Jackson:
Átlagosnak indult a napom: elhatároztam, hogy mivel
Jaebum elutazott egy kis időre, kihasználva az alkalmat, hogy egyedül vagyok
otthon, az egyik kedvenc ételemet főzöm, amiért a párom nem igazán rajongott.
Épp ehhez vásároltam be, amikor kilépve a boltból, nem mást láttam meg az utca
túloldalán sétálni a feleségével, mint Park Jinyoungot. Nem is ez volt a
meglepő, hiszen nagy szívfájdalmamra ilyesmi nem kevésszer fordult elő, abból
kifolyólag, hogy csak négy utcával lakott arrébb tőlem, hanem mert Jisoo hasa
egyértelműen nőni és gömbölyödni kezdett, ami nem jelenthetett mást, minthogy
életem első nagy szerelme apuka lesz.
Szinte minden egyes pillanatára és impulzusára
emlékeztem azoknak a hónapoknak, amikor egy pár voltunk, bárhogy négy év
távlatából tekintettem vissza rájuk. Kezdetben a sok bujkálás és titkolózás
izgalmasnak tűnt. Akkor tájt még csak a szüleim tudták, hogy biszexuális
vagyok, akik már jóval azelőtt rájöttek erre, minthogy én bevallottam nekik,
így nem csináltak ügyet a dologból, már csak azért sem, mert sokkalta
nyitottabbak voltak annál. Ellenben Jinyoung szüleivel, akik rögtön azután,
hogy a fiúk betöltötte a tizenhetedik életévét, elkezdték unszolni, hogy
keressen maga mellé egy jóravaló lányt, akit nemsokára elvehet, és aki majd
támogatja, míg ő átveszi az irányítást a családi vállalkozásuk felett. Jinyoung
akkoriban egyáltalán nem ezt akarta: sokkal jobban vonzotta egy szabadabb élet
az én oldalamon, rólam nem is beszélve. Nekem szilárd meggyőződésem volt, hogy
ő az, aki mellett le kell élnem az életemet. Amikor ezt közöltem Jinyounggal, ő
csak nevetett, és azt mondta: „Tizenhét évesen ezek a nagy kijelentések csak
szavak. Még nem tapasztaltunk semmit a világból, így hogyan is tudhatnánk, hogy
nincs-e odakint valaki, aki jobban illik hozzánk?” Ezzel törte először össze a szívemet. Bár ezt még megbocsájtottam neki, de aztán pár hétre rá megismerkedett
Jisoo-val, aki iránt olyan szerelem lobbant a szívében, aminek a közelébe sem
érhetett az, amit irántam táplált. Tudtam jól előtte is, hogy jobban vonzották
a nők, és én azon kevés férfi közé tartoztam, aki tetszett neki, de pont emiatt
éreztem magam különlegesnek. Utáltam azért, amit velem tett, ahogy
egyik napról a másikra kilépett az életemből. Pedig a lehető legkedvesebben
közölte velem a dolgot, és abban is igaza volt, ha továbbra is barátok
maradunk, az jobban fájt volna nekem. De ez nem hozta helyre az összetört
szívemet, ahhoz még egy teljes évet kellett várnom.
Akkoriban pizza futár voltam, mert szükségem volt
pénzre, hogy az egyetemi éveim alatt eltartsam magam, és egy Im Jaebum nevezetű
személy meglepően sokat rendelt tőlünk kaját, és külön kérte, hogy én vigyem
házhoz a rendeléseit, és rendszeresen zavarba hozott a flörtöléseivel. Majd az egyik nap azon kaptam magam, hogy berántott a
házába, és addig csókolt, amíg ki nem harcolta, hogy megadjam neki a számomat.
A többi már történelem. Imádtam mellette lefeküdni és felkelni. Vele a hétköznapi
dolgok is varázslatossá váltak. Egy baj volt: amikor üzleti útra ment, mint ekkor,
rendre előjött a fóbiáim, hogy ő is talál nálam jobbat, mint Jinyoung, és
elhagy. Azáltal, hogy szembesültem vele, a volt párom már nemcsak nős volt,
hanem jövőbeni apuka is, újból megrepedt a szívem. Nekem Jaebumra volt
szükségem, hogy a vállán kisírjam magam, hogy ölelésének védő melegében
elhiggyem: neki tényleg én voltam a nagy Ő.
- Jae, zavarlak? – kérdeztem bátortalanul a
telefonban, miután hazaértem.
- Nem, Drágám, mondd csak! – felelte könnyedén,
hiszen már megszokta az ilyen hirtelen jött hangulatingadozásaimat.
