Az enyém vagy - MarkJin fanfiction - 2. fejezet

Második fejezet – Mennyei kávé

- Hát itt laksz! – lépett be Mark a lakásomba, miután kijelentette a sofőrnek, akit az ügynökségem küldött, hogy márpedig őt ne fuvarozza senki se ingyen, majd szépen hazabuszozik tőlem, miután segített lepakolni.

- Igen, ez lenne. Tudom, ahhoz képest, hogy idol vagyok, nem valami nagy. De a közhiedelemmel ellentétben nem palotákban élünk mind, főleg nem az olyanok, mint én, akik épphogy kiadták a harmadik albumjukat – mosolyogtam rá, míg ő komolyan nézett rám.

- Sohasem gondoltam ilyesmit rólad. Te egy olyan személynek tűnsz számomra, aki kerüli a felesleges fényűzést és pompát, helyette épp annyit engedsz meg magadnak, amennyit szükséges – jelentette ki visszafogottan.

- Ebbe jól beletrafáltál, pedig alig ismersz – jegyeztem meg, miközben zavaromban megvakartam a tarkómat.

- És bánnád, ha jobban megismerkednénk?

- Nem, miért, Te?

- Dehogyis! – mosolygott rám, és be kellett vallanom, gyönyörű mosolya volt. - Egyébként gondolkodtam azon, mit szeretnék tőled kérni – közben zavarában elkezdte a tarkóját vakarni. - Hisz felajánlottad.

- Hát persze, mondd csak nyugodtan – biztattam, miközben kíváncsi is lettem.

- Lehetnénk barátok? – láthatólag félt, hogy elutasítom, épp ezért minél előbb meg akartam nyugtatni, hogy semmi ilyesmiről nem volt szó.

- Bevallom, megleptél. Más szerintem inkább a bankszámlámra, mintsem rám lenne kíváncsi egy ilyen helyzetben – jegyeztem meg félig viccelve, félig szomorúan.

- Nincs szükségem pénzre – jelentette ki.

- Miért, ha lenne, akkor inkább azt kérnél? – kérdeztem rá, miközben az arcát fürkészve nem tudtam megfejteni a reakcióját. Mark egy két lábon járó kérdőjel volt számomra, de egy igazán helyes kérdőjel, ezt meg kellett hagynom.

- Nem, még véletlenül sem. Tudod, Jinyoung, van, amit nem lehet pénzzel megvenni. Én odaadnám az összes vagyonomat, ha nem lennék ennyire egyedül – jött egy nem várt vallomás tőle, és az a komorság, ami a hangjából és a tekintetéből sütött, egy pillanatra megfagyasztott. Mintha a Nap is érezte volna, hogy nem ez volt a legjobb alkalom arra, hogy a sugaraival jutalmazzon minket, és egyik pillanatról a másikra beborult az ég.

- Mark…

- Hagyd csak, most inkább megyek, mert szeretnék szárazon hazaérni, mivel nincs nálam ernyő.

- Várj, nekem van! Kérlek, vidd magaddal, ha már nem hagytad, hogy a sofőr téged is hazaszállítson.

- Ez igazán kedves tőled – vette el, majd láthatólag hezitált.

- Szeretnél még valamit kérdezni?

- Igen. Ha elkezdünk barátkozni, az csak amiatt lesz, mert hálát érzel irántam, vagy mert tényleg kíváncsi vagy rám?

- Tényleg kíváncsi vagyok rád, hisz te vagy az én megmentőm. Hogyne érdekelne az a személy, aki miatt még élek – feleltem őszintén.

- A megmentőd… – ízlelgette ezt a jelzőt. - Ez tetszik, nagyon is tetszik. Na, de most a megmentődnek mennie kell, bárhogy kapott egy ernyőt. További szép napot, Jinyoung!

- Várj, cseréljünk számot! – húztam vissza, ő pedig azonnal libabőrös lett az érintésemtől, és nyelt is egy nagyot, amit kissé furcsálltam. – Ideadod a telefonodat? – nyújtottam ki a kezemet. – Hogy beleírjam a számomat, te pedig gyorsan megcsörgethetsz, hogy én is elmentsem a tiédet.

- Öhm… Izé, hát persze – tért magához, bár fogalmam sem volt, hogy miből. – Itt van.

- Tessék, most már te jössz – adtam vissza neki, ő pedig felhívott, ahogy azt kértem, így már az elérhetőségünk is megvolt egymásnak.

- Hívj, ha beszélgetni szeretnél, vagy összehozni valamilyen közös programot!

- Úgy lesz.

- Bár előre szólok, eléggé szoros az ütemtervem, de egy jó barátot be tudok iktatni, főleg, hogy nemrég elveszítettem a legjobb barátomat.

- Azt, aki ott volt a kórházban? – jött rá azonnal.

- Igen.

- Majd szívesen meghallgatnám a történeteteket – jegyezte meg, nem is próbálva leplezni a kíváncsiságát.

- Rendben, mindenképp el fogom mesélni Neked.

Igen ám, csakhogy nem tartottam be a Marknak tett ígéretemet. Sajnos a vártnál is több feladatom volt, mivel a baleset miatt nemcsak, hogy megcsúsztam egy csomó mindennel, de plusz tévés szereplések és újságinterjúk is készültek velem az eset miatt. Én bolond nem is gondoltam rá, hogy ez mekkora szenzáció lesz a sajtónak. Persze csak két hét erejéig, de addig is váltam a k-pop világ főtémájává. Ennek az ügynökségem túlságosan is örült, mivel a videóklipjeim nézettsége és a lemezeladásaim azonnal gyors növekedésbe kezdtek. Hirtelen az az idol lettem, akinek az életét mentette egy felettébb jóképű, fiatal, rejtélyes férfi, aki a semmiből tűnt fel. Azt csodáltam, hogy még Markot nem keresték meg. Bár én senkinek nem adtam engedélyt arra, hogy felhasználják a nevét, sőt nem is mondtam el, csak annak, akinek muszáj volt.

Viszont pont, hogy Mark itta meg mindennek a levét, mivel akárhányszor hívott, vagy csak pár percre tudtam vele beszélni, vagy fel sem vettem a telefont, hanem utólag váltottam vele néhány sms-t. Ő ezt kezdetben jól viselte, azonban egyre szomorúbb volt a hangja, ahogy minden lehetséges közös programot lemondtam, amit felajánlott. Egy hálátlan alaknak éreztem magam emiatt, de mégsem tudtam semmit sem tenni az ügy érdekében. Ezért is örültem volna, ha Jaebummal együtt debütálunk, hiszen akkor a legjobb barátom egyben a munkatársam is lett volna, így az nem lett volna probléma, hogy alig látjuk egymást. Nem véletlenül nem lett azóta sem közeli barátom. Azonban még Jaebummal sem tudtam a kórházból való hazatértem óta beszélni, így nem csak Mark volt az egyedüli, akit akaratom ellenére ignorálnom kellett, viszont csak ő volt kettőjük közül, akit ez zavart is.

- Jinyoung, miért érzem azt, hogy le akarsz rázni? – kérdezte szomorúan az egyik nap, amikor már magam sem tudtam, mivel mentegetőzzek. Utáltam, hogy folyton ugyanazokkal a kifogásokkal kellett élnem, bárhogy egyszer sem hazudtam neki.

- Hidd el, hogy nem direkt van ez! Csak egy napot csinálnál végig mellettem, akkor láthatnád, hogy tényleg a feje tetejére állt minden körülöttem – jegyeztem meg egy mélyről fakadó sóhajtás kíséretében.

- Mindez azért, mert megmentettelek – szinte köpte a szavakat.

- Ezt úgy mondtad, mintha megbántad volna – egyre furcsábbnak véltem őt, amitől a gyomrom görcsbe állt.

- Nem, viszont azt igenis sérelmezem, hogy mások kapnak a kegyes idődből, míg rám semmi sem jut. Azt mondtad, barátok leszünk, főleg, hogy elveszítetted a legjobb barátodat. Ez neked barátság? Mert, ha igen, akkor nem is csodálom, hogy Jaebum nem áll veled szóba.

- Mark… – elakadt a szavam, mivel igazságtalannak éreztem, amit mondott, főleg, hogy semmit sem tudott arról, mi történt velem és Jaebummal. De hogyan is tudhatott volna? Hiszen bárhogy megígértem neki, hogy elmesélem, azóta sem szántam rá semmi időt, ahogy azt ő is megjegyezte. Bárcsak klónozhattam volna magam, vagy osztódhattam volna – az minden problémámat megoldotta volna jelen helyzetben.

- Mark… majd mély hallgatás, mint minden egyes alkalommal, amikor tudod, hogy igazam van. Ha nem jössz el holnap négyre a kedvenc parkomba, ahova már rengetegszer hívtalak, akkor fel is út, le is út közöttünk, Jinyoung – adott ultimátumot.

- Ott leszek! – ígértem, és csak reménykedni tudtam benne, hogy meg is tartom a szavamat.

- Mielőtt letennéd, egy kérdés: hogyan iszod a kávét? – Volt valami a hangszínében, amitől elkezdett borsódzni a hátam, viszont képtelen lettem volna megfogalmazni, hogy mi volt az.

- Hm… tejjel és három cukorral, de miért? – furcsálltam a témaváltását.

- Vajon miért, mert meg akarlak hívni kávézni? – fújtatott.

- Logikus – könnyebbültem meg egy kicsit.

- Akkor holnap négykor! Értetted? Holnap, nem két hét múlva; és négy óra, nem negyed öt vagy hatóra!

- Jól van na, nem kell ennyire gorombának lenned.

- Mindenki azt kapja, amit megérdemel, Jinyoung.

- Ezt meg, hogy érted? – lettem egyre idegesebb.

- Sehogy. Bocsájts meg, elragadtattam magam!

- Azt vettem észre. Most már tényleg…

- Menned kell – fejezte be helyettem a mondatot, és ekkor nem volt a hangjában se szomorúság, se méreg, de pont, hogy a ridegsége miatt futott át a hideg a hátamon, mintha ez a hangnem előre sejtetett volna valami rosszat. De aztán megráztam a fejemet, és elhessegettem minden negatív gondolatomat Markkal kapcsolatosan, hiszen meg lehetett érteni a reakcióját. Talán hasonló helyzetben én is így viselkedtem volna.

Szerencsére kivételesen be tudtam tartani, amit ígértem neki. Ahogy megláttam a parkban ülve, a semmibe meredve, elfogott egy kellemes érzés. Mark nagyon helyes volt, ezt képtelen voltam tagadni magam előtt: szebb volt, mint amilyennek az emlékeimben elraktároztam. Ez a tény azonban megnehezíthette az amúgy is döcögősen induló barátságunkat.

- Hát eljöttél! – pattant fel, amikor meglátott, és gyönyörű mosolyával lavinát indított a gyomromban.

- Igen, itt vagyok – fogtam vele kezet, bár úgy tűnt, ő többre számított. Én viszont nem voltam egy ölelkezős fajta, úgyhogy ennyivel kellett beérnie.

- Ez az enyém?  kaptam fel az egyik poharat a padról.

- Nem – kapta ki a kezemből, de olyan hirtelen, hogy majdnem elejtettem.

- Jesszus, nyugi, akkor iszom a másikat! – ültem le közben.

- Jól van, csak mert nem véletlenül kérdeztem meg tegnap, hogyan szereted. Nem akarom, hogy az én keserű kávémat idd – magyarázkodott, miközben teljesen zavarban volt. Próbálta a baseballsapkája alá rejteni, mennyire megijedt, de engem nem tudott átvágni; azonban nem láttam a fejébe, igazán nem is ismertem, így fogalmam sem volt, egy pohár kávé miért váltott ki ilyesmit belőle.

- Nem haltam volna bele, ha kivételesen keserűn iszom – kortyoltam bele a sajátomba, ami kifejezetten jóízű volt. – Honnan vetted? Mert ez isteni!

- Onnan – mutatott egy nem messzi kávéházra.

- Jó tudni, majd lehet, máskor én is betérek oda. Milyen szirupot rakhatnak bele, amitől ilyen mennyei? – áradoztam, mivel tényleg nem ittam közel ilyen finom kávét sem.

- Nem tudom, miket raknak bele, én tényleg mindig feketén iszom – szürcsölt ő is a sajátjába.

- De úgy mi a jó benne? Vagy te csak a hatás kedvéért iszod?

- Azért is, meg mert emlékeztet rá, hogy az élet is olyan keserű, mint a fekete kávé. Van, aki kap bele egy kis plusz cukrot, tejet, esetleg mézet, a szerencsésebbek még tejszínhabot is a tetejére. Nekem azonban semmi sem jutott ezek közül.

- Ezt miért mondod? – kérdeztem rá, azonban még ha kaptam is volna tőle választ, sem tudtam volna rá figyelni,  mivel olyan szinten elkezdtem szédülni, hogy a padba kellett kapaszkodnom, nehogy előreessek.

- Szédülsz? Igyál még egy kis kávét, hátha jobb lesz! – nyomta a kezembe, én pedig, mivel alig tudtam gondolkodni a hirtelen rám tört rosszulléttől, belekortyoltam a barna lébe, ahogy kérte. – Jobb már?

- Nem, egyáltalán nem. Mark, kérlek, vigyél be a kórházba! Ez nem vicc! Én ilyen rosszul még életemben nem volt – könyörögtem neki, mivel egyáltalán nem volt rám jellemző a rosszullét és a betegeskedés, ezért a kelleténél is jobban megijedtem.

- Gyere a kocsimhoz, Gyönyörűm! – húzott fel a padról.

- Gyönyörűm? – ütötte meg a fülemet ez a megszólítás.

- Talán nem vagy gyönyörű? – kérdezett vissza, miközben rátámaszkodva igyekeztem járást imitálni.

- Nem tudom, csak siess, kérlek, mert félek, hogy itt súlyosabb dologról van szó! – suttogtam, majd a legközelebbi jelenet, amire feleszméltem, már az volt, hogy a kocsijában ülve kötötte be az övemet.

- Félek, hogy mindjárt elájulok – jegyeztem meg halkan, de reméltem, hogy a szavaim eljutottak a fülébe. – Vigyázz rám, Mark! – ez volt az utolsó mondat, ami elhagyta az ajkamat.

- Vigyázni fogok, hisz most már az enyém vagy. – Nem tudtam erre a beteg kijelentésre semmit sem reagálni, mert szinte abban a másodpercben, ahogy ezt a fülembe súgta és megsimította a homlokomat, előttem minden elsötétült, és úgy éreztem, hogy zuhanok egy mély verembe, és se Mark, se senki más nem akarja megragadni a kezemet, hogy visszahúzzon a fénybe.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

Tudom a titkod - Got7 fanfiction

Tudom a titkod

Jinyoung:

Egy szörnyen fárasztó nap után semmi másra nem vágytam jobban, minthogy végre egy meleg fürdő után összeessek az ágyamban. A banda többi tagja előreengedett a tusolásnál, ami nagyon jól esett. Valószínűleg látták rajtam, hogy teljesen ki voltam merülve. Azonban elkövettem egy hibát, ahelyett, hogy rögtön álomra hajtottam volna a fejemet, megnéztem az e-mail címemet, amit már két napja nem tettem, és ekkor láttam, hogy előző éjjel levelem érkezett. Az illető Anonymus néven futott, ami mondhatom, minden volt, csak kreatív nem, de biztos, egy tinédzser lány megtudta a titkos fiókomat, és a szokásos kedves, de olykor már irritáló szeretetáradatát akarta rám zúdítani, amit egyre jobban megszoktam abban a négy évben, ami eltelt a debütálásunk óta. Viszont megnyitva a levelet, egyáltalán nem az fogadott, mint amire számítottam:

Szia, Jinyoung! Sajnálom, hogy nincs gerincem eléd állni, és a szemedbe mondani mindazt, amit itt le akarok írni, de muszáj valahogy tudatnom veled, mert megfulladok a titkolózástól. Tudom a titkod, ráadásul ugyanabban a cipőben járunk…

- Micsoda?! – ültem fel az ágyamban. A pulzusom azonnal az egekbe szökött, és azt hittem, kivetem magam az ablakon. Hirtelen eltűnt a korábbi fáradtságom, és mintha egy hatalmas nagy gumó nőtt volna a gyomromban, miközben a szívem már rég kiugrott és a messzeségben járt.

Először is: KI A FENE VAGY TE? Másodszor pedig: milyen titokról beszélsz?

- Csak nem? – suttogtam, de erre még csak gondolni sem mertem, mert abból nagy galiba kerekedhetett volna.

Nem akarom a nevemet megmondani, legyen annyi elég, hogy a csapattagod vagyok. A titkod pedig, ami egyezik az enyémmel, az, hogy meleg vagy.

- Jaj, ne! – fúrtam bele a fejemet a párnámba. – Nem, nem, nem!

- Jinyoung, jól vagy? – hallottam Mark hangját az ajtóm előtt.

- Persze, minden rendben, csak belerúgtam az ágyam szélébe – hazudtam gyorsan.

- Okés, de szólj nyugodtan, ha bármiben segíteni kell, vagy ha beszélni szeretnél valamiről! Csak mert mostanában eléggé zárkózott vagy, és nem tudom, hogy ez a fáradtság miatt van, vagy mert eltitkolsz előlem valamit.

- Jól vagyok, Mark, hidd el, csak teljesen kimerültem – feleltem.

- Rendben, akkor jó éjt.

- Neked is.

Majd hallgattam, miként távolodnak a léptei. Talán ő volt az? Hiszen túl nagy véletlen lett volna, hogy pont most kérdezzen rá, hogy titkolózok-e előtte. Lehet, hogy valóban ő volt, és azért állt a szobám ajtajánál, mert kíváncsi volt, hogyan reagálok, így hallgatózott.

Te is Got7 tag vagy? És honnan veszel te olyasmit, hogy meleg vagyok.

Igen, az vagyok, és onnan, hogy látom rajtad, Jinyoung: az elkapott tekintetekből, egy-egy mozdulatodból. Egyszerűen csak tudom, és kész. Ráadásul, szerintem tetszik neked az egyik tag közölünk. Én támogatnám mindezt közöttetek, de úgy hiszem, ő nem meleg.

Na jó, egyre jobban összezavarsz. Te csak úgy kiszúrtad, hogy meleg vagyok, és azt is, hogy bejön az egyik tag nekem? Pfúú… Hagyjuk, szerintem felejtsük el ezt az egészet, drága csapattagom, már ha tényleg az vagy.

Igenis az vagyok. Egyrészt, honnan tudnám a privát e-mail címedet? Másrészt pedig, pontosan nyolc perce mentél be a szobádba, majd eléggé nagy zajt csaptál közvetlenül az egyik e-mailem után… És nehogy nekem kitaláld, hogy jós vagyok, mert menten a falnak rohanok.

- Ó, a picsába! – ezt már halkan mondtam, de attól még legszívesebben a földhöz vágtam volna a mobilomat. Szörnyen nehéz volt az elmúlt évek alatt magamba fojtanom a titkomat, ráadásul hat baromi helyes srác vett körül, akiket egytől-egyig imádtam, mint embereket. És valóban volt valaki, akihez jobban húzott a szívem, de nem mondtam volna, hogy szerelmes voltam belé. Viszont ez a csapattag, ő tudta, ő látta, hogy kiről van szó, és úgy gondolta, az illető nem meleg, és én is így véltem, ezért sem éltem bele soha magam, hogy ez több is lehet ennél. Elzártam a szívemet egy kis dobozba, és vártam, hátha valaki megtalálja a kulcsot hozzá.

Nem találok én ki semmit sem. Elhiszem, hogy Got7 tag vagy. De miért nem mersz elém állni? Mindőtöket szeretem (NEM ÚGY!), ezért tudhatnád, hogy nem harapom le a fejedet. Ráadásul, ha te is meleg vagy, akkor tök jól meg tudnánk ezt az egész fennálló helyzetet beszélni. Hisz mi „testvérek” vagyunk.

- Cirip-cirip – suttogtam, mert hosszas percek teltek el anélkül, hogy válaszolt volna. Már majdnem bealudtam a telefonom monitorját bámulva, amikor megkaptam az értesítőt az új e-mailről.

Hát ez a baj, Jinyoung, hogy mi testvérek vagyunk, de én a kezdetek óta másként tekintek rád… Én… Hagyjuk!

Még hogy hagyjuk! Most már szépen le fogod írni, mire gondoltál. Addig nem fekszem le, amíg nem kapok kielégítő választ, és tudod, hogy megteszem, fennmaradok, bármilyen fáradt is vagyok.

Már, akkor ki akart ugrani a szívem, amikor az első e-mailt megkaptam tőle, de most ez egy magasabb fokra hágott. Tudnom kellett, hogy valóban azt fogja-e írni, amit sejtek, és titkon még remélek is. Hisz bármelyikükről volt szó, egyfajta erős kötődést és szeretetet mindőjük iránt éreztem, így benne volt a pakliban, hogy egy újabb szintre emeljem azt.

Jinyoung, szerelmes vagyok beléd, nagyjából attól a perctől kezdve, hogy megláttalak, beléd bolondultam. Sőt, tovább is fokozom, miattad jöttem rá, hogy meleg vagyok. Ezt viszont személyesen sohasem mertem volna elmondani neked. Remélem, nem utálsz, és nem tartasz a világ leggázabb srácának. Persze, nem tudod, hogy a hat barátod közül melyik vagyok, és talán ez jobb is, ha így marad.

- Egek, hát tényleg szeret! – szorítottam a szívemhez a telefont. Valóban fogalmam sem volt arról, hogy ki volt az, de komolyan, bármelyiküket el tudtam volna képzelni páromul. Mind helyesek voltak, kívül-belül egyaránt. De ez nagyon durván megbonyolította volna a helyzetünket, így lefagytam, hirtelen, mit is válaszolhatnék neki.

Bárcsak el mernéd mondani, ki vagy! Félsz tőlem? Vagy attól, hogy nem kellenél nekem?

Igen, félek. Szerintem az utolsó tag lennék, akire gondolnál.

Youngjae, te vagy az?

Öhm… Erre most gőzöm sincs, hogy mit írjak. Ha tényleg ő vagyok, máris lebuktatom magam, ha pedig nem, eggyel kevesebb ember marad, akire tippelhetsz, ami közelebb hozna hozzám, amit bevallom, nem szeretnék.

Pedig nem szabadna félned tőlem. De, ha még azonnal nem is, egy kis idő múlva érzel rá esélyt, hogy felfedd magad előttem?

Igen, érzek. Viszont még nem ma este.

Rendben, de tudd, bármelyikük is vagy, nagyon szeretlek. Szép álmokat!

Neked is, Jinyoung!

Magamat is meglepve, perceken belül álomba zuhantam. Másnap reggel pedig furcsa érzéssel a gyomromban keltem. Mikor kiléptem a szobám ajtaján, valamiért azt hittem, hogy majd az egyikük feltűnően fog bámulni, vagy szendén elmosolyodik, de semmi ilyesmire nem volt példa. A szokásosan zajlottak a dolgok, mígnem BamBam rákérdezett, hogy aludtam, amire azt feleltem, hogy remekül.

- Akkor jó, rád fért egy jó kiadós pihenés. Figyeltelek, és mostanában eléggé fáradt voltál – tette hozzá, amitől azonnal ismét görcsbe állt a gyomrom. Azt mondta, hogy figyelt, ez pedig lehetett egy utalás tőle, hogy ő volt az én lovagom.

- Valóban figyeltél? – húztam össze a szemöldökömet, mire Jaebum furcsán nézett rám, de hát nem lehetett ő, hiszen pont Jaebum volt az, akihez másként viszonyultam, mint a többiekhez, és akire azt mondta a hódolóm, hogy szerinte heteró.

- Néha meglepődök rajtad, BamBam – mondta Jaebum.

- Jó vagy rossz értelemben?

- Jó, ami számomra rossz – felelte. – Mármint, olyan dolgokat szúrsz ki, amiket elsőnek nekem kéne, mint a csapat vezetőjeként.

- Bocsi, túl jó vagyok – lendített egyet a vállán Bamie, én pedig úgy éreztem, hogy mindkettőjüket kihúzhatom a listáról.

- Ki kér kávét? – kérdezte Yugyeom.

- Én – feleltem, mire felajánlotta, hogy megcsinálja nekem, ami szokatlanul kedves gesztus volt tőle, hisz köztudott volt, hogy mi mindig civakodtunk, de persze legbelül imádtuk egymást. Most is megvolt mindennek a böjtje, hiszen direkt sót tett a kávémba, ami miatt nem győztem rá vizet inni, és el is kezdtem kergetni a konyhában.

- Hé, hagyjátok abba! – kérte Jaebum, mire megálltunk.

Hát igen, egy újabb személy, akit kihúzhattam a listámról, hiszen Yugyeommal olyanok voltunk, mint két rossz gyerek; lehetetlen volt, hogy többet érezzen irántam. Viszont Jackson, Mark és Youngjae még ott voltak, ráadásul mind gyanúsak is voltak. Youngjae azért, mivel az volt az egyik e-mailben, hogy a hódolom lenne a valóságban az utolsó csapattag, akire tippelek, és nekem kapásból ő jutott akkor eszembe, de magam sem tudtam, miért. Mark azért, mert nagyon ragaszkodott hozzám, talán a legjobban felém húzott a szíve a bandából, ráadásul az az ajtós jelenet is előző nap eléggé felé hajtotta a vizet. Viszont ott volt Jackson is, a legjobb barátom, aki többet ölelgetett, mint a többi hat személy együttvéve.

Sürgősen a végére akartam járni ennek a dolognak, mielőtt belekattantam a találgatásba, azonban ez nem ment ilyen könnyen. Egy héten át levelezgettem ezzel az illetővel, aki elmondta, mennyire szerette, ahogy táncolta,, és hogy az énekhangom volt az, amit elképzelt, mikor nem tudott aludni éjjel. Ez egyszerre hozott zavarba, és közben pedig még inkább idegessé tett, hogy nem tudtam, a három fiú közül melyikük volt ő. Az is fura volt így, hogy hol az egyiküket, hol a másikukat képzeltem a helyébe.

- Mi az, pajtás? – nyitott be Jackson a szobámba, mire eltettem a telefonomat, de az épp akkor, mikor leraktam az ágyam szélére, jelezte az új e-mailt. Tehát Jackson is lekerült a listámról, hisz előttem állva nem lehetett ő, főleg, hogy mindkét kezét láttam.

Egy részem meg is könnyebbült, hisz, ha ő lett volna az, akkor elveszítem a legjobb barátomat. Persze részben megmaradt volna, de amilyen önző voltam, szerettem volna, ha a legjobb barátom és a szerelmem két különböző személy.

- Jackson, el kell mondanom neked valamit – használtam ki a hirtelen jött bátorságomat.

- Nekem bármit elmondhatsz – biztatott.

- Meleg vagyok – hagyták el az ajkamat ezek a súlyos szavak, miközben a szememet összeszorítottam, mert féltem, milyen arcreakciót látok majd tőle.

- Ó, az király! Legalább nem veszünk majd össze a csajokon – mondta könnyed hangsúllyal, amitől egy vad kacaj tört ki belőlem, ami idővel hisztérikus nevetéssé vált.

- Imádlak – öleltem magamhoz, mert csak ő lehetett az, aki ilyen lazán reagálta le a coming outomat, épp ezért azt is el mertem neki mondani, milyen e-mailezgetést folytattam az egyik taggal.

- Jaj, Jinyoung! – rázta a fejét. – Tény és való, hogy nem tudtam, hogy meleg vagy, és másról se sejtettem soha a csapatban, de ne mondd már nekem, hogy nem jöttél még rá, hogy közölünk ki rajong érted a legjobban.

- Hááát, izé, nem – jöttem zavarba.

- Márpedig egyértelmű, de én azért sem fogom neked elmondani – állt fel az ágyamról, de mielőtt kilépett volna a szobámból, még utána szóltam.

- De, akkor annyit mondj el, hogy Mark vagy Youngjae? Mert ők a fő gyanúsítottjaim.

- Egek ura! – most ő kacagott, de nem tudtam, hogy azért, mert közel járok, vagy mert olyan messze, és mivel mást nem mondott, így ő sem segített közelebb az igazsághoz.

Igyekeztem átvenni a fejemben minden apró részletet, amit sikerült felidéznem az együtt töltött évekből, de nem tudtam volna megmondani, ki rajongott értem a legjobban. Elsőre Jacksont mondtam volna, de ő maga erősítette meg, hogy nem ő volt az. Így csakis Mark maradhatott, mivel ő mutatta a legtöbb gyengédséget az irányomba.

- Ez az! Mark… Ki más? – mosolyogtam, de mégsem volt igazi az örömöm, legalább is nem felhőtlen. Talán tévedtem, amikor azt hittem, hogy mindegy, melyikük lesz az, hiszen mindőjüket szerettem. Megeshet, hogy egyes kapcsolatok nem tudnak szintet lépni, és hogy Mark és én barátokból nem tudunk átmenni szerelmespárrá. Márpedig ő volt, ebben már nem kételkedtem. Viszont tisztázni akartam vele a helyzetet minél hamarabb, így kimentem az előszobába, ahol Mark és Youngjae voltak, ráadásul mindkettőjük kezében ott volt a telefonjuk.

Ezért a következőt írtam sms-ben neki: „Tudom, ki vagy.”

Azonban nem Mark telefonjából jött az üzenethang, hanem valakinek a zsebéből, én pedig azonnal odarohantam a kabáthoz, amiről hirtelen, idegességemben meg sem tudtam volna mondani, melyiküké volt, de a mobil pontosan jól tudtam, hogy kihez tartozott.

- Hé, mit keres nálad a telefonom? – hallottam a hangját mögülem.

- Igazad volt, tényleg rád gondoltam legkevésbé. Sajnálom – fordultam felé, mire a szomorú, megtört arcát láttam, ami a szívembe mart.

- Mondtam – suttogta, majd kitépve a kezemből a mobilját, kirohant a lakásból.

- Yugyeom, állj meg! – ordítottam utána. – Kérlek, legalább lassíts! – Már az épület előtt állt, mire visszahúztam.

- Kérlek, hadd rohanjak el a maradék méltóságommal!

- Nem, nem hagyom, hogy elmenj! – ragadtam két kezem közé az arcát, amit magam felé fordítottam. – Nem hagyom, én kis ellenpólusom – nevettem fel.

- Mondtam, hogy az utolsó lennék, akire tippelsz a bandából. Hát nem igazam lett? – teltek meg könnyel a szemei.

- De igazad volt, viszont azt kívánom, bárcsak ne lett volna így! – vallottam be.

- Tudom, hogy csak egy taknyosnak tartasz, aki mindig szívja a véred, de én így mutattam ki azt, hogy számomra többet jelentesz, mint a többiek. Igen, most mondhatnád, hogy az ovisok csinálják ezt, de miattad úgy érzem magam, mint egy elveszett óvodás, aki csak barangol az erdőben.

- Hát akkor most már együtt barangolunk – mondtam kedvesen, hogy megnyugtassam.

- Nem akarom, hogy csak azért legyél velem, mert nincs más, és mert mint testvéredet szeretsz.

- Őszintén, amíg elő nem vettem a telefonodat, el sem tudtam volna képzelni, hogy te vagy az, de igazán csak most nyert értelmet minden. Hát persze, hogy mindig is te voltál: te, az egyedüli személy, aki miatt képes voltam én is napi szinten visszamenni ovis szintre, és kergetőzni, meg civakodni. Mert melletted úgy érzem, mintha megállna az idő, és nem kellene érett idolokként viselkednünk, hanem két kisgyerek lehetünk, akik szimplán élvezik egymás társaságát, és imádják a másikat cukkolni. Mert én tényleg imádlak téged cukkolni, sőt imádlak téged, úgy ahogy vagy, én nagyra nőtt, gyönyörű és tehetséges óvodásom.

- De… - Viszont mielőtt bármilyen ellenérvet hozott volna fel, ajkamat az övére tapasztva mély csókban forrtam össze vele. Aznap úgy keltem fel, hogy elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy én és Yugyeom... Márpedig ez volt a valóság, nem én és Mark vagy én és Jackson. Ezen a napon igenis megtanultam, hogy olykor pont ott találhattunk rá a boldogságra, ahol nem is kerestük volna, mert olyan nyilvánvaló volt, hogy attól az illetőtől nagy szeretetet és gondoskodást kaptunk, hogy eszünkbe se jutott a miérteken gondolkodni. És én most tényleg nem gondolkodtam ezeken, se azon, hogyan oldjuk meg ezt a helyzetet, csak három szó járt a fejemben: én és Yugyeom…

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)