2012. október 23., kedd

17. fejezet



Tizenhetedik fejezett ~ Ésszerű magyarázat
(Részlet)

 (Eszter és Derek)


- Beléd meg mi ütött? – rontott Derekre Eszter, amint pár utcával arrébb rátalált.
- Semmi, csak épp erre jártam és meghallottam, ahogy kiabáltok – mondta kissé szégyenkezve.
- Véletlenül erre jártál, mi? – húzta fel a szemöldökét dühösen Eszti. - Direkt megkértelek, hogy ne gyere ide. Így is eléggé utálom magam, őt pedig csak még jobban összezavartad. – S a kezébe temette az arcát. – Ó, Derek!
- Sajnálom, csak annyira féltelek. – Közben elvette Eszter kezét a szeme elől, majd a saját kezébe fogta.
- Nem kell, főleg Gergőtől nem. És nem is ordibáltunk, csak kissé hangosan beszéltünk, de szerintem senki sem hallott meg minket, azok közül, akiknek nincsen ilyen természetfelettien jó hallásuk – mutatott Derek fülére.
- Ez igaz, de te egy ilyen valakit választottál, és ennek el kell fogadnod a következményeit. – Némi szomorúság jelent meg Derek arcán.
- Jaj, te! – És átölelte Eszti, akinek jól esett, hogy ennyire a szívén viseli a sorsát Derek, akit eddig még nem mert a fejében sem a barátjának nevezni. De most már, hogy végre Gerinek is elmondott annyit, amennyit tudott, megkönnyebbült a szíve, és készen állt, hogy egy új személyt szeressen. Bár nemrég ismerte csak meg Dereket, de mégis jobban ismerte, mint bárki ezen a világon, Tomit kivéve. És Derek is az elmúlt napokban igyekezett minél több mindent megtudni Eszterről, aki nem akart minden érdemet magára venni, de mintha napról-napra vidámabb lett volna a fiú.

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Tök jó ez a váratlan fordulat, hogy az aranyhajú lány Karinak a nővére.
    A történet eddigi lefolyása alatt sok mindent megtudhattunk a szereplőkről, akik nagyon aranyosak.
    Én mindegyikben találtam valami szeretni valót.
    A Gergőt azért bírom mert szeret olvasni, mint én.
    Az Esztert azért, mert olyan romantikus mint a nővérem.
    A Danit, mert tetszik a képessége amivel felruháztad, hasonlít az egyik szereplőnkre. És olyan bátor.
    Tibi azért tetszik mert kicsit röhejes karakter először azt hittem Gergőbe szerelmes. :))
    Derek meg vámpír őt szeretem azért, mert vámpírok nélkül nincsen könyv.

    Egy valami van, ami nekem nem tetszett, hogy az elején nem derült ki, hogy Gergő anyja kivel beszélget, azt hittem az apjával. Ez kicsit zavaró volt.

    Várom a harcot a félvérekkel! :)

    Puszi Mili

    VálaszTörlés
  2. Szia, köszi a hosszú kommit és örülök, hogy minden szereplőmet szereted valamiért, és igen próbáltam mindet legalább egy szerethető, érdekes tulajdonsággal felruházni, és igen manapság nincs vámpír nélkül könyv éppen ezért nehéz, egyedit alkotni ebben a stílusban, és talán ezért is haladok kicsit lassan a sztorival, mert próbálok, mindig egyedieket beleírni...
    Átolvasom azt a részt az anyukájánál, köszi, hogy megemlítetted:D
    Puszi Mese

    VálaszTörlés