- Jinyoung apuka lesz – mondtam ki köntörfalazás
nélkül. – Én pedig itt vagyok ebben a nagy házban egyedül, és hiányzik az élő
plüssmacim, akihez odabújjak – kezdtem el pityeregni. Ilyenkor visszamentem egy
ötéves szintjére. De már megtanultam az évek alatt, hogyha volt olyan ember,
aki előtt nem kellett rejtegetnem ezt az oldalamat sem, az Jaebum volt. Míg
annak idején Jinyoung komolyságra parancsolt, addig Jaebum a maga türelmével
segített kievickélni a lelkem mély bugyrából.
- Semmi baj, Jackson. Ígérem, egy nap valahogyan mi is azok
leszünk. – Nyugodt hangleejtésének hála tudtam, hogy komolyan gondolta minden egyes
szavát, amivel megdöbbentett, a lehető legjobb értelemben. Tehát ő tényleg
velem akart közös családot alapítani!
- Csak ennyit kellett hallanom – mondtam végül, és
erőt gyűjtve a hallottakból, kitartást kívántam neki az utolsó két naphoz, amit
távol töltött, majd nekiálltam főzni.
Másnap este zajra lettem figyelmes. Rettegve, hogy
egy betörő szemelte ki magának a házat, megragadtam a baseball ütőmet – amit a
párom vett nekem az ilyen esetekre, amikor egyedül voltam otthon –, és elindultam
vele a bejárati ajtóhoz, ami másodperceken belül ki is nyílt.
- Jaebum! – ugrottam a kedvesem nyakába.
- Azért remélem, nem akartál leütni – kuncogott a
„fegyveremet” látva.
- Nem, csak hát holnapra vártalak, és tudod, milyen
félős vagyok – magyarázkodtam neki, majd vissza is raktam a helyére az ütőt.
- Persze, ezért is vettem neked. Egyébként úgy
rendeztem a dolgokat, hogy minél előbb haza tudjak jönni, hogy megnyugtassam az
én drágámat – felelte szeretet teljes hangon, majd meg is cirógatta az arcomat.
- Tényleg? – lepődtem meg, majd ezen meglepődöttségem
szinte rögtön átváltott bűntudattá. – Sajnálom, amiért gondot okoztam.
- Tudod, hogy sohasem teszed azt. Amúgy is, ha
valakit hibáztathatok, az Jinyoung, aki ennyi év után is felszínre tudja hozni
az elhagyás miatti félelmedet. És épp ezért már korábban elhatároztam, hogy
megteszek valamit, miután végeztem ezzel az úttal, de a hívásod miatt egy nappal korábbra
tettem a dolgot, hogy minél előbb biztosítsalak afelől, hogy mellettem igenis
biztonságban vagy – mondta sokat sejtetően, én viszont még azt sem fogtam fel,
hogy otthon volt, nemhogy sikerüljön kihámoznom a szavai mögött rejlő
többletjelentést.
- Nem értelek – vallottam be, de ez a kijelentésem
azonnal semmissé vált, amint a párom fél térdre ereszkedett előttem.
- Jackson Wang, te egy kincs vagy, és én igenis meg
foglak becsülni, amíg világ a világ. Nem tudok nagy beszédet mondani, de ez a
gyűrű biztosíték lehet számodra, hogy nem kell félned attól, hogy én is
elhagylak. Mert én melletted akarok megöregedni, ez sohasem volt kérdés számomra.
Mondd, te is így érzel? – Szemei úgy sugároztak, mintha reflektorként próbáltak
volna bevilágítani engem, de én mindenféle plusz fényforrás nélkül is ragyogtam,
méghozzá miatta.
- Az igennél is nagyobb igen! – mondtam végül, majd
felrántva a földről, egy szenvedélyes csókba húztam, utána pedig kitártam elé a
kezemet, amire óvatosan felhúzta a gyűrűt. – Na és, melyik országban veszel el?
- Hogy neked ennyi nem elég mára, és még egy ilyen
részletbe is belemész! – kacagott vidáman. – De tudod, mit, válassz te azok az
országok közül, ahol engedélyezett a meleg házasság! Nekem mindegy, hol mondjuk
ki az igent.
- Persze, nekem is, csak ugrattalak – feleltem, és
végre tényleg megnyugodhattam.
Ebben a percben mintha semmissé vált volna mindaz a
fájdalom, amit Jinyoung idézet elő bennem, és ezért életemben először boldog
voltam az ő házassága miatt is. Gyönyörű pár voltak Jisoo-val, így biztosra vettem,
hogy gyönyörű gyermekük lesz. Ha pedig anno nem hagy el Jinyoung, esélyem se
lett volna megtalálni az én vállig érőm sötét barna hajú hercegemet, aki ekkor
is megmentett saját magamtól és a negatív gondolataimtól.
(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)
(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése