sőt nem várt pozitív fejleményt is hozott magával ez a nap – kacsintott ránk Jinyounggal.
- Csak nem? – húzta fel a szemöldökét apa, mire én csak elpirulva néztem a földet.
- Ha arra gondol, hogy Mark és én egy pár vagyunk – fogta meg ismét a kezemet a szerelmem , akkor a válaszunk: „Csak de”.
- Hála az égnek! Tudtuk ám már azelőtt, hogy hazajött volna Mark, hogy köztetek több is kialakult, mint azt a fiúnk megértené. Hála az égnek, hogy nem egyirányú volt a dolog. De hát melyik meleg fiú tudna ellenállni a mi gyönyörű és imádnivaló fiacskánknak? – simogatta meg az arcomat, amiért lehet, hogy máskor mérges lettem volna, hisz lekicsinylőnek találtam a dolgot, de ekkor egyszerűen képtelen voltam a boldogság és megkönnyebbülés mellett bármilyen más érzést is táplálni.
- Nem tudom, ki képes rá, viszont én nem, ez egyértelmű – mosolygott a szintén zavarban lévő Jinyoung.
- Annyira szép pár vagytok! – hatódott meg anya, de úgy sejtettem, hogy a korábbi stressz is részben a könnyeinek a kiváltó oka.
- Köszönjük! Bár sokáig én azért nem mertem bevallani saját magamnak sem az érzéseimet, mert nem tartottam magam elég jónak Markhoz. De ha önök az áldásukat adják ránk, akkor valamelyest megnyugodtam. – Ilyen furcsán még nem láttam Jinyoungot viselkedni. Éreztem, hogy izzadt a keze, az enyémet pedig már szinte fájdalmasan erősen szorította. A szája egy kicsit remegett, a szemeit pedig nagyra nyitotta. Mindezt azért, mert félt, hogy nem volt elég jó hozzám, és hogy a szüleimtől is esetleg ezt a visszajelzést kapja. Mintha csak álmodnám az egészet, úgy éreztem magam, hisz simán ment az öcsém műtétje, életem szerelme pedig konkrétan a szüleim áldását várta a kapcsolatunkra, amit tudtam, hogy meg fog kapni, de látni őt, mennyire izgul a válaszuk miatt, szörnyen hízelgő volt.


- Jinyoung, rosszabb fiúnak a világért sem engednénk, hogy a párja legyen. Nagyon törékeny gyermekünk van, és most nem az alkatára gondolok – nézett rám anya kedvesen , hanem a lelkére. De ezt te úgy hiszem, pontosan jól tudod.
- Igen. Meg nem mondanám, a külseje vagy a belsője törékenyebb és gyönyörűbb – pirult bele a saját szavaiba a szívem választottja, bár nálam nem lehetett vörösebb.
- A tiéd az áldásunk – fogta meg a szabad kezét apa. – Nem kérdés. Na, de mi keressük meg, drágám, az érintett nővért, akit az orvos mondott!
- Persze.
- Tényleg megtörténtek az elmúlt percek? – néztem Jinyoungra hitetlenül, miután kettesben maradtunk.
- Meg, és most már senki sem veheti el őket tőlünk – húzta össze a szemét mosolygás közben, ami a legvonzóbb szokása volt számomra.
- És vajon Jackson és Jaebum is el fognak fogadni engem, ahogy a szüleim téged? És a többieknek sem lesz bajuk azzal, hogy egy pár vagyunk? – maradtak még kételyek bennem ezekkel kapcsolatosan.
- Jackson és Jaebum már hetek óta rágják a fülemet azzal, hogy mi teljesen összeillünk. Sőt Jackson csak azzal a feltétellel engedett el, hogy egy párként térünk haza – nyugtatott meg. – A többiekről pedig annyit, hogy azt is elfogadták, hogy Jaebum és Youngjae egy pár lettek, ahogy arra már korábban utaltam.
- Egek! Alig jöttem el, és máris ilyen fejlemény van otthon. De várjunk csak! – esett le végre valami. – Hát, akkor ezért volt olyan féltékeny és mogorva az irányomba Jaebum az utóbbi időszakban! Sohasem miattad volt mindez, hanem amiért azonnal összebarátkoztam Youngjaeval.
- Pontosan – bólogatott erőteljesen. – Nekem, akkor vallotta be az érzéseit, amikor egyszer kerek-perec rákérdeztem, hogy miért ilyen furcsa veled.
- Aha! És hogy jöttek össze? Légyszíves meséld el! – voltam kíváncsi.
- Ezer örömmel.
Így, hogy már mi is egy pár lettünk – még ha csak röpke tíz perce is , a lehető legnagyobb lelkesedéssel hallgattam Jinyoung szavait. Remek történet volt, és végre jobban beleláthattam Jaebum személyiségébe is, aminek nagyon örültem, és annak is, hogy nem csak mi leszünk otthon a friss és boldog szerelmespár. Bár azonnal felmerült bennem esetleges kellemetlenségként, hogy a másik három fiút miként érinti majd, hogy két meleg párral kell együtt élniük, de hittem bennük és magunkban is Jinyounggal, hogy felnőtt emberek módjára meg tudjuk oldani ezt a dolgot. Én például nem terveztem ezután sem mindenki előtt letámadni Jinyoungot, és ehhez hasonló dolgokat.
- Minden rendben lesz – mondtam most én Jinyoung korábbi beteljesült jóslatát.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése