Huszadik fejezet – Kettőnk helyett
Rey:
Apa szinte teljesen kivirult az Olimpiát megelőző
hetekben. Minden héten legalább kétszer találkoztak Jannah-val, olykor közös
programot csináltak a bátyámmal és velem. Ezt a nőt mintha az égiek is közénk
szánták volna, annyira jól beillett a családunkba. Mindannyiunkkal szót értett; Poe-val is rögtön megkedvelték egymást, és nem volt semmi baja az azonos neműek
szerelmével, így emiatt sem kerültünk kellemetlen helyzetbe. Tényleg remekül
alakultak a dolgok, de azáltal, hogy nyertem egy pótanyukát, elveszítettem a
pszichológusomat, akire nagy szükségem lett volna életem legfontosabb versenye
előtt. Először csak annyit mondott Jannah, hogy megpróbálhatnánk, hogy nem
megyek a rendelőjébe, helyette ő jön le hozzám, hogy otthonosabb legyen a dolog.
De pont emiatt, és mert féltem, hogy bármikor ránk nyithat apa vagy Finn, míg tart a
kezelés, nem tudtam többé ugyanúgy megnyílni neki, és az is feszélyezett, hogy szépen
fokozatosan a családunk tagjává vált, így féltem, hogy akár arra is képes
lenne, hogy megszegve az orvosi titoktartást, bizonyos dolgokat továbbadjon
apának, ha úgy gondolja, hogy azok rá is tartoznak. Minél inkább megszerettem
Jannah-t mint pótanyukát, annál inkább elveszítettem a pszichológusom felé
táplált bizalmamat. Az éremnek két oldala volt, és nekem ki kellett
választanom, melyik oldalára essen ez az érme, és melyik oldala nézzen felfelé,
és amint meghoztam ezt a döntést, Jannah-val akartam elsőként közölni.
- Szia! – engedtem be a szobámba a szokásos
időpontunkban.
- Ajaj, már most látom rajtad, hogy valami bánt. – Ismert
már eléggé ahhoz, hogy pár másodperc alatt helytálló következtetést vonjon le,
épp ezért furcsálltam azt, hogy eddig nem hozta szóba, hogy nekem ez a helyzet,
ami kialakult közöttünk, láthatólag nem volt komfortos.
- Talán… – kezdtem félénken. – Nem akarom
kerülgetni a forró kását: arra szeretnélek kérni, hogy ajánlj nekem egy új
pszichológust, akinek hasonlóan meg tudnék nyílni, mint ahogy azt
veled is tettem. – Kitágult pupillákkal, már szinte rettegve vártam, mit
válaszol minderre, és hogy egyáltalán milyen arckifejezéssel fog büntetni. De
Jannah nyugodt maradt, sőt egy szelíd mosollyal nyugtázta a kérésemet.
- Sejtettem, hogy eljön ez a nap, és ezért nem is
hibáztatlak, Rey. Igazából nekem kellett volna már korábban felajánlanom ezt
neked, hiszen én vagyok a szakember, aki pontosan jól tudja, hogy nem tanácsos
a munkát és a magánéletet keverni. Csak annyira megkedveltelek, és féltem,
hogyha véget ér a terápiánk, akkor többé nem mersz majd megnyílni nekem, és
szörnyen hiányoznának a beszélgetéseink. Már akkor rendkívüli lánynak
tartottalak, amikor még álmaimban sem gondoltam, hogy nemsokára az apukád párja
leszek. Az pedig, hogy segíteni tudtam neked, pont emiatt, hogy remek teremtés
vagy, még nagyobb örömet okozott nekem. De a te érdekeidet kell néznem, és
valóban ez a váltás lesz számodra a legjobb. Ha őszinte akarok lenni, már egy
ideje azon is gondolkodom, ki lenne számodra a legjobb pszichológus, csak ha
rajtam múlik, akkor az Olimpia után hozom fel ezt, de így akkor, ha gondolod,
már ma felhívom a kolléganőmet. – A szemeiből szeretet és megértés sugárzott.
Sohasem volt igazi anyukám, így annyira idegenül hatott az az érzés, ami ekkor
elárasztotta a mellkasomat. De tetszett, nagyon is.
- Megköszönném, ha felkeresnéd. És nem kell félned:
ezután is szívesen beszélgetek veled, mint anyukámmal.
Az anyukám szó hallatán elködösödött a tekintete.
Jannah-nak nem lehetett saját gyermeke, ezt nemrég árulta el nekünk, és mi Finnel
igaz, hivatalosan már aligha számítottunk gyermeknek, de attól még sejtettem,
mennyire sokat jelenthetett neki, hogy a jövőben két ember is anya jelzővel szeretné majd illetni őt, aki nemrég még azt hitte, sohasem fogja senki így
szólítani, mert nem lesz egy férfi sem, aki egy meddő nőt akarjon párjául egy
életen át. Biztos voltam benne, hogy ez így volt megírva: hogy az élet
visszasodorja mellé azt, akit egykor nem becsült meg eléggé, vagy legalább is
nem úgy szeretett, mint ahogy arra apa vágyott. Ekkor viszont nem egyedül,
hanem, ha Poe-t is közénk vesszük, akkor három „gyerekkel” együtt érkezett. Mi
egyet fizetsz, négyet kapsz csomag voltunk, és ez talán túl szépnek is tűnt így
elsőre Jannah-nak.
- Végtelenül boldoggá tennél vele, Kislányom –
bólintott, majd anyai ölelésébe zárt. Igaz, hogy tizenhat évet kellett rá
várnom, míg más születése első napjától kezdve részesülhetett ebben a
kiváltságban, de többé nem voltam féltékeny ezen szerencsés gyerekekre, sőt
tudtam, amiatt, mert ennyi ideig sóvárogtam az anyai szeretet után, csak még inkább fogom tudni
értékelni most, hogy már megkaptam.
- De ezek után ajánlom nektek apával, hogy ezúttal
ne hagyjátok, hogy bármi, vagy bárki közétek álljon – tettem hozzá, hogy oldjam
a feszültséget, de közben teljesen komolyan gondoltam minden szavamat.
- Engem most már senki sem rángathat el apád mellől,
és mellőletek sem. Lehet, hogy ez túl elhamarkodott kijelentésnek hangzik, de
régóta ismerem őt, és az évek alatt, amit változott is, mindet jó irányba, és
ez részben miattatok van Finnel – ragadta meg a kezemet, én pedig megszorítottam
az övét.
- De úgy hiszem, csak melletted tud majd igazán
kiteljesedni. Na, de akkor ki lesz az új pszichológusom? – tereltem más irányba
a témát.
- Nyugodj meg, imádni fogod. Évfolyamtársam volt az
egyetemen, és elhiheted, kiváló szakember, és ami még fontos, szinte biztosra
veszem, hogy megtaláljátok majd a közös hangot.
Ben:
A betegségem szerencsére, amilyen hirtelen jött,
olyan hirtelen el is múlt. Bár az orvosom óva intett, hogy azért azután, hogy a
tüneteim elmúltak, még két napig pihenjek, és csak könnyed sétákkal hangolódjak
az állandó mozgásra, nehogy visszaessek. Akármennyire nehezemre esett, beláttam, hogy
igaza volt, és hogy nagyobb bajt okozhattam a türelmetlenségemmel. Majd az első
két gyakorlással telt nap kegyetlen volt: azt hittem, hogy az ágyamig sem érek
el este, és izomlázam is volt, amitől már teljesen elszoktam. Még a versenymentes
időszakokban is szoktam könnyed edzéseket tartani magamnak, így az ilyen
betegségeket nagyon megéreztem minden egyes porcikámban. Mindezek ellenére nem
hagyott alább a lelkesedésem, és szerencsére nem is úgy fogtam fel a kialakult
helyzetet, mint hátráltatást a sorstól, hanem mint egy
lehetőséget arra, hogy a szervezetem kipihenje magát a nagy hajrá előtt. Az
orvosom is jelezte a maga óvatosságában – félve, miként is reagálok rá –, hogy
szerinte jelzésértékű volt, hogy az alapjáraton jó immunrendszeresem az állandó
stressz és a rengeteg mozgás következtében megadta magát ennek a vírusnak.
Akármilyen nehéz is volt, beismertem, hogy szükségem volt erre a kényszerpihenőre,
épp ezért nem elcsüggedten és reményvesztetten, hanem pont, hogy újult erővel
folytattam az Olimpiára való készülődést. Emiatt szinte észre se vettem, miként
repültek el az utolsó napok, amik elválasztottak a nagy eseménytől. Szó szerint
akkor eszméltem rá, hogy eljött az idő, amikor már a rendező ország fővárosának
repterén sétáltam a családommal, és ki-ki húzta magával a saját bőröndjét.
Vicces volt, hogy közülünk pont én vittem magammal a legkevesebb holmit.
De tudtam jól, hogy sok kiruccanásra nem lesz időm, hiszen ugyanúgy, mint három
hónappal ezelőtt, ekkor is meg akartam nézni Rey-nek és Rose-nak is minden
versenyét, sőt, ha tehettem, akkor Finn vívásain is ott ültem. Persze ezzel csámcsognivalót adva a sajtónak, akik mindebből arra következtettek, hogy
biztosan szemmel tartom a nagy riválisomat. Bár addig örültünk Rey-el, amíg nem
tűnt fel senkinek az, hogy mi már egy pár voltunk. Viszont arról sok
cikk született, hogy nagyapa és a nagybátyám kibékültek, sőt az Olimpia
napjaiban volt, aki azt is kiszúrta, hogy Hux és Luke bácsi is újból barátok.
Ez persze azt jelentette, hogy csupán egy hajszál választott el minket attól,
hogy lebukjunk, és hogy Finn szerelmi élete is jobban kezdje izgatni a sajtót.
Én személy szerint az utóbbi miatt jobban izgultam: bárhogy már sokkal
elfogadóbbak voltak általánosságban az emberek a homoszexualitással
kapcsolatosan, mint még papáék botránya idején, de mint sok más helyzetben, itt
is úgy véltem, a homofób emberek lettek volna a hangosabbak, nem pedig azok,
akiknek semmi bajuk nem volt azzal, hogy a világ egyik legkiválóbb férfi vívója egy azonos nemű személlyel alkotott egy párt. Nem akartam, hogy
megkülönböztetésnek legyen kitéve Finn, és hogy ennek a családja is megigya a
levét. Igaz, a betegségem és az Olimpiára való készülődés miatt nem volt időm
jobban megismerni Finn-t, Poe-t, Huxot és a Snoke család legújabb tagját,
Jannah-t, de tudtam, hogy ebben az esetben, ami késik, az nem múlik, és bőven
lesz majd időnk ismerkedni, amint otthon pihengetjük ki ezt a kemény
versenyszezont. Viszont ezen pihenésig még meg kellett dolgoznunk, és a
kiválóbbnál kiválóbb versenytársaink el is intézték nekünk, hogy megizzadjunk
minden egyes megnyert fordulóért. Végül is mit vártunk: egy Olimpián még az
utolsó helyezett is saját országának az egyik legjobbja, ha nem éppen a
legjobbja. Épp ezért voltam végtelenül büszke Rey-re, amiért beteljesítette azt
a megérzésemet, ami még az országos versenyen fogott el: ha lelkileg összeszedi
magát, akkor képes lesz olyanokat is legyőzni, akiktől kikapott azon a versenyen.
De nem elég, hogy legyőzte őket: esélyük sem volt ellene. Már csak abban
reménykedtem, hogy Rose-al ne sorsolják ismét egymás mellé őket, mert nem
akartam újra átélni azt a lelátón, amit múltkor. Ráadásul ekkor még nehezebb
lett volna pártatlannak maradnom, hiszen Rey napról-napra egyre fontosabb lett
számomra, és minél inkább megismertem, annál inkább úgy éreztem, hogy kijárt
neki is a sikerből, és hogy ne mindig csak a második legjobb legyen a
családjában; még ha biztosra is vettem, hogy soha, még csak egy másodperc
erejéig sem volt féltékeny a bátyjára.
Itt volt az idő, hogy Rey önmagát is meglepje azzal, milyen nagy neveket
képes legyőzni: mert ott volt benne a potenciál, és elhatároztam, hogy lelkileg
továbbra is támogatom. Viszont óvatosan akartam mindezt megoldani: elhitetni
vele, hogy képes lehet minderre, anélkül, hogy túl nagy nyomást tennék rá.
Kettőnk helyett is hittem benne és a képességeiben.
(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése