Wang Gae, Park Gae - JinSon fanfiction - 29. rész

Huszonkilencedik fejezet – Gyógyulásra van szükségem

Jinyoung:

Nemrég, mikor nálunk járt Mark és Jaebum, elfogott a félelem, hogy túl szép volt minden az életünkben, és meglesz mindennek a böjtje. Ez a félelem csak tovább nőtt bennem, miután lefeküdtünk Jackievel, és úgy éltünk tovább, hogy eltűnt a szexuális frusztráltság a páromból. Mármint továbbra is sokszor volt erekciója, főleg, amikor hosszasan bámulta a fenekemet, miközben együtt főztünk, vagy amikor az udvaron játszottam a kutyánkkal. De már nem szégyellte, nem rakott maga elé semmit, nem futott be a fürdőbe sem. Viszont azt sem forszírozta, vajon mikor tesszük meg ismét a dolgot. Továbbra is türelmes volt, és én újból meg akartam ezt neki hálálni, és nem mellesleg, ismét érezni azt, mennyire szeretett és ragaszkodott hozzám. El is terveztem, hogy a napokban újból odaadom neki magam, hátha ezzel a tanítványának az elköltözése miatti letargiájából is kihozhatom. Pont ezért, elé is mentem Jinsonnal az utolsó előtti órájára, hogy együtt ballagjunk haza. Épp azon agyaltunk, mi legyen a következő cikkünk témája – mert már időtálló volt, hogy belekezdjünk –, amikor egy igencsak magas, korunkbeli srác állt meg előttünk.

- Ó! – döbbent le, viszont mivel én életemben nem láttam, így azonnal Jackson arcát fürkésztem, aki szintén megdermedt.

- Szia, Yu-Yugyeom! – habogott zavartan.

- Szia! Hát te? Vagyis ti? – A másik srác sem volt éppen nyugodt.

- A kutyánkat sétáltatjuk a párommal – felelte Jackie, majd büszkén kihúzva magát, hátulról átkarolt és magához vont, ezzel is jelezve, hogy mi egymáshoz tartoztunk.

- Szóval a párod – emésztgette a szavait Yugyeom. – És mióta vagytok együtt?

- Négy és fél hónapja – feleltem, mivel láttam Jackien, hogy hirtelen nem tudta, mit válaszoljon, hiszen nem olyan rég lettünk csak hivatalosan egy pár, de mivel több, mint négy hónap is eltelt, amióta együtt éltünk, így úgy gondoltam, ezt az időtartalmat mondom.

- Értem – csak ennyit reagált a srác, majd kimentve magát, elviharzott.

- Hát ő meg ki volt? – kérdeztem rá kíváncsian.

- A volt párom – felelte Jackie egy mély sóhajtás után.

- Aha! – Ekkor először én voltam féltékeny  Jackson miatt. Szörnyű fájdalmat éreztem a mellkasomban, ahogy belegondoltam, hogy más valaki oldalán volt korábban, amikor én még a létezéséről sem tudtam. Meg is ráztam a fejem, hogy kiűzzem belőle ezeket a fájdalmas képeket.

- Nyugi, sohasem szerettem – felelte könnyedén.

- Ezt nehéz elhinnem, hogy te, a csupa szív Jackson Wang, ne szeresd a párodat – hitetlenkedtem, mivel azt hittem, csak nyugtatásképpen mondta ezt.

- Márpedig nem szerettem, csak valamelyest kedveltem. De mai fejjel előbb jönnék össze Jaebummal vagy Markkal, bárhogy nem jönnek be külsőleg.

- Nem értelek, ha ennyire nem voltál odáig érte, miért lettél egyáltalán a párja. – Közben hazaértünk, így előbb megtisztogattuk Jinsont, és csak utána folytattuk, amibe belekezdtünk.

- Kétségbe voltam esve. Akkortájt vallottam be a szüleimnek, hogy meleg vagyok, és kihasználtam az első adandó alkalmat, hogy legyen valakim. Egyszerűen féltem, hogy tíz évig nem jön más, aki így közeledne felém. Azért meleg pasikként nincs olyan nagy mozgásterünk – folytatta, de én még mindig össze voltam zavarodva.

- De ez akkor sem vall rád, hogy csak kétségbeesésből összegyere valakivel.

- A mostani énemre nem is, de általa tanultam meg, hogy jobb egyedül lennem, mint olyan valakivel, akit nem szeretek. Még csak nem is tetszett. Mármint persze, nem csúnya, vagy ilyesmi, de nem az esetem. Olykor még arra is kényszerítenem kellett magamat, hogy megcsókoljam. És ha fizet nekem, se tudtam volna ennél tovább menni. Először azt hittem, azért, mert még épphogy csak felvállaltam, hogy a pasik vonzanak, de aztán rájöttem, hogy itt nincs se szerelem, se kémia a részemről, ezért szakítottam vele. – Felelte, majd mesélt egy táncos incidensről: miután szétmentek, Yugyeom bosszúból megosztott Youtubeon egy korábbi felvételt, amin Jackie részegen táncolt. De már ez sem érdekelte őt, csak az, hogy végre kiszállt egy mérgező kapcsolatból.

Viszont valamit még mindig nem értek: ő sem szeretett viszont téged? Mert nem látnám, hogy bántana, amiért így viselkedtél vele.

- Szeretett, mármint azt állította. De ha így is volt, azért nincs bűntudatom, mert neki meg kezdetben csak BamBam pótlék voltam – felelte, és közben elkezdett nevetni. – Bocsi, csak egy vicc ez az egész sztori.

- Akkor fejtsd ki, hadd nevessek én is! – kértem, bár eddig semmi nevetségest nem találtam a dologban, inkább szomorú volt mindezt végighallgatnom.

- Az adta meg a végső löketet, hogy szakítsak Yugyeommal, hogy bevallotta, eredetileg csak azért jött össze velem, hogy így BamBam közelébe férkőzhessen, mert bele volt zúgva. Egy évfolyamra jár Bamievel, így ismerte meg. De hamar rájött, hogy ő heteró, és végül elviekben belém szeretett. Viszont én képtelen voltam rá, és mikor megtudtam, hogy ő is kezdetben kihasznált, bűntudat nélkül szakítottam vele. Aztán jött a kis videós akciója, de az már tényleg nem izgatott. Engem ő már nem érdekel, és nem is fog.

- Aha – emésztgettem a hallottakat. – Most meglepődtem, Jackson. Annyira fura ilyet hallani tőled. De ha tényleg ez a tanulólecke kellett ahhoz, hogy ma az légy, aki vagy, akkor megérte. Viszont én sajnálom ezt a fiút. Legalább lett azóta új párja?

- Bamie azt mondta, nem, és hogy nagyon búval baszott az egyetemen is, főleg, amióta látta Lisával a barátomat. Bár úgy sejtem, ez a mai találkája velünk, sem tette éppen boldogabbá. De hátha lassan ő is talpra áll végre. – A szeméből kiolvastam, hogy tényleg ezt kívánta, viszont az is lerítt róla, hogy már nagyon nem akart tovább beszélni erről a témáról, így másra tereltem a szót.

Az én elmémből viszont nem lehetett egy könnyen kiűzni Yugyeomot: sokszor eszembe jutott, hogy lehet, még mindig fájdalmasan vágyott Jackson és BamBam után. Maga alatt vágta a fát, amikor Jackiehez közeledett, mert így már két emberért is vérzett a szíve, de akkor sem hittem, hogy ezt érdemelte. Annyira sokat kattogott ezen az agyam, hogy hirtelen, amikor másnap ismét Jinsont sétáltatva megjelent előttem, pont ott, ahol előzőnap is belefutottunk, azt hittem, hogy csak a képzeletem játszott velem. De mikor elállta előttem az utat, rájöttem, hogy nem erről volt szó.

- Hova-hova ilyen sietősen? – kérdezte, és ekkor már azt is kiszúrtam, hogy részeg volt, amitől azonnal pánikolni kezdtem. Egy random részeg embertől is megijedtem volna, de mivel neki múltja volt Jackievel, így duplán ijesztővé vált a helyzet.

- Én épp hazafele tartok – feleltem, és próbáltam magabiztosságot erőltetni a hangomba.

- Elkísérlek.

- Ne! – vágtam rá, és ekkor már az egész testemben remegtem.

- Miért? Nem harapok, csak ha szeretnéd – kacsintott, amitől a gyomrom is felfordult.

- Na jó, én tényleg megyek. Szia! – Már indultam volna, de visszarántott magához, majd úgy tartott, hogy esélyem se legyen mozdulni.

- Nem mész te sehová. Legalább is addig nem, amíg meg nem tudom, mitől vagy te több, mint én. Ahogy rád néz Jackie, úgy rám sohasem nézett. Lehet, hogy BamBam barátnőjével nem tudok versenyezni, mert nincs hosszú lófarkam, se mellem, de te veled igen. Mutasd, mit tudsz!

Akkor és ott az agyam egyik távoli zugába menekültem: ismét felhúztam magam köré a falaimat, hogy ne fájjon úgy, ahogy az engem szorító fiú vadul tépte az ajkaimat, majd utat is tört a nyelvévvel magának. Ahogy az egyik kezét levezette a fenekemre, hogy masszírozza, már végképp bezártam magam a saját váramba, melynek erődjei a lehető legbiztosabban álltak. Épp ezért alig fogtam fel, hogy Jinson mentett meg: a kutyám nem bírta nézni, ahogy a gazdáját bántják, így ott harapta Yugyeomot, ahol érte.

- Ezt még megkeserüli az a jószág! – ordította, majd elrohant, én pedig összerogyva a járdán, vadabbul zokogtam, mint az elmúlt egy évben bármikor.

A percek, amiket a hideg betonon töltöttem, órákká, sőt napokká nőtték ki magukat az elmém eltorzított óráján. Minden egyes másodpercben újabb és újabb darabkák törtek le a szívemből, ahogy éreztem magamon az akaratos érintéseket: az egyik kezét a fenekemen, a másikat a karomon, a nyelvét a számban. Ekkor sikerült feltápászkodnom, mivel a csókjának felidézésétől hányingerem lett, így rohanva haza, épphogy kibírtam a mosdóig.

Ezután azonnal a zuhanyrózsa alá álltam, hogy lemossam magamról a mocskát. De ez nem volt ilyen egyszerű; az én esetemben végképp nem. Egy memória törlés kellett volna ahhoz, hogy mindez semmissé váljon számomra. És én nemrég még sajnáltam ezt az undorító embert. Nem érdemelte meg: ő csak gyűlöletet és megvetést várhatott tőlem ezek után.

- Jinyoung! – hallottam Jackson hangját, aki megérkezett az egyetemről. Képtelen voltam válaszolni neki, vagy akárcsak megmozdulni, így törölközővel a derekamon, a kád szélén ülve vártam, hogy rám találjon. – Hát itt vagy, napsugaram! – örült, de az öröme azonnal ijedtségbe ment át, amint meglátta, milyen állapotban voltam. – Te jó ég, mi történt?

- Ne, könyörgöm, ne közelíts! – emeltem fel magam elé a kezemet, mert jelenpillanatban az ő érintései is taszítottak. – Miattad van az egész! Miért kellett neked összejönnöd valakivel, aki még csak nem is tetszett?

- Micsoda? Te Yugyeomról beszélsz? – kezdett jó helyen tapogatózni.

Végül töviről-hegyire lehadartam neki mindent, ő pedig gyilkos tekintettel elviharzott. Csak annyit mondott távozás előtt, hogy ezért még meg fog fizetni Yugyeom. Féltem, hogy túlságosan megveri, és akár bajba is kerülhet emiatt, de közben megkönnyebbültem, amiért egyedül hagyott, mert így nem gátolhatott meg abban, hogy megtegyem, amit terveztem.

Jackson:

Tudtam, hogy életem eddigi legnagyobb hibája volt a Yugyeommal való kapcsolatom, de csak ekkor bizonyosodott be igazán, mekkorát is vétettem akkor. Ahogy végighallgattam, miket tett Jinyounggal, elborult az elmém, és nem járt máson az agyam, minthogy ezt tízszeresen megbosszulom. Taxiba sem kellett ülnöm, mivel gyors tempóban sétálva, húsz percre lakott tőlünk. Odaérve, nem bajlódtam a csengővel, azonnal az ajtón kezdtem el dörömbölni. Mivel a legfrissebb tudomásom szerint egyedül élt, ezért nem fogtam vissza magam.

- Jack… - Azt se hagytam, hogy befejezze, már jól képen is vágtam, majd beljebb lökve a házába, bezártam magunk után az ajtót, mert ez csak ránk tartozott.

- Te utolsó, gyalázatos féreg!  - Ismét célba találtam, csak most az arcának a másik oldalán. – És még csodálkozol, hogy nem kellettél nekem? Kinek kellenél te? Mondd, kinek!? Egy gerinctelen valaki vagy. A kétségbeesés szörnyű hatással van rád. – Most a földre löktem, és kétszer is gyomorszájon rúgtam, majd ráülve a derekára, a pólójánál fogva rántottam fel az arcát, az enyémmel egy magasságba, így meg is csapott a szájából áradó alkohol szag. – Nem tudom, hogy bírsz tükörbe nézni reggelenként, de majd most teszek róla, hogy egy olyan szétroncsolt kép fogadjon, amilyen a lelked mélyén vagy.

Csak ütöttem, ahol értem. Végül arra eszméltem fel, hogy ájultam feküdt előttem. Nem is próbált védekezni. Részeg volt, de talán direkt nem ellenkezett, mert tudta, hogy megérdemelte. Egy biztos volt vele kapcsolatosan: undorító dolgokra volt képes, de utánuk mindig beismerte azokat. Talán ekkor sem lett volna másképp, ha nem agresszíven jelenek meg. De ez engem nem érdekelt: a lelkiismeretével való küzdelem csak rátartozott. Én megtettem, amit meg akartam, innentől kezdve már az volt a lényeg, hogy minél előbb visszatérjek a páromhoz. Azonban egy üres ház fogadott otthon, és az asztalon lévő papírfecni volt az egyedüli magyarázatom.

Sajnálom, Jackson, de most haza kell mennem anyáékhoz. Mást nem bírnék elviselni a közelemben. Gyógyulásra van szükségem, így muszáj ismét a régi szobámban lennem.

Jinyoung

- Ne! Istenem, ne! – kezdtem el zokogni.

Bekövetkezett az, amitől az ideköltözésem óta a leginkább féltem: elveszítettem őt, ráadásul saját hibámból. Bár ezt a hibát régebben követtem el, de attól még nem volt kevésbé az én hibám. Nekem kellett volna elszenvednem ennek a következményeit; csak nekem. Dühös voltam az életre, mert mindkettőnkkel elhitette, hogy minket egymásnak teremtett Jinyounggal, és hogy én jó hatással voltam rá. De bármennyit is lépett előre általam, azok most mind semmisé váltak emiatt a baklövés miatt. Talán mindent elölről kellett kezdenünk? De volt egy gondolat, ami ennél is jobban megrémített: hogy Jinyoung esetleg esélyt sem ad majd, hogy helyre hozzam a dolgokat. Utáltam Kim Yugyeomot, de még nála is jobban utáltam saját magamat, amiért összeálltam vele annak idején.

Ui.: Sajnálom, ha felzaklattalak titeket ezzel a résszel. Remélem, senki sem hiszi, hogy nem szeretem Yugyeomot. Természetesen soha nem néznék ki ilyesmit belőle: ez a történet csak fikció, és bár sokszor próbálom belecsempészni a valódi személyiségét is a fiúknak, Yugyeom esetében teljesen másként jártam most el. 

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)