Ha te azt tudnád! - BTS fanfiction - 15. fejezet

Tizenötödik fejezet – Eszem ágában sem volt

J-Hope:

Kézen fogva húztam a kanapénkra Yoongit, aki továbbra is kábán meredt maga elé, mint aki a zavarodottságtól azt sem tudta, hol van. Egy kicsit megijedtem, így erősebben szorítottam a kezét, amivel legalább annyit elértem, hogy rám nézzen.

- Suga hyung, nem kérsz vizet vagy valamit? – intettem a fejemmel a konyha felé, mert a kezét továbbra sem voltam hajlandó elengedni.

- Nem – mondta élettelen hangon. – Kezd te, kérlek!

- Rendben.

Majd elmeséltem mindkét alkalmat, amikor a hasonmásomat láttam, és azt is, hogy a másodiknál egyik pillanatról a másikra tűnt el a közönségével együtt, ami már a furcsánál is furcsább volt. Viszont a közös álmunk után tűnt csak még inkább zavarba ejtőnek az egész.

Yoongi közben csak bólogatott, és látszott, hogy próbálja feldolgozni a hallottakat, a kézfejeit pedig közben összekulcsolta az enyémekkel, hogy véletlen se próbáljam meg elengedni őket, de hát eszem ágában sem volt.

- Belőled sosem lehet elég, Hobi – mondta végül, és bár továbbra is bágyadt volt, éreztem, hogy a szívéből beszél. – Ne hibáztasd az univerzumot, amiért kettőt akar belőled! Ki ne akarna egy saját J-Hope-ot magának?

Én teljesen le voltam döbbenve. Yoongi fel sem fogta, milyen őszintén és nyíltan beszélt velem, miközben erősen szorította a kezeimet. Majd újabb meglepetésként a vállamra hajtotta a fejét, így éreztem a haja illatát, ami pár másodperc erejéig teljesen megbabonázott. De erőt véve magamon, megráztam a fejemet, hogy visszatereljem az eredeti témához a beszélgetést.

- Egy is sok belőlem – akartam ezzel lezárni az én részemet, de ő ezt nem így gondolta.

- Ilyet ne is mondj! – emelte fel a fejét, hogy a szemembe nézzen, és ahogy csak pár centiméterre volt egymástól az arcunk, a lélegzetünk teljesen összeolvadt, ezredmásodpercre pontosan ugyanolyan tempóban vettük a levegőt. Csak egy apró mozdulat kellett volna, hogy az ajkunk összeérjen. Istenem, borzasztóan meg akartam őt csókolni. De egyszerűen nem tehettem, annyira sápadtnak és gyengének nézett ki. Én lettem volna az utolsó, aki kihasználja, hogy nem teljesen önmaga. Csak pár centiméter volt, én mégsem tettem meg. Helyette nyeltem egy nagyot, és elfordítottam a fejemet.

- Na, most te jössz! – törtem meg a csendet magam elé meredve, mert most a világért sem tudtam volna a szemébe nézni.

- Öhm… - Hirtelen zavarba jött, és el akart volna húzódni tőlem, majd a kezeimet is elengedni, azonban én gyengéden ugyan, de visszahúztam magam felé és továbbra is birtokoltam a kezeit.

Szüksége volt rám, egyszerűen éreztem, hogy a közvetlen közelem és az érintésem is kell neki, így nem engedtem a dologból. Lehet, hogy egy csók nem lett volna helyes ebben a helyzetben, de a többivel nem volt semmi baj.

- Milyen korábbi álmod volt? – kérdeztem rá, mert tudtam, hogy magától nem fog megszólalni.

Ezután azonban hosszasan mesélt az álomképeiről, amik mintha egy másik életből lettek volna, én pedig megbabonázva hallgattam a szavait, és közben észre se vettem, hogy potyogtak a könnycseppjei. Végül az egyik összekulcsolt kezünkkel töröltem le őket az arcáról, amit ő egy apró mosollyal jutalmazott.

- Mi történik velünk? Ez a mai álom pedig mintha egy újabb életemből lett volna, ahol… - De nem fejezte be.

- Ahol nem volt BTS, mi viszont egy pár voltunk, már több, mint két éve – mondtam ki én, amit ő is jól tudott.

- Hobi, én félek – vallotta be ismét a szemembe nézve, én pedig gyorsan megöleltem, így hajlandó voltam a kezeit is elengedni.

Bárcsak örökké tarthatott volna ez az ölelés! Bárcsak nyugodt szívvel megcsókolhattam volna! És amit még inkább akartam: bárcsak már két éve egy pár lettünk volna, mint az álmunkban!

- Rájövünk, hogy mi történik velünk, Suga hyung. De még ne mondjunk semmit a többieknek. Fontos, hogy jól sikerüljön a klipünk. Nem kéne bekavarni – mondtam, mert a csapatot nem akartam addig belevonni, amíg nem volt feltétlen szükséges. – Mi pedig addig agyalunk ezeken, amennyit csak tudunk.

- Rendben, szerintem is így lesz helyes – mondta, miközben kimászott az ölelésemből, én pedig abban a pillanatban elkezdtem hiányolni a karjaimból.

Aznap végig úgy éreztem, hogy a kezeim semmire sem valók, mert az ujjaim nem fogták körbe Yoongi ujjait. Istenem, mit tett velem ez a fiú? Miért bolondultam meg hirtelen minden érintésétől és pillantásától? És mindezen csak rontott a közös álmunk, ahol mindenünk megvolt, amire egy szerelmes pár vágyhatott.

Végül rávettük magunkat, hogy a korábban beszervezett futásunkhoz készülődjünk. Nem is jöhetett volna jobban egy jó, kiadós futás, ami közben kitisztulhat a fejünk.

Suga:

J-Hope nem volt hajlandó elengedni a kezeimet, mintha az övéi lettek volna, de nem bántam, hisz semmit sem akartam jobban, minthogy hozzá tartozzanak. Végül a kanapénkhoz húzott, de én, mintha ott sem lettem volna, csak meredtem magam elé. Annyira össze voltam zavarodva, hogy egy értelmes gondolatom sem volt. Majd, mikor megszorította a kezemet, azonnal libabőrös lettem, annyira jól eső volt az érintése, főleg, hogy ez nem csak egy gyors dolog volt, mint máskor. Épp elég is volt ahhoz, hogy jobban tudjak figyelni.

- Suga hyung, nem kérsz vizet vagy valamit? – intett a fejével a konyha felé.

- Nem. Kezd te, kérlek! – Már annyira sikerült magamhoz térni, hogy rá tudjak figyelni, de annyira még nem, hogy én kezdjek mesedélutánba.

- Rendben.

El sem tudtam képzelni, hogy miket is fog mondani J-Hope. Az biztos, hogy teljesen más volt az ő sztorija, mint az én álmom. Nem is sejtettem, én vajon hogyan reagáltam volna le, ha kétszer is találkozok egy Min Yoongi hasonmással. Egek, a hideg is kirázott ettől az ötlettől. Bár Hobinak bármikor elfogadtam volna egy alternatív énjét… Na jó, én a saját Hobimba voltam szerelmes, akihez egy utánzat sem érhetett fel.

Miközben ezen agyaltam, erősen bólogattam és összekulcsoltam a kézfejeinket. Reflex volt, de nem bántam, mert így még inkább úgy éreztem, hogy összetartoztunk. Valamint, így még nehezebb lett volna elengedni; bár úgy tűnt, nem volt szándékában.

- Belőled sosem lehet elég, Hobi – mondtam végül őszintén, bár az kicsit dühített, hogy a hangom továbbra is túl élettelen volt. – Ne hibáztasd az univerzumot, amiért kettőt akar belőled! Ki ne akarna egy saját J-Hope-ot magának?

- Egy is sok belőlem – vágta rá, amit nem hagyhattam annyiban.

- Ilyet ne is mondj! – emeltem fel a fejemet, mert látnom kellett a tekintetét. 

Ettől azonban olyan közel került az arcunk egymáshoz, hogy minden egyes lélegzetét hallottam, és lehet beképzeltem, de mintha teljesen egyformán vettük volna a levegőt: tökéletes volt a szinkron közöttünk. Egyszerűen megbabonázott az ajka, ugyanúgy mint előző reggel, de most ez teljesen más volt, mivel magánál volt. Épp ezért még kevesebb bátorságom volt megcsókolni, mint álmában. Ha kiderült volna, hogy csak beképzeltem a változást az irányából felém, és ő továbbra is ugyanúgy néz rám, mint legjobb barátra, az mindent elronthatott volna. Nem veszíthettem el J-Hope-ot! A világért sem engedtem volna, hogy odalegyen a barátságunk. Inkább lettem volna egy életen át a legjobb barátja, minthogy megharagudjon rám, mert nem bírtam türtőztetni magamat és megcsókoltam. Ezektől a gondolatoktól viszont valószínűleg még sápadtabb lehettem, mint előtte. Féltem is, hogy mindjárt elájulok, ha nem töri meg a csendet, mert bárhogy tudtam, hogy el kéne fordítanom a fejemet, nem voltam rá képes, még úgysem, hogy eldöntöttem, nem csókolom meg. Végül ő nyelt egy nagyot és nézett ezután előre.

- Na, most te jössz! – mondta, én pedig hirtelen azt se tudtam, miről is kéne beszélnem.

- Öhm… - Borzasztóan zavarban voltam. Már a kézfogásunkat sem éreztem helyesnek, így megpróbáltam kihúzni mindkét kezemet az övéiből és arrébb is húzódni kicsit, ő azonban gyengéden, de azért egyértelműen visszahúzott maga felé, és a kezeimet még szorosabban fogta, mint előtte.

- Milyen korábbi álmod volt? – terelt a témához.

Összeszedtem minden épkézláb gondolatomat, és amit csak tudtam, elmondtam az első álmomról. Egy apró részletet sem felejtettem el. Kicsit olyan volt, mintha tényleg a saját emlékeim lettek volna. Épp ezért kezdtek el potyogni a könnyeim, miközben beszéltem, mert túlságosan mélyen érintett mindez. Hobi azonban az egyik összekulcsolt kezünkkel letörölte a könnycseppeket az arcomról. Itt és most egyértelművé tette számomra, hogy nemhogy nem undorodik az érintésemtől és a közelségemtől, hanem igenis vonzza őt… Én vonzom őt.

- Mi történik velünk? – fakadtam ki, bár ő azt nem tudhatta, hogy ezt a kettőnk egyértelműen változó viszonyára is értettem. - Ez a mai álom pedig mintha egy újabb életemből lett volna, ahol… - De nem voltam képes befejezni.

- Ahol nem volt BTS, mi viszont egy pár voltunk, már több, mint két éve – mondta ki végül ő, megkegyelmezve nekem.

- Hobi, én félek – vallottam be, és az előbbi majdnem csókunk után most néztem először újra a szemébe. Ő pedig hosszú idő után elengedve a kezeimet, a karjaiba zárt.

Ez az ölelés, akkor többet mondott minden szónál. Fontosabb volt nekem, mint bármelyik korábbi ölelés életemben. Minden egyes másodpercét kiélveztem.

- Rájövünk, hogy mi történik velünk, Suga hyung. De még ne mondjunk semmit a többieknek. Fontos, hogy jól sikerüljön a klipünk. Nem kéne bekavarni – súgta a fülembe, ami szintén nagyon intimre sikeredett. - Mi pedig addig agyalunk ezeken, amennyit csak tudunk.

- Rendben, szerintem is így lesz helyes – értettem egyet vele, és tudtam, itt volt az idő, hogy kimásszak az öleléséből; hisz semmi sem tartott örökké.

Bár mindezek után hangyányi erőm sem volt futni, tudtam, hogy Hobinak szüksége volt rá, hogy kiszellőztethesse kicsit a fejét, így szóba sem hoztam, hogy én inkább maradnék. És jól is tettem, mert azt látni, J-Hope mennyire feltöltődik, ellensúlyozta a fáradtságomat, és jól esett a szívemnek. De azért nem egyszer futott át az agyamon közben, hogy bárcsak, mint egy pár futhatnánk együtt, ahogy az álmunkban túráztunk.

 (Minden kommentnek, visszajelzésnek nagyon örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Valamint jobb oldalt szavazhattok, hogy melyik párosnak szurkoltok jobban, és hogy szerintetek ki lesz a befutó, mert nem biztos, hogy arra tippeltek, akit ti szeretnétek jobban.)